Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-21 / 208. szám

1990. augusztus 21., kedd Helyi politika 3 Hogyan kormányoz az önkormányzat ? A szeptember 30-i választások nyomán megkezdődik a helyi önkormányzati rendszer hatalomgyakorlása. Az önszerveződő, demokratikus közakaratból létrejövő testületek olyan új minőséget jelentenek, amit joggal nevez a nemrég elfogadott, önkormányzatokról szóló törvény a jogállamiság egyik tartópillérének. A túlközpontosított tanácsrendszemek az önkormányzati modellel történő felváltása technikailag is. személyi feltételeit tekintve is hatalmas feladat. A magyar állam- és közigazgatás szervezetét alapvetően érintő változásokról a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályán kértünk tájékoztatást. Dr. Szabó Lajos főosztályvezető a feladatok felsorolását még kiegészíti: — Az önkormányzatok belépésével a közigazgatási és államigazgatási hatáskörök egészét újra át kell tekintenünk, s ki keli dolgoznunk e hatáskörök felosztásának célszerű és a demokratikus alapelveknek megfelelő rendjét. A helyi önkormányzatok természetesen önállóak, s nem lesz semmiféle politikai, vagy jogi értelemben vett felettes irányitó szervük. Vállalt feladataik és hatáskörük azonban a település nagyságától, típusától függően eltérő lehet, egyes területeket például szakbizottságokra bízhatnak. Meglevő hatásköröket azonban csak az Országgyűlés, vagy jogszabályok, törvények korlátozhatják. Olyan törvények, amelyeknek egy részét még csak most fogják meghozni. Ebből adódik, hogy tennivalóink a törvényelőkészítő munkába való bekapcsolódással is bővülnek. — A majdani önkormányzatok tisztségviselőit azonban nyilván már előre fel kell készíteniük. Arról már hallottunk, hogy a pártok saját polgármester-jelöltjeiknek tanfolyamokat szerveznek ... — Ez utóbbi hímek szívből örülünk, hiszen csak helyeselni lehet, hogy a pártok saját jelöltjeiket idejében kiképezik feladataik ellátására. A BM szívesen együttműködik, s van is igény erre. De természetesen ez csak egy ága a felkészítés folyamatának, amelybe a népfőiskolák, közéleti táborok törvényértelmező tanfolyamai éppúgy beletartoznak, mint a polgármesterek és a szakapparátus látókörét szélesítő, külföldi alapítványok által szervezett turnusok. — Hallhatnánk erről többet is? — Nyugatnémet, svájci és francia alapítványok vállalták. hogy több — 20-30 személyt magába foglaló — csoporttal megismertetik hazájuk önkormányzatának jellemzőit: a rendszer működésétől kezdve egészen addig, hogyan lehet növelni a helyi bevételeket, vagy élénkíteni a vállalkozásokat. Az előadók mind gyakorlati emberek lesznek. Ügy gondoljuk, hogy a majdani polgármesterek legalább egytizede eljut ezekre az előadásokra, s a hallottakat továbbadva másokat is megismertet a leghasznosabb tapasztalatokkal. — Bizonyos tisztségekhez viszont ez a képzés nem lehet elegendő ... — Nem bizony! A jegyzők például felsőfokú képesítéssel nyerhetik el megbízatásukat, döntő többségük az Államigazgatási Főiskola diplomájával a kezében. így az ő posztjukra nem jelölhető más, csak aki hasonló képesítéssel bír. Ez a kis települések esetében gondot jelenthet, ami úgy hidalható át, hogy körjegyzőséget alapítanak. Ami a szakapparátust illeti: eddig is volt vizsgakötelezettségük működésük első évének végén az általános államigazgatási ismeretékből és szerveztek részükre szaktanfolyamokat is. De talán nem ártana visszanyúlni akár a régi jegyzőképzó-tanfolyamok módszeréhez, s gondolni kell egyes speciális közigazgatási ágazatok valamiféle ,„szak technikusi'' képesítést adó oktatása rendszerének kidolgozására is. Mindezek a szeptember elejéig parlamenti plénum elé kerülő közigazgatási, közszolgálati törvényjavaslatban pontosan szerepelnek majd. — Nem lesz tanács, csak polgármesteri hivatal, élén a voltaképpeni elnökkel, a helyi közösség által választott polgármesterrel. A helyi hatalom a választott képviselőtestületben összpontosul, s természetesen a polgármester és a jegyző kezében. A szintén megalakítandó intézmények: a megyei közgyűlés és a köztársasági megbízott nem csorbíthatja a demokráciát? — Semmi esetre sem, hiszen a megyei közgyűlés sem pénzt nem oszthat, sem utasítást nem adhat. Egyedül azért szükséges, hogy bizonyos — mások által el nem látható — funkcionális feladatokat átvállaljon, például a megye egészére, vagy legalábbis nagy részére kiterjedő intézmények üzemeltetését. A megyei közgyűlés egyébként elektori módszerrel épül fel: minden település önkormányzata ad egy küldöttet, ők minimum 50 tagból álló megyei önkormányzatot választanak. A félmilliónál nagyobb lélekszámú megyékben 10 ezer lakosonként kerül egy tag a közgyűlésbe. A köztársasági megbízottnak pedig nincs más jogköre, minthogy az önkormányzatok működésének törvényességét vizsgálja. Ha törvénysértést észlel, azt jelzi az illetékes bíróságnak. Tehát a köztársasági megbízott léte csak abban kelthet félelmet, aki sorozatosan átenged törvénysértő határozatokat saját munkakörében. — Milyen segítséget ad a minisztérium ahhoz, hogy a tapasztalatlanul tisztségbe kerülők ne jussanak ilyen helyzetbe? — Módszertani segítő leveleket küldünk ki — máris a megyék kikapcsolásával a leendő önkormányzatokhoz Kizárólag szakmai érvekkél és útmutatásokkal kívánunk segíteni, például abban, hogy miként kell körjegyzőséget alapítani, melyek a társulás létrehozásához szükséges feltételek, hogyan oszthatók fel az eddigi közös tanácsok eszközei a társközségek között, mit kell tartalmaznia a községi önkormányzatok szervezeti és működési szabályzatának, hogyan kell vagyonleltárt készíteni és hasonló kérdésekben. Persze, csodát hiába vár 'bárki — a legjobban startoló önkormányzati rendszer is csak 23 év múlva iműkódhet úgy, ahogy már most szeretnénk, s még bizonyára törvények, jogszabályok gyakori módosítására lesz szükség ahhoz, hogy a zökkenők okait minimálisra csökkenthessük. (MTI—Press) Sehöffer Jenő Az önkormányzatok vajon tudják-e támogatni majd a művészeket? Felvételünk Mártélyon készült, a 26. (utolsó?) képzőművészeti táborban. Mórahalmí unikum Mórahalom nem nagy város. Lélekszáma alatta marad a 6 ezernek, s a kevésnél is kevesebb benne az értelmiségi, talán ügy 140—150; ha a diploma hiányától eltekintve a megfelelő beosztásokban dolgozókat is ide számítjuk — maroknyi ember. De ők változtatni akarnak. Mórahalomnak nincs szellemi élete — így mondják itt páran, s a többség bizony helyesel. Kitörési kísérletei nem igazán sikeresek — legutóbb Pálfy G. István járt a városban s tartott előadást Az értelmiség felelőssége a demokratikus Magyarországért címmel, alig 40—50 ember előtt. Néhányukban megfogalmazódott: tenni kell valamit, mert ax állóvíz már kezd büdösödni Az első nagy változást a helyi sajtó megteremtése hozta. A Mórahalmi Körkép a helyi értelmiség fórumává vált, de nem motorjává az átalakulásnak. Hogy miért? A lap felelős kiadója a tanácselnök, aki valamiféle rendszersemleges hatalmat épített itt ki magának, következésképp nem érdeke semmiféle változás — így magyarázzák. Nyíltan ebbe az újságba nem lehet írni! — ez a legkeményebb vád. Cenzúra ugyan nincs, de a helyi problémák felszínre hozása (ami tulajdonképpen az újság igazi profilja lenne) következményekkel jár, általában kutatás-nyomozás követi például a monogrammal aláírt cikkeket (az újságba ugyanis bárki írhat). Ezeknek a régi követelményeknek kellene megfelelniük: a pozitívumok hangsúlyozása, a kinos ügyek elhallgatása. Világos tehát, hogy a korábban laboratóriumi — nagyközségi — körülmények között létrejött, de ma már elviselhetetlen pangás mellett a helyiek szerint a másik nyomasztó tény az, hogy az emberekben még ott munkál, ma is működik régi reflexük: a félelem Egy szociológiai vizsgálat talán kiderítené, miért nincsenek itt erős pártok a megfelelő politikai ambícióval — amj a jelen valósága. A városban a kisgazdák és a szocialisták mellé csak most szerveződnek harmadikként. a kereszténydemokraták. s együttesen nem érik el a százfős taglétszámot. A helyi értelmiségnek egy, a pártélettöl talán már igen, de a politikától cseppet sem idegenkedő csoportja úgy döntött, más utat választ az állóvíz felpezsdítésére, félelmének legyőzésére; olyat, amely elhanyagolt civil társadalmunkban valósággal unikumnak számít: egyesületet alapít pátria Kör néven. Az önelnevezés sokat elárul jövőbeni céljaikról. Városukért, Mórahalomért kívánnak tenni elsősorban; alakuló ülésükön szóba jött a helyi nevelési tanácsadó és egy jogsegélyszolgálat megszervezése, a közellátás és a közművelődés kérdése, s az egyik legfájóbb pont is: a munkahelyi kiszolgáltatottság. Az önszerveződés legfontosabb rövid távú célja mégis csak az, hogy részt vegyen és a lehető legsikeresebben szerepeljen a helyhatósági választásokon. Mert a Pátria Kör jelölteket is kíván állítani! A városban eddig történt előkészületekből viszont úgy ítélik meg. esélyegyenlőségüket nem biztosították; egy-egy kiállított jelölt neve után saját számításaik szerint 45 aláírásnak keli sorakoznia, aláírni viszont csak a tanácsházán lehet, ahol a hivatalos jelöltek íveit is — így a választásokat az erő pozíciójából levezénylő tanácsi apparátussal szemben megmaradhat az egyes ember régi reflexe.- a félelem. A Pátria Kör mindenesetre igényelni fogja, hogy erre a célra adjon a város még egy közintézményt, például a könyvtárt. A Kör nemcsak az értelmiségiek, hanem valamennyi értelmes, a városért tenni akaró polgár közreműködése és szimpátiája közepette szeretné tevékenységét folytatni, többek között visszahozni a mára teljesen inflálódott társadalmi munka értékét, birtokolni a várost érintő minden információt, hogy a dolgokat átlátni és ha kell, megváltoztatni képes legyen. (ódnr) Mint története során mindig, most is a politika egy újabb kihívásával kell szembenéznie a magyar szociológiának. Oly korban élünk, mikor az állampolgárok a mai magyar társadalomban meglevő egyenlőtlenségeknek szinte csak olyan formáival szembesül(het)nek. amelyek a politikai hatalom 40 éves birtoklásából, a párttagságiból, az ideológiai elkötelezettségből stb. fakadnak. Valósággal elvész a hangjuk azoknak, akik szerint nem lehet kizárólag a bukott rendszer uralkodó osztályára (hatalmi elitjére) és uralmi mechanizmusaira visszavezetni a társadalmi igazságtalanságokat. A helyzet mégis érthető. A történelmi vereséglet szenvedő rezsim elszámol(tat)ása, s az általa okozott sebek és sérelmek foglalkoztatják inkább az embereket, a politikusokat A csábítás tehát nagy: belemerülni a kommunista Szodoma aprólékos feltárásába. Márpedig a szociológia, kiváltképp a kritikai, nem ringatja illúziókban a polgárt: ahogy eddig volt hatalom és voltak birtokosai, úgy ezentúl is lesz. Ezért a kritikai szociológia igyekszik ..alulról nézni" a valóságot, s megfelelni kitűzött céljának: „Azoknak az embereknek a szemszögéből elemezni a történelmet. akik előtt a hatalom birtokosai szeretnéd elhomályosítani a világot", s „mindig éppen annak... kellemetlenkedni, aki hatalomban lesz". Akinek sorait idéztem: Szelényi Iván, a baloldali (kritikai) szociológia jól ismert koponyája. A polgárosodás nem fáklyásmenet avagy társadalmi egyenlőtlenségek Szegeden (Szelényi Iván könyvéről) A hetvenes évek első felében Szelényi Iván „Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz" címmel írt egy remek — és betiltott — elemzést Konrád Györggyel. Arról. hogy a „létezd szocializmusban" uralkodó bürokratikus rezsim rákényszerül, hogy kiegyezzen az értelmiséggel s az utóbbinak így lehetősége nyílik arra, hogy osztállyá szerveződjön, és hatalomra kerüljön. Az olvasó, ha még nem vette kezébe a közelmúltban megjelent könyvet, ne higygye, hogy a szerzők az értelmiségellenes populizmus önjelölt bajnokai voltak, akik íróasztalnál agvaltak ki mindenféle munkásboldogító üdvtanokat. Az az esetleges sejtés is alaptalan, hogv a maoízmus primitív eszméiért lelkendeztek volna. Nem. Szelényi éa Konrád empirikus kutatásaik alapján vonták le a kövekeztetéseiket. Kutatásaik tapasztalata fogalmaztatta meg velük a hatvanas évek végén: Magyarországon az alapegyenlótlenségek a káderek, a diplomások és a fizikai munkások között jönnek létre, s ezeket az egyenlőtlenségeket az állami adminisztratív elosztás fokozza. * A húsz évvel ezelőtti kutatások eredményeinek összegezését ez évben jelentette meg Szelényi Iván. Címe: Városi társadalmi egyenlőtlenségek. A szegedi olvasóknak különösen figyelmébe ajánlom, hogy a kötet a Pécsen és Szegeden, a hatvanas évek végén folytatott vizsgálódásokat is magába foglalja. A Szegeden is végzett akkori felmérések summázata — a lakáskérdést illetően — az, hogy „a magát munkásállamnak nevező rendszer szisztematikusan hátrányban részesítette a munkásokat az új állami bérlakáshoz juttatásban, de legalábbis ebben a vonatkozásban az értelmiségieket szisztematikusan előnyökhöz juttatta". A kutatók azt tapasztalták, hogv „minél alacsonyabb volt a családfő társadalmi státusa, annál kevesebb esélye volt a családnak, hogy lakótelepi lakáshoz jusson". Bebizonyosodott, hogy amig az értelmiségiek a városi átlagnál nagyobb arányban jutottak állami bérlakáshoz, addig a munkások elsősorban piaci úton tudtak lakást szerezni, mégpedig úgy, hogy a városok peremterületein telket vásároltak, s rokonaik, barátaik segítségével családi házat építettek". Szelényi Iván adatokkal támasztja alá könyvében a szegedi lakásrendszer és a város övezeti és társadalmi szerkezete közötti összefüegéseket. Bemutatja, hogy a társadalmi előnyöknek és hátrányoknak a különböző rétegiek és csoportok közötti eloszlása (elosztása) miként tükröződik (fokozódik) e rétegek és csoportok övezetiökológiai (városrészenkénti) elhelyezkedésében. Ebben a megközelítésben övezetenként, városrészenként eltérők az ott élók fogyasztói szokásai. lakáskörülményei, életmódja, végzettsége, jövedelmi szintje stb. Másrészt maguk a városrészek színvonala is nagyon különböző a közmüvesitettség, rendezettség, közlekedési lehetőség. kereskedelmi és szolgáltatási ellátás szempontjából. Figyelembe véve, hogy húsz év telt el. nem bocsátkozom a részletek ismertetésébe. Kár lenne azonban várostörténeti kuriózumként kezelni a könyvet. Hasznos segédeszközünk lehet a társadalmi előnyök és hátrányok kedvezőbb elosztásáért vívott újabb —szabadelvű és pluralista — versenyben: a múltban megszerzett kondíciók jobb starthelyeket jelentenek. A polgárosodás nem fáklyásmenet. .. Lőffler Tibor