Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-04 / 192. szám

6 Hirdetés 1990. augusztus 4., szombat DMj magazin „szegény Ferencnek könyvei még bekötetlenek..." Nagy László képriportja Alsóváros A szeged-alsóvárosi Havi Boldogasszony-templomot és a hozzá tartozó kolostort az obszerváns ferences szerzetesek építették a XV. század végén és a XVI. század elején. A gótikus stílusú templom Szeged és egyben a Dél-Alföld egyik legjelentősebb műemléke. A Havi Boldogasszony-templom már a török hódoltság idején búcsújáró hellyé vált, amikor a kolostorral együtt a környék egyetlen szabadon működő katolikus lelkipásztori helye volt. Két híres kegy képéhez a havibúcsú idején ma is ezrével zarándokolnak el a katolikus hívók. Jönnek nemcsak a közeli településekről, de a távolabbi vidékről is. A képek közül az egyik a főoltáron látható. Ez Szűz Máriát a „Napba öltözött Asszony" alakjában ábrázolja, a bibliai Jelenések könyve alapján. A másik, a Fekete Mária a czenstochowai kegykép másolata. A két Mária-kép történetét sokan ismertették már különböző művekben, azonban viszonylag keveset írtak magának az ünnepnek, vagyis Havas (nálunk elterjedt nevén Havi) Boldogasszony napjának eredetéről. Az erről szóló legenda a korai kereszténység idejébe, az ókori Rómába visz bennünket vissza. A Krisztus utáni IV. század közepének Rómája már csak egyre halványuló tükörképe volt egykori önmagának. Nagy Constantin császár a római birodalom székhelyét 330-ban Bizáncba tette át. Halála után a birodalmat fiaira hagyta, akik közül kettó — társuralkodóként — kormányozta azt. Keleten II. Constantius (337—361), nyugaton pedig Constans (337 — 350) uralkodott. Constanst saját, fellázadt tisztjei ölték meg. Véres marakodás kezdődött a birodalom nyugati részének birtoklásáért Ez búcsújára azzal zárult, hogy II. Constantiusnak a 350-es évek elején átmenetileg ismét sikerült egyesítenie a birodalom két részét. Ugyanakkor a határokon túlról a népvándorlás újabb és újabb pusztító hullámai zúdultak az egyre gyengülő impériumra. Ekkor élt Róma városában egy dúsgazdag patrícius, akit a legenda Jánosnak nevez. Az előkelő és jámbor keresztény patríciust feleségével együtt nagy bánat emésztette: nem született gyermekük. Mikor János megöregedett és érezte halála közeledését, elhatározta, hogy vagyonát Szűz Mária tiszteletére szenteli. Fogadalmat is tett, melyben megígérte, hogy templomot emeltet az Istenanya dicsőségére. Azt azonban nem tudta eldönteni, hova építtesse. Ezért feleségével együtt buzgón imádkozva kérték Máriát, adjon nekik valamilyen jelet a templom helyére vonatkozólag. A legenda szerint a Krisztus utáni 352. év augusztusában, a hónap negyedik napjának éjszakáján mindketten ugyanazt az álmot látták. Megjelent nekik Mária, s tudtukra adta, hogy a templomot az Esquilinus dombjára kell építtetniük. Méghozzá oda, ahol másnap a dombot hó fogja takarni. Ugyanezen az éjszakán hasonló álmot látott Liberius pápa (352—366) is. Másnap reggel a patrícius a pápához sietett, s a főpapokkal és világi előkelőségekkel együtt kimentek az Esquilinusdombra. A nyári hőségben forrón tűzött a nap, ám a domb tetején jókora területet frissen hullott hó borított. A havas rész alakja egy római bazilika alaprajzát formázta. A csoda láttán maga Liberius pápa ragadott ásót, hogy a hóval fedett terület határait megjelölje. Amint körbeásta a hó által kijelölt felszínt, az ásónyomok mentén a föld meghasadt, s már készen is állt az alapfalaknak való árok. A patrícius nem tétlenkedett, hozzáfogtak a templom építéséhez. Liberius pápa 362-ben szentelte fel a bazilikát, mely a Santa Maria Maggiore nevet kapta. A csoda emlékére pedig augusztus 5-ét Havas Boldogasszony ünnepévé nyilvánították. Eddig a legenda. A Santa Maria Maggiore ma Róma hét zarándoktemploma közül a négy úgynevezett nagy bazilika egyike. Általánosan elfogadott vélemény szerint egyetlen temploma a városnak, melyben több mint 1500 esztendő óta megszakítás nélkül mindennap tartottak istentiszteletet. A régészek és művészettörténészek eltérő nézeteket vallanak építésének időpontját illetően. Egyesek a legendával megegyező módon a IV. század közepére teszik a központi rész építését. Mások szerint a főhajó III. Sixtus (432—440) idejéből származik. Olyan álláspont is van, hogy a templomot III. Sixtus a Mária istenanyaságát kimondó efezusi zsinat emlékére 432. táján szentelte Szűz Mária tiszteletére. A bazilika egyik híres ereklyéje az a Mária-kép, amelyről a katolikus hagyomány azt tartja, hogy Lukács evangélista festette. A másik az a jászol, melyben a legenda szerint az újszülött Jézus pihent. A templom emléknapján és fóünnepén, augusztus 5-én, a bal oldali kereszthajó Paulina-kápolnájában tartják az ünnepi nagymisét. Ilyenkor fehér virágszirmokat szórnak a kupolából, ezzel idézve a csodálatos nyári havazást. Amikor tehát az alsóvárosi templomban a havibúcsú szertartásai zajlanak, a Santa Maria Maggiore márványpadlóját fehér szőnyegként borítják a jázminok, rózsák és más virágok szirmai. GICZI ZSOLT Fűz Veronika: Kölcsey (dombormű-terv) Tóth Sándor érme készül az augusztusi Kölcsey-bicentenárium megzavarására. Mivel az RMDSZ ünnepségeket szervez erre az időpontra, félő, hogy a március 15ei ünnepléshez hasonlóan ez is verekedésbe fog torkollani. Szatmárnémetiben kiolthatatlan a Kölcsey-kultusz, költőnk itt élő legenda. Utcát, kulturális egyesületet neveztek el róla, és az ó nevét viseli a jogaiba nemrég visszaállított hajdani református főgimnázium is. Június végén Kölcsey-emlékbizottság alakult, mely támogatást nyújt a Kölcsey-relikviák újragyüjtéséhez és egy új irodalmi múzeum létrehozásához. Ujragyüjtéséhez, mert 1940. és 1944. között, amikor a szatmáriak ismét Magyarország polgárai lehettek, a szódemeteri ház múzeum volt. A háború után innen szóródtak szét a kiállítási tárgyak, nagy részüket a gimnázium tanárai rejtették el különböző szertárakban, a többi darab pedig ilyenolyan raktárakban kallódott 1946-ig. Ekkor központi párthatározatra meg kellett alapítani a megyei és a járási múzeumot. A jóhiszemű tulajdonosok egy jól örzött múzeum reményében beszolgáltatták kincseiket, reményeik azonban három évig éltek csak, mert a járási múzeumot költöztetés örve alatt beszüntették. A relikviákat az akkori hatóságok foglalták le,mint az élö revizionizmus bizonyítékait. Nagyon sok megsemmisülhetett ekkor, szerencsére több értékes darab megmaradt és mára elő is került. Az emlékbizottság birtokában van a sződemeteri és a csekei szoba berendezési tárgyai közül egy pihenödívány, hat fotelszék, Kölcsey kedves íróasztala, egy arckép gyermekkori hajtinccsel, egy kilenc darabból álló kardkötő, melyet a pozsonyi karok és rendek gyűlésén viselhetett, lévén Szatmár vármegye országgyűlési képviselője. Előkerült egy saját kezűleg írt kiadatlan diákkori verse — Tinódi Lantos álnév alatt. Ebből tudjuk, hogy a diáknak spárgára lenne szüksége, mert „szegény Ferencnek könyvei még bekötetlenek..." Kölcsey Ferenc itt élő legenda. A megye lakosai szívesen áldoznak az ünnepségekre, és mint egy szódemeteri öreg parasztember megsúgta nekem, szükség esetén meg is védik azt. A legdédelgetettebb terv azonban mégis a szódemeteri ház múzeummá újraavatása lenne. Én már azzal is megelégednék, ha az ortodox pópa a SZOMSZÉD házban kívánná a magyarok pokolrajutását, de EBBEN a házban a Himnusz áldását kérhessék és a ház falán tábla hirdethesse: itt született 1790. augusztus 8-án a liberális országgyűlési követ, a fenséges magyar himnusz költője, Kölcsey Ferenc. PANEK JÓZSEF A

kutya, a román ortodox pópa, a félrészeg rendőr és jómagam már-már kifogytunk az érvekből, kivéve talán a négylábút, amely változatlan dühvel ugatott rám. Óta pópa színpadias pokolrakívánásai, a rendórt pedig az éktelen csaholás csalta eló a szomszéd kocsma mélyéről. Mindennek kissé magyaros román kiejtésem volt az oka, amiből isten alázatos szolgája azonnal megsejtette, mi végett látogattam meg szódemeteri házát. Azt a házat, melyet a román állam 1965-ben éppen az ilyen látogatások elkerülése végett adományozott az ortodox egyháznak. Nem is lett az sem történelmi kegyhely, sem látogatott kirándulóhely, csupán néhány bátrabb családapa vitte el gyermekét Szódemeterre. hogy a szemközti tulipánfa mögül megmutathassa: itt született a magyar himnusz költóje, Kölcsey Ferenc. Az idó azonban eltelt, s ma már (vagy még) nincs kinek jelenteni a váratlan látogatót, akit azelőtt Románia-ellenes tevékenységgel és irredentizmussal vádoltak volna. így, a pópát elnézve, azt hiszem, könnyen visszatérhetnek a régi idők. Előbb kezeit az égre emelve fohászkodott az én és egyáltalán a magyarok pokolra jutásáért (ekkor jött elő a kutya), majd hamar világi fenyegetésre váltott. Valahogy így: majd a Vatra megmutatja nektek, hogy nem lesz itt semmiféle ünneplés, sem augusztusban, sem máskor, van elég legény a faluban, aki rendet tegyen! Amire kíváncsi voltam, azt az egyházfi kérdezés nélkül elárulta. Tudjae, milyen híres házban lakik? — akartam kérdezni, s ha tudja, megtennée, hogy egy aprócska táblát kifüggeszt a ház falára. Tudta, persze, hogy tudta, sót, többet tudott, mint egy egyszerű papnak tudnia kell. Már a közeli megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben figyelmeztettek újságíró kollégáim, hogy Szödemeterre ne menjek egyedül, mert bár a falunak magyar lakosai vannak, értesüléseik szerint a Vatra Románeasca szatmári (igen élénk) fiókszervezete már most