Délmagyarország, 1990. szeptember (80. évfolyam, 219-248. szám)
1990-09-27 / 245. szám
1990. szeptember 27., csütörtök Gazdaság 3 Ruhagyári profilváltás Öltöny köl csön Hitelfelvételből finanszírozott jelentős beruházás megvalósítására kényszerült a Szegedi Ruhagyár, A termékszerkezet-változást :s jelentő átalakításról, okairól Orvos László vezérigazgatóhelyettes nyilatkozott lapunknak. — Már az elmúlt félév kezdetétói érezhető volt, hogy termékszerkezet-váltásra lesz szükség — kezdi a beruházás hátterének bemutatását Orvos László. — A közületi megrendeléseink igen jelentősen, tíz-, sőt százezres tételben csökkentek, így a belkereskedelmi piac szűkülése arra kényszerített bennünket, hogy az export növelésével kompenzáljuk veszteségeinket, kössük le felszabadult kapacitásainkat. Mivel már korábban is jelentós mennyiséget exportáltunk az Egyesült Államokba. Kanadába, Spanyolországba és Angliába, voltak már külpiaci tapasztalataink. A váltás előtt alapos piackutatást végeztünk, ezután kezdtük el az 52 millió forintos beruházást. Erre azért volt szükség, mert az export az eddig*, meglévő gépkapacitásunktól eltérő minőséget igényelt, valamint a női kosztümök gyártasara új gépsort kellett beállítani. Az utóbbira 12 millió, míg a férfiöltönyök profiljának megváltoztatására 40 millió forintot költöttünk. Augusztus 6-án fejeztük be a munkát, a bácsalmási Tiőiruha-gyártó sor beindításával. — Honnan volt a pénz? — Kedvezményes hitelből kaptuk, főleg az export várható növekedése miatt. — Milyenek a tapasztalataik az új piacokon? —t— Kedvezőek, így a beruházás minőségileg és menynyiségileg is hitelesnek tekinthető. A rendkívül igényesnek számító francia vevők az első 1200 darabos szállításunkkal nagyon meg voltak elégedve. Ez biztatást jelent a jövőre, hiszen épp a női ruhák gyártásának fejlesztését tűztük ki célul, s ezekkel, mint új termékekkel jelentkeztünk. A férfiöltönyöket ismerték már külföldön. hiszen az egész szegedi részleg csak exportra termel, választékunkat idehaza nem is ismerik, — Idehaza nem lenne kereslet? — Lenne, megtehetnénk, hogy bővítjük kapacitásunkat, ha nem küszködnénk létszámgondokkal, AZ idén is sok szakmunkásunk lépett ki a gyártól. — A jobb kereseti lehetőségek miatt, gondolom. — Nem tudjuk hová mentek, a szakmában biztosan nem helyezkedtek el. Talán a szolgáltatásban, a most alakuló kft.-k valamelyikében, vagy bedolgozással keresik kenyerüket. Ott lehet, hogy jobb fizetésért dolgoznak, nálunk az átlagkeresetek nem jelentenek csúcsot, bár ágazatunkban az országos harmadik legjobb átlagbért fizetjük. — Milyen árbevétel-növekedést várnak a termékszerkezet megváltoztatása után? — Mint említettem, elsősorban a kiesett termékek kiváltásáról volt szó. Mivel mostani tevékenységünkben döntő a bérmunka jelleg, ezért még az árbevétel-csökkenés is elképzelhető. A legfontosabb azonban az, hogy kapacitásunk az év végéig lekötött, s hogy megkezdhetjük a tárgyalásokat jövő évi eladásainkról is. C. J. Vadállatok házi koszton A szegedi vadaspark szép és kedves színfoltja városunknak. Az egyébként vadon élő állatok egy fontos tulajdonsága sajnos, eltűnik a bezártságban, nem tudják maguknak megszerezni az élelmet. A húst, szénát, gyümölcsféléket, zöldséget a városi tanács által biztosított keretből a rájuk vigyázó emberek vásárolják. Mint a háztartásban, itt is egyre szűkösebb a „konyhapénz". Az összeg maradt, az árak meg szép csendben kúsznak fölfelé. Segítséget jelentene például, ha betakarítás idején megvásárolható olcsóbb almát, répát, s egyéb étkeket tárolni tudnák. Csakhogy a legolcsóbb húsfagyasztó, és zöldségtárolásra alkalmas hűtő legalább 1 millió forintba kerülne. Erre egyelőre nincs pénz, s ki túdja az új önkormányzat áldozni tud-e majd erre a célra. így marad a heti beszerzés, hogy az. almánál maradjunk a példával, a mostani nagybani 12—14 forint helyett novemberben vagy januárban kell az épp aktuális kilónkénti 30—40 forintot kifizetni. Részmegoldás, de addig is a vadaspark vezetői szívesen fogadnak egyes zöldségfélékből és gyümölcsökből, az olcsóbb, nem piacos minőségű árukból felajánlásokat pár tízkilós, 1—2 mázsás heti tételekben. Kaszinó matiné , Vörös kutya és a többiek Szeptember végén Siófok és Balatonfüred után immár harmadik játékkaszinóját nyitja meg a Schilling Kaszinó Kft. Budapesten, a Belvárosi Kávéházban, a Lidó helyén. A Casino Imperial az elsó egész évben nyitva tartó belvárosi játékkaszinó, déli 12 és hajnali 5 között fogadja vendégeit. Délután 4-ig csak részleges a nyitva tartás, a .matiné" alatt pénznyerő-automatákon, amerikai ruletten, valamint Black Jack-en teheti próbára szerencséjét a még pulóveres látogató. A kuvert 10 márka, amelyet két ötös zsetonban kap vissza a belépő. A teljes ház a földszinttel és a galériával csak 16 órakor nyit, s az előbbieken túl francia rulettel, szerencsekerékkel, póker- és Red Dog-asztalaival. Ez utóbbit, vagyis a vörös kutya elnevezésű kártyajátékot kis hazánkban először itt lehet majd játszani. Ehhez természetesen — mint ahogy a világon mindenütt — már dukál a zakó vagy az tng—nyakkendő kombináció. Hozzáértők szerint az öltözék, a megjelenés és a jó fellépés a játékos sanszát erősíti az ót csokornyakkendőben fogadó krupiéval szemben. Különösen akkor igaz ez, ha e kaszinónak ez az alkalmazottja történetesen hölgy. A játék pénzneme a márka, de természetesen más konvertibilis valutát is elfogadnak, s azt az érvényes napi keresztárfolyamon váltják át. Mindeközben forintunkat sem száműzik véglegesen a kaszinó összes terméből; a drinkbárban elfogyasztott pezsgő, vagy az étteremben felszolgált meleg étel ellenértéke nemzeti valutánkban is fizethető. Az új kaszinóban azon túl, hogy pénzt, pontosabban márkát lehet veszíteni (nyerni), havonta egy este közismert sportoló, színész, énekes, író, vagy éppen — de korántsem utolsósorban — zsurnaliszta veszi át néhány órára a házigazda szerepét. (kovács) Tűréshatár - gumiból Rendkívüli módon tud bosszantani, amikor ráébredek, már megint bóvlit vettem. Pedig nem vagyok az a könynyen vásárlásba szédíthető típus, s azon is sokat meditálok mire. mennyit érdemes áldozni. Vannak kikerülhetetlen helyzetek, a tükörradiált le kell cserélni a kocsin, a biztonságérzet ezt diktálja. Jó másfél éve lehetett, meg. vettem az öt fűtőzött gumit. Pont úgy nézett ki, mint az új.-. A vadonatúj meg legalább másfélszeresébe került volna. A takarékossági hajlamom meg a mások felelősségérzetében bízó naivitásom gyözött ezúttal. Azt gondoltam, a vásárló és felhasználó érdekében a minőségellenór szigorúan járt el, s így nem időzített bombákat tetettem a tárcsákra. Pár nap múlva az egyiken leffegni kezdett a ráfutózott rész. Óriási szerencsémre megvolt a blokk, kicserélték a boltban. Mentem egy fél évig, a parkolóban — micsoda szerencse, hogy nem az országúton — teljesen leeresztett gumira lettem figyelmes. A gumis széttára a karját, ahogy szétbontotta, már mutatta is a drótperem kibújt belülről, s kihorzsolta a belsőt. Vehettem újat, már megint futózottat, mert azzal a mintázattal akkor csak olyat találtam A harmadik pár hónapja középen, hosszában repedt szét. Hát így állok én az egyszeri spórolásommal. Ebbe már bele is nyugodtam, hisz én döntöttem annak idején rosszul, 'vehettem volna elvileg Pirellit is. A kerékpárgumiknál már ez a sanszom sem volt meg. Tavasszal a kempingméretű gyerekbiciklin mindkét gumit le kellett cserélni. Ez még „békebeli" áru volt, hisz az öregség, a kopás végzett vele. Végigjártam a várost, végre a Centrumban találtam. Forgattam a kezemben, nem akartam hinni a szememnek, ellipszis alakúnak tűnt. Megnéztem a kitett kollekció 15-20 darabját, egyformák voltak. Gondoltam a „kaptafán", a keréken kikerekednek, biztos a szállítás során gyűrődtek meg, mire Vietnamból ideérkeztek. Otthon felszereltem a 380 forintért vett két gumit, de kiderült, nyúlott az egész, az isten őrzi, hogy le ne essen, s hullámos a járása is. Nem vittem vissza, mert. a gyerek biciklizni akart, s tudtam, hegy ennél jobb nincs kerek-e városban Három hónapra rá kicseréltem azt. amelyik időközben leugrott az abroncsról. Ez már kerek. Felbuzdulva, s mivel a felnóttbicikli gumija is elkopott közben, ismét vásárlókörútra indultam. Egyik szakboltban, nagyobb üzletben sem kaptam semmilyet. Kenyér- és tejvásárlás közben egy közeli ABC-ben akadtam rá végül, hála a cipót a cipóboltból elv feladásának, a kereskedés szabadságának, Kétfajta is volt, vörös és fekete színű. Tanulva a vörös „vietnamiakkal" esett kudarcomból a feketére voksoltam. Sehogy se ment rá az abroncsra, szűk volt. s mire jobban körülnéztem, láthattam. a drót is kibújt a gumiréteg alól. Rendesek voltak a boltban, kicserélték egy szép, kerek vörösre. Mondanom sem kell, hogy csak a szentlélek tartja a keréken, mivel ezt mint a lasszót, könnyedén rádobhattam. Most várom, mikor ugrik i«, s műszaki előrelátásom hiányából adódóan kétféle esetre tippelek: ha laposan hajtom, vagy ha túl keményre pumpálom Egyébként jól megvagyok, s csak jnnak örülök, hogy a gyerekek szánkóján nincs kerék. — szeles — Szmogoszlató Múlt hét péntekén a kormányszóvivő bejelentette, egyelőre nem terveznek bcnzmáremelést Bizonyos tényekből azonban más következtetések vonhatók le. Hétfőn. Londonban a", olaj szabadpiaci, hordónkénti ára elérte a 40 dollárt, ami még a fejlett nyugatot is idegessé tette, hiszen a hét vége két napjául ez 3 dolláros növekedést, egyben 10 éves csúcsot jelentett. Ugyancsak hétfőn jelentette be az OKGT kereskedelmi igazgatója, hogy a Barátság Kőolajvezeték — nevével ellentétben, igen barátságtalan módon — már hatodik napja egyetlen csepp olajat sem szállít nekünk, a készletek fogytán vannak A Minerálimpex tárgyalásokat folytat 450 eztr tonna koolaj és 35 ezer tonna motorbenzin szabadpiaci beszerzéséről. Mindezek után, teljesen érthető Bod Péter Ákos miniszter úr bejelentése, aki úgy nyilatkozott, hogy „sajnos, az energiahordozók árát fokozatosan növelni kell, véget kell vetni a fogyasztók dotálásának". A jövőben ez akár negyedévenkénti árkiegészítést is jelenthet. Megnyugodhatunk. A külső gazdasági válságjeleket úgy is felfedeztük, azok hatását a hazai viszonyokra elkepzelni gyermekien egyszerű. A miniszteri bejelentés komoly fejfájástól kímélt még bennünket. Nem kell töprengenünk azon, vajon milyen speciális fegyverrel védi ki a kormányzat a kényszerhatásokat, hogy megússzon egy igen népszerűtlen áremelést. Ezután legfeljebb még kevesebbet autózunk. Ami nem baj, hiszen szmog híján nyilván még tisztábban látunk majd bizonyos fontos dolgokat. (czégény) * Szerdán 11 órakor ismét leállt a szovjet kőolajszállitás a Barátság-vezetéken. Egy hét szünet után, kedden indult meg újra az olajszállítás, de a jelek szerint ez csak „átmeneti" intézkedés volt a szovjet szállító részéről. Á valuta sem biztos Mibe fektessem ? Mibe fektessem? Eme a kérdésre fél évvel ezelőtt még mindenki nagyon határozott választ adott Jó helyen fekvő ingatlanba, műkincsbe, valutába. Az utóbbi azonban — hat hónapos távon — forintra átszámolva korántsem bizonyult bombaüzletnek. Ezer márka akkoriban a feketepiacon 55 ezer forintot ért, s ez valutaszámlán kamatozva hozott körülbelül 40 márkát fél év alatt. Ha ebből valaki mos tanában akart sürgősen újra forintot csinálni — 43-44 forintos márkával számolva —, bizony, roszszul járt. Fél évvel ezelőtti 55 ezer forintjából csak 46 ezer maradt Ha est a pénzt egykor a lepedők közé teszi, akkor is jobban jár, de ha történetesen forintban kamatoztatja. 10 ezerrel gyarapodott volna a tőke (Az is igaz. hogy egyszerűen bolondnak nézték volna azt a pénzügyi szakembert aki fél évvel ezelőtt valami hasonlót jósol.) Hová kell ma befektetni? Lehet hogy mégis valutába, a feketepiaci árfolyam ugyanis elmozdult már az alsó, 41-42 forintos holtpontról.' Ennek ellenére, most mégis a forint befektetési lehetőségeit részletezzük. ezt utoljára fél évvel ezelőtt tettük meg lapunk hasábjain. Pénzünkért változatlanul versenyeznek, egymásra licitálnak a bankok, mégis, mintha kissé összerázódott volna a mezőny. A táblázat utolsó oszlopát nézegetve, meg kell állapítani, pozitív reálkamatról, a 30 százalék korüli inflációt meghaladó mértékű hozadékról ma sem beszélhetünk. A szakemberek szerint ennyi időre nem is lenne szabad lekötni a forintot, hiszen az egy évet kivárva, lemaradhatunk az időközben jelentkező, jobb befektetési lehetőségekről. Olyan konstrukciót meg végképp nem célszerű választani, amely a részidőszakokra — az eltelt egész hónapokra — nem fizet, még akkor sem. ha ez a forma kínálja a legmagasabb éves kamatot A mai, változó kamatlábak mellett legcélszerűbb futamidő az 1—3 hónap, esetleg a fél év. Egy hónapra ma az OTP letéti jegye kínál legtöbbet: 1600 forintot százezer forintra. (Példáinkban a továbbiakban min. dig ez a betétösszeg szerepeli. Harminc napot tekintve, dobogós még az Agrobank határidós kötvénye, valamint a takarékszövetkezetek célrészjegye, 1467—1467 forinttal A három hónapos lekötéseknél változik a sorrend, legkedvezőbb a Dunabank határidős kötvényszerződése, amely 5 ezer 125 forintot hoz. Alig marad el ettől a Budapest Bank árfolyamgaranciás kötvénye, a maga 5 ezer forintjával. Kilencven napot tekintve, a harmadik helyen az Agrobank határidős kötvénye és az OTP letéti jegye osztozik, 4 ezer 800—4 ezer 800 forinttal. A hat hónapos lekötéseknél a negyedéveshez hasonló a sorrend, azzal a különbséggel, hogy itt' az OTP már lecsúszott a dobogóról. Kovács András 100 ezer forint adómentes hozadéka lhét 1 hónap 3 hónap 6hónap lév Agrobank — 1467 4 800 10400 22400 Budapest Bank — 840 5000 10500 23000 Dunabank 268 1216 5125 10750 20800 Mezőbank — — 4500 8800 21160 OKHB — — 4200 9000 20800 OTP — 1600 4 800 9600 21600 Takarékszöv, 268 1467 4600 9800 22400 Postabank 268 1 167 3500 7000 20800