Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-31 / 188. szám

(990. július 31., kedd Pártporta — Visszhang 3 Meddig Jommunistáznak" ? — Figyelve azt a jelenséget, hogy a Magyar Szocialista Parttal más partok — sem balról, sem jobbról — továbbra sem kívánnak közösséget vállalni (még ha álláspontjuk közel is áll egymáshoz), elképzelhetó-e, hogy megismétlődik a helyhatósági választásokon a tavaszi eredmény? Sz. A.: — Megismétlődhet, ,s nemcsak az MSZMPnél, "hanem más pártoknál is. Ügy látjuk, hogy számos pártnak nincs értelmes önkormányzati programja, s még mindig az MSZP támadásával palástolják ezt. (Mi csak „kommums tazás n ak " hívjuk e jelenséget.) Sajnos, a propagandában sikerült összemosni a korábbi MSZMP-t a jelenlegi MSZP-vei; mondván, hogy az MSZMP tönkretette a várost, s ha az MSZP túl nagy arányban képviselteti magát a helyhatóságban, akikor ismét ez következne be. Az igazság ezzel szemben az, hogy a Kádár-korszakbeli párt- és állami vezetés tagjai közül jelenleg senki sem tagja az MSZP-nek. Sokan leporolták — évtizedekig talonban tartott — népinemzeti gerincüket, vagy pedig hirtelen kiderült róluk, hogy világéletükben liberálisok voltak... Az MSZP öntisztulási folyamatát tulajdonképpen a többi pártnak (is) köszönhetjük; ha nem lett volna részükről ez az erős támadás, meglehet, nem zajlott volna le ily hamar a generációváltás. — Az önkormányzati választásokon minden körzetben önálló jelöltet kíván állítani a párt? Az elmúlt hetekben megkerestük a Szegeden működő politikai pártokat azt vizsgálva: hogyan készülnek a szeptemberi helyhatósági választásokra. Ezúttal azt a beszélgetést adjuk közre, melyet e témáról a Magyar Szocialista Párt szegedi elnökével, Szemők Árpáddal, s elnökségi tagjával, Básthy Gáborral folytattunk. Sz. A.: — Erre pontosan még nem tudok válaszolni, hiszen még az sem ismeretes. hogy pontosan melyek a körzetek. Mindenesetre a később kialakítandó körzetek többségében önálló jelöltet "kívánunk állítani. — Elképzelhető-e, hogy — a még mindig tapasztalható ellenszenv ellenére — választási szövetséget kötnek valamely más párttal? B. G.: — Egyik párttal sem szövetkezünk, ám korántsem lehetetlen, hogy támogatjuk imás párt jelöltjét, ha ő számunkra is megfelelő. Könnyebb megegyezni más pártokkal, ha független jelöltekben gondolkodunk. Azt hiszem, a helyhatósági választásokon a korábbiaknál is nagyobb mértékben a jelöltek személye dominál (majd; s olyan hallgatólagos támogatást is el tudok képzelni, hogy amennyiben egy körzetben valamelyik szervezet. egy mindenki számára elfogadható jelöltet indít, akkor a többi visszalép, vagy már eleve el sem indul. — önök a közvetlen, vagy a közvetett polgármesterválasztás hívei? B. G.: — Azt szeretnenk, ha a város lakossaga közr vetlenül választaná meg polgármesterét, hiszen ez a Személy reprezentálja majd Szegedet. . Elképzelhető, hogy más párt vagy pártok polgármesterjelöltjét támogatjuk. Sz. A.: — Mindezek ellenére a jelenlegi erőviszonyokat tekintve azt tartom valószínűnek, hogy polgármestert majd az önkormányzati testület választ. — Megtörik-e szeptemberben — önök szerint — Szegeden a Magyar Demokrata Fórum sokak által nyomasztónak nevezett fölénye? Sz. A.: — Minden pártnak az volna elméletileg az elemi érdeke, hogy az „MDFfővárosban" megtörje az MDF hatalmát. ("Még a KDNP-nek és az FKgP-nék és!) Ugyanakkor e pártokban működik a reflex, hogy az MSZP-vei nem kívánnak együttműködni —, s így a szavazótábort " szükségképplen az MDB-hez sodorják. B. G.: — Meglehet, a kisebb kormánypártok is rájönnek — vagy már rá is jöttek — arra, hogy nem jó nekik sem ez a túlzott MDF-fölény. Ugyanakkor az idő a kormánypártok, illetve a legnagyobb kormányiárt, az MDF ellen dolgozik. (Ez egyébként minden pjarlamenti demokráciában így van.) Felmerül a kérdés; meddig lehet a , ^kommunistákra" hárítani az ország összes probléma ját? Sandi István Történelmi téveszmék a napi politikai retorikában A július 25-ei parlamenti vitában, az egyik képviselő kifejtette, hogy a Tanácsköztársaság megalakulásának az oka a polgári-demokratikus Károlyi-rendszer sajtóliberalizmusa volt, amely lehetővé tette a proletárdiktatúra előkészítését. a Kun Béla nevéhez fűződő hatalomátvételt. Nyilvánvaló tehát, hogy ha az Országgyűlés meg akarja előzni a harmadik proletárdiktatúra kikiáltását, be kell, hogy fogja a kormány, és a demokratikusan választott Országgyűlés iránt nem eléggé tiszteletteljes, nem elég lojális, mi több: kritikus hangvételű tévé, sajtó, rádió száját. Csak így kerülhető el az újabb, nemzeti tragédia, hiszen mindnyájan tudjuk, a Károlyi-forradalmat Kun Béla hatalomátvétele, azt pedig (feledkezzünk meg az aláíró rendszer nevesítéséről, mert mostanában az így illik) Trianon követte. A tisztelt honatya szavait' a híradóban ismét hallhattuk. s valóban, jól hallottunk. Szerinte valóban nem a hajnal érkezése készteti kukorékolásra a kakast, hanem fordítva: ha a kakas nagyon hangosan kukorékol, akár délben js hajnalodhat, ami — lévén természetellenes dolog — szájzáryal fellétlenül megelőzendő! „Trianon genezise 1918ra nyúlik vissza; Kun Béláik uralma azért jöhetett létre és élvezhetett széles támogatást, mert akkor ők voltak az egyetlen erő, amely fegyverrel volt képes harcolni az ország területi integritásáért" — írta a Délmagyarországban egy másik párt prominens személyisége, s hozzátette: „Persze, a proletár internacionalizmus .szent' jelszavával, de hát, ki figyelt akkor erre?" E sorok írója elfelejtette, hogy az elsó világháború, melyet számunkra a békediktátum zárt le, nem 1916ban kezdődött, a trianoni műtét előkészületei már a háború alatt megkezdődtek, midőn világossá vált, hogy a majdnem az egész világot átfogó antantszövetség nem képes legyűrni Németországot, főleg nem az Osztrák— Magyar Monarchia leválasztása nélkül. A szerző eltekint attól, hasonlóan az előbb emiitett képviselőhöz, hogy a haza megvédése a már felbomlott frontvonalak miatt, az ennek következtében aláírt fegyverszüneti szerződés előírásai miatt, de szívszorítóan félelmetes antanttúlerö miatt Is csak a kétségbeesett proletárdiktatúrás megoldással volt megkísérelhető. Nem oka volt a Tanácsköztársaság Trianonnak, hanem talán az egyetlen kiküszöbölési lehetősége! Ennek persze a proletárinternacionalizmus jelszava inkább ártott, mint használt. Trianon nemcsak a hoszszú hallgatást követő konjunktúra okán, nemcsak a hetvenedik évforduló ürügyén szerepel a napi politikai "érvrendszerben, a közgondolkodásban, hanem, mert nemzeti sorskérdéseink számbavételekor ezzel a problémával, keletkezésével, következményeivel is mindig szembe kell nézni. A Délmagyarország július 26-i számában immár egy harmadik párt képviselője, és egyik helyi vezetője a honvédelmi doktrína kialakításával kapcsolatosan mondja el a következőket: „Megcsonkításunk legfőbb oka az volt, hogy a háborús frontokról hazatérő, megvert, elfáradt, békére vágyó katonáinkkal eldobálhatták fegyverüket, ezért a külső ellenség területeink javát akadálytalanul foglalhatta el. A trianoni diktátum igy lényegében a fennálló viszonyok utólagos szentesítése volt, a mi megkérdezésünk nélkül." Az utóbbi mondattal nincs vitám. Amit diktálnak, ahhoz nem szokás előzetes beleegyezést kérni. Ám, amint erre már utaltam, előzetes megkérdezések és megegyezések a háború alatt történtek: az antant csatlósainak bőkezűen ígérte és adta oda, ami Magyarország volt akkor! A fegyvert a győztesek dobáltatták el katonáinkkal, már azokkal, akik az olasz fronton nem tették ezt meg korábban is! Magyarország nemcsak a saját katonáit, de a Balkánról, Romániából visszavonuló német hadseregrészt is köteles volt lefegyverezni, ez is a diktátumhoz tartozott, ha nem is olyan hangzatosan nevesítettük, mint a trianonit. Tehát, nem a Károlyi-kormány felelőtlen pacifizmusa, hanem a világméretű túlerő kényszere volt az oka,. hogy nem űzhettük ki a betolakodókat ! A fegyverszüneti egyezmény lehetővé tette a megszállást! Románia az egyezmény aláírása után, a lefegyverzett Magyarországnak üzent hadat, s foglalta el és rabolta ki - hősiesen a védtelen Kelet-Magyarországot! A három idezett történelmi téveszme, vagy inkább csúsztatás különböző pártállásokból, különböző mai célok elérésére, indoklására fogalmazódott meg. A napi sajtóban nem is lehet akadémiai szintű szaktörténészi vitákat prezentálni, bár ezek a viták fontosak, szükségesek. Mindazonáltal károsnak tartom történelmi múltunk napi szükségletek szerinti kisajátítását, átértelmezését, a nemzeti tudat konszolidálódásának ily módon történő, az idézett személyek részéről bizonyára nem tudatos, de át nem gondolt késleltetését! Varga László Nem a folyóról A DM Röviden rovata bevezető soraiban, 1990. júL 12-én, többek között ezt írta: „A tegnap szegedi eseményei valamiképp a Tiszához kötődnek. A folyóról elnevezett szállodában egy nyugatnémet cég tartott ízelítőt csomagolástechnikából ..)" Ha jelenleg úgy is gondoljuk, hogy a szálló névadója a folyó, a helyzet egészen más. A szállóépületet a szegedi rekonstrukció egyik legtöbbet foglalkoztatott lengyel származású Jiraszek Nándor és Krausz Lipót vállalkozócég tervezte, és építette a már korábban megvásárolt telkükön. Valami csodálatos gyorsasággal haladtak. Az építési engedélyt a mérnöki hivatal 1885. márc. 25-én adta ki. és már május 3-án (hat hét) megtartották a tető aia vont épület bokrétaünnepségét. Az épületbe a kor divatja és követelménye szerint, mindent beleadott a cég, hogy majd mindhárom funkciójával (szálló, étterem és kávéház) minél jobb kondíciók szerint bérbe adhassa. Első bérlője Kass János (1865—1928) — grafikusművészünk, Kass János, nagyapja — volt. majd amikor felépítette magának a Stefániára szállóját (eredetileg Kass Szálló, 1932-tól Hungária Szálló, jelenleg — a felújítás alatt — régi Hungáriának emlegetik), a bérleti jogot Bereczky Lajos, Marchal József szerezte meg A Jisza Szálló 1901-ben részvénytársasági tulajdonba került es ettől kezdve vezette Juránovics Ferenc, később két fia, s végül rokoni alapon, Schermann Kálmán is bekerült a vezetésbe. A szálló Juránovicsék kezéből került államosításra, ós a következő évben a rendőrség költözött falai közé. Felújítását — Snopper Tibor tervei szerint — a hatvanas években kezdtek meg, és az új megnyitásra 1963 június 30-án került sor Es hogyan (örtént a névadás? Az első bérlő. Kass János, Metropol Szálló nevet akart adni, de állítólag Kállay Albert főisp>án javaslatára („súgására") az új létesítményt Tisza Kálmánról, aki éppen ekkor ünnepelte miniszterelnökségének tízéves évfordulóját, nevezték el. A Tisza Szállót 1886 január 23-án díszebéddel nyitották meg, amelyen az illusztris társaságban megjelent a minisztereinak öcscse, Tisza Lajos, az újjáépítés volt királyi biztosa. „Sieged grófja", és a város országgyűlési képviselője, valamint Lechner Lajos, a város újjáépítője. Este a nagyteremben nőegyleti bálát tartottak. Ennyit kiegészítésül a Tisza Szálló-sztorihoz. (Képünkön a Tisza Szálló a századfordulón.) Bátyai Jenő Aki nem szereti a sajtot... írásomat nem védőbeszednek szántam Sokféle ember van. Valóban. Az én kezem nem szorul ökölbe, tehetetlenséget, tanácstalanságot sem érzék, amikor meghallom ezt a szót: „arabok". Sokkal inkább dühös leszek akkor, ha olyan cikket olvasok, mint Szegedi Tamás, a Délmagyarország 1990. július 25-i számában megjelent írása, ö soraival csak a szélsőségeket mutatta be. Az embernek — szerinte — vagy elege van belőlük, vagy kimondottan élvezi ittlétüket A tárgyilagosság, s a megfontoltság hol marad? Én egy másik nézőpx>ntból közelíteném meg ezt a „problémát", hisz a cikkíró is arra buzdít hogy foglalkozzunk ezzel a témával. Az elsó kérdés, ami megfogalmazódott bennem: Vajon, a sorok írója isrr.er-e közelebbről akár egy „arabot" is? Vajon, beszélgetett velük, meg akarta-e ismerni őket? őket. akiknek egészen más a kultúrájuk — amire talán nem a legtalálóbb jelző, hogy „európainak cseppet sem nevezhető", bár ezzel nem vitatkozom, hisz már általános iskolában megtanultam, hogy az arab országok Európán kívül, találhatóak —, sajátos a világuk, más a mentalitásuk. Persze, e kérdésekre lehet azt is válaszolni, hogy „nem is akarok ilyen embereket megismerni". Pedig talán, hasznosabb lenne. mint hasonló cikkek írása De ezzel nem ért véget kérdéseim sora Kíváncsi vagyok, mit gondolna, ha külföldön éló, tanuló, kiránduló, esetleg „bevásárló" magyarokról hasonló hangnemben írnának. Pedig lehetne. (Hányan szégyellik magyarságukat Velecében. s máshol azok is, kik máskor oly büszkék származásukra.) Arról nem is beszélve, hogy nekem, aki Alsóvároson lakom, sokkal több kellemetlenségem van az útszélen lakó, ott mosakodó, a temetőt meggyalázó román, lengyel, s jugoszláv „üzletelőkből", naplopókból. Az ő kultúrájuk nem tudom, mennyiben nevezhető európainak, pedig ők állítólag még földrajzilag is azok. S belőlük mi hasznunk? No, igen, sok mindent vásárolunk a piacon tőlük, de tűrjük a piszkukat, mocskukat, áldásos jelenlétüket. Igaz. ők nem foglalják el szórakozóhelyeink 70 százalékát — s szerintem, a külföldi diákokról is erős túlzás ezt állítani —, de azt hiszem, ha ott éjszakáznának, engem (s gopdolom, ezzel nem vagyok egyedül) kevésbé zavarna, mint, hogy az Alsónyomás, soron a szabad ég alatt térnek nyugovóra, s általában nem is józan állapotban. Ami p>edig a lányokat illeti... Milyen vizsgálatra gondolhatott a cikk írója? Talán, csak nem egy „csoportot" akar felelőssé tenni a hazánkban felvirágzó prostitúció. kábítószer-élvezet, s megyénk előkelő helyéért az öngyilkossági listán? Ahhoz, véleményem szerint, nem kell egy arab fiú, hogy egy labilis idegzetű lány szerelmi bánatában öngyilkos legyen, vagy kábítószerhez forduljon. Ennyire „lebecsüljük" a magyar fiainkat, hogy azt már el sem tudjuk képzelni, hogy értük tegyen ilyet egv lány? Engem arra tanítottak, hogy egy nep vagy népcsoport sohasem tehető kollektíván felelőssé, hisz a történelem is ezt igazolta. Felelőtlenségnek tartok ilyen mondatokat kinyomatni: „Magára valamit ado fiú hem áll szóba velük" —, mármint azokkal a leányokkal, akik „kegyeikbe fogadják" a külföldi diákokat. Hol élünk, hogy ilyen megjelenhet? Ha be akarunk állni az európai nemzetek sorába, az első lépések egyike, hogy le. vetkőzzük állandó bizalmatlanságunkat, előítéleteinket, elfogadjuk, s országunkba csábítsuk a külföldieket, s békésen éljünk egymás mellett. örülnünk kellene, hogy külföldiek nálunk akarnak tanulni, s ehhez biztosítanunk kell a feltételeket. Vajon, a cikk irója tudja-e. hogy mennyit fizetxek ezek a diakok azért, hogy itt tanuljanak? S mennyi problémájuk van. igenis, sokszor csak a bőrük színe miatt. (S az ilyen cikkek után ezek a gondok csak nőnek, segíteni nem így kellene.) A magyar oktatásügy állása sem a külföldiek bűne. Nem miattuk vartnak filléres gondok, s tankönyvhiány. Ha ők nem tanulnának itt, talán az orvosegyetemnek is néhány műszerrel kevesebb állna a rendelkezésére. S a végére talán csak annyit: én nem szeretem a sajtot, nem is, ettem még soha — talán, ha egyszer megkóstolom, még ízleni ir> fog —, de nem is írok cikket róla. IJalkn Gabriella