Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-13 / 201. szám

1990. augusztus 13., hétfő Kultúra 5 y UÁUS'MJ laóta VAtAÜTLM Jit+LCm v®/ Látnivalók A Móra Ferenc Múzeum kiállításai (Roosevelt tér 1—3.): Lucs-képgyűjtemény. Patikakiállítás. Móra-emlékszoba. A természettudományi gyűjteményünk legszebb darabjai, Vinkler László grafikái. Fekete Ház (Somogyi u. 13.): Céhek, céhemlékek Csongrád megyében, Bálint Sándor-emlékkiállítás, Vihart aratva ..., Buday György élete és művei. Szegedi Vár (Móra-park): Szeged múltja, jelene, jövője ... Varga Mátyás színháztörténeti kiállítása (Bécsi krt. 11/A). Ifj. Lele József néprajzi gyűjteménye (Szeged-Tápé, Vártó u. 4.). Kass Galéria (Vár u. 7.): Kass János grafikái, John Halas kiállítása. Horváth Mihály utcai Képtár: Szegedi Képzőművészek Nyári Tárlata. JATE-aula (Dugonics téri egyetem): A szocialista irrealizmus gyöngyszemei II., avagy, talált tárgyak egy letűnt korból. Bartók Művelődési Központ, B Galéria: Kalmár Márton szobrászművész kiállítása. Bálind István vajdasági festőművész kiállítása az ifjúsági házban. a „SS Lesz-e huszonhatodik? Kalmár Márton szobrai ? Trapéz és korlát Kalmár Márton szobrai Embert, emberiséget, bolyszámomra eddig a sugárzó gót féltő S.O.S.-üzenet zárul harmóniát jelentették. Plasz- a Hasonló formákba. Egy tikáit, úgy tűnt, a csendes hal és egy bomba karcsú meditáció, a biztos ponton teste feszül tükörképpontos nyugvó bölcselet, a klasszi- szimmetriával egymásnak A kus formakultúrából táplál- Recsfc-mementó hiperrealizkozó teremtő erő hívta élet- musa (a kézfejre taposó bare. A művész mostani kiállí- kancs) pedig arról beszél, tásán azonban más formák- hogy Kalmár Mártont sem kai és tartalmakkal is meg- hagyták érintetlenül a sebelepi közönségét. ket felszaggató jelen kérdéA korábbi kőbe, fába, «ei, s hogy akarva-akaratlan bronzba zárt, nyugodt for- ö is szembesül az ellentmákat, mintha felrobbantot- mondásokból, sokismeretleta volna valami belső, ed- nes egyenletekből összeszödig lappangó erő. A oizel- vöd° közelmúlt-történelem lálatlan, nyers felületű kis- kegyetlen valóságával, plasztikák a feszültség, a Vagyis: az embert önmanyugtalanság sugalmazói. gától és a másik embertől Mintha valamiféle titokza- féltő aggodalom hangjai is tos veszélyről fogalmazná- ott vibrálnak ezen a kiállínak meg sejtéseket. A nyi- táson. S az újabb hangvétetott ablakon át fejjel mély- lű művek ellentéteként jebe zuhanó emberi test len vannak a művész előző (Dombrovszky István szob- korszakából származó firász emlékére) drámai pilla- nomívű portrék, jól ismert natfelvétel, a bordásfalba gyermekfigurák, plakettek, görcsösen kapaszkodó Tor- érzékeny szénvázlatok is. A nászó sem az egészséges Bartók Béla Művelődési életmódot reklámozó zsáner- Központ B galériájában egy figura. A szédítő magasban, humanista szólítja meg a magát kötélmászó pózban nézőt. Olyan alkotó, aki egérögzítő Antennaállító akro- szen más léptékkel méri a batamutatványok dobper- világot, mint manapság álgéssel kísért, feszült pillana- talában szokás e hitevesztainak megidézője. A Játék tett, megtévesztett Kell. figurája, egy valószínűt- let-Európában. Tekintete a lenül nyúlánk férfialak, fél maradandó értékeket keresi, kézzel emeli feje fölé a Azokat, amelyeket érdemes gyermeket, s Konrád Lorenz átmenteni a vízözön utánira, apróka csókamadara is úgy Bárkájában van hely a egyensúlyoz a finom ívben jobb sorsra érdemes embermeghajló bronzszálon, mint nek is. kötéltáncos a levegőben. P. E. Kora tavasszal lapunk is közölte a pályázati kiírást, mely szokás szerint a mártélyi képzőművésztáborba szólította a fiatalokat. Az idei afféle jubileumi tábor, hiszen most 25. alkalommal gyűlhettek öszsze Mártélyon az alkotni vágyó fiúk, lányok. Mig azonban korábban a KISZ megyei bizottsága finanszírozta és szervezte az itteni alkotómunkát, addig idén a Mártélyi Képzőművésztáborok Baráti Köre. A kört ugyanazon személyek alakították, akik eddig is bábáskodtak a tábor fölött. A pénzt viszont jórészt a hódmezővásárhelyi intézmények, vállalatok adták össze. „A szellemet kellene átmenteni" A Holt-Tisza árnyas partján felállított egyik faház teraszán egykupacban dolgozó ifjú alkotókra bukkanok. Beszélgetni kezdünk, a hangulat pillanatok alatt felforrósodik. — Két hete egyfolytában arról tárgyalunk, lesz-e jövőre tábor, vagy sem — mondja Tünde keserűen. — Minden teljesen bizonytalan. Pedig mi, akik évek óta ide járunk feltöltekezni, már nem tudnánk a nyarat s nélkül elképzelni. Én többet tanultam itt. mint Szegeden, a tanárképző főiskolán. Itt, ha az embernek van egy ötlete, azt szabadon körüljárhatja, ós olyan technikával oldja meg, amilyennel akarja. Rövid idő alatt is rengeteget lehet fejlődni. — A főiskolán ez nem lehetséges? — Ott az első két évben szénnel rajzolhattuk az unalmasabbnál unalmasabb beállításokat. Ha délután be akartunk menni a terembe dolgozni, akkor fizetni kellett érte. Litográfiát azért nem tudtunk készíteni, mert a litákövet elzárták előlünk — tódítja meg a panaszos kritikát Mariann. — Én a Tömörkényben végeztem, a főiskolán pedig csak visszafejlődtem. Aki a művészeti gimnáziumból jött, arra ferdén néztek a tanszéken. Mást se hallottunk, csak azt: a főiskolán nem művész-, hanem tanárképzés folyilc S most az iskolai munkában jövünk rá, hogy tanítani sem tanultunk meg. Ügy érzem, elvesztegettem négy évet... — A nyíregyházi főiskolán pontosan ugyanígy van — ért egyet Magdi az előtte szólókkal. — Mi a kollégiumban voltunk kénytelenek egy ..műtermet" kialakítani. Ot' akkor dolgoztunk, mikor jólesett. Ehhez öszsze kellett fogjunk, hogy ezt a helyet kibulizhassuk magunknak. Egyedül semmi sem megy. — Ügy tudom, a pécsi főiskolán, illetve egyetemen ez másképp van — fordulok a mellettem szorgoskodó Jutkához. — Nekem szerencsém van. mert már az új szisztéma szerint tanulhatok ott. Á mi főiskolánk nemrég az egyetem egyik kara lett. Nincs szakpárosítás. Nem kell biológiát, vagy földrajzot magolnunk, hanem csak rajzzal, képzőművészettel és a vizuá. lis nevelés kérdéseivel foglalkozhatunk. — S ez a tábor miért fontos neked? — Nyolcadik alkalommal vagyok itt. A Dunántúlon élek, s nekem nagyon érdekes, különleges ez a természeti környezet. A mesterektől, amellett. hogy szabadságot kapunk, a nekünk megfelelő módon tanulhatunk. Azon túl pedig itt olyan fiatalokkal találkozom; akik fejlődni akarnak. Nemsoká tanítani fogok, s szerintem az a; jó rajztanár, aki maga is képes műalkotást létrehozni. irányította a tábort, most mint a baráti kör ügyvezető elnöke teszi ugyanezt — A pénzt az idén szponzoroktól kunyeráltuk. — A kórház, mint hallom, elég rendhagyó módon szállt be a tábor költségeibe... — Igen, de nagyon hálásak vagyunk a segítségért A városi kórháznak, s a tábor művésztanárainak köszönhetjük. hogy van mit ebédelnünk. A kórház vezetői panteont akarnak kialakítani, ahová intézményük hírnevét öregbítő professzorok] arcképét helyezik majd el. A portrék, elkészítését vállalták a művésztanárok. E munka fejében kapnak a táborlakók két hétig ebédet. — És jövőre mi lesz? — Minden bizonytalan. Hiszen a táborhely a városi tanácsé. Lehet, hogy eladja. Ha a helyet megtartja, akkor sem biztos, hogy a tábor egyéb költségeihez hozzá tud majd járulni. Akkor csak önköltséges alapon lehet, ne működtetni, s félő, hogy akkor a jó pénzű tehetségteleneké lesz ez a tábor. A helyhatóságoknak kell majd dönteni ez ügyben. Mi, a vezetőség, lemondtunk. Szegedről ezt nem lehet megszervezni, most már a vásárhelyieké lesz Mártély. „Ha a helyi kocsmáros felvállalná" A mesterek két generációhoz tartoznak. A „nagy öregek" az eltelt 25 év alatt tanársegédeket neveltek, akik ma már művésztanárként dolgoznak itt nyaranta. A vendéglő teraszán Fodor József, Holler László festőművészek és Szabó Tamás szobrászművész asztalához kéredzkedtem. — Hasonlóan a vezetőség elhatározásához, mi, tanárok is lemondtunk — mondja Fodor József, aki alapító tagja ennek az alkotótelepnek. — Negyed századot megért ez a tábor, most új lappal kell továbbindulnia. — A fiatalok kétségbeesetten beszélnek a bizonytalan jövőről... — Mi reméljük, hogy a változások nem sodorják el ezt a tábort — szól közbe Holler László. — Az új városvezetésnek tudnia kell, hogy erre mekkora szükség van. Az más dolog, hogy nyilván a piac irányába kell elmozdulni. — Ügy hallom, Szabó Tamásnak van érzéke a menedzseléshez. Hogyan képzelné el Mártély jövőjét? — Mai számításaink szerint 400 ezer forint az ára az itteni két hétnek. Ez nem egy horribilis összeg, várhatóan a tanács mégsem tud majd ennyi pénzt áldozni erre az ügyre. Egy alapítvány nyilván simán megöl, daná a helyzetet, de egyelőre senki nem akar ilyet létrehozni. Nekünk az lenne a legjobb, ha a helyi kocsmárosnak megérné felvállalni ezt a tábort. — Tehát marad a piac? — Igen. Galériákkal kellene szerződést kötni, akik eladnák az itt készült alkotásokat, s a jövedelem egy része viaszafolyhatna a tábor kaszszájába. — Gondolom, nem könnyű szívvel mondtak le, és ha jól hiszem, nem biztos, hogy örökre, az itteni „tanítóskodásról" ... — Ha lesz tábor, bármikor lejöhetünk ide, legfeljebb nem mint mester dolgozunk majd, hanem mint vendég. Természetesen úgy érezzük, meg kell menteni ezt a helyet. De a tábor nem rólunk szól, hanem azokról a fiatalokról, akik ragaszkodnak a mártélyi táborhoz. Pacsik* Emili* Nagy László íellvétele — Ahogy elnézem, mindenki teljesen más hangnemben muzsikál. És nem csak a Tisza-parti táj érdekel benneteket. — Az első években rengeteg vázlatot, stúdiumot készítettünk a fákról, a vízről. Ma is vissza-visszatérünk ezekhez a témákhoz, de már kicsit továbbgondoljuk a fői-mákat. Mindnyájan más-más mester csoportjához tartozunk, de a szabad órákat együtt töltjük. Mindenki építi a maga kis világát — veszi át újra a szót Tünde. — Tehát attól, hogy a tábort most nem a KISZ finanszírozza, hanem vásárhelyi szponzorok támogatják, semmi nem változott itt? — Ezt nem mondhatnánk — teszi le az ecsetet Tibor. — Óriási bizonytalanság van bennünk a jövőt illetően. Ha nem találunk ki valamit, lehet, hogy utoljára vagyunk itt! — S ti, táborlakók, hogy tudnátok megmenteni ezt a tábort? — Ügy érzem, egyelőre olyan korlátok állják utunkat, amik miatt nem nagyon tudunk magunkon segíteni. Csak egy példa. Tavaly kitaláltuk, hogy Budapesten, a Tavaszi Fesztivál idején, a képeinkből szabadtéri kiállítást rendezünk. És természetesen árusítunk is. Agyrém, hogy az V. kerületi tanács micsoda kanos&zát járatott velünk! Paravánsort terveztünk, egy rakás okmánybélyeget ragasztottunk különböző kérvényekre, végül, persze, elutasították az ötletünket. Pedig lehet, hogy a külföldiek megvették volna képeinket. S a pénzt a Somogyi Káról yné ftíjvétieled tábor céljaira tudtuk volna fordítani! Van más ötletem is. A vásárhelyi vendéglátó szakközéoiskolásr'k köz tt biztosan akadna, aki a nyári szakmai gyakorlatát szívesen töltené közöttünk. Biztosan lennének vállalkozók akik a-r ebédet felszolgálnák, s a mosogatást is szívesen vállalnák. Mi, míg dolgozunk, egész nap azon morfondírozunk, hogyan lehetne megmenteni a tábort. Nekünk mindegy, ki szponzorálja, csak működjön. Sokan közülünk eddig nem is tudták, hogy a KISZ volt a tábor gazdája. Az itteni szellemnek semmi köze nem volt a mozgalomhoz. Az alkotói légkört, ezt a műhelyszellemet kellene átmenteni a jövőre. — Mennyibe kerül ez a tábor most nektek? — Háromezer forint a részvételi díj. s úgy hírlik, önköltséges lesz a jövőben, márpedig akkor nem azok jönnek, akik tehetségesek, hanem akik ki tudják fiaetni a belépőt. Lesz manna is, de ti zenötezerért! Panteonért ebéd — A KISZ-nek már a tavalyi táborhoz sem volt köze — mondja Rácz Erzsébet, aki korábban mint a megyei KISZ munkatársa szervezte,