Délmagyarország, 1990. augusztus (80. évfolyam, 189-218. szám)

1990-08-12 / 200. szám

Gyenes Kálmán felvételei Tegnaptól új otthona van a Móravárosi Kinizsi 1925-ben alapított labdarúgócsapatának. A bázisvállalat — Szegedi Szalámigyár és Húskombinát — jóvoltából két év alatt nőtt ki a földből az új létesítmény. Sándor Csikar utódai mint fogadkoznak, jó szereplésükkel fogják meghálálni az pj létesítményt. (Részletes tudósításunk a 8. oldalon.) DÉLMAGYARORSZÁG 80. évfolyam, 200. szám 1990. augusztus 12., vasárnap ALAPÍTVA: 1910-BEN Havi előfizetési díj: 101+20 forint Ára: 5,30 forint Bródy, a sült krumpli és a tevék A zöld karaván — és egyéb nyári történetek Dr. Nagy Sándor Nacsa Zsuzsa Szeged a vitorlázórepülők egyik vidéki bázisa. Szinte minden évben megfordulnak itt a sportág hazai legjobbjai. A külföldiek is érdeklődnek az itteni lehetőségek iránt. A most befejeződött 14 napos versenyt a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség a Délvidéki Aero Clubbal közösen rendezte. Kiváló eredmények születtek, csúcsok dőltek meg, s Kárpát-medencében eleddig nem teljesített feladatot oldottak meg először csak a szegediek, majd a mostani verseny két napján már 27-en: 750 kilométernél hosszabb távot repültek meg a résztvevők. Közben sebességcsúcsokat döntöttek és állítottak fel. Mindent összevetve Szegeden a legkedvezőbbek az időjárási viszonyok az országban a vitorlázórepüléshez. Ezért is döntöttek úgy a sportág hazai szövetségének vezetői, hogy az 1992-es Európa-bajnokságot Szegednek kérik meg. Addig azonban van elég sok tennivaló, hogy a jelenlegi repülőtéri körülményeken változtassanak. Ehhez pedig nagy társadalmi összefogásra, vagy olyan szponzor megnyerésére van szükség, aki vagy akik üzleti lehetőséget látnak nem csupán a vitorlázórepülésben, hanem a hazai légiforgalom beindításában is. Mindenesetre jövőre már a hazai bajnokság, valamint a nagy nemzetközi verseny főpróbája lehet városunk. (A szegedi versenyről szóló részletes beszámolónk a 8. oldalon.) Pályaavató Nyáron bármi megeshet. Tegnap csak egy percre néztem be a szerkesztőségbe, ezalatt kétszer csengett a telefon. Először Nikolényi István volt a vonal végén, és arról értesített bennünket, hogy a ma esti koncert közreműködőinek sora egy újabbal bővült: Bródy János is fel fog lépni. A másik telefonáló egyik olvasónk volt, aki szenzációra hívta fel figyelmünket: déli irányból tevekaraván közelít Szeged felé! Nosza, gyors telefon a fotósnak, Skodát nyergelünk, s már robogunk is Röszke felé. Még el sem érjük a falut, amikor feltűnik az út szélén a különös menet. A „szerelvény" hat tevéből és hat férfiból áll, a hetedik (mármint ember) körülöttük szaladgál; videokamerával veszi a többieket. Megállunk, s egy gyors kérdéssel késztetjük őket. — Honnan jönnek? A „Zöld karaván" — így nevezik magukat — Líbiából érkezett. Cáfolják, hogy kuvaiti menekültek lennének. Ali, Hoszszcin és Abdullah egymás szavába vágva, ám tört angolsággal magyaráznak. Jól megértjük egymást. Mind mondják, turistaútra jöttek, kelet-európai túrát tesznek, szeretnének ellátogatni Csehszlovákiába, Németországba, Lengyelországba. Céljuk az arab kultúra itteni népszerűsítése. Van közöttük tanár, festő, miegyéb. Két hónapja indultak útnak, s4-5 hónap múlva tervezik a visszatérést. Szegeden. a Napfény kempingben fognak találkozni néhány kamionos barátjukkal. Egy hetet akarnak itt eltölteni, s közben népművészetüket is bemutatják. — Jöjjön ki holnap a Napfénybe.' Énekelni fogunk és rajzolni. Ahogy elnézem a szépen hímzett tevetakarókat, lesz is miért odamenni. Innen a Balatonra igyekszenek, ott is ellesznek tíz napot. — Van, aki autóval utazik; van, aki busszal; van, aki repülővel. Mi tevékkel. Nincs ebben semmi rendkívüli. Barátokat akarunk szerezni. — Voltak nehézségeik az úton? — Nem, mindenhol nagyon kedvesek voltak hozzánk, nagyon kedvesek! — Néhány hete két bahreini turistával találkoztam majdnem ugyanitt. Ők panaszkodtak, hogy Jugoszláviában nem kaptak abrakot a lovaiknak... — Nekünk semmi problémánk nem volt. Igaz, néhány nehéz szakaszt teherautókon tettünk meg. Szerencsére a teve igénytelen állat, hét napot is elvan anélkül, hogy enne vagy inna valamit. — Mennyi a napi adagjuk? — Ügy 30-40 kilométer. Az emberek szeretik a mi karavánunkat, mindenhol nagyon szívesenfogadtak minket. — Most gyalog vezették a tevéket. Nem ülnek föl soha a hátukra? — De igen, csak itt elég szűk az út. A széles utakon fölülünk. Ne haragudjon, mennénk tovább, a tevéink türelmetlenek. Fölnézek a felettem tornyosuló dromedárra, de bizony az 6 jámbor szemében a türelmetlenség legkisebb jelét sem látom. No, mindegy, egy karavánnak végül is az a dolga, hogy haladjon, nem pedig az, hogy nyilatkozzon. Fotósunkkal bepattanunk a Skodába, s már robogunk is a város felé. Magdika arról beszél, hogy kellene egy képet csinálni a házak között is. Engem elóbb visszavisz, aztán megvárja őket a város peremén. Amint azonban befordult a Klauzál térre, felkiált: — Üzemel a krumplisütő! Mióta szeretném lefotózni! Hirtelen parkolás, kipattanunk. -Vizsgálom a gyönyörű, fekete, mozgatható kemencét. „Sült krumpli, körözöttel — 38 Ft" — áll a táblán. S hát amint oldalt nézek, ki üla sütöde mellett? Maga Bródy János! „Gyorsan, róla is egy képet!" — súgom oda. Ám elóbb az árus, aki mint megtudom, egy svéd—magyar kft. keretében süt itt. — Csinálok magának is egy adagot — biztat. — Tessék csak kényelmesen fotózni! S egy nagy, fekete kesztyűvel a tűzbe nyúl, hatalmas darab krumplit húz elő, alufóliába csomagolva. — Libamájjal jó lesz? — Kitűnő! — felelem, és csak ámulok, mert azt hittem, rósejbniről van szó. A hajában sült krumpli az más, azt nagyon szeretem! Odalépek Bródyhoz, aki épp kioszt néhány autogramot. — Hallom, fellépsz vasárnap este — tegezem le önkéntelenül. — Ilyen gyorsan terjed a hír? — hitetlenkedik. —Hiszen alig egy órája írtam alá a szerződést. — Ez egy jól informált lap! Mit fogsz énekelni? — Csak pár dalt. Nem én leszek a fő attrakció, csak amolyan meglepetés. Igaz, ha te most megírod, akkor a meglepetés oda. Az István próbáira jöttem, s gitárom mindig nálam van. — És itt mit csinálsz? — Reklámozom a céget. Erre jártam, és kértem egy krumplit. Azt mondják, ajándékba adják, csak üljek le ide egy kicsit. Elég furcsa reklámszerződés, talán nem is felel meg minden paragrafusnak. Igaz, engem ugyanúgy lekenyereztek, azaz pardon: lekrumpliztak, mint Bródyt. Nyáron bármi megeshet. Még az is, hogy sztori kerekedik a címlapra. Márok Tamás Szegeden Két év múlva vitorlázórepülő Tegnap két rangos sporteseményre került sor Szegeden. Igaz egyik sem vonzott sok nézőt. Különösen nem a most befejeződött VIII. Alföld Kupa és I. női nemzeti vitorlázórepülő bajnokság díjkiosztó záróünnepsége. A másik eseményre már többen látogattak el márcsak kíváncsiságból is — hiszen nem mindennap avatnak új pályát kicsiny országunkban. Városunkban pedig évtizedeket kell erre várni. Egy szónak is száz a vége, a Móravárosi Kinizsi többet nem albérleteskedik a Szabadság téren, hanem saját pályáján fogadhatja — ha a hír igaz — mégiscsak a megyei I. osztályú labdarúgócsapatokat. \ \ A