Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-24 / 181. szám

1990. július 24., kedd Sport — Panoráma 7 Háromfordulós mérkőzéssorozaton Pomorie—Szeged döntetlen Kispályás labdarúgó-mér­kőzések Pomorie (Bulgária) 1990. július 5., 7. és 14. Pomorie: Anton — Me­tód, Hriszto, Lázár, Zsivko, Lina (keresztnevek). Szeged: Rácz —. Török, Muskó L., Muskó A., Ma­gyar, Márki. Csere: Pálfy, Pásztor. Kispályás labdarúgó-mér­kőzésre invitálták a tenger­parti kisváros pincérei és taxisai a nyaraló szegedi fia­talokat. A háromfordulósra kerekedett mérkőzéssorozat első összecsapása 3-0-ás, il­letve 4-3-as szegedi vezetés után végül is 6:4 arányú ve­reséggel végződött. A visz­szavágó a korábbinál szo­rosabb védekezésnek kö­szönhetően már kevesebb gólt hozott, ezen a szegedi­ek 4-3 különbséggel dia­dalmaskodtak. Két forduló után tehát l-l volt, követ­kezett a döntő. Erre a mérkőzésre a ven­dégcsapat sportszerűen ké­szült, olyannyira, hogy a sört is mellőzték aznap dél­előtt. A szoros emberfogás­sal játszó szegedi csapat az első percek bizonytalanságai után hamar magára talált, és egy mintaszerű akció vé­gén, a 7. percben Muskó A. góljával vezetést szerzett. Még ugyanebben a percben — a bolgárok meglepetését kihasználva — Magyar át­adásából Márki növelte a vendégek előnyét, 2-0. A há­zigazdák válaszára a 22. Kovács András falvétele Török már elkésétt, a bolgár lövést azonban Rácz bravúr­ral hárítja. percig kellett várni. Zsivko távoli lövésével szemben Rácz tehetetlen volt, 2-1. Ügy látszott, a gól azon a délutánon nem járt egyedül, hiszen, még ebben a perc­ben válaszolni tudtak a sze­gediek. Ismét Márki volt eredményes, 3-1. A máso­dik 30 percre kissé elfárad­tak a vendégek, ebben a já­tékrészben nem is szereztek gólt. Nem így a bolgárok, Lina egy kontratámadás vé­gén szépített, majd a feles­legesen kitámadó szegedi Megműtik Vinczét Immár harmadik hónapja képtelen edzeni makacs hasfali fájdalmai miatt Vincze István, a Lecce légiósa. A kitűnő válogatott labdarúgó orvosi konzíliumok egész so­rán fordult már meg. Olasz, utóbb pedig magyar vizsgá­latoknak vetették alá. A fájdalom oka végre ismertté vált. A Sportkórház sebészei megállapították: Vincze István sérvkapuja nyitva van, és innen erednek a panaszai. Min­denképpen műtétre van szükség. Am azt sem volt olyan egyszerű eldönteni, hol, és mikor feküdjön sebészkés alá a népszerű. Tatabányáról olasz földre „elszármazott" labdarúgó. A Lecce végre engedélyt adott arra, hogy a sebészi beavatkozásra a budapesti Sportkórházban kerül­jön sor. Kedden délelőtt tehát Vinczét megműtik. A felépülés várhatóan két hetet vesz igénybe. Hogy azután hol folytatja a játékot a válogatott futballista, ar­ról megoszlanak a vélemények — és a hírek is... Leccei források szerint, könnyen elképzelhető, hogy Vinczét köl­csönadják, mégpedig a Bp. Honvéd együttesének ... csapat védelmét állva hagy­va, néhány perc múlva újabb gólt szerzett. 3-3, s ez maradt a rendes játékidő végeredménye is. A kétszer 5 perces hosz­szabbítás sem hozott dön­tést, így végeredményben egy gól különbséggel a bol­gárok bizonyultak jobbnak. Visszavágó talán ősszel, Sze­geden. A mérkőzések jegy­zőkönyvét vezette, s a dön­tő mérkőzés előtt a salak­pályát fellocsolta K. A. Kosárlabda Újabb vereség A Spanyolországban zajló női ifjúsági kosárlabda Eu­rópa-bajnokság 12-es dön­tőjében Magyarország válo­gatottja elszenvedte máso­dik csoportvereségét is, ez­úttal a Cseh és Szlovák SZK együttesétől kapott ki 82-79-re. A csoport állása: 1. Cseh és Szlovák SZK 4, 2. Spa­nyolország 4, 3. Svédország 3, 4. Olaszország 3, 5. Ma­gyarország 2, 6. Görögor­szág 2 pont. Napospart '90 Virágillattal a stressz ellen A Szikadzima Kenszecu japán építővé Halat a dolgo­zóit érő stresszhatások csök­kentésére ... virágillatot al­kalmaz. A székház első emeleté­nek előterében reggel 8-tól este 6-ig, egyórás szünettel, egy speciális szerkezet se­gítségével frissítő citromfa­illatot fújnak, a figyelem növelésére pedig rózsa, jáz­min és liliom illatát juttat­ják a levegőbe. Ugyanilyen berendezések működnek a cég munkatársainak pihenő­szobáiban is. A tágas tanácsteremben gyakran tartanak előadáso­kat, ezekre (mint másutt is) sokan csak aludni járnak. Ezért a munkatársak folya­matosan figyelik a terem­ben történteket egy monito­ron keresztül, és ha úgy kívánja a helyzet, édes cit­romillattal frissítik a leve­gőt, aminek élénkítő hatása van. Ha egy kérdés kapcsán feszültté válik a légkör, kellemes virágillatot enged­nek a terembe, ami a japá­nok szerint segít lecsillapí­tani az indulatokat. A cég munkatársai szerint az illatok valójában kifej­tenek bizonyos hatást az ember idegrendszerére, kö­vetkezésképp a munkaké­pességére is. Az sem mellé­kes, hogy a cég minteev ezer alkalmazottja közül még senkj sem panaszkodott az illatok miatt rossz közér­zetre vagy allergiás reakci­ókra. Japánban azonban mind ez idáig nem ismerték el hivatalosan ezt az új gyógyí­tási módot. A dolog csak a kísérletezés stádiumában van, bár a jótékony hatás­ról sokat beszélnek. És nem­"csák beszélnek, de igyekez­nek tudományosan is bizo­nyítani. így például a Higa­sikuni egyetem orvosi karán végzett kísérletek eredmé­nyeként az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy az olyan növények, mint a bazsalikom, növelik az agy aktivitását, a kamil­la ós a levendula viszont nyugtatólag hat — APN — Mars-expedíció A Mars kutatásával kap­csolatban kidolgozott szov­jet program első szakaszá­ban (1991—1996) a leszál­lás, valamint az expedíció bolygóra lépése helyének kiválasztásához szükséges adatok összegyűjtésének módszereit alakítják ki. E célból két bolygóközi űrál­lomást bocsátanak fel. A második szakaszban (1996—2005) a legfontosabb feladat az lesz, hogy két, önálló működésre képes be­rendezés segítségével talaj­mintákat juttassanak a Földre. A Mars automatizált vizs­gálatai során Proton, vagy Enyergija típusú hordozóra­kétákkal felbocsátott, újon­nan kifejlesztett, Phobos űrhajókat vesznek igénybe. A szovjet Mars-kutatási program megvalósításában több ország, köztük az USA szakemberei és tudományos szervezetei is részt kíván­nak venni. (APN) Németh András KISREGENY János és Li o — Ügy innék valami jó, hideg ásvány­vizet, képtelen vagyok most forró teát le­nyelni, egy csöppet sem, a csapból pedig nem ajánlatos inni. Fölemeltem a fejem: — Pont most, tizenegy órakor? — Hát mit csináljak, ha most vagyok szomjas. Akkor eszembe jutott, hogy láttam a föld­szinten a „Bar" fölírást, összekaptam ma­gam, és liften lementem a nem tudom há­nyadik emeletről. Megtaláltam az éjszakai jnulatót; néhány amerikai kókadozott a pult körül. — Ásványvizet kérnék — mondtam hal­kan angolul a pincérnek, kicsit szégyell­tem, hogy nem egy komolyabb „drink"-re vágyódom. A pincér lehajolt, és egy rakaszból ki­emelt két üveget, mutatta, hogy válasszak. Megfogtam az egyiket, de az a lópisivel ve­tekedett, ami a hőmérsékletét illette. — Hideg nincs? — rebegtem. — De, hogyne volna, csak az francia: Perrier! Hát az remek, emlékeztem vissza a fran­ciaországi utunkra. Ott mindig azt it­tuk. — Legyen szíves egy üveggel! — gondol­tam, félliteres. Kitett egy kétdecis üveget a pultra. — Még egy üveget kérnék, és szíves­kedjék kinyitni, mutattam a palackra. — Oké! — válaszolta a pincér, és máris lepattintotta a kupakot a jéghideg, gyön­gyöző üvegekről. Majdnem úgy voltam, hogy még egyet kérek, de azért megkér­deztem • — Mennyi? — Harminchat — volt a lakonikus vá­lasz. — Mennyi ?! — Darabja tizennyolc jüan. Te jó isten, száz forint egy deci vízért, gondoltam. Még a Szahara közepén is drágállnám, de most már mindegy, fő, hogy van. Leemeltem az üvegeket a pultról, és el­indultam vissza a szobába. Hová is? A szo­baszám nem jutott eszembe. Nocsak, az emelet ^em. Teljesen lötyög az agyam. Azt hiszem, a hetedikről jöttem le. Na, sebaj, a portás majd megmondja. Nem mondta meg. Annyit tudott a kínain kívül, hogy „hello", meg „oké". Nincs sze­rencsém, hogy a fenében találok vissza? Aha, a bárpincér elég jól beszél, majd megkérem a tolmácsolásra. De közben elő­került egy egyenruhás nő, és kedvesen kér­dezte : — Can I help you? (Segíthetek önnek?) Na, hál' istennek, gondoltam, nem kell a hallban tölteni az éjszakát. Megmagya­ráztam a kis szép, törékeny hölgynek, hogy eltévedtem, illetve elfelejtettem a szoba­számot, legyen szíves, nézze meg a magyar csoport névsorát. Ez nem volt olyan egy­szerű. mert a névsor az emeleti portásnál volt. De most melyik emelet? Telefon va­lahová ... Egyszer, kétszer, háromszor. Végre rám nevet ismét a „telefog" kis­asszony, és int, hogy menjek utána. Még­is csak derengett, hogy a hetedik emele­ten lakunk. A portást nem látjuk. Hol van? Átnézek a pulton, s szegény kamasz­fiúnyi termetű férfi, összegörnyedve aludt az asztalán. Szóltam neki, nem ébredt föl. Kénytelen voltam kicsit megrázni a vál­lát. Riadtan szétnézett, majd rémült arc­cal felugrott, és végighallgatta, amit az engem kísérő hölgy mondott neki (kicsit keményen) és közben állandóan bólogatott, és törölgette az álmában kicsordult nyáltól a szája sarkát. Ismét a szép mosoly (rám), és rábízott az álomból szédelgő emeleti nortásra. Intett, hogy menjek vele. Hát ez kívülről tudná a neveket? Jó memóriája van. De nem lehet ez a szoba, a miénk hátrább van. Bekopogott. Egy ideig csönd, semmi mozgás, majd kissé megnyílik az ajtó, és Li kandikált ki a résen. Kinyitot­ta jobban az ajtót; ingben-gatyában még kisebbnek látszott. A portás nyilván el­mondta, hogy ez a „balfék" magyar elfe­lejtette a szobaszámát, mondja meg, mert nála van a lista. Nem tudom kínaiul, hogy szoktak káromkodni, de a helyében én is elküldtem volna valahová ezt a ,.süket ma­gyart", aki elfelejti a saját szobaszámát. Li megfordult, elővett egy cédulát, és az­után mosolyogva mondta: — Hétszázhuszonhat, de ezt ne tessék el­felejteni, mert én is szeretnék aludni. Az ajtó nyitva volt, és beláttam a szo­bába. Egy kimosott ing, egy alsónadrág, és ! egy pár zokni száradt az egyik széktám­lán. A kis táskájában más nemigen lehe­tett. Megint megszégyelltem magam egy kicsit... Az éjszakai, váratlan felébredés után is­mét visszazuhantam az ágyba, de reggel már a megszokott időben, hat óra felé fel­ébredtem. A tagjaim még mindig érezték a gebesztő repülőutazás görcseit. Felvettem a melegítőmet, tornacipőt húztam, gon­dolván, futok egyet, hogy kinyújtsam rozs­dás lábaimat. Kászálódásomra a feleségem is felébredt. — Te, hová akarsz menni, még alig hajnalodik. — Már fél hét van, de nyilván a nyári időszámítás miatt nincs teljesen világos. Futok egyet. — Hol? — Hát hol, az utcán. Addig nem nyugodott, míg fel nem ír­tam a szobaszámot és a szálloda nevét. — Nekem nagyon vigyázz, egy oreg dok­tor bácsitól hallottam, hogy itt nem sze­retik az európaiakat^ amikor turistaként járt Kínában, néha ellenségesen viselkedett velük az utca népe. — Áh, édesem, az a kulturális forrada­lom alatt volt. — Jó, rendben van, de vigyázz, el ne üssön valami, és félóra múlva itt legyél, mert korán lesz a reggeli. Mindent megfogadtam, és kimentem az utcára. A portások nem csodálkoztak az öltözékemen, nagyot köszöntek, és az aj­tónyitogató' egyenruhás is mosolyogva üd­vözölt: „Good morning, sir". A sok kilométeres, négysávos utcán még alig volt forgalom, ember is kevés. Ko­cogó és komolyan futó kínaiakkal is talál­koztam. Nem csak fiatalokkal, hanem, öre­gekkel is. Megható volt, ahogy egy idős, féloldali bénulásból lábadozó férfit lát­tam, aki kínlódva, erőlködve, a felesége" egyik kezét fogva, sután, botladozva, utá­nozta a futás mozdulatait. Igaz, hogy ez a futás karikatúrája volt, de látszott a férfi kissé torzult arcán egy halvány öröm, hogy a bénulás béklyóját már valamennyire le tudta vetni magáról. Negyedórás—húszperces futás után szál­lingózni kezdtek a biciklisek, majd néhány perc múlva, te jó isten! „Egymillió" kínai kerékpáros jött felém a jobb oldali két sáv teljes szélességében. Megfordultam, hogy visszamenjek a szállodába, de nem volt könnyű, mert a másik irányból is jött egy újabb „milliós"-főnyi csapat. Hát én eny­nyi kerékpárost még elképzelni sem tud­tam volna. Az a néhány lézengő busz és teherautó, mint a megsérült bogár a han­gyák közt, csak araszolni tudott. Hiába tülköltek, mindenki csak hajtott, hogy a munkájára időben odaérkezzen. Én bezzeg késtem, mert a járda is tele volt emberek­kel, azokat kellett kerülgetni. Az útitársak már gyülekezgettek a hall­ban. A feleségem türelmetlenül várt. — Hol voltál ilyen sokáig? — kérdezte. Kis izgalom volt a hangjában. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents