Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-14 / 171. szám

1990. július 14., szombat Hit és oktatás 3 „...hallgat a mély..." Kísértet járja be Pannóniát, Én eddig — kezdem azt hinni, hogv naiv módon — úgy véltem, hogy a demokrácia a többség akaratának érvényesülését jelenti, a kisebbség jogainak tiszteletben tartásával. Mostanában viszont — a hitoktatással kapcsolatos publikációkat figyelve — úgy tűnik, hogy a demokrácia a kisebbség véleményének érvényesülése, fütyülve a többségre ... A Délmagyarország július 9-ei számában L. T. írását olvasva úgy tűnik, hogy nemcsak marxista—kommunista vallás- és egyházellenesség létezik, hanem liberális—radikális ilyesfajta magatartás is fellelhető. Az a lényegen nem sokat változtat, hogy a csomagolás egy kicsit finomabb, a hang nem ázsiai, hanem európai. Igaz, a cikkíró bőségesen idéz vallásos kiadványokat, és a felületes szemlélő számára úgy tűnik, mintha ismerné a hívő keresztény álláspontot. De nem ismeri. Sem időnk, sem pedig terünk nincsen arra, hogy minden, számunkra megdöbbentő dolgot szóvá tegyünk. De ugyan mire véljük az ilyen, dőlt betűvel kiemelt megállapítást: „inkább a vallás térhódítása a cél, semmint az erkölcsi értékeké". A mondat azt sugallja, hogy a kettő ellentétes, sót üti egymást. A vallás térhódítása az erkölcsi értékek visszaszorítását, tehát negatívumot jelentene? Én még soha nem láttam, hogy valaki hívő emberként erkölcstelen volt, és amikor hitetlenné lett, akkor vált erkölcsössé. A fordítottjával viszont már találkoztam. A tapasztalat sokszorosan igazolta, hogy nem véletlenül szerepelt a régi iskolai bizonyítványokban így: hités erkölcstan. Nem állítjuk, hogy vallás nélkül nincsen semmiféle erkölcs. De hogy a vallás nélküli erkölcs nagyon halovány, vérszegény és erőtlen, azt az utóbbi 40 év eléggé bebizonyította. Ha tehát a „vallás teret hódit', akkor az erkölcs is erősödik. S egyáltalán nem világos az ország többségét kitevő vallásos emberek számára, miért lenne olyan nagy tragédia, ha hazánkban a „vallás teret hódítana"? Hiszen úgyis csak az lesz vallásos, aki akar vallásos lenni, aki nem akar, azt erre kényszeríteni nem lehet (Ezt még a „keresztény kurzus" sem tudta megtenni!) Egy magasan kvalifikált társaságban történt, hogy az egyik résztvevő a másiknak valami kézenfekvő dolgot kezdett magyarázni. Az illető egy darabig hallgatta türelemmel, majd így tett pontot a diskurzusra: „kö,szönöm, hogy hülyének néztél". Nagyjából ezt éreztem én is magamra és minden vallásos emberre vonatkozóan, amikor ezt az említett írást olvastam. A cikkíró a hit és a ráció ütközésétől félve az iskolai hitoktatást feszültségforrásnak véli (s vele együtt nagyon sokan a priori így ítélnek). Csakhogy egyetlen érve sem helytálló, mert az egyházi tanítást minden esetben félreérti, illetve helytelenül súlypontozza. A szeplőtelen fogantatás dogmáját állítja szembe a modern biológia felfogásával Azt egy alsó tagozatos általános iskolás hittanos is tudja, hogy a szeplőtelen fogantatás nem biológiai kérdés, kiszen azt jelenti, hogy Szűz Mária ugyanúgy apától és anyától született, mint minden más ember, csak éppen az eredeti bűntől mentes volt. Szerény biológiai ismereteim alapján nem hiszem, hogy ez a kérdés az említett tudomány területére tartozna. Szerzőnk úgy véli, hogy az evolúciós elméletek és a teremtés elve is feszültség forrása lehet. Pedig csak egy általános iskolás felső tagozatos hittankönyvet kellett volna fellapoznia, akkor megtudhatta volna, hogy a kettő semmiféle ellentétben nincsen egymással. Az Isten nem kisebb akkor, ha a teremtés művét evolúció útján valósította meg, mintha közvetlenül teremtett volna. Ha a pápai tévedhetetlenség elfogadásával tagadnák a tudományos kételkedés vagy a logikus érvelés metodológiai jelentőségét, ez azt jelentené, hogy annak, aki hívő katolikus, nincsen joga logikusan érvelni, mert a pápai csalatkozhatatlanság ezt számára lehetetlenné teszi. Nesze nektek, szegény gügye katolikusok! Se logika, se érvelés, hanem vak engedelmesség. S végül a Szentháromság, a borzalmak borzalma. Csak hát, ha valaki eljutott az istenhitig, és a keresztény kinyilatkoztatást — nem egészen logikátlanul és esztelenül — elfogadja, annak higgye el a szerző, nem egészen olyan nagy probléma, mert „Deus semper maior". A szentháromsághitet szembeállítani az antitrinitárius tagadással, s ezt érvként fölhasználni, annyi, mint a keresztények 99,99 százalékával szemben érvelni a 0,01 százalékkal. (Egyébként is ellentmondani, tiltakozni, és tagadni általában a legolcsóbb bölcsesség!) Hogy ez a módszer mennyire fair és mennyire tárgyszerű, annak megítélését az olvasóra bízom. S azt is, hogy ez mennyire lehet feszültség forrása általános iskolásak, sőt akár középiskolások között. Elgondolkodtató, hogy a nem vallásos és a vallásellenes embereknek miért annyira fontos, hogy a hívő és vallásos emberek gyermekei iskolában tanulnak-e hittant, vagy másutt? Mintha az állam nem az állampolgárok közössége lenne, és ebbe a hívő emberek nem tartoznának bele, csak a hitetlenek. Szerzőnk azt is nehezményezi, hogy a kormányzati döntést nem előzte meg társadalmi vita. Vajon miért? A nem hívők akarják megszabni a hívőknek, hogy gyermekeik tanuljanak-e hittant az iskolában vagy sem, és hogy a hittanórán mi legyen a tananyag? Nem hiszem, hogy sokat használna az országnak, ha minden problémát népszavazással akarnánk eldönteni. Esetleg még az is elképzelhető, hogy a demokratikusan megválasztott illetékeseknek mégis csak van anynyi eszük, és valamelyes becsületük és tisztességük, hogy a többségnek megfelelően elrendezik a dolgokat. Persze a kisebbségnek — ha már a kisebbség sorsát választotta — vállalnia kell azt, hogy a többség akaratát elviseli, vagy esetleg elszenvedi. Ha pedig ennek az országnak olyan sok kidobnivaló félmilliárd forintja van egy-egy újabb népszavazásra, higgye el bárki, hogy az iskolai hitoktatás ügyében — ha arra kerülne sor — a hívő emberek csakcsak összehoznának néhány százezer aláírást De kinek lenne ez jó? Katona. Nándor A vallásoktatásról szóló és e téma körül gyűrűző országos vita részesei vagyunk mindannyian. A Délmagyarország hasábjain is több vélemény látott napvilágot, ám az eszmecsere korántsem fejeződött be. Ezt bizonyítja a szerkesztő asztalán halmozódó hozzászólásgyűjtemény. Most három olyan vélemény, állásfoglalás jelenik itt meg, mely fölé bátran írhattuk volna: hívő szemmel. Mivel a szerzők: Paskai László bíboros, esztergomi érsek, Katona Nándor római katolikus plébános és Simor Ferenc, a Kereszténydemokrata Néppárt megyei titkára. a hitoktatás kísértet® S

zent hajszára szövetkezett ellene a Fidesz és az MSZMP, a progresszív a.lkotmányt tisztelők és a konzervatív átterelt sták. A pornókereskedők, a punkok és a pedáns nyárspolgárok. Minő veszély! Hogy még mit meg nem érünk! Törhetetlen optimizmussal sokasodó népességünket, szilárd eszmények uraként építkező ifjúságunkat, a harsogó tavaszt megszégyenítő gazdasági lendületünket zavarhatnák meg sötét mediterrán eszmék! Hogy, bár értelmünk elhomályosodott és akaratunk rosszra hajló lett, bár arcunk verejtékével esszük a kenyeret, de szaporodunk és sokasodunk, kell, hogy betöltsük a Földet, és szeretnünk kell ellenségeinket, és kard által kell elvesznünk, ha kardot fogunk? Minő utópisztikus kozmológia, kapituláns erkölcs, vérivó rasszizmus! Apa e santanas! Távozzatok sátáni erők! Még talán hírét vennék az iskolákban, hogy miként örökölhettük meg és asszimilálhattuk sajátunkká Mezopotámiától Hellaszig minden hagyatékunk a népvándorlások vérzivataros korszakain keresztül? Mi volt az az eszme, amely képes volt kiápolni az embert a pestisből és a kolerából, annyi kenyeret tudott adni Európának, hogy hajókra szállhatott és fölfedezhette a? ismeretlen tengerek közötti világot, mindig megtudott újulni önnön korlátaiból, kevélységeinél kísértéséből és máglyáinak szörnyűségeiből. Meg tudta őrizni szövegeinek hűségét és gyülekezeteinek hitét a Malabár-parton és Etiópiában. Elszakítottságban, üldöztetésben, megalázottságban. És nem ópium volt a népnek, hanem vigasz volt a haldoklónak, a szenvedőnek, a másként már reménytelennek. Még talán hírét vennék az evangéliumnak. Az évezredek távolából származó üzenet örömhírének: minden ínségidben ember, van remény! Óh, beata ungheria! — Igazad volt Alighieri. Boldog Magyarország, amelynek már csak attól kell félnie, hogy az iskolai hitoktatás fogja romlásba kergetni az ifjúságot. Sok minden van, ami csodákra képes, de a paranoinánál nincs csodálatosabb. Megtelepszik Közép-Európában egy nép. Találékony, szorgalmas, bátor, kicsit könnyelmű és vidám, őrzi karakterében, művészetében, hagyományaiban a keleti vénát, de fölvállalja a teljes értékű azonosulást Róma és Bizánc határterületeivel. Végvárává lesz a gótikának, .a renessancenak, a reformációnak és a jakobinusok naiv szabadelvűségének. Nemzeti mintaállamot teremt a feudális széttagoltság korszakában. Megtizedelődik fogadott sorstársainak védelmében. Védőpajzsot tart népei fölé, amikor a nacionalizmus farkastörvényei uralkodnak egyebütt. Bámulnivaló asszimilációs képességeikről és az önadminisztráció teljes képtelenségéről tanúskodik. Állama védelmében akarata ellenére belesodródik a történelem legszükségszerűbb és legigazságosabb önvédelmi háborújába bosszúból, vagy hódítási vágytól lihegő nagyhatalmak erővonalai közt, egyensúlyozva. Véráldozata és hősiessége példátlan. Sakálok üvöltenek a lelátóban. Mindent ellene fordítanak, amiért valaha küzdött, amit nagynak, nemesnek tartott, s ami valóban nagy és nemes. Gyűlölik a lelátóban. Valójában az a baj, hogy egyáltalán még van. Ügy szól a szabály, hogy nem lehet a krematóriumba dobni, amíg a sportorvos nem állapítja meg a halál beálltát. Amikor az 56-dik perben még egyszer fölül, a lelátóra könnygázt permeteznek, hogy ne lássa, maga a bíró és a sportorvos rúg bele. És fekszik. És lélegzik. És nem pusztul el. Mély lélegzeteket vesz. Nem pusztul el. Föláll! És közben sokan kicserélődtek a lelátóban. Az orvos kiabál. A trénerek megfordulnak! Az arénatulajdonos petyhüdten bámul maga elé, és a lelátó hangulata megváltozik. Megváltozik? Barátaim; Nos mi is hát a baj? 1. Ha hittant fognak oktatni az állami iskolákban, az megmérgezi a magyar ifjúság tiszta öntudatát, és sérti a lelkiismereti szabadságot. 2. Ha különféle hittanokat fognak oktatni ugyanebben az iskolában, az valami jóvátehetetlen schisophréára vezet. 3. Ha állami tantestületek tagjaivá lesznek különféle felekezetek hitoktatói, ez nyilvánvalóan különféle fenyegetettségek forrásává válik. Például, ha eltűnik egy télikabát, a gyanúsítottak körét a biológia tudorán és a testnevelés oktatóján kívül, nyilván a zen-buddhista gurura és a — teszem azt örmény-katolikus lelkipásztorra is ki kell terjeszteni. 4. Ha a hittan (erkölcstan? eszmeismeret? világnézeti ismeretek?) c. tantárgy — felekezeti megkülönböztetés nélküli — érdemjegye benne lesz a bizonyítványban, ez a fölvételi és az egész életpálya során a diszkrimináció beláthatatlan forrásává válik. S végül is; 5. Az alkotmányban benne volt, hogy az egyházat szét kell választani a államtól és punktum. Tiporja csak két lábban a miniszter a törvényes rendet, majd jön az alkotmánybíróság és szétcsap a renitensek között. Gyűrközz János, rohanj János; Mert nincs élőbb, a mesénél, s mese ellen minden káros. A paranoia ellen minden káros. A megrokkant atléta újra áll. Tántorog, de talpon tántorog. Forog vele a ring és a lelátó. Tompa, nagy, visszhangos üregekből szűrődik át hozzá a zsivaly. Nem arról van szó, hogy kötelező koordinátákat diktálnának neki fogodzóként. Aki a gúrut választja, az hallgassa a gurut, aki a pünkösd ista lelkipásztort, az őt hallgassa! Sőt akit a sötét klerikalizmus népbutításától félt az anya, hallgassa tovább szegény osztályfőnöknénit, aki világnézeti ismeretekből fecseg. De a világnézet olyan integráns része a társadalmi beilleszkedésnek, amint a különféle vércsoportokhoz való tartozás. Mindenkinek joga van a vércsoportjának megfelelő transzfúzióra. És, hogy egy diszkriminációhoz vezet? Pont az vezet diszkriminációhoz? — kérdezhetnénk az általános pluralizmus évadán. A kabátlopás gyanúját a hitoktatóknak is vállalni kell a tanáriban. Ha pedig az alkotmány szerint ennyi világnézeti differenciáltságra nem lenne lehetősége egy magyar állampolgárnak: meg kell változtatni az alkotmányt. Egyébként is olyan csodálatosan kiforrott, hogy csak hetenként változtathatják bölcs törvényhozóink. Simor Ferenc Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek pásztorlevele a hitoktatás ügyében. Kedves Testvérek! A hazánkban bekövetkezett tár-, sadalmi változások egyházunk szabad működését is biztosították. Lehetővé vált, hogy fiataljaink most máj minden félelem vagy diszkrimináció nélkül iskolai hitoktatásban részesülhessenek. Az iskolai hitoktatáson való részvételről á sajtó és a templomi hirdetések értesítést adtak. Eszerint július 31-éig lehet jelentkezni iskolai hitoktatásra az iskolákban, vagy a plébánián. De pótjelentkezésre is van lehetőség, szeptember 7-éig. Sajnálatos módon, az utóbbi időben igen sok vita keletkezett az iskolai hitoktatással szemben, amely sérti az egyház működési szabadságát és jogait, és amely ellen kénytelen vagyok hivatalosan ig tiltakozni. Ezek a tények sokakat megzavarhatnak. vagy félrevezethetnek. Ezért pásztorlevél formájában fordulok a kedves hívekhez, elsősorban a szülőkhöz, hogy ne engedjék magukat félrevezetni, és biztatom őket az iskolai hitoktatásra való jelentkezésre. Hangsúlyoznom kell, hogy a szülők alapvető kötelességei közé tartozik gyermekeik vallási neveléséről való gondoskodás, amelyhez hozzátartozik a hitoktatás is. Amikor gyermekeiket megkereszteltélt vállalták ennek a kötelezettségnek a teljesítését. Bíbmmi tiltakozás Az iskolai hitoktatással kapcsolatban az elmúlt időben voltait ugyan különféle nehézségek, de ezek most már megszűntek. Éppen ezért biztatom a kedves szülőket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, még akkor is, ha gyermekeik eddig nem részesültek hitoktatásban. Ahhoz, hogy a hitoktatás megerősödjék és minél többen eljussanak a hitre, szükséges az iskolai hitoktatás is. A hitoktatás konkrét formáját, a beiratkozottak létszámától függően, természetesen a helyi körülmények fogják eldönteni, és ölyan megoldást fogunk keresni, amely figyelembe veszi a tanulók szempontjait, a hittan zavartalan oktatását. A hitoktatás biztosítása igen nagy áldozatot kíván meg egyházunktól is. Törekszünk arra, hogy az igényeket kielégítsük, és megfelelő számú és képzettségű hitoktatót biztosítsunk. Amikor a szülők iskolai hitoktatásra bejelentik gyermekeiket, nem csak gyermekeik vallásos neveléséről gondoskodnak, hanem tanúságot is tesznek hitükről. A most kialakult vitában nem csak szóval, hanem tettekkel is meg kell mutatniuk hitüket, meggyőződésüket éspedig keresztény lelkülettel. Tartsák szem előtt Szent Péter apostol figyelmeztetését, amelyet a hitük mi,att hangos szóval elítélő emberek közt élő hívekhez írt, és amely ma is nagyon időszerű: „Legyetek mindig készen arra, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, hogy mi az alapja reményeteknek. De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogv akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, rágalmaikkal szégyenben maradjanak." (1 Pét. 3, 15.16) A parlamenti választások előtt a püspöki kar azt az útmutatást adta a híveknek, hogy „tanulmányozzák az egyes pártok és jelöltek programját, lelkiismereti meggyőződésük és felelősségük szerint adják le szavazataikat". Akkor az elhangzott ígéretek alapján volt lehetséges a döntés. Most már a cselekvésmód is megmutatja, hogy az akkori ígéretek mennyire teljesednek az egyház szabadságának és jogainak a biztoisitásában. A mai vasárnapon meghívásra zarándokcsoporttal s.Fatimában tartózkodom. Ezen a kiemelkedő kegyhelyen a Szűzanya oltalmába ajánlom a magyar hitoktatás ügyét. Kérem a kedves híveket is, hogy a mai vasárnapon velem együtt kérjék a Szűzanya pártfogását a magvar hitoktatásért, a magyar ifjúságért és egész hazánkért. (A pásztorlevelet ho'nap július 15-én olmssák föl a templomokban.)