Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-16 / 173. szám

A KASSAI POLG — A pátosz csődje A Nemzeti Színház („a nemzet színháza") jövendő évadjából két bemutatóval is elorukknlt már a nyárén. Az igazgató. Csiszár Imre a budai vár Karmelita udvarán vitte színre Vörösmarty költői drámáját a Csongor és Tündét, Sik Ferenc pedig a gyulai vár előtt rendezte meg A kassai polgárokat, Márai Sándor darabját. Ez utóbbi kvázi ősbemutatónak is tekinthető, hiszen közvetlenül elkészülte után. 1942-ben eljátszotta ugyan az akkori Nemzeti Színház, ám azóta hallgatásra sőt feledésre, szerzője pedig emigrációra volt ítélve. Márait elsősorban mint polgári'szerzőt emlegetik. Verseket is szép számmal írt. jellegzetes műfaja a napló, ám mindenképpen a prózai forma. Drámai életműve három, a háború előtt írott színműből, egy verses játékból, s néhány hang, illetve tévéjátékból áll. Márai újraértékelése elég lassan indul meg, idén posztumusz Kossuth-díjat kapott, s ez némileg ráirányította a figyelmet. Az elhallgat(tat)ás utáni megszólalás, a politikai szempontok jelentősen megnehezítik a művek reális esztétikai értékelését. Ma egy Márai-dráma bemutatása papírforma szerint kitűnő vállalkozás. Az érdekesség, az újszerűség miatt bizonynyal számíthat a közönség érdeklődésére. A kassai polgárok problematikája ráadásul ma igen időszerűnek látszik. Miről is szól a darab? 1311ben Károly Róbert magyar király Kassa városát Aba Amadénak adományozza. ..Ómodé nádor", ahogy a darabban nevezik, egyik utolsó képviselője azoknak a tartományuraknak, akik országrésznyi birtokaikon teljhatalmú urak voltak, saját törvényeket alkottak. Első Anjou királyunk legfőbb törekvése épp a feudális széttagoltságot jelentő tartományúri rendszer fölszámolása volt. Mivel Csák Máté, Aba Amadé, Borsa Kopasz, a Babitsok vagy a Frangepánok jelentós hadsereggel is rendelkeztek, a központi hatalom pedig meglehetősen gyenge volt, a király taktikázott. Egyszerre képtelen lett volna küzdeni az összes uraság ellen, ezért mindig öszszefogott egyikükkel - s egy másik ellen indult. Mikor aztán győzött, leszámolt a korábbi szövetségesével. A módszer sikerre vezetett. Károly Róbert uralkodásának utolsó éveire felszámolta a tartományűri rendszert. A dráma épp egy „összefogás" pillanatában játszódik. A király Aba Amadénak kedveskedik. (ki Borsod megyét, s a Felvidék egy részét uralta), neki adományozza Kassa városát. A polgárok a hírre összegyűlnek a tanácsban, s azon vitatkoznak, teljesítsék-e a király parancsát, behódoljanak-e Ómodénak, kinek uralkodása zűrzavart jelentene, önkormányzatuk végét, nyugodt életük elvesztését, a nádor szabad garázdálkodását. A dráma lényege tehát e két értékrend, sót társadalmi forma ütközése. A másik szál szerelmi: az idősödő János mester, a kőfaragó — ki egyébként a tanácsban, s a harcban is főszerepet játszik — beleszeret modelljébe, nevelt lányába. Genovévába. A polgárok végül — a király parancsa ellenére — fölveszik a harcot, győznek. Ómodét vésőjével János szúrja le. ám — minő meglepetés — a király bosszú helyett üdvözletet küld Kassa városának, amely egyik erős ellenlábasától szabadította meg. A felvázolt szituációk alkalmasak volnának egy erős dráma kidolgozására. Márai azonban — jó prózaíró módjára — rendszeresen túlmagyarázza a történéseket. Egy dráma lényege mindig abban van, ami nem mondatik ki, s az erejét az adja, ha a mondanivaló a szavak mögül mégis fölsejlik. A kassai polgárok esetében minden felismerésünket nem sokkal később a szánkba rágják. Az elsó jelenetben János a fiát búcsúztatja, aki nyugatra megy tanulni. „Köszöntsd Genovévát!" — mondja a fiú. s erre apja fölhorkan. kijön a sodrából, efféléket vág vissza: „Genovéva arcát el kell felejtened. El kell felejtened. Érted? Parancsolom, hogy hallgass!" Ami e túlzott indulatból világosan kiérezhetó. azt Márai a jelenet végén durván ki is mondja: „Azt hittem, apámtól búcsúzom, [de...] Megtudtam, hogy egy vetélytárstól búcsúzom. " Az efféle kitételek melyeket számos ponton fellelhetünk. tönkreteszik a hatást. A dráma hangneme patetikus, s a pátosz igen veszélyes. Veszélyes, mert könnyen csaphat dagályosságba, s fordulhat a visszájára, válhat nevetségessé. A tiszta pátosz a stabil korok hangneme. Olyan időké, melyekben szilárd értékrend működik, elismert eszme. Ilyenek lehettek a két háború közötti évek, s bizony ilyenek a létező szocializmus legjobb időszakai is. Ezekben a korokban az elfogadott értékek nevében megszólaló patetikus hang felemeló, mert adekvát. Mi sem veszélyesebb azonban, mint ha valaki átmeneti korban próbálja megütni ezt a hangot, amikor épp mindeji változóban van. az értékek elbizonytalanodtak. Márai pátosza ma egészen más akusztikával szól. mint '42ben. amikor a háború közeledő fenyegetése különösen időszerűvé, és érthetővé tette. Csak növeli ezt az érzésünket a gyulai előadás, melyen a Nemzetinek az a garnitúrája lép föl, amely épp egy régebbi pátosz korában alakította ki színészi egyéniségét. Ráadásul Bessenyei Ferenc már túl van azon a közepes koron (János mester 53 éves), ami egy idősödő férfi szerelmét még komollyá teheti. Béres Ilona Ágnese sokkan fennköltebb próbál lenni, mint a szövegből kiderülne; ott a feleség puritán, szigorú asszony. „Nyugodt arcvonású, magas termetű" — írja Márai. Agárdi Gábor mérhetetlen sok és rendkívül jellegzetes komikus figura után képtelen szánalmat kelteni. Hiába mondja, hogy lányát megölték, malma leégett, fél karját levágták, mindig az a kényszerképzetem: viccel. Talán egyedül Götz Anna (Genovéva) képes valamit felidézni abból a pajkos és féktelen leányból, aki épp most ébred női hatalmára. Ó a legkevésbé patetikus, s a leginkább hiteles. Bakó József díszlete monumentális, tömör. Sajnálatos, hogy a súlyos fagerendák iszonyatos anyagszerűsége éles ellentétben áll a kőfalat utánzó műanyaggal. A színlapon az író rokona. Márai Enikő volt feltüntetve dramaturgnak, aki sajnos kísérletet sem tett. hogy a fölösleges, sót zavaró „magyarázó" részeket kiiktassa a szövegből. Sík Ferenc is jobbára a veretes szövegmondásra teremt pózokat, rendezői ötletei nincsenek. Ráadásul ezen az előadáson Bessenyei erős megfázással küszködött, szél fújt, dörgött az ég, ami nem túlságosan kedvezett az áhítatnak. Az meg különösen zavaró volt, hogy a szereplók sorra a súgó nyomán mondták föl szövegüket, teljesen indokolatlan helyeken megállva, várva a szót... így aztán valóban áldásnak tűnt az égi áldás, mely a második felvonás közepén véget vetett az előadásnak. S hazafelé autózva, kerülgetve a letört faágakat, arra gondoltam, ezúttal a vihar nem az időjárás szeszélye volt, banem maga a végzet, mely beteljesítette a pátosz csődjét. Marok Tamás Az autóárak nem nőnek az égig? (Folyt, az 1 old.-ról) A piac pedig egyre csak terebélyesedik. Már a Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett MHSZ haditechnikai parkját is elfoglalja. A rendszerváltás biztos jele. hogy harckocsik helyett ott is négykerekúeket árulnak. — Nem kell komolyan venni azt az árat. amit a szélvédőre írnak. Egy idó után leszállnak a földre az eladók — mondja alkalmi beszélgetőpartnerem. — A fiamnak keresek kocsit. Olcsót, jót. — Van ilyen egyáltalán? — Akad. Csak nem szabad elkapkodni. Van. aki már két hónapja vasárnapról vasári napra hordja ki az autót. Elólj^-utóbb csak enged az árból. Együtt vesszük szemügyre a tizenhárom éves Ladát. — Ezt is szépen bemeszelték. Csillog-villog rajta a festék. — Száztizennyolcezer — mondja a tulaj felesége, s már be is indítja a motort, halljuk csak, milyen szépen duruzsol. Nemcsak a festék tartja össze az autót. Akinek laposabb a pénztárcája, az a kétüteműek közül válogat. A Trabantnak. Wartburgnak szinte „nincs is" ára: • — Isten tudja. Tesz-e alkatrész jövóre? A német egyesítés végleg betette a kaput a kétüteműeknek. Rebesgetik, hogy a kormány környezetszennyezési adót vet ki rájuk. A használtautó-kereskedelem mindenesetre nem lehet rossz'üzlet, hiszen Szegeden az elmúlt hónapokban gombamód szaporodni kezdtek az ilyen vállalkozások. Itt kint a E

n a konyhában rádiózom. Időnként a fürdőszobában. Szerintem sok ezer sorstársammal együtt, akik a hétvégi napokon főzés, mosogatás, mosás, takarítás közben — nemcsak zenét hallgatnak szívesen. Hanem mindenféle más, értelmes és érdekes dolgot, részint kompenzáció gyanánt. Mert bármi fölemeló érzés olcsó egytálételeket némi tálalási furfanggal úgy elvarázsolni, hogy a család azt higgye: fejedelmien étkeztünk; a takarítást, melynek végeredményeként ha a légy rászáll a linóleumra, kitörik a lába, kedvvel elkezdeni, annak biztos tudatában, hogy néhány óra múlva újrakezdendő; és a többi, szóval kell a tudat, hogy mindezenközben Szalon nyílt megőrzi az ember (asszony) értelmiségi funkcióit (is): legalább figyel a rádióra. Ha lehet. Ha nem érdemes, akkor nem lehet. Ilyesmi meggondolásokból (is) nem kapcsoltam ki a készüléket szombaton délelőtt — bár a boltba kellett volna mennem —, amint meghallottam azt a kellemes dzsesszt (nemzetiségét tekintve orosz zene volt), és nyilvánvalóvá vált, hogy itt egy új miisor jelentkezik, a címe Szalonstúdió és Gróf Róza szerkeszti — ezután kéthetenként. Sót. A tegnapi elsó adás (kísérletinek nevezték a bevezető beszélgetésben, fölös óvatossággal, mert a műsor eléggé profi volt) tartalmára fölfüggesztettem a háztartási teendőket, mert pont úgy éreztem magam, mintha egyenrangúnak (partnernek) tekintenének ott a (szalon)stúdióban, pedig én itt állok egy halom mosatlan edény társaságában a konyhában, s ez a legnagyobb jóindulattal sem szalonkörnyezet. A továbbra is kellemes dzsesszzenék között figyelemre méltó párbeszédek hallatszottak: Póda Jenő magyar, Tamás Gáspár szabad demokrata képviselő urak egyként úgy beszélgettek a riportereikkel, akárha egy liberális szellemiségű szalonban: széleslátókörúen, okosan, szellemesen, toleránsán. Profi nyilatkozónak bizonyult az ifj. Lippai Pál, mint fiatal demokrata politikus. Végül néhány mondatban, finoman megcsipkedte a Nemzeti mű-, vészetet Marok Tamás. Most rohanok, mert mindjárt bezár a bolt és még egytálételnyi nyersanyag sincs itthon, amúgy a mosógép is rég leállt és elmarad tán a takarítás? De megvan végre Szeged másik arca, az eleddig kissé régies Alföldi tükörben. És nekem valahogy természetes a járás a szalon és a konyhám között... (Sulyok) piacon is akad egy-kettő. Az árak a kft.-k placcán már szelídebbek. Általában az hagyja itt a kocsit, aki többhetes próbálkozás utárf sem tudta eladni a szabadpiacon. „Skoda Favorit csütörtökön átvehető 430 ezerért!" — hirdeti az Origó ügynökség standján egy tábla. — Többen inkább ügynökségtől szeretnek autót venni — meséli az egyik vállalkozó. — Abban bíznak, hogy mi átnézzük a kocsit, amikor beveszszük. Az áraink is szelídebbek. Igyekszünk lehozni a földre az eladókat. Szerényi László, a három hónapja alakult Quint Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője is terepszemlét tart a piacon. — Négyen számítástechnikusok tanakodtunk össze, hogy beszállunk az autós bizniszbe. — A matematikusok csak tudnak számolni. Megéri? — Meg. A használtautó-kereskedelemben egyre jobban fognak érvényesülni a piaci viszonyok. A kereslet-kínálat határozza meg, mit mennyiért lehet eladni. Sajnos, az állam ma még diktálja az árakat. Egy kocsira éveket kell várni. — Mitől bomba ez az üzlet? — Nem titkolom, az Etelka sorra fáj a fogunk. — Csak bele ne törjön! — A kft. összefogott a Szegedi Építők SE-vel. A Szóregi úton, a Délép-páiya egy részét kaptuk meg. Ott szeretnénk autópiacot kialakítani. — Egyelőre semmit. Rendelet szabályozza, hogy helypénzt csak az önkormányzat szedhet. Mi meg ügy gondoltuk, belépődíjat kérnénk. Azon a területen legalább kétszáz autó elférne.A tanácsnak meghagynánk a bevételt, az Etelka sori lakók is. fellélegeznének. Szóval mindenki jól járna. — Csak a kft. nem. Konkurenciát csinálna magának. — Ez csak a látszat. Ha a Szóregi úton kialakulna egy használtautó-centrum, az nekünk is jól jönne. Aki nem tudná eladni a kocsiját, az otthagyná a kft-nél. Néhány százalékért mi egész héten árulnánk. Később akár minden nap is rendezhetnénk autópiacot. Kicsábíthatnánk az alkatrészárusókat is, sót iparosvásárokat is tarthatnánk a hétvégeken. Egyelőre azonban maradjunk az Etelka soron. Fél tizenegy fele már egy gombostűt sem lehetne leejteni, annyi a kocsi. Vevő? Egyre kevesebb. Lassan elkészül odahaza a húsleves. Sokan — főleg fééfiak — csak vasárnap délelőtti szórakozásnak tekintik az itteni sétát. Kocsit venni? Az kérem egyre kevesebbeknek adatik meg." Rafai Gábor 1990. július 16., hétfő Rálátás