Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-26 / 213. szám

4 Heti tévé és rádió műsor 1990. augusztus 26., vasárnap Albánul nem, magyarul igen? Valaha volt az egységes, bár más és más nyelven szóló jugoszláv sajtó. Kózponti reguláinak ereje a mindenkori (köztársaságonkénti) belpolitikai, azaz pártpolitikai mozgások függvényében érvényesült. Alliberális. látszatdemokrácia, diktatórikus kordában; ekképp volt leképezhető a titóista sajtóirányítás lényege. A filozófus, had- és népvezér sajtóirányítási gépezete maradandó alkotásnak tünt, s a rendszerrel együtt túl is élte kiötlőjét — a nyolcvanas évek közepéig olajozottan működött. Az utóbbi öt évben az országoló egység ideájának szétmállásával a sajtóirányítás struktúrája köztársaságivá bomlott. Ennek. valamint az egypárti délszláv állam megsüllyedt fundamentumának köszönhetően recsegóvé vált a demokráciáért kiáltó, jobbára nacionalista felhangú jugoszláv hírközlés. Szerbiában például mi sem természetesebb, mint hogy a belgrádi újságírók tiltakoznak elsőként magyar és albán kollégáik — tolerálhatatlannak bélyegzett megnyilvánulásai miatt, s ezért betiltásért, főszerkesztóváltásért kiáltozzanak. A jugoszláviai albán, illetve a magyar újságíró viszont nem lenne az aki. ha jelenlegi helyzetében folyamatosan bólogatna a belgrádi szerb kormánynak. A koszovói albánok saját nyelvű sajtóját betiltó szerbiai rendelkezést természetesen a szerb rádió és televízió a napilapokkal együtt hangos tapssal ünnepelte. Igazi ellenzéki orgánumok nem lévén, az Európára tekintő értelmiség egy részének torkán akadt a szó. Csupán a vajdasági Magyar Szó hümmögött egyedül és alig hallhatóan. Ez az alig hallható hümmögés mégis óriási visszhangra lelt. A Magyar Szó-t ennek ellenére — némi reménynek is hangot adva. — talán nem fenyegeti hasonló veszély, de ha szerkesztőségének eltökélt szándéka szerint a „demokratikus közvélemény napilapja" szeretne maradni, élén Csorba Zoltán (leváltással fenyegetett) főszerkesztővel, a magyar ajkú újságíró kollektíva bizony nehéz napok elé néz. Az új jugoszláv sajtótörvény megalkotásáig — mely meglehetősen engedékenynek ígérkezik, — ugyanis a régi marad érvényben a ..külön társadalmi érdek" és az „állam ellen irányuló aknamunka" kategóriáival együtt. A Magyar Szó munkatársai mégis bizakodóak, szeretnék sorsukat saját kezükbe venni, és hisznek a független újságírás megvalósíthatóságában. Az utóbbi napokban a Magyar Szó körkérdéssel fordult saját olvasótáborához: arra kíváncsiak, elégedettek-e olvasóik a lap jelenlegi irányvonalával, illetve arra. ha a Magyar Szó lemondana függetlensége fejében az állami dotációról, a közel duplájára növekvő lapárat elfogadnákle. Úgy tűnik, a magyar újságot olvasók és az újságírók csak együtt, összefogva, anyagi áldozatot is vállalva menthetik meg lapjukat. Varga Iván Szeretném látni a Tiszát..." A román hatóságok szórakoztatónak tartják, a román lakosság veszi, mint a cukrot, a magyarok fogcsikorgatva s vérnyomás-emelkedéssel küszködve olvassák. Romániában heti százezres példányszámban megjelent egy nemzeti szocialista eszmékkel kacérkodó újság, a Románia Mare (Nagy Románia). Az elsó néhány szám tartalmában megtalálható a Ceausescu család felmentése a felhozott vádak alól, s egy 1985ben csak cenzúrázva megjelenhetett vers a magyarokról — Hóhérok címmel. Megtudhatjuk, hogy Temesváron a magyar ügynökök lőttek a tömegbe, hogy Tőkés László homoszexuális. skizofrén és bizonyítottan paranoiás, hogy Sütő Andrást hazaárulásért minél hamarabb halálra kellene ítélni, és hogy mi mindannyian veszett kutyák vagyunk, akiket Ázsia sivatagjaira kellene visszatoloncolni. Egy kis ízelítő a Nagy Románia harciasságából: „Arról értesültünk a megjelenő lapokhói, hogy a forradalom óta eltelt hét hónap alatt nem kevesebb, mint 170 román nemzetiségű tanárt kergettek el a magyarok Kovászna megyéből. Úgy hallani, hogy minden Erdélyből elkergetett románért az értelmi szerzők 25 000 tejes díjat kapnak. Ez az ügylet, ami a magyarokat ismerve nyilvánvalóan igaz, Erdély erőltetett magyarosításának jele. Mi javaslunk valami egyebet. Minden elűzött személy családjával és ismerőseivel együtt telepedjék le az oly vendégszerető Budapesten. Amint azt mi mindannyian tudjuk, a szomszédos és barátiatlan ország fővárosát ebben az évszázadban mi már kétszer felszabadítottuk. Most fel fogjuk szabadítani harmadjára is és ezúttal ott is maradunk addig, míg fel nem számoltuk a ferMÁKTÉLY tőnek ezt a gócpontját. Annál is inkább, mert a budapesti sajtóban olyan cikkek jelennek meg, melyek arra bujtatnak, hogy Magyarország fegyveres alakulatokat küldjön az itteni magyarok védelmére. Ez számunkra hadüzenet. Azt tanácsolnánk a magyarországipolitikusoknak, hogy törődjenek a maguk dolgával, az évek óta folytatott katasztrófapolitikával, és a 20 milliárdos Somogyi kárul) nc felvétele adósságukkal. Csak nem a mi tomán Erdélyünket megsarcolva akarják ezt kifizetni? " A lap munkatársai sem épp ismeretlenek számunkra. Mindjárt a főszerkesztő, Eugen Barbu Ceausescu belső baráti köréhez tartozott, december óta vizsgálati fogságban ült, de az új román kormány kiszabadította. Egyik címként leírt mondata hírhedt szállóige lett, ami a lap karakterét látszik megadni: „Szeretném látni a Tiszát..." Nem szűkölködik ugyanilyen burkolt kijelentésekben a lap főszerkesztő-helyettese sem, aki szintúgy ismerős. Ion Lőnerőnjannak hívják. Az ó neve már-már történelem a román—magyar kapcsolatok újabbkori lehetetlenségében. Fejezetek Erdélyről című könyvét 1981-ben az akkori magyar politikai vezetés tiltakozására bevonták ugyan a forgalmazásból, de Száraz György emlékezetes válaszesszéje után csaknem nemzeti hősként dicsőítették, mint a magyar revizionizmus leleplezójét. Az első főmunkatárs, Corneliu Vadim Tudor a legjellemzőbb figurája ennek a hátborzongató kiadványnak. Tóle származik a „veszett kutyák" és a „hóhérok" elnevezésünk, ó szorgalmazza Sütő András halálos ítéletét. A július 20-ai számban egész oldalas cikket közöl Tókés Lászlóról Falu bikája címmel, ami nemcsak kimeríti a becsületsértés fogalmát, hanem olyan agreszszív, útszéli modorban támad, amelyet magyar nyelven viszszaadni szerencsére nem lehet. Az utóirat viszont önmagáért beszél, jellemző az egész megfélemlítésre alapozó módszerre. Öt hasábnyi mocskolódás után így szól a post seriptum: „Alig várom, hogy a bíróságra idéztess. A tárgyalást azokban az ősi, 3000 éves román falvakban fogjuk tartani, ahol 1940 és 1944 között a te barbár magyarjaid ártatlan román papokat feszítettek keresztre. Vagy talán Temesváron szeretnéd, ahol a te átkozott nációd 1989 decemberében ügynökei által halomra gyilkoltatta a tüntető románokat? Saját gyermekeik elótt! És még ti nevezitek magatokat keresztényeknek? És ti embereknek nevezitek magatokat? " Panek József így látja a külföldi tudósító Modern változata az Ezeregyéjszaka meséinek, hogy az arab olajmezők folytatódnak és ezek leggazdagabb részeinek nyúlványai Magyarország felszíne alatt rejtőznek, csak éppen feltárásra várnak. Igaz ez? Miért történik az, hogy egy magyar cég felad az Egyesült Államokban egy hirdetést és ha érdeklődés mutatkozik iránta, akkor hosszú hetekig kell várnia a referenciákra, a legelengedhetetlenebb adatokra? Azonnal kellene két épület dokumentációja, légi felvétellel együtt; mikor kaphatjuk meg? Mennyi a jugoszláv és a magyar részesedés az Adria kőolajvezetékben? Hol létesíthetnénk egy farmot? Valaha az apám tőzsdézett Budapesten, ha én hazamegyek, megpróbálhatom ezt ma én is? Eladom az amerikai részvényeimet, ugye vehetek magyar részvényeket? Hol lehet Magyarországon 300 szobánál nagyobb szállodát építeni és lehet tárgyalni erről? Lehet-e hitelkártyával számlákat rendezni, mennyire terjedt el például a VISA-kártya? Gyorsuló ütemben zúdulnak a kérdések az Egyesült Államokból és ember legyen a talpán. aki hiteles adatokkal rendelkezik. Tapasztalatom szerint egyre szélesebb a skála, minden érdekli az észak-amerikai üzletembereket, amiból pénzt lehet csinálni. Óráról órára meggyőződhetem erről, mert a Nationality Broadcasting Network, az a televízió- és rádióállomás, amely a Nagy-tavak partjain sugározza harminc nyelven műsorait, ott. ahol a Cooper-regények indián hősei, a mohikánok is éltek-harcoltak-meghaltak, rendszeresen továbbítja hozzám, a magyarországi tudósítóhoz a legújabb kérdéseket és gyakran küld hozzám üzletembereket az Egyesült Államokból, legyek útikalauzuk Magyarországon. Gyűjtöttem tehát némi tapasztalatot. Közös érdek, hogy guruljon Magyarországra a dollár, ezért legyen közkincs az észak-amerikai érdeklődés. Hol folytatódik Kuvait földalatti olajkincse Érthetetlen lomhaság Kezdjük az olajjal. Már többször kérdezték a tengerentúlról, högy kivel lehetne tárgyalni a feltételezett olajtartalékok feltárásáról. Az Egyesült Államokban több szakember úgy véli, hogy az iraki agresszió óta a világlapok elsó oldalára került Kuvait olajmezói a föld alatt folytatódnak észak, észak-nyugati irányban és Magyarország alatt rejtőzik a legtöbb olaj. Izgalmas talány ez. Tőke, műszer és mélyfúrások sorozata kellene, hogy kiderüljön, valóban van alapja ennek a feltételezésnek. Nem rendkívüli az észak-amerikaiak vállalkozókedve, mert a két világháború között már rábukkantak a Dunántúlon egy olajmezőre, így alakult meg a MAORT, miért ne sikerülhetne ez nekik valahol másodszor is. A gazdasági kapcsolatok a folyók medréhez hasonlíthatók, csak éppen egyszer kevés, máskor sok bennük a víz, a klímától, illetőleg a politikai klímától függően. Érthetetlen a lomhaság. Az amerikaiak nem értették, hogy egy meghirdetett magyar tűzvédelmi berendezés paramétereire miért kell hosszú ideig várakozniuk. Egyszerű pedig. A magyar állami kereskedelem tisztviselői nem egyszer tessék-lássék munkát végeznek. Az észak-amerikaiak viszont önmaguk hasznárakárára dolgoznak, az ó idejük pénz. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy sietnek és ha Budapestre jönnek, akkor már a repülőtéren céltudatosan tevékenykedni kezdenek és a magyar partnerüknek átadnak egy emlékeztetót, hogy „ezt a taxiban tessék áttanulmányozni", mert a szállodában, az előre lefoglalt teremben, már érdemben óhajtanak tárgyalni. Nyílt, számunkra időnként nyers, lényegretörő kérdéseket tesznek fel. Ki, hol, mekkora, mennyi, kié? Európa talán lassúbb, udvariasabb és körülményesebb, és ha csak egy kérdésre nem tud vagy nem akar válaszolni, Észak-Amerika már nem is köt üzletet, más partnert keres. A tengerentúliak mindent akarnak látni rajzon, fényképen, videón és aki erre nem tud felkészülni, annak semmi esélye sincs még a sikeres tárgyalásra sem. nemhogy a szerződéskötésre. Ahol az éberség volt a főtantárgy Nevetséges, vagy inkább bosszantó esetek is előfordulnak. Még nem is olyan régen egy magyar hivatal nem akarta kiadni két épület rajzait, mert mi lesz, ha az amerikaiak ott kémközpontot létesítenek? Aki azt gondolja, hogy mindez esetleg kitalálás, azzal közölhetem a hivatal nevét és címét, ahol ez történt. Dehát nem óhajtok senkinek kellemetlenséget, az illető nem tehet róla, hogy olyan iskolába járt, ahol az éberség volt a fótantárgy. Érdekli az amerikaiakat az is, mielőtt Magyarországra jönnek, hogy mennyire ismert a hitelkártya, hol rendezhetik vele számlájukat. Ók jól tudják a gyakorlatban, legyen lakóhelyük New York vagy éppen Los Angeles, hogy a hitelkártya, például a VISA az egyik legkorszerűbb pénzkímélő eszköz. Aki ezt birtokolja, kényelmesen, egyszerűen fizetheti ki a termékeket vagy a szolgáltatásokat. Helyettesíti a készpénzt, ennek előnyeit az amerikaiak kitűnően ismerik. Ahol a közbiztonság nem a legkifogástalanabb. mert a zsebmetszó a dollárral hamarabb tud kezdeni valamit, történetesen vásárolni, mint a lopott kártyával, ott is előnyös a hitelkártya. Az Egyesült Államokban milliárdnyi és milliárdnyi dollárral nagyobbak a bankbetétek, mert elterjedt ez a pénzkímélő eszköz. Magyarország számára a nyugati világba történő belépés egyik módja a hitelkártya divattá válása. Jelenleg egyébként ezernél több elfogadóhely van Magyarországon, ahol mondjuk VISA-kártyával rendezhető a rendelés, a fogyasztás- Mielőtt tehát üzletfelünkkel, vencjpgünkkel elindulunk valahová, az ország bármely tájára, városába, nem árt, ha tudjuk. hol használhatja az észak-amerikai partnerünk ezt a pénzt kímélő eszközt, hol egyenlítheti ki számláját VISA-kártyával. Információhiány Nem lehetünk elég felkészültek, ha északamerikaiakkal tárgyalunk. Még a tengerentúli mértékegységeket is ajánlatos ismernünk, mert nem elég, ha azt mondjuk, hogy a kastély parkja tizenkét hektár, rögtön megkérdezik, az hány acre? Ugyanez a helyzet a hőmérséklettel, nem elegendő, ha Celsiusban határozzuk meg, hogy történetesen mennyi a gyógyforrás vizének hőfoka, mert az amerikaiak Fahrenheit-ben gondolkoznak, a távolságot pedig nem kilométerben, hanem mérföldben határozzák meg. Akárhány érdeklődést is továbbít a tengerentúlról hozzám a Nationality Broadcasting Network, mindig újra rádöbbenek, hiába él az Egyesült Államokban rengeteg magyar, odaát viszonylag keveset tudnak a magyar gazdasági helyzetről, a tőkebefektetési lehetőségekről, a magyar törvényekről, rendeletekről. Ez bizonyos szempontból érthető, de nem megnyugtató. Éppen ezért indítottam el az év első napjaiban a Centropa News Agency kiadványait. amelyek hétről hétre célzottan eljutnak az Egyesült Államokba, Kanadába, Brazíliába, Argentínába, Angliába, az NSZK-ba, Japánba, Szingapúrba, és sok más helyre, hogy friss információkkal láthassuk el azokat, akik kereskedni óhajtanak Magyarországgal. Érkeznek a hálózatunkon keresztül külföldről is hírek, ajánlatok. Csak akkor kedvező a tőkebefektetési tárgyalásoknál a helyzetünk, ha mi annyit tudunk az asztalnál velünk szemben ülő fél stílusáról, alkudozási taktikájáról, üzletmenetéről, mint 6 a miénkröl. Az információ utcája két irányú. Közlekedjünk benne tempósan. . Molnár Karoly a Nationality Broadcasting Network budapesti tudósítója