Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-17 / 174. szám

1990. július 17., kedd Kultúra — Oktatás 5 Nagyüzem a Dóm téren Megkezdődtek a Dóm téren az idei első bemutató, Erkel Ferenc: Hunyadi László című operájának próbái. Csikós Attila impozáns diszletkonstrukciójában a rendező, Nagy Viktor irányításával éppen a kórus beállítására került sor, amikor fotóriporterünk. Nagy László, megörökítette a próbát. Az idei premiert pénteken este tartják, a Hunyadi főszerepeiben Molnár Andrással, Misura Zsuzsával, Iván Ildikóval. Oktatásügyi kényszerpályákon Hatszázas menetütemben Általában beszélhetünk az oktatási szerkezet és az iskolarendszer válságáról, de — szűkítve a problémakört — bizonyos iskolatípusok válságáról is. Ilyen iskolatípus a szakmunkásképző. A váltás szükségesség érői faggattuk Harmati Idát, a 600-as Mór.v Ferenc Szakközépiskola és Szakmunkásképző tanárnőjét, az MDF oktatási bizottságának tagját. — Miért kulcsfontosságú a szakoktatás újonnan építkező társadalmunkban? — Magyarország jövője alapvetően az oktatásügyön és az oktatás két pólusán, az elitképzésen és a szakmunkásképzésen fog eldőlni. Az elitképzésen múlik, hogy milyen értelmiség fogja kezébe venni az irányítást, a szakmunkásképzés kiemelt szerepét pedi£ az adja, hogy a piacgazdaságra áttérés csak jól felkészült, sok irányúan képzett szakemberekkel képzelhető el.' Ezért nagyon fontos ennek a feltételeit a jövőben megteremteni. — A jelenlegi szerkezet megváltoztatását miként látja megvalósíthatónak? — Az általános iskolákból hozzánk kerülő tanulók alapszinten nem tudnak írni, olvasni, számolni, sőt, manuálisan sem elég képzettek. Szükség lenne egy egyéves alapképzésre, ami közismereti és szakismereti (pl. szakrajz) témakörökből tevődne öszsze. A tematikát a közismereti és szakoktatók együtt dolgoznák ki. Ezután lenne egy szintfelmérési. A vizsga — független bizottság közreműködésével — országosan egységesített lenne, de illeszkedne a helyi adottságokhoz is (helyi vállalatok). Ezután dőlne el. hogy a nagy szakmai csoportokon belül (pl. építőipar), ki, mire specializálódna (kőműves, festő-mázoló stb.) tehetsége. rátermettsége és érdeklődése szerint. A legjobbakat pedig a technikusképző szakközépiskolába tudjuk irányítani. — Ezek szerint, az egyéves alapképzést követné az alkalmassági vizsga és a pályaorientáció? — Az alkalmassági vizsga során nagyon fontosnak tartjuk a munkapszichológus véleményét, és a nagyon alapos orvosi vizsgálatot. amelyek ténylegesen eldöntik a pályaalkalmasságot: például, aki színtévesztő. nem lehet villanyszerelő. Ezek után a szülő és a tanuló megkérdezésével irányítjuk valamely szakma felé. — Hogyan illesztenék be ezt az iskolatípust az új oktatási rendszerbe? — Még nem rajzolódott ki az elképzelés, hogy egy koncepcióra épül. avagy alternatív lesz-e az oktatás. A szakemberek szerint, az előbb felvázolt rendszert mindenképpen be kell építeni az új struktúrába is, akár 10 osztályos általános képzés lesz, akár 6+6-os. vagy marad a 8+4-es. Az átmeneti időszakban mindenképpen szükség lesz. az egyéves alapképzésre. — Egyre többet hallunk az iskolarendszeren kívüli oktatásról. — Tudni kell hogy csak az első évesek dolgoznak tanműhelyekben, a többiek vállalatoknál vannak kint Egy konkrét vállalat feladata kell, hogy legyen a tágabb, szélesebb képzésen belüli speciális képzés. Saját költségén. tanfolyam keretében szükséges a szakma mestereivé formálnia őket. Ugyanakkor a vállalatok — pillanatnyi piaci érdekeiket tekintve — nem biztosítják az. alapvető feltételeket sem. és tanulóinkat majdhogynem a betanított munkás szintjére süllyesztik. Egyre kevesebbet hajlandók áldozni. Az oktatást azonban csak az általános szakképzésen túl vehetik át, mert önmagukban csak nagyon szűkkörűen képeznének- Ha a vállalat tönkremenne, munkásai átképzés nélkül nem tudnának visszailleszkedni a struktúrát váltó termelésbe. — Nyugaton azzal is érdekeltebbé teszik a diákokat a mesterség elsajátításában, ' hogy már diákkorukban piacra termelnek. — Erre mondták a kollégák, hogy a szakmunkásképző intézmények élére piackutató, menedzser típusú igazgatók, vagy gazdasági igazgatóhelyettesek kellenének, akik a tanulókat és a szakoktatókat anyagilag is érdekeltté tennék, abban hogy a tudásszintjüknek megfelelően bekapcsolódhassanak a termelőmunkába. Ez hozzásegítene bizonyos önfenntartáshoz is, másrészt a tanulókat az anyagi inspiráción túl az a nagy élmény is érné. hogy a munkadarabjukat valaki megvásárolta. — Magyarország hosszú távon az Európai Gazdasági Közösséghez kíván csatlakozni. Ez feltételezi az európai szakmai szabványok bevezetését. — Diákjainknak a jövőben nemzetközi standard alapú ismereteket kell elsajátítaniuk, hogy szakmunkás-bizonyítványukat külföldön is elismerjék. Ez jogosítaná őket a külföldi munkavállaláshoz is. Azonkívül szeretnénk, ha a nagyobb tudást igénylő szakmákban legalább egy nyelv ismerete kötelező lenne. — Van-e konkrét elképzelés arról, hogy a tovább nem tanuló gimnazisták miként juthatnak kvalifikált szakmához? — Vannak nálunk is érettségizett osztályok (a 624-esben még több), akik kétéves képzés alatt jutnak hozzá a szakmunkás-bizonyítványhoz. Ügy gondoljuk, hogy bizonyos szakmák esetében alapvető követelménynek kell lennie az érettséginek. A tapasztalatok azt mutatják, akik érettségi után több évig dolgoznak betanított munkásként. és gyorsított TIT-tanfolyam (3 hónap) után leteszik a szakvizsgát, magasan verik a nappali tagozaton végzett szakmunkásokat. — Egy átalakuló. 600-as mintája lehet-e a regionális, vagy országos szakoktatásnak? — Ez az iskola a régió legnagyobb ilyen típusú iskolája. Több mint kétezer tanulót oktathat-nevelhet a 180-tagú tantestület. A diákok 33 különféle szakmát sajátíthatnak el. Ezekre az adatokra inkább szkeptikusan, mint büszkén gondolunk, és nem hisszük, hogy a jövőben is fenntartható egy ilyen centralizált, elszemélytelenedett óriási intézmény. A .merev struktúrát rugalmassá kell tenni, pl. a tanulási időt tekintve is, hiszen egyes szakmák eltérő — több-kevesebb — időt igényelnek a mestervizsgáig. A 600-as iskola megújulása mindenféleképpen modellértékű kell, hogy legyen1!" Várnagy Tamás Egy gondtalan korosztály? Sok szó esik manapság a deviáns magatartásformákról, ám ezeket általában a hátrányos szociális helyzetű, kevésbé iskolázott, társadalom perifériájára szorult rétegekhez, egyénekhez kapcsolják. Kevesen gondolják, hogy Szegeden a felsőoktatási intézményekben tanulók, kollégiumi közösségben élők körében is gyakoriak a pszichés problémák, beilleszkedési és identitászavarok. Ezek hol burkoltabban (agresszivitás, intolerancia), hol szélsőségesebben (alkoholizmus, vallási szekták, öngyilkosság) jelentkeznek — míg a többség látszólag és viszonylag problémamentesen éli napjait. Miben nyilvánul meg mindez a kollégiumok mindennapjaiban? Nagy Zsuzsanna, a Károlyi Kollégium igazgatója sorolja a magatartászavarokat. * Agresszív ifjak — Legszembeötlőbb az agresszivitás egymással és környezetükkel. A hallgatók durvák, türelmetlenek egymással, a közösségek gyakran borulnak fel, a szobák „összetétele" állandóan változik. Mindennapos jelenség a rongálás. Ma szétverik a fürdőszobát, holnap kidobnak egy ágyat a tizedikről. A hallgatók egy része piszokban, rendetlenségben él. A lopás is általános. Egyfajta értékzavart mutat a falak dekorációja (aktfotók, nyugati autók képei, külföldi szappan- és fogkrémdobozok). — Természetesen vannak kevésbé szélsőséges megnyilvánulások is. Gyakori a teljes befeléfordulás, bezárkózás. Néhány jó közösség kivételével nem alakulnak ki igazán jó társaságok. A gyerekek nem tudnak mély, emberi kapcsolatokat teremteni, sokszor még az egy szinten lakók sem ismerik egymást. Csáky Andrea a Hermán kollégium lakója, ö az évente megrendezett farsangokon méri le a közösség romlását. Amikor elsőéves volt, a jelmezbál hatalmas bulinak számított, szinte mindenki részt vett rajta, jelmezesen. Most, amikor negyedéves, kevesen jönnek el, és azok is szégyellik, hogy maskarába bújjanak. Ügy látja, vannak olyan egyetemisták, akik semmilyen közösségbe nem tartoznak, egyetlen barátjuk sincs. Így segítségért sem tudnak fordulni senkihez. Ezért némelyek a legszélsőségesebb módon reagálnak a problémákra. — Az alkoholizmus nem jellemző ugyan — folytatja Nagy Zsuzsanna —, de sajnos, néhányan nem tudnak belőle kigyógyulni. Megielentek a vallási szekták is. Zárt világ, ártalmatlan értékrend A kollégiumok vezetői félnek ezektől a csoportoktól, és úgy látják, rossz hatást gyakorolnak a hallgatókra. A megkérdezett pszichológusok szerint viszont ezek ártalmatlan, önsegítő közösségek. Konfliktus abból származhat, hogy speciális, zárt világukkal, értékrendjükkel nem illenek a kollégiumok rendjébe. Megdöbbenéssel hallgatom Nagy Zsuzsanna szavait: — Előfordul — nem is elvétve —, hogy a hallgatóknak ideg-összeroppanás miatt kell évet halasztaniuk, vagy végérvényesen befejezniük tanulmányaikat. Évente két-három öngyilkossági kísérlet is előfordul; volt olyan, amelyet nem sikerült megakadályozni... Ki kíváncsi rájuk? Mindannyian — Hídvégi Anna, Kertai Györgyné, Megyeri Lászlóné — hozzátesznek valamit a válaszhoz. Kollégiumok esetében kézenfekvő először az élettér minőségéről beszélni. A családi fészekből túlzsúfolt, barátságtalan. lerobbant tömegszállásra csöppenni nem a legjobb dolog. Az ilyen környezet maga is igénytelenséget szül; nincs mire vigyázni, nincs mit rendben tartani. Az első évben minden megváltozik a gyerekek körül. Átalakul a szülőkhöz való viszony, ez sem mindig problémamentes. A hallgatóknak hirtelen mindent maguknak kell intézniük, ráadásul egy idegen városban. Nem szerencsés, hogy az egyetemen azonnal elvárják tőlük, hogy maximálisan, felnőttként viselkedjenek, ez képtelenség, erre a középiskola egyáltalán nem készít fel. A tanárokhoz való viszony is más; nem kapják meg a megszokott irányítást, nevelést, de nem is váltja fel azt valamilyen kollegiális, baráti, partneri viszony. Sokakban feszültséget okoz a szülői elvárás — ennek teljesítése pedig néha túl sok időt és energiát von el az új baráti kapcsolatok kialakításától. Ezek a leggyakoribb kezdeti gondok. A későbbiekben a legtöbb probléma az egyetemmel kapcsolatos. Ennek emberi részéhez tartozik, hogy a hallgatók úgy érzik, rájuk (nem a tudásukra, hanem a személyiségükre, életükre) senki nem kíváncsi. A jó kapcsolat hiányáról panaszkodnak a tanárok is, a diákok is (az ördögi kört azért mégis a tanároknak kellene először megszakítaniuk). Problémás a szakmai rész is. Sok hallgató úgy érzi, hogy az egyetem nem nyújt annyit, amennyit kellene, nem készít fel igazán a választott hivatásra. Állandó a hallgatók egy részének elégedetlensége — önmagukkal, tudásukkal. Az egyetemet nem érzik megfelelő közegnek az önmegvalósításhoz. Sokan a merev képzési rendszer miatt érzik kilátástalannak helyzetüket. Amit 18 évesen választanak, azt kell végigcsinálni, nemigen van mód .váltásra. És ha mégsem megy a dolog. azt a társadalom — így a hallgatók is — kudarcként könyvelik el. Az utolsó évben megint új problémák jelennek meg. Egyrészt a pályakezdés objektív nehézségei, másrészt a hivatás felelőssége, az attól való félelem nehezedik a hallgatókra. Életmódjuk ismét gyökeresen megváltozik. A társadalmi elvárások rendszere jól körülhatárolt szerepet kényszerít az „életbe kilépőkre". Ettől kezdve illik: egzisztenciát teremteni, családot alapítani, a normák szerint élni és gondolkodni. A feltételek viszont nem minden esetben adottak. Ezek a leggyakoribb helyzetek, kihívások, melyekre nem mindenki találja meg a megfelelő választ. Közösségeken belül -„figyelőszolgálat" Bálint Péter és Szenes Márta pszichológusokat ebben a tanévben kérték fel arra, hogy a kollégiumokban tartsanak életvezetési tanácsadást. — Pszichológiaórán gyakran fordultak hozzánk a hallgatók gondjukkal, bajukkal, de a tanórák nem alkalmasak ezek megoldására. A kollégiumok vezetői is gyakran panaszkodtak: egyre több az olyan jelenség, amely pszichés zavarokra vall. A hallgatóknak nincs kihez fordulniuk; hasonló korú, azonos helyzetben levő társaik nem mindig tudnak segíteni. Az egyetem kizárólag az intellektuális képzésre szorítkozik, az önismeret, az önmegvalósítás teljesen háttérbe szorul. Ezért jövőre megpróbáljuk ,.szolgáltatásunkat" kibővíteni. A Károlyi kollégiumban már részt vettek a tanárok egy úgynevezett konzultációs készségfejlesztő tréningen, ezt szeretnénk szeptembertől a hallgatók egy részére is kiterjeszteni, akik azután másokat is bevonnának. A dolog lényege az lenne, hogy problémáikat a gyerekek ne fogadóórás életvezetési tanácsadással, és ne az utolsó stádiumban próbálják megoldani. Az ideális az lenne, ha a közösségeken belül maguk teremtenének helyet, módot gondjaik megbeszélésére, az egymásra figyelésre. Tanuljunk életvezetést! Problémák mindig és mindenütt vannak. Ha már megszüntetni nem lehet, meg kellene tanulni kezelni azokat. Akiknek nem megy, azoknak segíteni kell. Ha „nagyban", a társadalomban nem megy, meg kell próbálni „kicsiben", mindenegyes közösségen belül. Hogy legalább ne a legdrasztikusabb megoldást válasszák — egy gondtalannak mondott korosztály tagjai. Keczer Gabriella