Délmagyarország, 1990. szeptember (80. évfolyam, 219-248. szám)

1990-09-22 / 240. szám

1990. szeptember 22., szombat DM1 mqgqzin BAKOS ANDRAS VERSEI M lízsa Régóta írok verseket. Tudod. ugy mar nem kezdhetem: „vélerleniil megláttalak az utcán, és nagyon...", nem írhatom: „arcod", „egy mozdulat", s „álmomban néha borzas, furcsa árnyak ", ne haragudj, de nem lehet. Talán ha mégis újjászületnél, kicsit szőkébb hajjal, kicsit kékebb szemekkel; akkor még volna rá esély. Talán az még lehetsz: Múzsa. De semmi több. Egy fővárosi kritikusra Múltkor egy új. Radnótihoz írott versre dicsérő . " ' megjegyzést tettél, mert az ilyet szereted. Mondtad: „akár egy Nyolcadik ecloga, mintha a költő önmaga írt volna egyet a többi után. " Nem kell már bizonyítanod, elhiszem én. hogy a legjobb ítész csak Te lehetsz, s egyszerű, nem vitatom. Szép vers volt. ez igaz, s így illett rá a dicséret, bár jó. hogyha (udod, Nyolcadik ecloga: van!. Kritika : ez volt az egyetlen újításuk mondogatja egy ismerősöm a vitákat lezárva az.abszolút semmi következményeként kettőspont után leírni a mindent jelentő valamit Emléktábla BAL KÉZZEL ÍRT ÉS ÍRÁS KÖZBEN .. AKARVA-AKARATLANUL MÉG EGYSZER VÉGIGSIMÍTOTTA LEÍRT SORAIT a jobb kézzel irók erre képtelenek FENYVESI FÉLIX LAJOS Születésnapi rímek Vas Istvánnak ., Lapozok folyóiratot. hátha találok, mit nem ismerek; virrasztok éjjeleket, hogy hallgassam verseidet. A derengő képernyőt nézem: „Mit tett rajtad az idő?" — kérdem, szavaidból köréd últejed a rég • .. . halott mestereket': Babitsot és Kosztolányit. Húsz éve. lést éppen, amikor könyvtárszobádba léptem, rajongva megismertelek. És Piroska képei: arany-eiüst-feketében, csontvázak győztesen-szép ölelkezésben, s útszéli Krisztusok, pieták, virágarcok az alkonyi fényben. Most, hogy elbújtat az öregség, C V • -> *" engedd, szíved szeressék. -•'•'• -••••• szeress, mint akkor. mert iszonyatos ez a vad kor, elaljasult világ. ' •••••,• * Előre, fölfelé suhanó csillagként, . potomság az a NYOLCVAN hogy kezedben bot van, együtt, egy-Hazában, mintha örökké élnénk! HEMRIK LÁSZLÓ Archaikus strófák... Szapphói hasonlat Mindhiába leplezi hangodat most — mint a nyári vízhabokat sirályok szárnya sikló két kenu versenyétől — szertelen álom. Alkaioszi Versed legyen bús, vagy nevető csaló? Miként tehetsz in. árva hajó ölén? Tajték, a vad, kemény zenét vár, míg a föveny gyönyörű beszédet. Kegy és biznisz Anekdot'. Még a húszas években történt, mikor Germanus Gyula profeszszor. az arab nyelv és kultúra halhatatlan nevű és érdemű kutatója, oktatója, épp a kairói egyetemen vett részt néhány kurzuson. A professzor elindult a bazáros negyed szúk utcái felé. hogy egv míves Koránt vásároljon magának. Mire odaért, szép számú kísérőgárdája verbuválódott, hiszen egy fehér arc mindig érdekes a gátlástalanul kíváncsi keleti embernek. Egy apró, könyvekkel zsúfolt bazárba belépve — nyomában kísérői hada — a professzor válogatni kezdett a polcokon heverő szent könyvek között. Kiválasztott egy igen szép kötésűt. Az árus, aki gyanakodva szemlélte az idegen ügyködését, látva szándékai komolyságát, kezébe vette a könyvet, lefújta róla a port. s hogy a nyomtatás minőségét is megmutathassa, felütötte azt. s épp egyik szúra felolvasásához készülődött. A professzor akkor már régen oktatott tanítványokát a szent könyv nyelvének, filozófiájának ismeretére. Megszokta hát, hogy az arab szöveget „fejjel lefelé" is olvasni tudja. Fennhangon, s persze tiszta arab kiejtéssel elolvasta az oldalon található szúrát. „Óh" — tört fel az elragadtatott kiáltás a körülállókból, részint a szent szöveg hallata, részint az idegen produkciójának elismerése nyomán. „Mennyi az ajándéka ennek a kegyes könyvnek " — kérdé a száját is eltátott árust Germanus. • „Óh" — ismételte az egyszerű szövegű kórusmüvet a kísérőhad. Tiszteletük a jóltájékozottságnak szólt ezúttal, hiszen keleten mindenki tudja, hogy a szent könyvek értéke pénzzel nem mérhető, értük a kereskedő csak a közvetítéséért járó ajándékot fogadhatja el, hiszen a szövegek felbecsülhetetlen értékűek. „Fogadd el ajándékul tőlem ezt a kegyes könyvet, idegen" — válaszolta a könnyekig meghatott kereskedő. az e gesztus után szintén könnyekig meghatódó profeszszórnak. akit visszaútján háromszoros tömeg kísért — csakhogy most már a tisztelet jeleként illó távolból, és az araboktól szokatlan, síri csendben. Eset. Úgy tíz évvel ezelőtt, Liechtensteinben ezer számozott példányban kiadták a Védák egyik gyöngyszemét, a Bhagavad Gítát, magyarul. A verses eposz versszakonkénti taglalásban látott napvilágot, méghozzá úgy, hogy tartalmazza az eredeti szanszkrit nyelvű szöveget, annak latin betűs, fonetikus átiratát, s végül a magyar fordítást. Mindezt kiegészítette a Krisna hívók ma élő, első számú vezetőjének. A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada-nak filozofikus magyarázata az egyes részekhez. A könyv 599. példánya, baráti gesztusként, H. K. korlátolt felelősségű értelmiségi kezébe került. A gyönyörű könyv megérintése is már valóságos kéjérzetet váltott ki H. K.-ból. A szép borító hátoldalán néhány egyáltalán nem hétköznapi ember rövid nyilatkozatát olvashatta ajánlásként. „Olyan megnyugvást találok a Bhagavad Gítában, amilyet a Biblia sem ad számomra. "— vallotta a meditatív Ma hat ma Gandhi. „Amikora Bhagavad Gítát olvasom, azt kérdezem magamtól, hogyan teremtette Isten az Universumot. Minden más feleslegesnek tűnik." — így Albert Einstein. a fizika királya. Hegel —kinek nevéhez ne illesszünk jelzőt — tárgyilagosan csak ennyit mondott: „A lenyűgöző Bhagavad Gítá határozott képet ad, segítségével felfoghatjuk az indiai vallás és filozófia végső célját." H. K. napokon át végletekig felfokozott izgalommal lapozgatta, olvasta és értelmezte a versszakokat, s a hozzájuk kapcsolódó magyarázatokat. A csodás könyv elbűvölte, a szavak messzire ragadták, gondolatai a korábbi időkhöz képest százszoros erővel pezsegtek. Mígnem egy gyászos napon orvul eltulajdonították tóle a szép könyvet. H. K. sokáig búsuit. kutatott pótlás után — hiába. 1990. egy forró augusztusi napján H. K. a szegedi Nagyáruház előtt úgy fordult meg egy apró könyvesasztal mellett, mintha darázscsípés serkentené erre. Az asztalkán ott volt a KÖNYV, a rég előkeríthetetlennek hitt, több példányban, megvételre kínálva. Odarohant, remegő kézzel emelte fel az egyiket, belelapozott. Ugyanaz, a kiadás, nyilván utánnyomásban. Csillogó szemmel nézett a szőke árusra. — Mennyi ez a könyv? — kérdezte mohón és meggondolatlanul. — Ennek a könyvnek nincs ára! — felelte a szőke fiú, némi akcentussal, mert mint később kiderült, származására nézve finnországi volt. — Mi az ajándéka -ennek a kegyes könyvnek? — javított észbe kapva H. K., aki szerencsére olvasta Germanus Gyula műveit. v — Nyolcszázkilencyen forint — válaszolta immár mosolyogva a finn. H. K. éppen fizetés előtt állt, de azonnal rendelt kettőt a Magyar Krisna Hívők Társulatától, s ígéretet kapott, ha elküldi a pénzt, postai utánvéttel megkapja mindkettőt. H. K. boldog volt, de nagyon. Az egyik példányt — így tervezte — mindig magánál hordja majd, a másikat széfbe rejti, hogy semmiképp el ne lophassák. Hét sem telt el a vásár nyélbe, ütése óta. H. K. újra Szegeden, a sétálóutcán andalgott. Őgyelgése közben megállt az antikvárium kirakata előtt. Az üveg mögött ott feküdt, becelofánozva". a KWNYV. Megkövülten nézte. Nem is a színes borítót, amit oly jól ismert, hanem a könyv alatti cédulát. Rajta szigorú tömörséggel csak ennyi állt: ára 1500 forint. H. K. szeme előtt elsötétedett a világ, feje fölött beborult az ég. „íme, a nagyszerű kegy haldia " — gondolta magában, majd közel háromórás sétára indult. Ez alatt mindent meghányt és -vetett magában, a keleti filozófiák lélekközpontúsága és a nyugat felé orientálódó, hazai, hétköznapi tudat eltéréséről. Viszszatérve a kirakat elé. a kínálat szépségének és meghatározó-törvényszerűségeinek különbségén, valamint alkalmazásának váltakozó sűrűségén gondolkodott éppen. Ismét ránézett a szeretett könyvre, aztán a párkányok közt fel a felhőkre. Felriadt galambok, távozó lelkek légiója csapott az ég felé. H. K. pedig, túllépve értelmiségi léte felelősségének korlátait, elemi erővel leköpte a szürke járdaszegélyt. CZÉGÉNY JÓZSEF