Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)
1990-08-14 / 202. szám
1990. augusztus 14., kedd Sport — Panoráma 7 Augusztus 20-án Szegeden 11-es rúgó verseny A helyszínen is lehet jelentkezni Az ország több megyéjében már megkezdődtek a 11-es rúgó verseny előselejteződ. A Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkárától, Gyólai Jánostól az itteni verseny időpontjáról és a lebonyolítás módjáról érdeklődtünk. — Már megijedtünk, hogy nálunk az érdektelenségbe fullad az akció. Az elmúlt hét elejéig mindössze 10-en jelentkeztek. Időközben a Délmagyarországban megjelent cikk hatására növekedett a létszám. De máris felhívom a figyelmet, a helyszínen is lehet jelentkezni, 1500 forint lefizetésével. Aki jól céloz, pénzének a többszörösét nyerheti vissza. Tehát minden második nyer! A megyei előselejtező első fordulóját augusztus 20-án, az SZVSE-stadionban, 8— 13 óra között tartjuk. Az elmúlt pénteken az MLSZ-ben tárgyaltam, a ott közölték, hogy NB-s klub tagja is — csak ne legyen játékengedélye — részt vehet a büntetőrúgó versenyben. Kérték, hogy minél több helyszínen rendezzünk előselejtezőket Ezért kellő számú jelentkező esetén — 20 pár — augusztus 26-án Makón és Mindszenten, vagy Szentesen szeretnénk lebonyolítani a vetélkedést. Már az első fordulóban megkapják a továbbjutók a szállodacsekket, amelynek értéke 300 nyugatnémet márka, vagy 10 ezer forint. Természetesen, az utalványokat csak szállodában lehet felhasználni. A megyei győztes nyer jogot az október 17-én Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőn való indulásra. Az első 8 helyezett pedig részt vesz — külön nevezési díj lefizetése nélkül — a nemzetközi 11-es rúgó versenyen. A selejtezők egyenes kiesési rendszerben folynak. Az első fordulóban megegyezéses párválasztás van, de a továbbiakban már sorsolással dől el, ki kivel versenyez. Még egy nagyon fontos információ: a szállodacsekk nem névre szóló, az bármelyik európai szállodában felhasználható, s kétágyas szobában (az egyágyas és a kettő közötti különbséget ki kell fizetni) háromnapos tartózkodásra jogosít. Egyébként bármilyen kérdéssel a megyei labdarúgó-szövetséget lehet keresni, a 13-940-es telefonszámon, hétfőn, kedden és csütörtökön, 13.30—16.30 óra között. Nemes-Nagy Supetárban, Álempic Gyulán tölti a szabadságát Több imint 200-an sorakoztak föl — nálunk csak határközségként ismert jugoszláviai helység — Horgos főterén, hogy teljesítsék a 13,5 km futótávot a kanizsai szabadstrandig. A szervezők — vezetőjük Losonc Rezső — mindent megtettek a rendezvény sikerének érdekében. Már előző este ingyen szállással és vacsorával várták a távolról érkezőket A több mint 10 km is kevésnek bizonyult, hogy egy első helyet adjanak ki. Ugyanis a szegedi NemesNagy Tibor és a kétszeres Pick Kupa győztes jugoszláv SPVO Alempic végig külön csatát vívott a győlemért. Végül teljesen egyszerre érkeztek a célba. De a szervezők nem estek kétségbe Alempic a szegedi Union Tours, Nemes-Nagy az adaá Autómotor klub jóvoltából 1— 1 hetet tölthet el Gyulán, illetve a jugoszláv tengerparton, Supe tárban. Volford László a 4., Tornyosy Tamás a 6. lett. (Valamennyien az SZVSE versenyzői). Két érdekesség a Telesport házatájáról Augusztus 18-án, szombaton 10 órai kezdettel rendezik a Margit-szigeti Dózsa teniszstadion központi pályáján Budapest és Vidék válogatottja között a Tenisz TS Tusa mérkőzést, amelyről este 40 perces összefoglalót láthatnak, a nézők. Szervezője és rendezője a tenisz-szövetség és a Telespc c. Szabályai Vitray Taimasnak, a Teles port vezetőjének elképzelései szerint születtek. Résztvevői a legjobb magyar játékosok, akik különböző korcsoportok szerint alkotják majd (Budapest és Vidék válogatottját Egy-egy csapatban hat leány (hölgy) és hat fiú (férfi) játszik imajd a 8 évesektől egészen a válogatottakig, s minden mérkőzés öt nyert játékig tart A csapatok teljesítménye a nyert játékok összegezéséből adódik. A nyertes csapatnak a Telesport szerkesztősége vándorkupát és 100 000 forintot ajánl fel. A verseny megteremtésével a Telesport szerkesztősége a hazai teniszsportot kívánja segíteni és népszerűsíteni. A versenyt évenként kívánják megrendezni. Szombaton délután az O. Dózsa—FTC rangadóval kezdődik a hazai labdarúgóibajnokság. Ebből az alkalomból a Telesport szerkesztősége és az MLSZ a mérkőzés előtt 16.15-től 11es rúgó SZÜR-t .rendez ismert színészek és újságírók részvételével. A két csapat játékosai közül a két-két legjobb a rangadó szünetében az országos 11-es rúgóbajnokság szabályai szerint méri össze erejét, és a győztes jogot szerez a versenyben való részvételre. Miután a mérkőzést és a szünetben a 11-es SZÜR-t is •közvetíti a tv, az országos bajnakságra nevezették — a várható jó szórakozás mellett — megismerhetik az augusztus 20-án rajtoló verseny lebonyolítási rendjét. VASARNAP IS Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 32. játékhetére 6 116 027 darab szelvény érkezett be. A nyereményalap: 32 696.278 forint. Ebből a jutalom 2 972 389 forint Az I. és fV. nyerőosztályra egyenként 8 917 167 forint, a II. és III. nyerőosztályra egyenként 5 millió 944 ezer 778 forint került felosztásra. A nyeremények: 13 plusz 1 találatos szelvény 7 db, nyereményük egyenként 888 ezer 451 forint, 13 találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 548 749 Ft, 12 találatos szelvény 408 db, nyerems»yük egyenként 11 ezer 604 iorint, 11 találatos szelvény 54*42 db, nyereményük egyenként 814 forint, 10 találatos szelvény 49 ezer 236 db, nyereményük egyenként 145 forint. A kifizetés időpontja: 20 ezer forint alatt augusztus 18-ától, 20 ezer forint felett augusztus 22-étől. Az egyéb jelentős szegedi és megyei sporteseményeken kívül egyoldalas összeállítást közlünk a most rajtoló labdarúgó NB I-rőL Természetesen, részletes beszámoló lesz a szombati Szeged SC—Bp. Volán-találkozóról Hármaspróba Jakócs 3., Vecseri 5. Augusztus 11. és 12-én Fadd-Domboriban rendezték meg a hármaspróbázók mini- és középtávú versenyeit. Az előbbiben egy szegedi triatlonista, Jakócs György szerepelt figyelemre méltóan. Az abszolút sorrendben a 3. lett, de a felnőttek között a második helyet szerezte meg. Tagja volt a győztes váltónak is. Jakócs György ezzel a teljesítményével augusztus 25-én az Európa-bajnokságon részt vevő magyar csapat tagja lett. Ugyanezen a versenyen a középtávon a szintén szegedi Vecseri Lajos 4:21 perccel — élete legjobb eredményével — az 5. lett. A fenyegetett uralkodó Falid szaúd-arábiai király Fahd, Szaúd-Arábia királya a vahhabita monarchia történetében az első uralkodó, aki — hogy szembeszállhasson: az iraki fenyegetéssel — amerikai csapatokat engedett országa területére; jóllehet, a térségben éppen ő az: a politikus, aki mindig megegyezésre törekedett, amikor az arab világnak válsághelyzettel kellett szembenéznie. Fahd ibn Abdul-Aziz Rijádban született. 1923-ban, nem sokkal aZ előtt, hogy apja, Abdul-Aziz ibn Szaúd megalakította a királyságot. 1959-től oktatási miniszter. 1962től belügyminiszter, majd emellett 1967-től második miniszterelnök-helyettes volt. 1959 és 1975 között egymás után irányította a Legfelsőbb Olaj termelési Tanácsot, az Egyetemi és Ifjúsági Tanácsot, majd a Zarándoklati Főbiztosságot. 1975-től idősebb bátyja, Fejszál király meggyilkolásától ő volt a trónörökös és a monarchia „erős embere", s 1982 júniusában követte a trónon másik bátyját, Khaled királyt. Fahd 1979-ben részt vett a tuniszi arab csúcsértekezleten, s kénytelen volt a távolból nyomon követni országa történetének egyik legsúlyosabb válságát, amikor egy ötszáz fős fegyveres kommandó megszállta a mekkai nagymecsetet. Ugyanebben az évben tört ki az iraki—iráni háború, amely szintén fontos szerepet játszott a majdani uralkodó politikájának alakításában. Nagyrészt Fahd kezdeményezésére alakult meg 1981 májusában az Öböl-menti Együttműködési Tanács, amely Szaúd-Arábiát, Kuvaitot, az Egyesült Arab Emirátusokat, Katart, Bahreint és Ománt egyesíti. A szervezet egyes tagjai ugyan próbáltak kiegyensúlyozott politikát folytatni a harcoló felekkel kapcsolatban, a hat monarchia azonban, mint közösség, politikailag és pénzügyileg is Irakot támogatta. A több mint 30 milliárd dollárra becsült anyagi segítség nagy részét Rijád biztosította. Fahd uralkodása alatt Szaúd-Arábia az iszlám szent helyeinek, Mekkának és Medinának védelmét tartja legfőbb céljának, annál is inkább, mivel azt az 1979 óta a síita főpapság által vezetett Irán mind erősebben vitatja. A király 1986-ban megkapta a „Két szent mecset szolgája" hivatalos címet — ez a Kába-követ, a szentek szentjét őrző mekkai mecsetet és a Mohamed próféta maradványait rejtő medinai mecsetet jelenti. Az Iránból érkezett zarándokok és a szaúdi biztonsági erők közötti, 1987 júliusi vé„ res összecsapások, majd Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségének lerohanása tovább rontotta a muzulmán világ vezetőjének szerepére törekvő két ország kapcsolatait. A végső szakítás 1988 márciusában következett be, miután Rijád Teheránt tette felelőssé több, a királyság területén elkövetett merényletért. Azóta Irán a hagyományos zarándoklatot is bojkottálja. Világi téren Fahd király legjelentősebb tette a hadsereg, ezen belül is a légierők modernizálása. 1988-ban 132 harci repülőgépet vásárolt Nagy-Britanniától — a több mint 25 milliárd dolláros tranzakciót „az évszázad fegyverüzletének" nevezték. Diplomáciai téren az uralkodó trónra lépése óta az óvatosság és a konszenzuskeresés útját járja minden, az arab világot érintő kérdésben. A palesztinok és az afgán mudzsahedek ügyének támogatója, s fontos közvetítő szerephez jutott olyan regionális kérdésekben, mint a libanoni válság, vagy az iraki—szíriai viszály. (MTI-Panoráma) Berlini falévforduló Kifejezettén magyar érdemnek tünteti fel a német történelem tavalyi fordulatát, a berlini fal lebontásának megkezdését a legnagyobb példányszámú nyugatnémet napilap, a BildZeitung hétfői számában. A fal felépítésének 29. évfordulóján megjelent rövid kommentár szerint Magyarországon „csendes hősök tették egyáltalán lehetővé a fordulatot" azzal, hogy 1989 augusztusában—szeptemberében tízezrével engedték át az osztrák—magyar határon az NDK állampolgárait. Az újság tisztelettel adózik az akkori magyar vezetésnek, mondván, hogy „Kádár örökösei az NSZÉP-rendszerrel dacolva, kinyitották a határokat az NDK-polgárok előtt", s bár időközben a választók többsége elutasította őket, akkor teljes méltósággal cselekedtek. A keletnémet Neue Zeit című újság szerint augusztus 13., illetve a berlini fal az NDK-beli szocialista kísérlet bukásának jelképe. A lap azon meditál, hogy a fal meglétének közel harminc éve szomorú örökséget hagyott hátra. „Ez a -védőfal* annyira mélyen osztott meg bennünket, hogy idegenek lettünk egymás számára." A németek nyugaton egyre tartózkodóbban viselkednek a keleti németekkel szemben, mintha nem Is lennének egy nép. Nyugaton egyesek aggódnak jólétük miatt, mások (keleten) a humanista értékek elvesztése miatt sopánkodnak. Szeged a hazai lapokban 1990/33 Vállalkoznak a védelemre (Mag Edit = ötlet. — júl. 26. — Beszélgetés Kocsis István rendőrhadnagygyal, a szegedi Biztonsági Szolgálat vezetőjével. A szocialista irrealizmus gyöngyszemei: Furcsa kiállítás (Halász Miklós = Magyar Nemzet. — aug. 1. — A Hungárián Unicum Klub rendezésében, a központi egyetem aulájában. Televízió a vidéknek: „Falvak és kisvárosok lesznek a műtermeink" (D. Horváth Gábor = Reggeli Pesti Hírlap. — aug. 2. — Bán János, a szegedi tévéstúdió főszerkesztője nyilatkozik a szeptemberben induló új közszolgálati televízióról. öngyilkossági kísérlet, vagy valami más?: A sajtófőnök trükkjei és más mesék (Cs. Gát László = Kurír. — aug. 6., délutáni kiad.: ill. — Horváth András, a városi ifjúsági és sportosztály vezetőjének nyilatkozata arról, hogy a kajakkenu szövetség Fadd-Domborit nevezte az 1995. évi világbajnokság szinhelyéül. A bukott diktátor aranyszobra (Zappe László = Népszabadság. — aug. 8.: ill. — Kritika Sütő András: A szúzai menyegző c. drámájának szabadtéri előadásáról. Fadd-Dombori jogosan nyert, s a szövetség sem doppingolt (Csurka Gergely = Kurír. — aug. 9.: ill. — Füleki András, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára nyilatkozatában megindokolja, hogy miért nem Szegedet nevezték az 1995. évi világbajnokság színhelyéül. Nem kell rendezőgárda (lengyel) = Magyar Hírlap. — aug. 9. — Szerző: Lengyel András György. — Az MDF szegedi elnökségének és szegedi országgyűlési képviselőinek nyilatkozata. Miért Fadd-Dombori, és miért nem Szeged?: Egy vitatott döntés háttere) (Faludi Gábor = Magyar Nemzet. — aug. 9. — A Magyar Kajak-Kenu Szövetség megpályázta az 1995. évi világbajnokság rendezési jogát. Perzsia közel van (Takács István =Népszava. — aug. 9. ijl. — (Színházi esték). — Kritika Sütő András: A szúzai menyegző c. drámájának szabadtéri előadásáról. Ugrott a szegedi bolhapiac: Esett a dollár a vásárhelyi „tőzsdén" / f. = Reform. — aug. 10. — Bezárták a Cserepes sori KGST-piacot. Csak a népszavazásról ne! / Bangó = Képes Űjság. — aug. 11. ill.: Riporter: Bangó Éva. — Beszélgetés Király Zoltán országgyűlési képviselővel. A Délmagyarországot (is) akarja a Hersant: Az Alföldön is felbukkant a francia kapcsolat / (lengyel) = Magyar Hírlap. — aug. 11. — Szerző: Lengyel András György: — Lapunk tulajdonjogának esetleges megváltoztatásáról. Raffay nem látta a körlevelet: Még egyszer az Rgárdáról / (Cseke) = Magyar Hírlap. — aug. 11. — Riporter: Cseke László. — Dr. Raffay Ernő országgyűlési képviselő nyilatkozata. Szúza helyett Szeged / Bogácsi Erzsébet = Magyar Nemzet. — aug. 11. — Kritika Sütő András: A szúzai menyegző c. drámájának szabadtéri előadásáról. Hétvégén gyűléseztek a pártok. Tíz százalékkal is megelégednének / (lengyel) = Magyar Hírlap — aug. 13. ill.: — Riporter: Lengyel András György. — Deutsch Tamás nyilatkozata a Fidesz szegedi tanácskozása után. Veteránparádé / E. E. = Autósélet. — 8. sz.: ill. — Szerző: Eszterváry Ervin. — A veterán járművek júl. 7-i találkozójáról.