Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-12 / 200. szám

4 Heti tévé- és rádióműsor 1990. augusztus 12., vasárnap Parlamenti csemege „paktummal" tálalva Az MDF és az SZDSZ április 29-én kötötte a sokféleképpen fogadott és kommentált megállapodását. A szerződés nem más. mint egy egyszerű kétpárti egyezség, amely mindkét fél számára tartalmaz elónyös megoldásokat és engedményeket, ahogyan az egy normális politikai alkuban szokásos. Á konkrét szöveget több napilap ismertette, így a 'titkos paktum' minősítés nevetséges (egyébként pedig nincs a világon olyan politikai vagy gazdasági tárgyalás, ahova a megállapodás előtt újságírókat hívnának). Lehetőség szerint persze törekedni kell a sokpárti megegyezésre (ahogy azóta ez már szokásos), de ez gyakran (mint a fenti esetben az idő rövidsége vagy máskor a nézetkülönbségek miatt) kivitelezhetetlen. A megállapodásban foglaltak végrehajtása is kétpárti ügy, ezért a parlamentben hatpárti környezetben az egyezségre hivatkozni szerencsétlen dolog. Áz aláírás óta több mint három hónap telt él, s talán megalapozottabb vélemény alkotható a végrehajtásáról, ha időrendben áttekintjük azokat a kritikus pontokat, melyek körül a vita kiéleződött. A politikai események a várakozással ellentétben időrend szerint úgy alakultak (lásd például a köztársasági elnök választásáról szóló népszavazást), hogy az MDF követelései már majdnem mind teljesültek, míg az SZDSZ követelései közül szinte még semmi. Talán az attól való félelemnek, hogy az MDF így már nem teljesít, tudható be, hogy az egyetlen eltérést az egyezségtói (ekkor még csak a parlamenti vita szakaszában) az SZDSZ követte el, mikor is ragaszkodott a teljes önkormányzati törvény és kapcsolódó részei kétharmados többségű elfogadásához, holott az egyezség szerint: 'Az önkormányzati törvénynél a kétharmados szabály kizárólag az alkotmányba kerülő rendelkezésekre vonatkozik, vagyis azokra, amelyek azönkormányzati rendszer szervezetének és működésének legalapvetőbb szabályait tartalmazzák.' Megváltoztatott álláspontjukat végig tartva, a szavazásnál a megállapodással ellentétesen szavazva az SZDSZ ténylegesen is megszegte a szerződés IV/3 pontját. A viszontvád a Pártatlan Tájékoztatási Bizottság (PTB) létrehozásával kapcsolatos, amely a Televízió, a Rádió és a Magyar Távirati Iroda pártatlan működésének ellenőrzésére irányulna. Ez a kérdés a parlament előtt volt és látszólag (a megállapodás ellenére) az MDF szavazatai híján elvetette azt. Azonban ez nem az SZDSZ-javaslat kategorikus leszavazásával történt, hanem a két párt 'alig különböző' javaslata közül egyik sem kapta meg a szükséges többséget a rivális tábor ellenszavazatai miatt. A megállapodás szövege szerint 'A PTB-nek 18 tagja legyen. Egy-egy tagot a parlamenti pártok delegálnának, háromhárom tagot titkos szavazással választanának a TV illetve a Rádió dolgozói. ...A bizottság operatív irányítást nem végezhet, működése nyilvános, a beterjesztett panaszok kivizsgálására szorítkozik, állásfoglalásai ajánlás jellegűek.' Mi volt hát az a két értelmezési különbség, ami miatt végül sem az MDF, sem az SZDSZ elképzelése szerint nem jött létre a PTB, és ami most a vita alapja? Az SZDSZ szerint a TV, ill. a Rádió dolgozói maguk közül választanak képviselőt, míg az MDF szerint csak kívülállót választhatnak, hiszen elfogadhatatlan az, hogy a TV és Rádió dolgozói saját maguk munkáját megítélve döntenének arról, hogy pártatlanul, arányos képviseletet biztosítva dolgoznak-e vagy sem. Továbbá az SZDSZ szerint panaszt beterjeszthet minden dolgozó is (pl. szerkesztő), míg az MDF szerint nem, hiszen akkor az eredeti szándékkal ellentétben ez egy munkahelyi döntőbizottságot (is) jelentene. Az e pontban (IV/l) kellően nem részletezett megállapodásnak mindkét értelmezés megfelel, megállapodás (eddig) mégsem született, bár senki nem szegte meg a szerződést. A fenti finomságok mellett az igazi csemege mégis a Televízió és a Rádió elnökének kinevezési rendjével kapcsolatos. A PTB tárgyalása során egy keddi napon az SZDSZ-képviselók leszavazták (a Fidesz tartózkodott) azt a kereszténydemokrata javaslatot, hogy a köztársasági elnök a miniszterelnök ellenjegyzése mellett nevezze ki a Televízió és a Rádió elnökét, míg a rákövetkező hétfón Antall József előterjesztésében megszavazták szó szerint ugyanazt. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az SZDSZképviselók elbóbiskoltak volna, hanem azt, hogy más volt a háttérszándék az elsó és más a második szavazás során. Mivel az elsó vélt szándék nem valósult meg, a jelenség ismertetésén túl találgatásnak nincs értelme, semmi sem lenne bizonyítható. A Parlamentben igazán mindennek megvan az oka, legfeljebb nem kézenfekvő. Éppen ezért, ha például elitéló, gúnyos hangon arról olvasunk, hogy a képviselők egy 'pontosvessző helyett és' kitételen vitatkoznak, akkor urambocsá' arra is gondolhatunk, hogy az újságíró felszínes és nem érti a lényeget. Póda Jenő Ha az ember Romániában egy nagyobb tüntetés, vagy zavargás után több újságot vásárol meg, azokban egymásnak ellentmondó, de ténykent kezelt adatokat talál. A kommentárok gyakran a nemzeti érzelmekre apellálnak, és annyira indulatosak, mintha a sajtó maga is az események közvetlen résztvevője volna. így néha valóban azzá válik. Társadalmi kórlapok Hamar tovalett az a december végi. sajtótörténetileg is egyedülálló eufórikus egység, amely a forradalom utáni romániai újságírást jellemezte. Abban az időben a román lapok vezércikkei néhány hétre egyetlen, bárhol megkezdhető. és folytatható verbális folyondárrá váltak, amelynek a forradalom csak eszmei és nem tárgyi témája volt. A mostani állapotok akár akkortájt is kiütközhettek volna, ha a cikkezók indulatait történetesen nem egyöntetűen közös irányba szippantja a diktatüra megdöntése utáni reménykedés. De, forradalom van. gondolták a szerkesztők, és ennek hevében árnyalatnyinak túnt a különbség, hogy a forradalom csak a diktatúrát törli-e el, vagy a rendszert is megváltoztatja majd. Egy új baloldali eró felbukkanására pedig éppenséggel csak rosszkedvében, vagy akkor gondolt az ember, ha az időközben megalakult Nemzeti Megmentési Front vezetőinek múltjával és karrierjével foglalkozott. Az ideiglenesen kormányzó NMF (akkori tagságában és középszintű vezetőiben nem azonos a mostani kormánypárttal) vállalta, hogy a választásokig helyettesíti — ti. a hatalom gyakorlásában — a megalakuló politikai szervezeteket. A többpártiság jegyében azonban, amint egy kommunista párt teljes bukása után várható volt. csak ellenzéki pártok jöttek létre, baloldaliak nem. Ugyanígy, az újonnan kiadott sajtótermékek, mint a „Dreptatea" vagy a „Viitorul" (a Nemzeti Parasztpárt, illetve a Liberális Párt napilapjai) csak az ellenzéki szemléletet tükrözték. A többi, még a régi rendszerből létező újság, miután átesett a már-már kőtelezővé vált címváltoztatáson, természetszerűen függetlennek nyilvánította magát. Am a független tájékoztatás próbája csak jóval később, a március 19—20-i marosvásárhelyi összecsapások után. és az áprilismájusi választási kampány során következett be. Addigra a „mosolygós demokrata". Ion Iliescu által vezetett Nemzeti Megmentési Front, kihasználva a baloldali vákuumot, baloldali politikai mozgalomként, az előzetes ígéretek ellenére benevezett a választásokra. A zavaros romániai belpolitikát jellemzi, hogy a különösebb politikai árnyaláshoz nem szokott román nép Iliescuékat nem mint baloldaliakat, hanem mint a forradalom megtestesítőit szavazta meg, abszolút többséggel. A Front, ilyetén nyeregben, felismerte, és kihasználta azt az eszményt, amellyel a közvéleményt egyként az ellenzék, és az önrendelkezési jogait követelő magyar kisebbség ellen fordíthatja: az egységes nemzetállam ideáját. Ez olyan deviáns belpolitikai helyzetet eredményezett, amelyben ellenzékinek számít bárki, akárha pártatlan is, aki a román nacionalizmus eszméivel nem rokonszenvezik. A független sajtó számára a hatalmi politikához való viszonyulás egyben tárgyilagossága megmérettetését is jelentette. Mit jelent egy újság függetlensége? Nyilván nem csupán gazdasági önállóságot, hanem azt is, hogy adott esetben tárgyszerű különvéleményt nyilváníthat kormánypártról és ellenzékről egyaránt. E lapok szellemiségét, ellentétben a pártlapokéval, nem valamely részvételükkel, — de legtöbbször anélkül — leszögezett irányelvek határozzák meg. hanem egy közös eszmeiség, amely a szerkesztőség minden tagját külön is jellemzi, és amelyet vállalva nagyobb árnyalási lehetőséggel végezhetik a tények tárgyilagos, de teremtő elemzését. A romániai független sajtó esetében a neuralgikus pont a hatalmon lévó párt és az egyedül általa alakított kormány tevékenységének kritikai elemzésében található. Normális esetben egy újság függetlenségét nem lehet azonosítani az ellenzéki beállítottsággal, hiszen létezhetik független kormánypárti lap is. amely elfogadta ugyan a kormányzó párt alapeszméit, esetleg még azok megvalósítási programját is. de alkalomadtán az illető kormány hatalmi gyakorlatával nem ért egyet. Romániában azonban a kormánypárti független sajtó éppúgy a hatalom szolgálatában van, mint a kormányzó párt elkötelezett sajtója. Példaként: az „Adevárul" címii független bukaresti napilapban (a volt központi pártlap, a „Scinteia" utóda) fennállása óta egyetlen, a kormány működését bíráló sor sem jelent meg. pedig idóközben az Iliescu-kormány, helyenként még saját belátása szerint is, nagy hibákat követett el. E lapok felhőtlen kormányszolgálata egy, a társadalmi struktúrákat újraközpontosító törekvést takar. Romulus Vulpescu NMF-szenátor parlamenti szavaival: „Előbb az egységes állam, aztánjöhet a demokrácia." Ha viszont egy újság ebbéli különvéleményének hangot ad, az ellenzékinek, sajátos értelmezésben az ország ügyeit hányd el, vesd el módon kezelő kozmopolitának számít. E szemlélet volt az oka, hogy július 14-én a román fővárosba érkező bányászok megakadályozták az amúgy középvonalas, független „Románia Liberá" másnapi megjelentetését. A kényszerhelyzetek újabbakat szülnek: a romániai magyar nyelvű sajtónak is megvan a maga keresztje. Ha az egységes nemzetállami elképzelésekbe nem fér bele a nemzetiségiek önrendelkezési kívánsága, akkor azok, jogaik eléréséért kénytelenek a természetesnél erósebb egységbe húzódni. A közösségteremtő egységnek ez a többlete azonban, (a sajtóban is érezhető) megítélési elhajlásokat eredményez a nemzetiségi közgondolkodásban. Az áttelepülési jelenség megítélésére, a fenti állapot deviációja miatt, az erdélyi sajtóban csupán érzelmes „helytállási" formulák szolgálnak. Természetesnél erósebb egység alatt az az állapot értendő, amelyben a kollektív kisebbségi jogok és az általános emberi jogok körének elméleti viszonya felborul. Ez a viszony Románia esetében ?bban az értelemben is elméleti, hogy a gyakorlatban egyik jogkör sincs még meggyőzően biztosítva. Ugyanis, ha a legitim hatalom az általános emberi jogok kizárólagos biztosításával igyekszik a nemzetiségi önrendelkezést megakadályozni, visszahatásként, ennek mértékében a nemzetiség kénytelen — kollektív jogainak védelmében, közössége egyéni jogait ezeknek alárendelve — reagálni. Ilyen esetben hiába mondja ki bármely alapokmány, hogy mindenkinek joga van ott élni, ahol akar, az erdélyi kivándorlás más megítélés alá esik. E jelenség egyik következménye a kisebbségi sajtó társadalomkritikáját is érinti. A nemzetiségi kultúrára, kisebbségivé válása óta jellemző a közösségi elkötelezettség. Ennek oka az, hogy érdemben múködó politikai fórum híján a kisebbségi terhek felvállalását a mindenkori alkotók tekintették feladatuknak. Csakhogy a nemzetiségi kultúrpolitika egyik szemléletmódja (a múbírálatokban is észlelhető), ebből olyan értékrendet alakított ki, amelyben a „helytállás", a „virrasztás" fogalma minósító elvvé vált, és teljesítése szinte minden közkritikát kizárt. A diktatúra megszűntével e fogalmak — egy idóre — elvesztették metaforikus töltetüket, de megmaradtak a megítélések támpontjának. Erról árulkodik az a tény, hogy a helytállás jelenlegi legfóbb szervezett vállalóját, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, illetve annak működési gyakorlatát a magyar nyelvú sajtóban egyáltalán nem éri bírálat. Ahogyan a saját sajtójában a nemzeti egységre törekvő rbYnán kormánypártot sem. A hatás hasonló következményű ellenhatást váltott ki. Panek Sándor A Duna Pozsonynál Pozsony és Szlovákia máig egyetlen magyar nyelvű napilapja az Uj Szó. Tavaly november 17. óta hetente két alkalommal megjelenik a Nap címet viselő ellenzéki kiadvány — a kezdeti lendületet a terjesztési gondok törték meg, jelenleg a tehetséges szerkesztőgárda külön terjesztőhálózat kiépítésén fáradozik. Két új hetilappal is számolhatnak az olvasni vágyók: Remény címmei a katolikusok, Új Ut című kiadványukkal pedig a kommunisták igyekeznek megnyerni a kegyeiket. Ez utóbbit Komáromban nyomják. November 17. óta a pozsonyi Új Szó független napilap. Az ezzel járó, közös eredetű gondokról váltottam szót Pákozdi Gertrúd és Zsilka László fószerkesztó-helyettesekkel, valamint Szűcs Bélával, az Új Szó hétvégi mellékletének, a Vasárnapnak. a szerkesztőjével. Ez utóbbi kettóról tudni kell, s ez a szlovákiai magyar nyelvú közírás történelmi adaléka: 1968-ban eltávolították őket a pártból, különböző, technikai jellegű munkahelyeken húzták meg magukat, s a nagy változások szeleként, a napilapok sorában egész Csehszlovákia-szerte az Új Szó volt az első, melynek munkaközössége kezdeményezte rehabilitálásukat. Különben összesen kilenc munkatársuk „járta meg" 68-ban; mindannyiuknak elégtételt szolgáltattak. ^ ^ Naponta 95 — 100 ezer példányban jelenik meg az Új Szó. A nyolcoldalas, DMformátumú lapban a sűrítés módszerét alkalmazzák annak érdekében, hogy mindenről mindenkinek szolgálni tudjanak. A kül- és belpolitika kezelése külön szervezési rendszert igényel: a hivatalos csehszlovák hírügynökség adását, felváltva ügyelik a szerkesztők, azonnali nyersfordítást készítenek, amit ők élő fordításnak neveznek. s ez az anyag kerül a nyelvi lektorok elé, akik stilizálják a szöveget. Ily módon a szerkesztőségi titkárság és a rovatok között beékelődve „él" a lektorátus. Szerkesztőségi politikájuk mai erővonalát magam fogalmaztam meg ily módon: konstruktív óvatosság... Mire is kell hogy ügyeljenek? Az éledező szlovák nacionalizmus körülményei közepette úgy kell szolgálni a felvidéki magyarság érdekeit, hogy bármilyen nyomásnak ellen tudjanak állni. Végül is: ők tudják felmérni, adott helyzetben mi számíthat üdvözítő cselekedetnek. A pártállam szárnyai alól kibújva, a közírók — az ottani viszonyokat tekintve — mint a magyar kisebbség napi szószólói koncentráltabb támadásnak vannak kitéve; egyrészt: a napi szolgálat nem teszi lehetővé az örökös ellenzéki nimbuszának megszerzését (ami igen hálás védőköpeny lenne, csak félő, hogy az erdélyiek sorsára jutnak: állandó védekezés közepette a jóindulatú kezdeményezések sorát magyarázni kell a többség sovén támadásai miatt...) Mindenesetre érdemes figyelemmel követni közléspolitikájuk eredményességét — érzésem szerint a függetlenek (Új Szó) és ellenzékiek (Nap) közösen lesznek képesek érdemlegeset fölmutatni a kisebbségi érdekvédelem terén. Az Új Szó melléklete nyaranta 120 ezer, az év többi időszakában 135—140 ezer példányt ér el, egyik héten 24, másik héten 16 oldalon. Nyomásánál négy színt alkalmaznak. a szerkesztés egértelmúen az olvasmányosságot tekinti legfóbb elvnek. Ezt úgy tudják megoldani, hogy nem tesznek elvtelen engedményeket — a minőség rovására. Az erdélyi írókat, költőket sűrűn közlik, s állandóan keresik a magyar—szlovák történelmi kiegyezés lehetőségére utaló jeleket. Legutóbbi számunkban például Juhász Gyula egykori szakolcai tanítványai közül szólaltatnak meg egy úriembert, aki többek között azt állítja, hogy maga is megdöbbenve hallotta az ötvenes években: a szegedi költő több versét is tiltólistára száműzték, „nacionalizmusa" miatt — ó maga pedig azt állítja, hogy Juhász tanár úrtól kisdiákként magas fokú A kép 1975-twa készült egy sörgyári mankásról, skit VácUv Ha veinek hívnak, s jelenleg a Cseh és Szlovák Köztársaság elnöke toleranciát tanult... S a következő számukban pedig Móra Ferenc-novellát ígérnek, hogy csak Szegednél maradjunk. A Vasárnap, a magas példányszám ellenére, nulla remittendával számol, s az Új Szó esetében sem haladja meg az eladatlan példányok százaléka az 1 —1,5-öt, ami minden magyarországi kiadvány esetében irigylésre méltó lenne. Amit nem láthatnak előre: a papír árának várható emelkedése milyen hatással lesz a lap olvasóközönségére. Az Új Szó jelenleg 1, a Vasárnap 2 korona. Nincs kizárva a 100, illetve 50 százalékos áremelkedés lehetősége... ...A Duna Pozsonynál különben szelíd, csendes, megzabolázott európai folyónak tűnik. A szlovák főváros kikötője meghitt forgalmat bonyolít le — magyar, román, jugoszláv, osztrák és csehszlovák zászlók mellett szovjet és nyugatnémet lobogót kezd ki a szél. Közép-Európa folyója árut szállít, hordalékát itt még nem érezzük, bár az Alpokból kilépve igencsak terhes lehet. Talán a magyar alföldön építeni is kezd... Pataki SMdor