Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-06 / 194. szám

4 Olvasószolgálat 1990. augusztus 6., hétfő 1990. AUGUSZTUS 6., HÉTFŐ — NÉVNAP: BERTA, BETTINA A Nap kel 5 óra 28 perckor, nyugszik 20 óra 13 perckor A Hold kel 20 óra 07 perckor, nyugszik 3 óra 02 perckor A Tisza vízállása vasárnap Szegednél plusz SZÁZHETVEN ÉVE szüléiéit Imre Sándor (1820— 1900) irodalomtörténész, nyelvész, egyete­mi tanár, akadémikus. Tizenöt évig a kolozsvári egyetem magyar tanszéké­nek tanára volt. Nyugállományba vonulása után Hódmezővásárhelyen élt —az irodalomnak. Megírta a magyar nyelv és irodalom, a magyar nyclvtu ­domány és a nyelvújítás történetét, és kiváló munkát tett közzé a népkölté­szetről és a népdalról. KEDDEN VAKÁCIÓ AKCIÓ. A seriff és az idegenek című filmet vetítik az ifjúsági házban délelőtt 10 órakor. Meséről-mesére — videófilmvetítés a Juhász Gyula Művelődési Központban, délelőtt 10 órakor. Mcscturmix délután fél 3-kor a Somogyi-könyvtárban. CSALÁDVÉDELMI tanácsadás délután 3-tól 6 óráig a Családsegítő szol­gálatnál (Eszperantó u. 1 „ telefon: 24-824.) MOZI KORZÓ: délelőtt 10 órakor Az is­tenek a fejükre estek n. (színes, m.b. amerikai filmvígjáték, V.hclyár!),dél­után fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A ragadozó (színes, m.b. amerikai film, V. helyár!) FÁKLYA: délután fél 3. háromne­gyed 3 és 7 őrekor Az istenek a fejOk­re estek II. (színes, m.b. amerikai filmvígjáték, V. helyár!) Tévé BUDAPESTI. vételi ügyeletet a Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) látja el, urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. A balesetet szenvedett gyereke­ket a kórház baleseti sebészeti osz­tályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klini­kán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI: Este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt la­kosság részére, Szeged, Hunyadi Já­nos sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. SZET1 ÜGYELET: este 7 órától reg­gel 7 óráig a Fül-Orr-Gégeklinika (Szeged, Lenin krt. 111 „ telefon: 10­233/1200-as mellék). FOGORVOSI ÜGYELET: Hét­főt ól péntekig, 22 órától reggel 6 órá ­ig, szombaton reggel 7 órától hétfó reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-642. CSALÁDVÉDELMI TANÁCS­ADÁS: Hétrőtól délután 14 és 17, csütörtökön délelőtt 9 és 12 óra kö­zött a Szent Mihály utca 1. szám alatt, telefon: 13-740. S. O. & LELKISEGÉLY-SZOL­GÁLAT: Minden este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11 -000. IFJÚSÁGI DROOTELEFON: BELGRÁD 2. BARTÓK 18.40:Mflsorismertetés. 18.45:Tévé­naptár. 18.55:Akékprogram:Aten­ger. 18.30: Tévénapló. 20.00: Fluidok — szórakoztatózenei műsor. 20.45:9-10:Zenekan muzsika. 1021:Ahét Hírek. 20.50: A kiválasztott pillanat, zeneműve. 10.51: Bizet: Dzsamile — 21.00: Filmciklus. A sakál—amerikai elvonásos opera. 12.05: Lahti Or­játékfilm. 22.30: Dokumentumcst.K0113'6"1'^11989-— 4.13.00:Kilá­00.00:Hatámélküli álom. tó- A MR világirodalmi hetilapja. 13.45: Labirintus. 14.00: Zeneiskoíá­RTL soknak - zeneiskolások muzsikál- Fokozott rendőri ellenőr_ zókkal _ mondta el Németh fié^deMa^rmtelismT'/o!o^Gaz-Fhharmönütus ÍSS2 ía^zésekkd erősítik meg a feke-. Ferenc rendőrezredes. Pest Harcavalutázó és csempészmaffiák ellen 820: Tévétorna nyugdíjasoknak. 8.25: Delta. Tudományos híradó (ism.) 8.50: A HÉT ftsm.) 9.50: Képújság. 9.55: Parlamenti Napló. BELVÁROSI: délután 3, negyed 6 17.58: Műsorismertetés, és fél 8 órakor: A nagy kékség (színes, 18.00: Katolikus híradó, m.b. francia-amerikai film, IV. hely- 18.10: Műsorismertetés, ár!) 18.15: A vadász fia. NDK kisfilm, 6. KAMARATEREM: délután 3 óra- rész. kor: Rátóti csikótojás (színes, magyar 18 45: Reklám, mescsorozat), negyed 6 és fél 8 óra- 18.50: Esti mese. Lolka Bolka a rén­kor: Megszállottak (magyar film) szarvasversenyen. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA: dél- J9 99: £"?J?ra­utánfél S,fél7ésfél9órakor Túl szép J^T?" hozzád (színes, francia film, IVJtely­' 20.00: Reklám. „ , . „ . . 20.05: Magyar évszázadok. KERT: este 9 órakor: Fekete eső 20 30: Családi kör. (színes, m.b. amerikai bűnügyi film, V. 21 30' Reklám hctyAr!) 2L35! ÚjHuUám. KISKŐRÖSSY HALÁSZCSÁR- 22.20: Egy este a Koronában- 2. DA, VIDEÓMOZI: délután 4 és este 8 rész. órakor: Indián démon (színes, m.b. 23.05: Híradó 3. amerikai horrorfilm) -py 2 KISKÓRÖSSY HALÁSZCSÁR- Sugár Ágnessel DA, KERT: este 10 órakor Emmanu- ésAjRlier Szilárddal. ellcU. (színes francia erotikus film, VI. ,70í]. Kéoútsáe helyár, 18 éven felülieknek!) J -j, £ ^Vl AUTÓS MOZI (dorozsmai vásár- 17.45: Kérdezz! Felelek, tér): este 9 órakor Az országút fan- 18.C0: Hétfón hatkor, tomja (színes, mJ>. amerikai krimi, V. 1825: Gyerekeknek! Csip-csup cso­hclyár, 16 éven felülieknek!) dák. 18.42: TV 2. iTravci ercrif 19.00: Kurtizánok tündöklése és UváY tl_t I tK nyomorúsága. Francia tévé­GYÓOYSZERTÁR: Klauzál tér filmsorozat 6. rész. 3. szám (13/57-as). Este 8 órától reg- ,957. -jy^ gel 7 óráig. 20.00: A körzeti tévéstúdiók műsora. BALESETI. SEBÉSZETI ÉS 20.55: TV2. UROLÓGIAI FELVÉTEL: Ma a bal- 21.00: Híradó 2. esetet szenvedett személyeket Sze- 2120: TV 2. geden, a B. Kórtiáz (Tolbuhia sgt. 57.) 21.30: Telesport veszi f el, sebészeti (nem baleset!!) fel - kb.23.00: TV2.Napzárta. dagok és szépc^ismV^ o"35~Senye' • 521: Evelyn Lear és Thómas tevalutázók és a csempészek Telebutik. 11.00: Órtlltck háza (ism.)! operaáriákai és kettősöketeHeni harcot a Győr-Sopron, WaKrikusok^ébdóben n ^f^T*! SgokÍs széík^^^dfS5!3£^IvanPetrovoperafe.vé.eleiból.l82LA három régió közül Győr­klán. 14.10: A Springfieldek törté-Kocsár MlWÓS műveiből. 19.05: Por Sopron megyében a legrosz­nete. 14.55: örültek háza. 15.45: Jó- '««* ~ P8"^' nyelvlecke kezdók-szabb a belyzet, abol a lengyel akarat-játékok összefoglalása. !7.10:"ek- 19-20: "O*0"^ 19'35:Valutázók L cse mnészek cso­Játékshow. 17.55: Híradó. 18.00:Na8Y"kervolt!21.50:Zenekanope-vaiu tazOK es csempeszeií CSO Delvecchio — krimisorozat. 18.45:rarászletek. 2225: Világhírű vonós-portjai OSSZefonodnak ma­Hírek. 19.10: A Georgetown repülő-négyesek — 5. 23.30: A hét mflve:gyar segítőikkel, egymást gép-anyahajó - akciófilm-sorozat.^™^ Tavaszt áldozat - ba-^gítő bandák alakultak ki Jellemző, hogy a minap a len­gyel csencselők egyik magyar társa telefonon fenyegető­zött, hogy bombát robbanta­nak a rendőrségen, a ha lengyeleket nem hagyják bé­kén. Takács Győző ezredes, Győr-Sopron megyei rendőr­főkapitányazMTI munka tár­í(n„{.. . , x„,cc 5.55: Műsorismertetés, hírek, me- sának elmondtak Győrött és renS^ SJok08; S°^0nían d°l80Znak ídÓb" de. 14.05: Casimir és társai -^hL«;iÍ1Híre^lud16 8 rigádjaik, s az egyenruhás és rajzfilmsorozat. 14.30: Háztartás.^^í^ ~ " ^'fí; civü rendőrök ha kell Moson­14 40- Carson és Carson 15 30- Bo-llk- 6'30: Hírek- 'npszemle (Kossuth). wvu RE"U°ROK UD WIUSOII szorkányt szeretek 15 55- Tévébolt Mirö1 ír 8 ^^ Megyei Népújság, a magyaróvárott, Csornán és 16.05: Dániel Boolne —westernsoro- L'etöí'i Népe, a Délvilág és a Délma- Kapuvárott is ellenőrzik a vá­^^^ít'/NlloVúI^^r^^^f^^: rosokbél ki- és beve*,ö uu­filmsorozat. 18.45: Híradó. 19.05: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél- kat. Szerencsekerék. 20.0: Tórvető John, alföldi hírek, tudósítások, program- Pest megyébeDjelsősorban a 20.00: Airwolf — akciófilm-sorozat. (tsm.). 20.50: Hírek. 21.00: Királyok völgye — amerikai kalandfilm. 2225: Hírek. 22.30: A kalapács — akciófilm-soro­zat. 22.55: Kulturális magazin. 2325: Férfimagazin. 00.00: Pankrá­ció.00.35: Az akciófilmek ismétlése. 01.45: Aerobic. SZEGED SAT1 8.30: Hírek. 8.35: Szomszédok (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Carson és Carson (ism.). 10.0: Hírek. 10.05: Tévébolt. Szentes 6629 MHz Szeged 94,9 MHz 1990. augusztus 7., kedd azorvostudor.20.55^líreK2l^o^A Dunakanyarba Délegyházi ta film. 22.40: A nap hírei, sport. 22.50: " "* szerelem csak mese — — , , _ ... ..... „ itás az ingyenkonyhában). - vak az Omszki-tó vidékén. Hírek és sztorik — magazin. 23.35:Önvédelmi szervezet bűnözés ellcn. valamint az agglomeráció, Nincs kegyelem — amerikai krimi. Szerkesztó: Polgár Gyula. 16—18: vaevis a Budanest kömvéki 01.15: Tórvetó John, az orvostudor RADIÓ SZEGED. A Magyar Rádió ya8ylf * Ö«aapesi környéki (ism.). 02.05: Vallásos szemszögből Szcgedi Körzeü stúdiójánakszolgál- ovezet területen gyűlik meg a t,sm)- tató műsora. rendőrökbajaafeketevalutá­SUPER 8.00: Hírek. 820: Egyveleg. 9.00: Hí­rek. 9.15: Egyveleg, óránként hírek­kel. 17.30: Nyári hullámhosszon. 19.30: Hírek. 19.45: Idólánc. 20.00: Egyveleg. 21.00: Hollywood — dok .sorozat. 22.00: Hírek. 22.15: Tu­ristamagazin. 22.45: A fotózás világa. 0.15:Hírek. 00.30: Egyveleg. 01.30: Idólánc. 01.45— megyei rendőr-főkapitány. Az agglomerációban a rendőri szakkifejezés szerint a „leg­fertőzöttebb terület" Gyál, ahol több hónapos folyamatos rendőri munkával, szombat és vasárnap megerősített ellen­őrzéssel sikerült az itt tevé­kenykedő bűnöző csoport magját lefülelni. Erre utal, hogy egy ideje nem akadt fenn nagy hal a rendőri ellenőr­zések hálóján. A főkapitány azonban azt is bázzátette, nin­csenek illúzióik, nagyon való­színű, hogy a banda más településen folytatja „áldá­sos" tevékenységét. A Komárom megyei rendő ­röknek ugyancsak sok munkát adnak az illegális valutázók, hiszen a Győr-Sopron és Pest megye közé ékelődött terület szinte átjáróháza a bandák­nak — tájékoztatta az MTI-t Kacz Ferenc rendőrezredes, a Komárom megyei rendőrfő­kapitány-helyettese. A szer­vezett valutaüzérejc nagy része elsősorban Esztergom, Tata és Tatabánya környékén működik, de akad belőlük bő­ven Komáromban is, lévén a város határátkelőhely. gATMANUS ROBOT ROBI ;yveleg. 00.15:Hírek. 00. 1.01.30: 7.00: Egyveleg. irta és rajzolta = Wbátv TV 5 16.05: Hírek. 16.15:40 fok árnyék­ban. 18.00: Kincskeresés. 19.00: Ál­latbarátok magazinja. 19.30: Hírek. 19.40: Sziámok és betűk. 20.00: Ka­nada két keréken — dok-sorozat. 21.00: Amerika—Afrika vetélkedő. 22.00: Tévéhíradó. 22.35: Szép és nagy.23.30: A kilencvenes évek nagy félelme. Az iszlám Európában. VÁROSI TELEVÍZIÓ MŰSORA 17.30: Képújság. 18.30: ÉLŐADÁS. Futás az em­berért és az élő természetért. Képes beszámoló a tájékozódási futók svéd­országi világversenyéről és a körmen­di veterán világbajnokságról. BALKÁN-E A BALKÁN? Utazási irodák tanácsai utószenoz előtt. EX-PIACI KÖRSÉTA Riport öcsze­OYERMEKORVOSI: Munkana- lállíáts a Cserepes sor és a Mar* tér pókon 13 órától másnap reggel fél 8 állapotairól, óráig, szombaton, vasárnap és mun- SZABADTÉRI PILLANATOK. Vi­kaszüneti napokon reggel fél 8 órától deójegyzet. másnap reggel fél 8 óráig, a Lenin krt. A SZUZAI MENYEGZŐ. Képek a 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi szabadtéri elóadásbóL rendelőben történik a sürgő, esetek ÖSMERI ÖN SZÖGEDÖT7 Hetytör­orvosi ellátása. léneti játék. Szerkesztő műsorvezető: GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉ- Pleskonics András. BELGRÁDI. 9.45: Műsorismertetés. 9.50: Tévé­naptár. 10.00: Francia nyelv (ism.). 10.30: Rajzfilm. 11.05: Nyári prog­ram. 12.35: Költészet: M. Ganza. 13.00: Az átkozottak — amerikai já­tékfilm. 14.35: Indiai jegyzetek: Con­naught Ptace, Delhi. 15.05: Sorozat gyermekeknek. 1520: Gorán meséi. 15.35: Műsorismertetés. 15.40: Hí­rek. 15.50: Ráadás (ism.). 16.30: Ma­gyar híradó. 18.00: Hírek. 18.10: Tévénaptár. 1820: Számok és betűk. 18.45: Hírek külföldi turistáknak. 18.45: Tekedish. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tévénapló 1.20.05: Drámaest. 21.10: Bizonyítások — külpolitika. „ 21.40: Tévénapló2.22.00: Hírek kül­54-773. Műiden munkanapon 8— 16 földi turistáknak. 22.05: Ráadás: A óráig. profig _ Checrs — Clive James — ZÖLD TELEFON: 12-513. Párizs. 00.15: Hírek. 00.20: A keddi AUTÓMENTŐ: 23-888. műsorismertetése. L Az oldal a DM szerkesztőségében készült KOSSUTH 8.05: Hangszemle. 820: Nyitány. A hét irodalmi és zenei műsoraiból. 9.05—11.00: Napközben. 11.10: Hagyományápolók. 11.34: A 22-es csapdája— lO.rész. 12.45: Abelpo­litikai rovat műsora. 13.05:Klassziku­sok délidőben. 14.05: Az olvasás gyönyörűsége. 14.35: Magyar fúvóa­indulók. 14.55: A Szabadsághoz— Kölcsey Ferenc versel 15.05: Kórus­pódium. 15.26: Rólunk van szó. 15.30: Zenei Tükör. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Miska bácsi negyedó­rája. 16.30: Nyitnikék. Kisiskolások műsora. 17.05:Eco-mix. 17.30: Nép­zenei feldolgozások. 18.00: Esti kró­nika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt. 19.39: Népdalok. 19.50: Gong. 20.05: PAF-műsor. 20.45: Volt egy­szer két Humorfesztivál. Az első 1974-ben. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Beszélgessünk- 23.30: Ope­raf elvételekből. PETÓFI 8.05: Kölyökridió. 8.40: Kakucsról jöuem.9.00— 13.45:Nyári zene-szó. Benne: bloUunúsorok. 14.00: Kettőtől ötig... A MR kívánságműsora. 17.00—21.00: RádióMa. Benne: blokkműsorok. 21.03: Osztrák-ma­gyar est a Budapest Kongresszusi Központban — 1.22.05: Rockújság. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Slágerfü­mek —ftlmriágerek.

Next

/
Thumbnails
Contents