Délmagyarország, 1990. szeptember (80. évfolyam, 219-248. szám)

1990-09-20 / 238. szám

10 Röviden 1990. szeptember 20. csütörtök Anyák lázadása A nyár végefelé történt, hogy az Algyői úton, a 47­es főút szegedi, bevezető szakaszán, a gyalogátkelőn egy autó halálra gázolt egy kerékpárját toló férfit. Ezen az útszakaszon nem ez volt az első végzetes baleset, és szinte migiden hétre jut ott egy-két, sérüléssel járó sze­rencsétlenség. A riasztó fék­csikorgások azonban min­dennaposak. A környéken lakók el­mondása szerint a Shell-ku­tat, illetve a körtöltést elha­gyó járművek a megenge­dettnél jóval gyorsabban közlekednek, veszélyeztetve a gyalogátkelőn áthaladók testi épségét. Helyet is ad­tunk már mintegy kilenc­ven ember figyelemfelhívó levelének, amelyben szema­fort és szigorúbb ellenőrzést kértek az erre hivatottaktól. Közöltük a megyei rendőr­főkapitányság osztályvezető­jének megértő, emberséges hangú válaszát is, amelyben ígéretet tett; ezután még gyakrabban mér a traffipax ezen az útszakaszon. Amikor a lakók nevében éppen köszönő levelét fogal­mazta a gyakoribb forga­lomellenőrzés láttán Vár­heOyi Tiborné, szíven ütötte a hír: újabb sérültje van a veszélyes útnak. Egy tízéves kisgyereket „csapott el" egy nő vezette autó. Míg az ál­dozatot elvitte a mentő, a környék lakóinak haragjától a rendőrnek kellett megvé­denie a gázolót. S most az anyák, akiknek gyermekei naponta kétszer szelik át az úttestet—iskolá­ba menet és hazajövet —, föllázadtak. Mivel a tanács közlekedési osztályának kép­viselője sem levelükre, sem a baleset utáni invitálásuk­ra nem jelentkezett, úgy döntöttek: maguk intézked­nek, hogy gyermekeik életét, épségét megőrizzék. Kiáll­nak az útra és fölírják azok­nak az autóknak a rendszá­mát, amelyek a gyorshajtás­sal megszegik a közlekedési szabályokat. Ugyanakkor el­határozták — amíg nem ér­zik biztonságban gyermekei­ket — nem engedik iskolába őket, vállalva az ezzel járó következményeket. Mert úgy találják; marad a gyerek, ha játszik otthon — és nem ta­nul. Megmarad! Ch. A. Változékony idő Ma, csütörtökön nyugat felöl gyakran erősen megnö­vekszik a felhőzet, és főként a Dunántúlon várható több­felé eső. helyenként zivatar. A változó irányú szél meg­élénkül, inajd délután a Dunántúlon északnyugatira fordul, és megerősödik. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 7— 12 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet észak­nyugaton 15, délkeleten 20 fok körül alakul. A HATÉKONYABB ÉLETÉRT önhatékonyságot fejlesz­tő tanfolyamot indít nók ré­szérc októbertől a Szántál stúdió és a Vöröskereszt. Három hetente, csütörtö­ikönként lesznek a foglalko­zások — tízszer 3 óra —, amikor a hölgyek a hagyo­mányos női tulajdonságok megőrzése mellett sajátít­hatják el a természetes em­beri magatartást, az érvé­nyesülés korrekt módját, és megismerhetik a kiegyensú­lyozott élet titkát. Bővebb felvilágosítást a Vöröske­reszt Szent Mihály u. 1. sz. alatt' épületében és , a 13-740-es telefonon lehet kapni a munkanapokon, dél­előttönként. Kis magyar címertan PODMANICZKY SZILÁRD Hordozható híd — Minden út Kómába vezet — hangzott még a nyáron barátom tol­lából az üvöltés. Hozzátéve azt is, hogy a legtöbb dolog az; emberrel történik, kinek két válla van, s így arra ráfektet­hető. Télen a hóba, ősszel az avar látszik rajta, nyáron a strand kövén botlik el kisujja, tavasszal meg vi­rágba borul. De ekkor még nem mondtunk semmit, csupán kordába akartuk szorítani a reá leselkedő millió-egy veszélyt. Mert az évsza­kok úgy járnak s kelnek közöttünk, az évek és a vonatok úgy robognak el velünk valami távoli, eddig is­meretlen földrészre, hogy lassan a CIA titkosügynökei, se ismernek ránk. Ilyenekből állnak a napok: autófékezést hallunk az ABC előtt aztán egy fehér botos öregúr száll ki a volán mögül, s úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, hogy aki megfizeti a benzint meg a pa­pírokat az csak száguldozzon. Szá­guldjon úgy, hogy hozzá képest a Forma—l-es kocsik mérgezéstől fet­rengő káposztalepkék legyenek. Aztán megyünk, pontosabban ki­szemelt emberünk megy tova érzé­keny lépteivel ezen az úton. s fülét éktelen robaj rázkódtatja. S bévül felkiált: heavy metál!, imhol jöt­tek az úttörők. Hasznos munkát végeznek, tehát megérdemlik a szórakozást, a szó­rakoztatást. Emberüaknek más dol­ga nem lévén, találós kérdést fabri­kál, s ezt a dübörgésre való pozitív tekintettel, mindössze egy négyzet alakú cetlin nyújtja át saját, jól megfontolt gyöngy betűi vei kísérve: „Se előre, se hátra, ilyen magas a Mátra. Hány méter?" De mint helytelent, s kehelytelen virágot taszítják félre, s fel is szó­lítják, egy másik, forró aszfalttal telilocsolt helyen rogyjon térdre. Nincs bocsánat, nincsen kegyelem, szópárbajban gyorsan tüzelek. Aztán még gyorsabban, mint aho­gyan senki nem várta volna, nem az ég borult be, hanem este lett. Olyan sötét, átlényegült massza itta magát a légbe, fákba, az útvonalba, hogy aki itt nem ismerné ki magát, szinte már nem baj, ne tekintse sa­ját hibájának, ne is tekintsen se­hová. teljesen felesleges. Szatyrot, kosarat vinni ekkor súlyos hiba len­ne. mert még hit foganna az em­berben, hogy íme, mégis van mibe kapaszkodni. Kiált«. szabadság srqo-r ha rárt­esik valami, akkor is kiálts — meg­vallom, így igaz. Nos. emberünk arra a helyre té­vedt ahol a nap folyamán még fül­siketítő találós kérdésére sem ka­pott választ, s rettegve nyújtotta előre lábacskáit, rettegve attól, hogy o helyütt gödröt gödörre halmoztak, s majd a fáradtságtól elgyötört em­ber méltán zuhan szabadon válasz­tott lukába. De ekkor, lám: hirtelen előtűnt emberünk előtt egy gondo­san összeácsolt fahíd, mely rettent­hetetlen büszkeséggel ívelt át a megnyílt földfelszín felett. — Ö. egek — nyöszörögte —, mennyi gondosság, emberbaráti fe­leszeretet szorul, akad rá egy egy­szerű manuális foglalkozást űző em­berre. Micsoda pontosság, és micso­da hiánya a megátalkodottságnak, hogy az ember szíve ne szakadjon, hasadjon, repedjen ketté. Hogy itt helyben összedobtak egy kis fahi­dat. Most gondolj erre, mert ha bi­ciklivel mégy, hát abban bizony pillanatok alatt két fektetett nyol­cas keletkezik, hisz időd sincs a fé­kezésre, csak zuhansz, míg a kop­panás. vagy a lábadra tekeredő akácfa gyökere megállít. És akkor már mindegy. Hát akkor látszik, milyen óriási előrelátás, a nappali munkába még az éjszakát is bele­kalkulálták. Mert, ha jól belegon­dolunk. emberünk félhetett is effaj­ta találós kérdés után. Igen. jobb félni, mint megint lenni. Igen, len­ni vagy ez itt a kérdés? Ám jött a reggel, fényesen, ri­szálta a fényeket, jobb bele se gon­dolni. És ott állt a fahíd a mélysé­gek felett. — Ö, egek — kapott fejéhez em­berünk —, hiszen ez hordozható híd. Bemutatkozások TRANSPARTNER SZEGEDEN Irodát nyitott Szegeden az izraeli, amerikai, magyar vegyes vállalat, a Trans­partner Szállítmányozási és Utaztatási Kft. Belföldi és nemzetközi közúti árufuva­rozással, szállítmányozás­sal áll az intézmények és a lakosság rendelkezésére. Vállalják különleges, túlsú­lyos, nagy méretű külde­mények továbbítását, fog­lalkoznak utaztatással és kereskedelmi tevékeny­séggel is — a nemzetközi elvárásoknak megfelelő színvonalon. Emellett el­látják a magánfuvarozók ér­dekképviseletét is. Irodájuk címe: Csongrádi sgt. 27. A Fidesz, az SZDSZ és a Körgát Klub belvárosi je­löltjeit, D>irvas Tamás fő­építésvezetőt (10. vk.), dr. Pollák György matemati­kust (11. vk.), dr. Simoncsics János közművelődési okta­. tót (18. vk.) mutatja be a választóknak dr. Lippai Pál polgármesterjelölt ma, csü­törtökön este 6-kor a Fi­desz-irodálun (Victor Hugó u. 5.). (x) ROSSZ HÍR Az Eötvös utcából ellop­ták a TL 26-43 forgalmi rendszámú törtfehér színű Daciát. Lakásfosztogatót és fiatal­korú csavargó lányokat fo­gott el a rendőrség, AZ ott­honokba igen egyszerű mód­szerrel jutott be az egyedül dolgozó betörő: a postaládá­ban hagyott kulcsokkal nyi­tott ajtót. Öt is, és a lányo­kat is, akik ruhaneműket gyűjtöttek, s autókat tördös­tek föl, őrizetbe vették. Két általános iskolást is tetten ért szolgálaton kívül lévő rendőr, amint gépkocsi­emblémát feszegettek. Mire lefülelték őket, akkorra hat darabot gyűjtöttek össze. // Édes anyanyelvünk // Sátoraljaújhelyen rendezik az idén az Édes anyanyel­vünk országos nyelvhasználati verseny döntőjét. Az októ­ber 19—20—21-i fináléban Szegedet a városi vetélkedő győztesei fogják képviselni. A gimnáziumi kategóriában el­ső lett Farkas Gabriella (Ságvári gimnázium, tanára: dr. Kardos József), második helyezett Kiss Annamária (Tö­mörkény gimnázium, tanára: Vas Józsefné dr.). A szak­középiskolai kategóriában 1. Tóth Ildikó (Gép- és Gyorsíró Szakiskola, tanára: Bajnóczy Sándor), . 2. Varga Mónika (640-es textilipari szakmunkásképző, tanára: Ács Gézáné). Napforduló fesztivál Ma délután 1 -tői 5 óráig színésztréning lesz a Károlyi.! kollégiumban. A Dugonics téren 6 órától magyar népzenét játszik a Kündü zenekar. Este 8 órától az Atlantisz Szín­ház Az alvó Pierrot Lunaire címen tevékenykedik a Bar­tók Béla Művelődési Házban. A Bálint Sándor Művelődési ' Házban a Cserép című darabot mutatja be a Teater Abo­vo társulat, este 10 órakor. 11 órától Fesztiválklub a Kün. dü zenekarral az ifjúsági irodában. VÁLASZTÁSI MŰSOR A TÉVÉBEN A Magyar Televízió Bel­politikai Főszerkesztősége szeptember 23-án, 17 óra 5 perctől és este 21 óra 55 perctől Választás '90 cím­mel fórummüsort rendez. Az országos adásban a sze­gedi televízió is bekapcso­lódik. Az önkormányzatok­kal és a választással kap­csolatos kérdéseiket mától, reggel 8 és 16 óra között a (62) 12-715 és a (62) 12-704­es, 16 órától reggel 8 óráig üzenetrögzítőn a (62) 12-715­ös telefonszámon tehetik íel nézőink. VÉRADÁS Szegeden augusztusban 1499-en 582 liter vért adtak. 'A sándorfalvai Hódgéptől 44-en, a deszki kórházból 12-en, az újszentiváni hon­védségtől 67-en, a Vasipari Ktsz-től 33-an, a jutagyár­ból 18-an, a Tömegcikk Ktsz-től 7-en, a Gyógyásza­ti Segédeszközök Gyáráoól 3-an, a konzervgyárból 54­en, a MÁV Rókus és BFF­töl 31-en, Üllésen 62-en, a számítástechnikai vállalat­tól 2-en, a Röszkei Kossuth Tsz-ből 13-án, Mihályte­lekről 23-an, az MN Török Ignác út- és hídépítőktől 117-en, a Kossuth laktanyá­ból 98-an, a véradó állomá­son 938-an segítettek beteg embertársaikon. Rendszámroham MINI KOMMENTÁR A program: pogrom ? Mostanság gyakran hal­lani a kormánypártoktól, hogy ne egynémely szél­sőséges nézeteket valló csoportjai, esetleg egyes úton-útfélen ostobaságo­kat hangoztató fő- és közszemélyiségeik alapján mondjon ítéletet a sajté és a közvélemény a pár­tok egészéről, mert ott zömében tiszta jellemű, becsületes szándékú és feddhetetlen emberek vannak. Elvárhatja-e ugyanezt a múlt volt nagy pártjának néhány százezres névtelen tagsága: hogy ne öntelt ostoba, hatalomvágyó é» nem egy esetben kegyet­len vezetőik alapján ítél­jék meg (vagy el)? Elvárhatja-e a parla­menti pártoktól, hogy ne kelljen rettegnie, mikor következik egy újabb juszticiás-iigynöklistás -mindent vissz,-, történel­mi igazságtételi pogrom? Pardon: program. Ó J. TANFOLYAMOK A megyei művelődési' központ az alábbi tanfolya- j mokat indítja: hagyományos . és relaxációs nyelvtanfo­lyamok (angol, német, fran­cia nyelvből kezdőknek és haladóknak), gitártanfo­lyam, kondicionáló torna. Jelentkezés a Közép fasor 1—3.-ban, vagy az 53-144-es telefonon. (x) NYUGDljAS­TALALKOZÓ A Szegedi Paprikafeldol­gozó Vállalat vezetősége 1990. szeptember 21-én (pénteken), 15.30 órai kez­dettel rendezi meg a nyug­díjas-találkozót a vállalat ebédlőjében (Szövetkezeti út 1.) Minden nyugdíjast szeretettel várunk! (x) TÁVHÍVÁS MÁTÉSZALKÁN Crossbar rendszerű tele­fonközpontot helyeztek, üzembe Mátészalkán. Kör­zetszáma 44, a kapcsolási számok ötjegyűekre vál­toztak. mwÚMK Állítólag az elmúlt hétfőn, az új rendszámtáblák autó­klubbeli árusításának első napján vagy háromszázan ke­resték fel a szegedi műszaki állomást. A nem várt-remélt roham láttán a klub valamennyi ügyintézője beállt a rend­számtáblaosztók közé. segíteni — másnap mégis már csak előjegyzésbe vehették a jelentkezőket. Ennek nem csak az az indoka, hogy így próbálják az autósokat megkímélni a hosszú várakozástól, hanem az is, hogy a gyártó cégtől nem kaptak elegendő táblát. (Nyilván, mert nem számí­tottak ekkora érdeklődésre — hiszen kötelező csak 1992-től lesz az új tábla a személygépkocsikon.) Így történhetett meg, hogy tíznapos előjegyzési listája van már a szegedi klub&zervezetnek, tehát csak szeptem­ber 28-ótól érdemes bejelentkezniük az érdeklődőknek. (Amíg tehát a szállítások nem lesznek folyamatosak, csak akinek nagyon fontos, az szorgalmazza kocsija rendszám­cseréjét — kérik a magánautósoktól a klubszervezet mun­katársai.) • Megalakult a Délmagyarország Kft. Tagjai: e lap újságírói, a szerkesztőség dolgozóiból szerveződött Dcl­magyarország Újságíró Egyesület és a Dél-Francia Nlce-Presse-In vest. (x) DELMAGYARORSZAG Politikai napilap Főszerkesztő: Dlusztus Imre Főszerkesztő-helyettes: Sulyok Erzsébet Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház 6740. - Telefon: 24-633. Telex: 82-282. Telefax: 13­130. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 Ft - a vasárnapi lapokkal együtt 121 Ft. ISSN0133-025X

Next

/
Thumbnails
Contents