Délmagyarország, 1990. szeptember (80. évfolyam, 219-248. szám)

1990-09-03 / 221. szám

1900. szeptember 3.,hétfő Gazdaság 3 „Családi kör" Megdöbbentő hírt hallottam a minap. Egy idős bácsit agyba-főbe vert a fia, mert nem kérte viszsza a földjét a téesztől. Orvosi látlelet is készült, de végül úgy döntött a családi tanács, jobb, ha nem csinálnak ügyet belőle. A sértett — nevezzük Tóni bácsinak — aláírásával még a meghirdetett határidő előtt beérkezett az igénylés 12 holdra. Amikor a földügyes kiment a tanyára, hogy megérdeklődje, hol és milyen területet kívánna, csak hümmögés volt a válasz. Neki nem kell az már, többre megy a földjáradékkal. Félreértés, spongyát rá. A nagyüzem gépei ugyanúgy megjelentek a tanya körül, mint máskor, elvégezték a szükséges talajmunkát. a fiú, aki már maga sem fiatal, ezen bőszült fel. Ezek szerint neki kellett volna az a föld, így ha nem is bizonyítható, mindenesetre valószínű, hogy a kérelmet ö irta alá. Tóni bácsi mit sem tudott az egészről. A verés után pár napra a felesége jött be az irodába, s előadta, meggondolták, egy holdat mégiscsak visszakérnek. A kompromisszum megszületett. No de ilyen áron? — tóth — Akár félmillió munkanélküli is leheti Farkas a kertek alatt Negyedmillió munkanélkülivel számol az Antall-kormány gazdasági csomagterve. Ez a keresőképes lakossághoz viszonyítva 5-6 százalékos szintet jelentene, ami ugyan nem magasabb a nyugat-európai országok átlagánál, de... De mindenképpen súlyos zavarokat okozhat egy olyan társadalomban, ahol az elmúlt negyven esztendőben nem a gazdaság hatékonysága, hanem a teljes foglalkoztatás igénye volt a döntő. Nem vagyunk, mert nem is lehetünk felkészülve a munkanélküliség megoldására. — Márpedig tartós munkanélküliségre kell berendezkednünk — mondja Vladiszlavjev András, a Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda vezetője, majd hozzáteszi: — Mese, hogy ezt a helyzetet néhány év alatt fel lehet majd számolni. Én már annak is örülnék, ha beválna a kormány jóslata. Szerintem legalább a tervezett duplája lesz hamarosan az a réteg, amely nem talál kenyérkereső foglalkozást magának. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Nyugat-Európában tízszeres a nemzeti jövedelem. Van miből eltartani a nem dolgozókat. — Mi gerjeszti a munkanélküliséget? — Most például a privatizációs program is. Fals elképzelés az, hogy majd a magánszféra felszívja a munkanélkülieket. Nyugaton nem így volt. Nálunk pedig a puha forintok kora lejárt. A vállalatok a legegyszerűbb költségtakarékosságot választják; a kapun belüli munkanélküliséget számolják fel. — Ami ezután valós munkanélküliségként jelentkezik... — Eddig a hozzánk forduló száz emberből ötvennek még volt állása, csak jobbat keresett. Ma már százból nyolcvanan eleve munkakönyvvel jönnek. Ez a munkát keresők tárgyalási pozíciójának erős romlásához vezetett. Húsz evig a kőműves, a lakatos, a gépkocsivezető diktált, most örülnek, ha el tudják adni magukat valahogy, A vállalatok pedig igyekeznek minél olcsóbban munkaerőhöz jutni. Beruházás, fejlesztés helyett is az olcsó emberi erőforrást választják. — Ez viszont az elavult gazdaság konzerválásával egyenlő! — És annak tudható be, hogy ma még a munkaerőpiacról hiányzik az érdekvédelem. Negyven éven át megszoktuk, hogy a paternalista állam gondoskodik rólunk, helyettünk is. A költségvetésnek ezt az arctalan szerepét meg kell változtatni. — Mire gondol? — A kormány programot dolgoz ki a munkanélkülisegély rendszerének megváltoztatására. Biztosítási alapra kívánják helyezni ezt is. — Kötelező lesz, vagy önkéntes? — Mindenki maga döntheti el, fizet-e és mennyit. Ebben csak az a szépséghiba, hogy évek óta mondogatjuk: jön a farkas, jön a farkas .,. De senki sem hiszi el. Egyébként is súlyosak a lakosság terhei, nem biztos, hogy tömegesen vállalnák ezt a biztosítást. — Es aki nem fizet? — Elvileg így családok akár éhen is halhatnának. Nem beszélve arról, hogy az önkormányzatok nyakába szakadna a sok állástalan gondja. Ugrásszerűen megnövekedne a segélyre jogosultak száma. A városi büdzsé viszont üres. — Mi lenne a megoldás? — A munkanélküliség megoldása csak a termelés racionalizálásával képzelhető el. Amíg ilyen gyalázatosan alacsony a nemzeti jövedelem, amíg képtelenek vagyunk hatékonyan termelni, addig ezt a kérdést sem tudjuk megnyugtatóan megoldani. — Sőt, egyre aggasztóbbak a hirek. A kormány az újrakezdési kölcsönt is beszüntette! — És nem is várható, hogy helyette lesz más. Az a nyugat-európai tapasztalat, hogy ahol az állam mesterségesen beavatkozott a gazdaságba, ott csak addig ment jól egyegy ilyen program, míg rajta tartotta a kezét. Márpedig ez a marok mára üres. Minden bizonnyal meg fog növekedni az egyén felelőssége is abban, hogy lesz-e munkája, vagy sem. Mégiscsak elképesztő az, hogy óriási összegek áramlottak ki az elmúlt években munkahelyteremtő beruházásokra, amiket most fel kell számolni, mert csak a csődtömeget szaporítják. — Mit tehet az iroda? — A tartós munkanélküliség azt jelenti, hogy mindig ugyanazt a kört érint). Az egyének változnak. Így fontos, hogy vissza tudjuk juttatni a munkaerőt a gazdasági vérkeringésbe. Talán egyszer eljutunk oda is, hogy a munkából kiszorultak társadalmi megítélése iá változik, nem csavargónak vagy leprásnak tekintik őket. Mert a farkas már tényleg a kertek alatt jár! Rafai Gábor Negyven fillér a tízfilléres II pénzcsere csak a klisén múlik Manapság egyre gyakrabban felvetődő kérdés a forint konvertibilitása. A szegcdi polgár erre már fel sem kapja a fejét, hiszen 50 dolláros fejadagjának márkáiért 40 forintot fizet a hivatalos pénzváltó helyen, mig ez az utcasarkon sem kerül többe 43-45 forintnál. Ez pedig már csaknem konvertibilitás, soha ilyen kis rés nem volt a hivatalos és a fekete árfolyam között. A szakemberek egy része a forint konvertibilitását a pénzcserével Is összekapcsolja. Az ügy hitteréről kérdeztük Horváth Gyulát, a Magyar Nemzeti Bank megyei Igazgatóját. — A pénzcsere mindenképpen időszerű, már csak a címer és az ország státusának megváltozása miatt is. A bankjegyeknél ez nagyon egyszerű, hiszen azok kéthárom év alatt elhasználódnak. Egyszerűen új klisével nyomják majd az új bankókat, és egy idő után így kikopik a régi. Az érmék cseréje már költségesebb, ezek legalább húsz évig bírják, és előállításuk is drágább a papírpénznél. — Mennyibe kerül ma a 10—20 filléres előállítása? — Tulajdonképpen már a 'SO-as évek eleje óta drágább ez, mint a névérték, és közel 40 fillér körül van jelenleg. Többször felvetődött már, hogy kivonják a forgalomból, de tartanak az inflációs pszichózistól. Ma már nem vernek ilyen címleteket, a jelenlegi pótlási mennyiség két-három évre elegendő, a ezután újra viszszatérnek erre a kérdésre. — Déli szomszédaink időnként nullákat vágnak te a pénzükből, mi nem készülünk ilyesmire? — Tizedelni nagy valószínűséggel nem fogunk, a vásárlóérték romlása ezt még nem indokolja. Persze tény az is, hogy a mai 20—40 ezer forintos fizetéseknél — a viszonylag kisebb címletek miatt — már sokat kell számolni. Az új ötezer forintos ezen is segít majd. A pénzcserét egyébként a mai inflációs tendencia önmagában nem indokolja. — Milyen messze vagyunk a forint konvertibilitásitól? — Ennek több fokozata van, beszéljünk elsősorban a külföldi konvertibilitásról. E szisztémánál a magyar importőr nyugati áruért forintot ad, s az eladó a kapott pénzt nálunk levásárolja. Ha nem talál megfelelő árut, a magyar bank köteles beváltani a felesleges forintot bármilyen más konvertibilis valutára, természetesen az akkor érvényes pénzpiaci árfolyamon. Ez a magyarázat, hogy egy-két éve még miért nem beszélhettünk erről. — Ezt ma sem nagyon bírnánk ki, megfelelő áruválaszték hiányában, inkább csak átváltanák a forintot. — Az importliberalizálással mindenképpen ebbe az irányba haladunk. Már ma is nagyon széles az ilyen feltételekkel importálható áruk skálája, s a közeljövőben ezt egészen 90 százalékig kiterjesztik. Így már nagyon közel kerülünk a külső konvertibilitáshoz. — Es a teljeshez? — Az nem olyan egyszerű Az abban az évben tervezett inflációhoz még plusz 50—60 százalék körüli egyszeri forintleértékelés is hozzáadódna. A kettő együtt pedig már alig maradna el a száz százaléktól, ami azt jelentené, hogy a forint értéke egy éven belül megfeleződne. Ezt a sokkot egyelőre nehezen viselné el a magyar gazdaság, de előbbutóbb rákényszerülünk — a hosszú távú cél érdekében. — Azt mondják, a konvertibilitáshoz komoly valutatartalék is szükségeltetik. — Az biztos, hogy mindezt nem elég csak deklarálni. Jó példa erre a zloty és a dinár, egvik sem lett igazán konvertibilis, hiszen külföldön így nem jegyzik. Egyelőre még mi is csak ezt tudnánk, hiszen az egymilliárd dolláros valutatartalékunk nagyon kevés. Hogy mennyire, annak szemléltetésére elég azt elmondani, hogy féléves importszükségletünk ellenértéke két és fél, hárommilliárd dollár. — Akkor erre még várni kell. — Minden bizonnyal, s tulajdonképpen itt van valahol a hároméves program leggyengébb pontja, illetve legerősebb kritikája. Egyszerre kiemelt cél az antiinflációs politika és a konvertibilitás megteremtése, pedig az utóbbi önmagában — az adott évben — hozhat egy közel három számjegyű (100 százalék körüli) inflációt. — Megoldás? — Ki kell mondani az igazat, nem lesz új Marshall-segély, hirtelen és látványos gazdasági javulás, és tovább polarizálódik a társadalom. — Ez utóbbi kivédhetetlen. — Mindenesetre fej lehetne emelni a létminimum alatt élőket, mégpedig a felső 30 százalék közteherviselésének fokozásával, például adóztatásának növelésével, az államháztartás költségeinek csökkentésével és a felszabadult források átcsoportosításával. — Az a dók növelésével nem az egyetlen húzóerő vitorlájából fognánk ki a szelet? — Szerintem a néhány százalékos adóemelés nem okoz teljesítmény-visszafogást. Nem a svéd módszerre gondolok, 5—10 százalékos emelés — néhány más intézkedéssel együtt — biztosíthatná a szociális létminimumot. Kovács András Csomagógia Az elmúlt két esztendőben csorr.agbontó nemzet lettünk. Volt először egy Grósz-csomag, majd jött a Németh-kormányé, és most az új kabinet is becsomagolja gazdasági elképzeléseit. A száznapos türelmi idő leteltével az ígéreteket hamarosan a kormányprogram váltja majd fel. Mind ez idáig azonban nem beszélhetünk erről, hiszen hivatalosan nem terjesztették be. A kiszivárgott (vagy kiszivárogtatott?) részletek azonban rémísztőek. Az Antall-kormány ugyanis, korábbi nyilatkozataival ellentétben, sokkterápiával igyekszik rendbe tenni a hazai gazdaságot. A piacgazdaság kiépítését radikálisan képzelik el. A gazdasági erőtér és a szociális védőháló összehangolt átalakításával. Mar jövőre szeretnék a gazdaság torzításait kiküszöbölni, ami többek között 100-130 milliárdos támogatásleépítéssel járna együtt. Mára ugyanis a költségvetést mankók összege elérte a 250 milliárdot. Elsősorban az export- és agrár„injekció" mértékét kívánják csökkenteni. Jelentős fogyasztói ártámogatás is „leépül" majd. ami, ugye', egyenlő az árak drasztikus további emelkedésérvel. Ügy tűnik, az Antall-kormány sem tud egykönnyen mit kezdeni a lakástámogatások leépítésével. A Némethkabinet kamatadó-kísérlete azon túl. hogy kudarcba fulladt, igencsak népszerűtlenné tette a költségvetést. Nem tudni, a csomagban előirányzott 67 milliárdos lakáskamat-támogatáscsökkentést vajon hogyan fogják majd tudni áthajtani a darálón. Hiszen a tervezeti egyik számtanpéldája már-már elviselhetetlen: a piaci kamatok mellett egy 55 négyzetméteres lakás törlesztőrészlete valamivel 7 ezer 700 forint felett lenne. A tanácsi lakások önkormányzati tulajdonba kerülésével a lakbér a mai 4-5-szorosére emelkedne. Ugyanakkor — 56 milliárdos költségvetési bevételt kalkulálva a hírek szerint be kívánják vezetni az ingatlanadót is. Továbbra is elsődleges kormányzati cél kell. hogy maradjon a fizetőképesség megőrzése, az állami mérleg finanszírozhatósága. A gazdaságpolitikai elképzelések másik sarkpontja az infláció megfékezése. Ennek azonban ellentmond a csomagban szereplő egyszeri nagy árfelszabadítás, a szabadárak kiterjesztése. Ami várhatóan néhány hónap alatt gyógyírként hathatna a hiányhelyzet megszüntetésére. Az exportképesség javulásával kalkulál a kormány. Eszerint jövőre 2 százalékkal növekednie kellene a kivitelnek. ugyanennyivel csökkennie az importnak. A munkaanyag, célba veszi a forint konvertibilitásának megteremtését is. Ám mai fizetőeszközünk túl „jó pénznek" tűnik egyelőre a pénzcseréhez. A pengő vagy a korona bevezetése mindenképpen új gondolat, ám a manőver előtt fel kellene pörgetni az inflációt ahhoz, hogy lebonyolítható legyen a ma még „keménynek" számító forint kivonása a forgalomból. A gazdaság átalakításával párhuzamosan mintegy negyedmillió munkanélkülivel számol a kormány. Éppen ezért tervezik a munkanélküli-segélyezés biztosítá. si alapra helyezését, akárcsak a nyugdíjrendszer járadékfedezeti elven való működtetését. Hogy mindezt hogyan lesz majd képes tolerálni a társadalom? Egy biztos, a műtétet minél tovább halogatjuk, annál fájdalmasabb lesz, A szükséges lépésekre azonban nem tudott fölkészülni a társadalom, márpedig a tűrőképesség hiánya bármilyen jó gazdasági programot megkérdőjelezhet A politikai rendszerváltástól ugyanis valami egészen mast vártuk az emberek. Arról nem is beszélve, hogy a miniszterelnök minden eddigi megnyilvánulásával nyugalmat, biztonságot igyekezett sugallni. Minden kiderül, ha hamarosan lehámozzák a masnit a csomagról. R. G. Kapjon értékpapírt a tulajdonos A nemrégiben megalakultWtározva az anyagi forrásokat Csongrád Megyei Mezőgaz-JJis. A tulajdon- és földhaszdasági Szövetkezetek jogi és^nálati viszonyok megváltozigazgatási választmánya el- tatása szükséges, de nem ső összejövetelén a termő- úgy, hogy a tulajdonnal nem föld tulajdonjogi rendezésé- rendelkező, a mezőgazdáról alakította ki álláspont- sággal élethivatásszerűen ját. Eszerint a törvényterve- foglalkozó emberek hátzet mai formájában elfogad- rányt szenvedjenek. A váhatatlan a ma is a mező- lasztmány szerint földhöz gazdaságban dolgozók szá- csak az juthasson, aki maga mára, s bevezetése mérhe- akarja azt művelni. Minden tetlen károkat okoz. A ko- tulajdonos kapjon értékparábbi sérelmeket valóban or- pírt földje után, melyet szavosolni kell, de nem úgy, badon forgalmazhat, földre hogy annak minden terhét válthat, de elővásárlási jog azzal a szövetkezeti paraszt- illesse meg a helyi szövetsággal fizettessék meg, amely kezetet, vagy annak tagját, maga is sérelmeket szenve- A mezőgazdaság az dett. Olyan jóvátételi törosszeroppanás határán áll, a köz-' vényre van szükség, amely gazdasági környezetét miaz utóbbi kört sem rekeszti előbb meg kell változtatni, ki. A rendezés során tárják Ha ezzel késlekedünk, a kaa nemzet elé annak anyagi tasztrófa egyaránt sújtani terheit, az egyes állampol- fogja a kistermelőt, a nagygárra eső hányadát, mégha- üzemet és a lakosságot.