Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-21 / 208. szám

> V •fj/' DEIMAGYAR0RSZA6 80. évfolyam, 208. szám 1990. augusztus 21., kedd ALAPÍTVA: 1910-BEN Havi előfizetési díj: 101+20 forint Ára 4,30 forint A szeri ünnepen: István, a király » Ötvenezren az Árpád-szobornál — Erdély megközelítései — Önkormányzat előtt Az ünnepi pillanatot is fölhasználva, a miniszterelnök a nemzet, a nép türelmét, segítségét kérte — és szilárd hitét a jövőben. A hitről, a türelemről, a megértésről és az elszántságról nemcsak Szent István intelmeinek tanulságaként beszélt a veszprémi ünnepségen Antall József; a jelenlegi kormány száznapos türelmi időt kért programja kialakításához, de nem kapta meg maradéktalanul — jelentette ki. Az Országház előtt 830 fiatal tiszt mondta el a fogadalom új szövegét, immár nem ökölbe szorított kézzel, hanem két ujjukat fölemelve. Az esztergomi bazilikában Paskai László bíboros Jézus példabeszédét idézte az ünnepi misén: a bölcs sok nehézség árán, de sziklára építette házát; az országépítésben ezt az igényt sugározza Szent István műve, ezer év távlatából is. Grösz József volt kalocsai érseket, akit koncepciós perben elítéltek az ötvenes években, a város díszpolgárává avatták. A Corvinköziek ötvenhatos parancsnoka katonai ünnepségen adta át egykori, Ausztráliából visszakerült zászlójukat Für Lajosnak. A parasztvezér Nagyatádi Szabó István Rákosi-korszakban ledöntött szobrát visszaállították eredeti helyére, a Földművelésügyi Minisztérium épülete elé. Magyar Bálint, az SZDSZ országos ügyvivője Békés városában azt mondta, hogy napjainkban koppányok uralkodnak az országban, akik visszatekintenek, s a múltat akarják restaurálni. Az idén két katasztrófa fenyegeti a magyar mezőgazdaságot: az egyik az aszály, a másik a kisgazdapárt földprogramja; ha ezt elfogadja a Parlament, az idei augusztus 20. nemcsak az új kenyér, hanem az utolsó kenyér ünnepe is lesz — fejtette ki a szabad demokrata politikus. Alábbi összeállításunkban a tegnapi ópusztaszer! ünnepi eseményeket foglaljuk össze. Királyi köztársaság Amidőn közel egy éve Szűrös Mátyás a Parlament előtt kikiáltotta a Magyar Köztársaságót, a filoszok, a történészek, a sajtó képviselői, sőt mások is késhegyig menő vitát folytattak: hanyadik köztársaság is ez a mai? Konszenzusra jutottunk: a harmadik. Érdekes, hogy — bár Magyarországon nincs túl nagy hagyománya — a köztársaság iránt igen nagy szimpátia tapasztaltatott a választópolgárok részéről. Egyúttal tehát a demokratikus államformát igencsak kedveljük mi, magyarok; ugyanakkor némi nosztalgiát érzünk a királyság, s legelső, s mindmáig legnagyobb királyunk, Szent István iránt. E kettősséget jelzi, hogy az Ópusztaszerre kilátogató többezer ember meghatódva emlékezett meg Szent István királyról, s ugyanakkor ovációval fogadta Göncz Árpádot, a (harmadik) Magyar Köztársaság elnökét. Az SZDSZ-es zászlók lengedezése közepette elnökünk többek közt a következőket mondotta: „A királynak — a legjobb királynak is — csak alattvalói vannak: a köztársaságnak — a szabad emberek társult közösségének — csak polgárai, akik egyként felelnek a haza üdvéért, s akik jogaik — polgári és emberi jogaik — tudatában bátran kezükbe veszik önÁz embör A nemrég beiktatott köztársasági elnök épphogy elmondta beszédét. Körútra indul, lazul az őt körülvevő embergyűrű. Az utakon hullámzani kezd, port kavar fel az ebédet, a hűsítő italt kívánó tömeg. Kalapos, nyírott bajszú, úgy a nyolcvanadik évét taposó ember áll meg mellettem. Komótosan megtömi pipáját, füstölni' kezd. — Hallotta az elnök beszédét, bácsi? — Hallottam, hallottam. — Tetszett magának? — Tetszett. — Milyennek látta az elnök urat? — Embörnek. fiam, embőrnek. — Ismeri öt? — Nem, fiam, de szeretem. Zászlót lobogtató gyerekek, mint egykori zászlósurak, vágtatnak az öltönyös urak nyomában. C. J. Nagy László felvételei nőn sorsuk intézését, szaba- ország kormányának működön választják az Ország dését, szakadatlan figyelemHázába képviselőiket, ott mel kisérik lakóhelyük végzett munkájukról beszá- ügyeit, maguk választják moltatják őket, ellenőrzik az meg azokat, akik ügyeiket intézik, meghatározzák és ellenőrzik a munkájuk gyümölcséből, törvényes keresetükből befizetett adónak a köz érdekében legcélszerűbb felhasználását és soha, egy pillanatra nem felejtik el, hogy a közigazgatásnak kell őket szolgálnia, s nem nekik á tisztségviselőket. S hogy i köz hűtlen szolgáit nem csak joguk, de kötelességük is hivatalukból elmozdítaniuk. Mert az ország, a község az övék, boldogulása tőlük függ, gazdagodásuk az országot, gazdagságát gyarapítja. De nem feledik el egy pillanatra sem, hogy aki gazdagodik, annak sokasodik a felelőssége is: segíteni tartozik — nem csak az adójával, de tevékeny emberi együttérzésével, munkával és anyagi áldozat árán is azt, aki kevésbé tehetős, aki önhibáján kívül, betegség, halál, vagy egyszerűen a nehéz gazdasági viszonyok eredményeként, vagy szellemi, testi ereje fogytán képtelen magát, s az övéit fenntartani." (Folytatás a 2. oldalon.) Pillanatkép Összhangzat Ünnep reggele van. Szélesre tárt templomajtó néz a sugárútra. Korán kelő, főleg idősebb emberek hallgatják a szószéktől az Utcáig áradó papi szavakat. Az elhömpölyödő ige egy szatyor és egy fordítottan földre tett sapka mellett hagyja el a templomot. A szatyor zárt, nem tudni, mit rejteget. A sapkában odadobott aprópénz. A középkor hangulata kísért, a templomi lépcsőn várikozó koldusok. Fenségesen úszó orgonamuzsika. Egy őszülő, meghatározhatatlan korú ember a szent ház előtt. Kezében seprű, bizonytalan mozdulatokkal kergeti a hulló faleveleket. Hamar elfárad. Leül pihenni. Vállait mélyről jött köhögés rázza. Egészen összetöpörödik. Belenéz a mellette fekvő sapkába. Zsebre gvűri az aprópénzt. Aztán vár. Sötét kosztümös, idős hölgyek érkeznek. Megállnak az ajtóban egy pillanatra. A fenséges orgonamuzsika a sapka szövete alatti kővel érintkező pénzérmék csendülésével elegyedik. Ünnep reggele van.