Délmagyarország, 1990. szeptember (80. évfolyam, 219-248. szám)

1990-09-29 / 247. szám

1990. szeptember 29. szombat Sorsok — Szerepek 3 Á börtönlelkész csodatevése? Kilenc év börtön űtán - útban a megtisztulás felé Börtönviselt emberrel igen sokkal találkoztam már az elmúlt években. Nem számít tehát különlegességnek számomra, hogy egy olyan 30 éves fiatalemberrel beszélgetek, aki eddigi éveiből csaknem kilencet börtönben töltött. A különböző egyházak lelkészeivel, papjaival is gyakran találkozom. Az sem újdonság hát, hogy egy 78 éves római katolikus pappal társalgunk. A helyzet mégis, enyhén szólva, szokatlan. Kettejükkel ugyanis egyszerre, hármasban beszélgetünk, ök otthon vannak, én vendégségben . Volt két rablásom is — Hatóság elleni erőszakért voltam először büntetve — meséli Tar Tibor, amikor Havass Géza lelkész kis szolgálati lakásának egyik szobájában leülünk. — Magyarán: rendőrt vert? — Igen. összevesztem az élettársammal, kihívták a rendőrséget. Kérték, hogy igazoljam magam, de akkor már ütöttek is. Aztán én sem hagytam magam. Izzéporrá vertek. Másfél év múlva szabadultam. — Mennyi ideig volt szabadon? — Másfél hónapig. Olyan gyűlölettel jöttem ki a börtönből, hogy mindenre képes lettem volna. Meg is csináltam egy pár balhét. — Nevezetesen? — Hatóság elleni erőszak újból, lopás, csalás, könnyű testi sértés, súlyos testi sértés, garázdaság, okirat-hamisítás, okirattal való viszszaélés, később az előzetesből fogolyszökés ... Mi van még? Ja, volt két rablásom is. — Mi keltett magában olyan gyűlöletet, ami miatt, mint mondja, sok mindenre képes lett volna, illetve képes is volt? — Az a másfél év, amit benn töltöttem. Az a rengeteg megaláztatás. Például, Abban az időben halt meg az édesanyám. Nemhogy a temetésére nem engedtek el, de még egy pár nap pihenőt sein adtak. Sőt, annál jobban hajszoltak. Olyan idegállapotban voltam, hogy nem tudtam igazán a munkára figyelni, és levágta a gép az ujjamat — s mutatja a kisujjánál rövidebb gyűrűsujját. — Emiatt még engem fenyítettek meg, húsz nap magánelzárást kaptam. Ez volt az egyik olyan eset, ami szembehelyezett mindennel. Addig pedig tűrtem, mint a birka. Tűrtem a megalázásokat, a veréseket. Persze, hozzátartozik a dologhoz: mikor bementem, családom volt, gyerekem. Mire kijöttem, anyám meghalt, a feleségem elhagyott. — A szabadon töltött más/él hónap alatt elkövetettekért mennyit kapott? — Hét és fél évet. — Ebből mennyit töltött le? — Hét év két hónapot. Az amnesztia négy hónap rövidítést jelentett nekem. — Kedvezményben nem részesülhetett volna? — Nem. A legtöbb fegyelmi lapom volt a Csillagban. Patkányok helyett svábbogarak — Ezek szerint itt töltötte az idejét. — Legnagyobb részét Több helyen is voltam, minden börtön egy továbbképző intézet A Csillag különösen az. Ennek a méteres falai eleve nyomasztóak. Amikor először megláttam, arra gondoltam, innen élve nem jutok ki. Aztán kijutottam, de nehezen. A több mint hét évből kettőt fogdaban töltöttem. Két éve ott még patkányok szaladgáltak. Ma már csak ujjnyi svábbogarak. Elvileg nincs már sötétzárka, de a fogda gyakorlatilag az. Tenyérnyi helyen, hetekig. Mozgási, sportolási lehetőség amúgy sincs. Még séta se nagyon, ami kötelezően járna. A zuhany egy pincében volt még egy éve. Most már van új, s nagy dolognak számít, hogy hetente kétszer lehet zuhanyozni. A munka mégolyan, hogy egy óra alatt fél centi kosz, por rakódik az emberre. Mondom: ember, pedig odabenn még véletlenül sem érezheti magát embernek az elítélt. Testi fenyítés elvileg már rég nincs. Gyakorlatilag viszont... Engem nemegyszer levittek a dühöngőbe, az alagsorba, és összevissza rugdostak. Van, akinek kirúgták a gyomrát, szétrúgták az orrát, száját. Persze, ezt soha nem lehet bizonyítani. — Ügy tűnik, e hét év után mégis más lelkiállapotban jött ki, mint a másfél év után. — Ennek egyetlen oka van: hogy találkoztam Havass atyával. De az elítéltek többsége visszaeső lesz. Es tudja, miért? Mert nincs hová menniük: nincs lakásuk, ételük, italuk, és kénytelenek valami bűncselekményből fenntartani magukat — Hogyan találkozott Havass atyával? — Hallottam tavaly valamikor, hogy a papokat beengedik a börtönbe. Engem előtte is érdekeltek a vallások, például a buddhizmus, mivel jógázok. De ekkor mondtam a nevelőnek, Majzik Mátyásnak — aki egyébként azon kevés emberek közé tartozik a börtönben, akit nagyon tisztelek —, szóval, mondtam neki, hogy szeretnék egy pappal találkozni, mert úgy érzem, szükségem lenne rá. Mert bár engem pszichopatának tartanak, velem a pszichológusok sem foglalkoztak, csak ha valami nagy balhé volt körülöttem. Kéménymászó — Például? — Például tüntetésképpen fölmásztam a börtönben levő 45 méter magas kémény tetejére, és ott kézen álltam. Akkor lett Kéménymászó a becenevem. Ezt egyébként azért csináltam, mert bár dolgoztam a gyárban, mint egy állat, huszonnégy forintot kerestem egy hónap alatt. Szóval, ezek után küldtek Havass atyához. Előtte engem már „bemutattak" neki, mondván, „megkapja a börtön fenegyerekét". — A börtönök fenegyerekét — szólal meg először Havass Géza, jelezve, hogy több börtönben is kiérdemelte titulusát Tar Tibor. — S milyen volt az első találkozásuk? — fordultam Havass atyához. — Azt mondta nekem Tibor: Géza bácsi, az ember nem születik rossznak, a körülmények teszik azzá. S ezzel én tökéletesen egyetértettem. Egy-két találkozás elég volt ahhoz; hogy rokonszenv alakuljon ki köztünk, s ezután azt kérte Tibor, ne kelljen mindig engedélyeztetni, hogy hozzám jöjjön, hanem én hívjam, s én hívtam is, rendszeresen találkoztunk, aminek a vége az lett, hogy megkereszteltem. — Tudtommal a börtönben azt jósolták.- hamarosan viszontlátják magát. Mi az, ami miatt — eddig legalább is —, ez nem történt meg, illetve, ami reményt ad arra, hogy ezután se kerüljön vissza? — kérdeztem ismét Tar Tibort. — Mondhatnám, hogy a vallás, de ez önmagában nem igaz, mert Géza bácsi nélkül semmire nem jutottam volna. Amikor kiszabadultam, először elmentem Debrecenbe, ahol előtte is laktam, s azon vettem magam észre, hogy belecsöppentem a régi alvilágba. Ittam, kártyáztam, s egyszer csak azt gondoltam, ha ez így megy tovább, ismét a börtönben kötök ki. Ezért elmentem Pestre, megkerestem a barátaimat. De ugyanez volt a szituáció, csak még vadabbul ment a gengszterkedés. Éreztem, hogy csúszók. És akkor egyszercsak gondoltam egyet: eladtam a késemet, s az árából eljöttem Szegedre, az atyához, ö pedig azt mondta, hogy fiam, ittmaradsz. Itt kapsz egy szobát, az ételem megosztom veled, segítek neked. „Az o becsülete, az én becsületem" — Géza bácsi, nyilván tudia. hogy nagy kockázatot vállalt azzal, hogy Tibort magához vette. Miért döntött mégis igy? — Mindig éreztem, hogy Tibor értékes ember. Hogy nem tudott úgy iskolázódni, ahogy a tehetsége szerint lehetett volna, azért nem ó a hibás. Jószívű, önzetlen gyerek, akinek csak támaszra van szüksége, mert nincs senkije. Amikor ide beállított a legtermészetesebbnek gondoltam, hogy azt mondjam: maradj itt; s amikor később nekem támadtak azzal; hogyan fogadhattál be egy bűnözőt, akkor azt mondtam, én nem prédikálhatok tovább a szeretetről, az önzetlenségről, s el kell hagynom a hivatásomat, ha nem segítek ennek a fiúnak. Arra törekszem, hogy normális életet tudjon élni. Állás után ő ment, aztán kikötött egy szobafestőnél, aki fölvette, mert megsajnálta, aztán egy nap múlva valamilyen ürüggyel elküldte. Később fölhívott, mert megtudta, hogy Tibor nálam lakik, s azt mondta: értse meg uram, megijedtem. En lakásokban dolgozom, ha ott valami eltűnik, nekem rettenetes blama. Erre én azt mondtam: uram, az én becsületem a Tibor becsülete, s garantálom önnek, hogy egy tű el nem tűnik onnan, ahol dolgoznak. — Hogy lehet ebben enynyire biztos? — Mert ismerem Tibort. Én azt éreztem, hogy Isten előtt is felelős vagyok ezért a gyerekért, s hogy ő ezzel a bizalommal nem él vissza. Másfél hónapja dolgozik ennél a festőnél, teljes megelégedésre. Most azon munkálkodom, hogy valami szükséglakást tudjak neki szerezni, hogy önálló életet élhessen, megálljon a saját lábán. — Minek tulajdonítja pártfogoltjának — remélhetőleg hosszú távra szóló — változását? — Isten keze munkáját látom az átalakulásában, hogy fenegyerekből egy normális felnőtt lett. A börtönben pszichopatának tartották, ezt mindig is tagadtam. A kísértés — Tibor, milyen erős magaban az elhatározás, hogy tisztességes életet próbál élni? — Még nagyon gyenge vagyok... — Ez azt is jelenti; erős a kísértés, hogy valami törvénysértőt cselekedjen? — Néha igen. Például nemrég megláttam egy nőnek a kezében több tízezer forintot, s megfordult a fejemben: mi lenne, ha ezzel elszaladnék, mint ahogy máskor megtettem már. Aztán leküzdöttem ezt a kísértést, bár beleizzadtam. A minden mindegy állapotból most, hónapokkal a szabadulásom után jutottam el oda, hogy van miért fölébrednem. Bár a bélyegtől, amit a börtönben rámnyomtak, nehéz szabadulni. A személyimbe is belenyomták, hogy pártfogói felügyelet, rendőri felügyelet alatt állok, holott az két éve megszűnt. És hiába húzták át tollal a személyimben —, amikor munkahelyet kerestem, ez volt az első, amit észrevettek, s utána megköszönték szépen, hogy ott jártam, Amikor megújították Debrecenben a személyimet, kértem, hogy cseréljék ki, de nem cserélték, így a bélyeget még hordozom. —- Géza bácsi, mit szólna ahhoz, ha egyszercsak kiderülne, hogy Tibor méltatlan volt a bizalmára? — Ezzel a gondolattal én nem foglalkozom. De, ha bekövetkezne, akkor is csak annyit mondanék, hogy találkoztam újra az emberrel. A lakótelepi kis lakásban talán tűz és víz próbál együtt élni, bebizonyítani, hogy képes az ember megjavulni, s hogy nem volt igaza azoknak, akik gyors viszszatérést jósoltak Tar Tibornak a börtönbe. Mindenesetre, ezek az emberek talán már akkor is nagyon elcsodálkoznának, ha egy este benéznének a rókusi templomba. s látnák hogy egykori páciensük ministrál Havass plébános mellett. Balogh Tamás Varázsszőnyeg A gyanútlan, sovány és fáradt választópolgár éjszaka, úgy fél egy körül, az inába szállt sötétséggel együtt hazafelé tart a Kárászon. Esetleg aprót is kotorhatna lyukas, netán jól férceit belső zsebéből, hogyne kelljen kutyák elől menekülnie, s a taxi mentse meg testi épségét Ám a kotrás művelete, mintha kotróhajó a feneketlen tavak vizén. Marad a séta a langyos sárga fény_ ben, eső után úszó utcán. Hogy ő választópolgár, fáradtságához és soványságához képest elenyésző, ez nem jut eszébe. Érne haza mielőbb a jó meleg ágyba, repülhetne is. erre gondol. Ahogy lép s lépeget, úgy tűnik neki, hogy útját majdan egy aszfaltra ragadt papírka állja. Szemét gondolja. A fényerő olvasásra alkalmatlan. Mikor a papírhoz ér — már előre tudja rá fog lépni —, egy lépéssel a taposás előtt, csak akkor veszi észre; ez egy földi, avagy földre hullott plakát És csak ekkor olvashatta a szöveget: „Mi a földön járunk." De a következő pillanatban lába már a papírra lépett szinte gondolkodni sem volt ideje, hogy hol is jár, mert abban a pillanatban megperdült vele a világ, s jókorát csúszva, a levegőbe emelkedett, majd a földön landolt. Ügy tűnik, ilyen a mi kis varázsszőnyegünk, pontosan fordítva működik, mint ahogyan azt a használati utasítás mutatja. (Amikor továbbkocogott, másik, legalább ötször akkora, földre tapadt papírt pillantott meg. Erre már •nem mert rálépni, csak csendesen megjegyezte magában: Hű, ezen mekkorát lehetne esni?!) P. Sz. Arcok - alakítások Gyakran éri vád a színi kritikát: keveset foglalkozik a színészi alakításokkal. Holott mégiscsak a színész az, ki este, minden este vásárra viszi a bőrét. A vád jogos. Ezért aztán úgy gondoltuk, minden színházi bemutató után hosszabban clemzünk egy-két alakítást. Kiemelkedően jó, vagy tanulságosan rossz alakításokat. A Kakukkíeszek két legjobbja — véleményünk szerint — Gáti Oszkár és Hegedús Zoltán volt. McMurphy: Gáti Oszkár Amint belép, rögtön megmondja, mit akar. Ki most a főnök itt, kérdi, mert mától fogva én akarok lenni. Gáti Oszkár körülbelül azzal az elszántsággal tekint körbe, ahogv az új erős fiú érkezik a grundra. Nem hataloméhségból, vagy pedagógiai indíttatásból akar vezető lenni, csak egyszerűen így szokta meg. Nincs is különösebb programja, jól akarja érezni magát. Időközben azonban kiderül, hogy ehhez sok mindent meg kellene változtatnia. A régi Murphyk közül Koncz Gábor — amennyire vissza tudok emlékezni — egy mártír elszántságával, krisztusi elhivatottsággal lépett be a diliházba. Kisebb feladatot nem képzelhetett önmagának, mint az ott szenvedő emberek megváltását. Eperjes Károly valamiféle önkívületi állapotban élte végig a történetet; mindvégig féktelen volt, és megzabolázhatatlan, nem munkált benne különösebb elhatározás, csak úgy történtek vele a dolgok. Gáti Murphyjében épp az a legérdekesebb, ahogy a belépő könnyelmű vagány lassanként fölismeri a rárótt szerepet. Koncz Murphyjének nem volt választása, mert kezdettől hordozta s vállalta a tragikumát; Eperjesének sem volt, mert ó meg nem volt tudatában pontosan, mi is történik: vele. Gáti Murphyje választhat. Körülbelül a második felvonás közepén kezdi megérteni, hogy mi vár rá, ha folytatja, amit csinál: Ratched nővér egy gyors műtéttel „kikapcsoltatja", szellemileg kiheréli, vegetáló hús- és csonttömeggé változtatja Nem egy csapásra csak lassan világosodik meg ez előtte. Gátinál nagyon érzékletes a folyamat, amíg a felismerésig eljut. Másfelöl mélyen megrázó. ahogy megérti drámai funkcióját, és úgy dönt, hogy vállalja ezt a szerepet Ebben hozott újat ez az alakítás a szerep magyarországi interpretációtörténetében. McMurphynak, mint minden nagyszabású drámai hősnek, az a jellemzője, hagy akkor is meghatározza a dráma működését, mikor ntnes jelen. Midőn az öntudatlan, megoperált férfit visszatolják a színre, tudjuk, minek kell történnie, kinek mit kell cselekednie. Ebben az előadásban különösen fontos, hogy mindez pontosan be is következik; ez ugyanis igazolja, hogy Murphy döntése helyes, vállalása értelmes volt A tolókocsiban ülő, bamba arcú férfi mindebből már semmit sem érzékel, az elégtétel, siker jóérzése a mi ajándékunk. (márok) Billy Bibbit: Hegedűs Zoltán — Na, ki itt a fögyagyás? — hőbörög a megérkező McMurphy. — Nem én vagyok. De én is lehetnék! — hízeleg egy vékonyka, enyhen rángatózó és dadogós alak, Billy Bibbit. A színészt Hegedús Zoltánnak hívják, ós a legsikerültebb „bolondot" alakítja a Kakukkfészekben A fiút. ugye, egy anya elviselhetetlen zsarnoksága űzte a fehér falak közé. meg persze a szerelmi kudarcok sorozata, oda menekült tehát, ahol csak engedelmesnek és vesztesnek kell lennie, s ahol nem kell megoldani az életet. A bolondok háza,a kisember szecessziója, a parabola szerint afféle menedékhely, önmagunk feladása. Hegedüs természetesen nem gyagyást alakít, hiszen sem a fiú. sem a bentiek nagy része nem az. Még nem. Billy Bibbit csak gyenge ember. Árulkodik, kicsi és szeretetéhes, gyerek. Szűz. Onanizál és gúnyolódik, csupa feszültség', amit képtelen levezetni, törékeny alakjában benne vibrál életének hatalmas kudarca. Hegedűs pedig úgy oldja meg a feladatot, hogy nem látunk sablonokat, a színészi játék bőven kínálkozó automatizmusain rendre átüt egy „valódi" ember természetrajza. Ahogy teste megmered, mert megakad benne a kimondandó szó, feje lehajlik, előre s hátra ing. mint a szélfújta levél, remeg a szájszél. Hegedűs Zoltán, bravó! Dal.