Délmagyarország, 1990. július (80. évfolyam, 158-188. szám)

1990-07-09 / 166. szám

1990. julius 9., hétfő Oktatás 5 Az oktatás támogatására Másokat is bevontunk az„akcióba 99 Már kedden beszámoltunk arról, hogy a Juhász Gyula Alapitvánty, mely a határainkon kívül élő magyar fiatalok továbbképzését segíti, újabb pénzösszeggel gyarapodott. A 462 ezer forintot a Zenon Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Maróti György adta át, akit többek között arról kérdeztünk, honnan jött az ötlet, hogy számítástechnikai cégek a tanárképzést támogassák? — Még a tavaly decemberi véres romániai események idején határoztuk el, hogy valamilyen formában támogatni fogjuk a kinti magyarokat. Azt hiszem, akkoriban mindenki tenni akart valamit, valahogyan. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a különböző segélyszállítmányok megérkezése, felhasználása bizonytalan, úgy döntöttünk, hogy a kolozsvári Bolyai egyetem számítástechnika oktatását támogatjuk. Először hárman fogtunk össze: a JATE Kalmár László kibernetikai laboratóriuma, a New Englang Machinery Ltd. és a Zenon Kft., fejenként 50—50 ezer forinttal. Amikor kiderült, hogy nem lesz magyar Bolyai egyetem, visszatartottuk a pénzt. — Hogyan lett a 150 ezer forintból 462 ezer? — A pénzt eltettük, így a Juhász Gyula Alapítvány kapóra jött. Próbáltunk másokat is bevonni az „akcióba", és sikerült. A KSH, SZÜV és a Dégáz 100—100 ezer forintot adott, mások 10—25 ezer forinttal járultak hozzá az alapítvány támogatásához. Így jött ki a végösszeg: a 462 ezer forint. — Az alapítvány támogatói között legtöbben számítástechnikával foglalkoznak. Volt-e valamilyen kikötésük a pénzösszeg felhasználására, és milyen előnyökkel járt a befizetés? — Igen, egyetlen kikötésünk volt. Azt kértük, hogy a pénzt kizárólag a számítástechnikai oktatás fejlesztésére fordítsák. De ez, azt hiszem, természetes. Ezenkívül annyi előnnyel járt még a befizetés, hogy a pénzt leírhattuk az adóalapból. — Nem találja furcsának, hogy különleges eseményre van szükség ahhoz, hogy a nem éppen rózsás anyagi helyzetben lévő oktatás támogatást kapjon cégektől, vállalatoktól, kft-ktöl. — Véleményem szerint a segítségnyújtáshoz éppen elegendő ok az oktatás rossz anyagi helyzete. Hogy miért nem voltak idáig befizetések? Elsődlegesen azért, mert Magyarországon nincsen hagyománya az ilyen és ehhez hasonló támogatásoknak. Egy bizonyos „kifutási időre" lesz szükség, még az efféle „áldozás" gyakorlattá válik. Nagyon remélem, hogy a későbbiekben mások is csatlakoznak majd a kis társaságunkhoz, és mi sem zárkózunk el a további anyagi támogatásoktól. P. Sz. Visszhang 3aj a minőségigénynek? Torma József, a szerény nyelvtanár neve kirívó módon szökik az olvasó szemébe a Délmagyarország múlt pénteki számában. Évtizedek óta ismerem őt; jelenlegi megbízatása előtt éveken keresztül az irányításom alatt működő intézet keretében tevékenykedett a város másik kiváló nyelvoktatás-szervező, nyelvoktató tanárával, Rakonczai Jánossal együtt, ök voltak azok, akik egy kis vidéki főiskolán országosan kiemelkedő eredményeket produkáltak; javaslataikkal meghatározó módon befolyásolták a felsőoktatásban folyó nyelvi képzést. Sorozatosan elsőséget szereztek a felsőoktatásban jórészt általuk kezdeményezett és több esetben szervezett — nyugati és orosz nyelvi — versenyeken. Komoly módszertani eredményeket mutattak fel a szakmai képzéshez illeszkedő idegen nyelvi képzésben; Torma külön szakmai szótárak és jegyzetek írásában is jeleskedett. Tanúja voltam, hogy a megszállottak szorgalmával sajátította el a már kitűnően ismert német, lengyel, orosz, angol szerbhorvát nyelvek mellé a baskír, a török, a mongol nyelveket, miközben az ural-altajisztikában is e nyelvészeti ág elismert képviselője lett. Azt már csak mellékesen említem, hogy a francia nyelvben is jártasságra tett szert, és sokan emlékezhetnek rá, hogy — egyebek között a Délmagyarországban is — hangsúlyosan emelt szót a latin nyelv általános oktatásának fontossága mellett. A Körösi-Csorna Társaság szegedi tagozatának eredményes működése el sem képzelhető az ő részvétele nélkül, amihez szorosan kapcsolódik _ főleg baskír vonatkozásban — hatalmas forrásanyagot feltáró magyarságkutató tevékenysége. Mindez bőven dokumentálható, s aki e kérdésekben kompetens, ismeri ezeket a tényeket. Ha egy sajtóorgánum egy ember nevét fejlécére tűzi, gondolom, nem illik elhallgatni az ilyen vonatkozásokat sem. Egyáltalán nem véletlen, hogy sok pályázó közül éppen Torma Józsefet hívták meg négy évvel ezelőtt a SZOTE lektorátusa vezetőjének ... Miért is kérek szót ebben a — szerintem — igencsak méltatlan ügyben? Nem egy személy érdekében, akivel jószerivel évek óta már nem is találkozom, hanem a jelenség miatt. A cikkben leírtakból nem lehet egyebet kihámozni, mint hogy Torma Józsefet nem kedvelik azok, akik nem kívánnak eleget tenni egy felsőoktatási intézményre szabott nyelvoktatási követelményrendszernek. De — kérdezem —, nem szigorúan szakmai kérdés-e az, hogy egy egyetemen mit, hogyan és kik oktassanak, még akkor is, ha történetesen idegen nyelvek oktatásáról van szó? Két ízben tettem látogatást Torma intézetében. Odakerülése után röviddel, amikor elképesztően siralmas feltételek között alagsori sufnikban, gőzölgő kazánházi csövek között folyt valamiféle nyelvoktató tevékenység diákok százai számára, s mintegy esztendővel később, mikor a — szó szerint — koszos odúk helyére szépen berendezett — bár még mindig szűkös — tantermek, irodák varázsoltattak, remek könyvtári és egyéb eszközellátottsággal. s beindult egy olyan — másutt is kívánatos —, az intézmény profiljához méltó nyelvoktatás, amire azért a cikk alapján is lehet következtetni. Itt van ez az alig kéthasábos írás, melynek mintegy 35 sora — karikírozó, egyetlen dokumentumként — bemutatja: az intézet vezetője kétségbeesetten igyekszik rávenni dohányzó kollégáit, hogy kíméljék a hallgatókat és a nem dohányzókat. S ez a mulatságosan siralmas példa arra szolgál, hogy azt sugallja: alkalmasabb ember való a nyelvi lektorátus vezetői posztjára annál, mint aki jelenleg betölti. Valóban; jaj az igényes embernek, vezetőnek? Meglehet, aki többet akar, jobbat, mint a megszokott, s aki elsősorban saját példájával kíván egy ügyet szolgálni, időnként türelmét veszti jóra törö igyekezetében; önmagához méri a lehetőségeket, s szigorúbb másokhoz a kelleténél is. De mi vezethet el a minőség javításához? Vajon ért bántódás bárkit — ez nem derül ki a cikkből —, aki jól dolgozott, megfelelt olyan követelményeknek, amilyeneket nem személyek támasztanak, hanem maga az élet (s mellesleg állami rendeletek!)? Kit pártoljunk tehát? A kényelmes középszert vagy a minőségigényt? Kovács Miklós Ki kit pártol ? Egy vezetési stílusról, vezető és vezetettek „nyelvi nehézségeiről" számoltam be a SZOTE idegen nyelvi intézetének mindennapjaiba pillantva. Torma tanár úr szakmai „megszállottságát" ecseteltem. Ám egyrészt úgy gondoltam: az. hogy több nyelvet is ismer, nem biztos, hogy egy, idegen nyelvek oktatására szakosodott intézmény vezetésére teszi alkalmassá. (Nem valószínű, hogy a baskír, a török, vagy a mongol nyelvet túl sokan akarnák megtanulni a leendő orvosok közül.) Azaz: egy dolog a nyelvi tehetség és szakmai felkészültség, s egészen más a vezetésre való alkalmasság. Másrészt azt tapasztaltam: Torma tanár úr esetében a „megszállottak szorgalma" merevséggel párosul. Egy egyetemi nyelvi tanszéken elvárható követelményt (például tudományos fokozat) állít munkatársai elé, akiknek hz a dolguk, hogy idegen nyelvre (alap-, középés felsőfokon) tanítsák az orvostanhallgatókat A nyelvoktatás minőségének javításához újabb és újabb diplomák megszerzése helyett elegendőnek tartanám a munkatársakkal közösen kialakított követelményrend. szert, a következetességet és a jó munkahelyi légkör megteremtését. A fluktuáció nagy mértékű, és sajnálatosan, olyan jó szakemberek is elhagyták a SZOTE idegen nyelvi lektorátusát, akik később például tudományegyetem nyelvi tanszékén kaptak állást. A munkakörülményekről nem írtam korábban, de most — a nagyító alá tett vezetői stílus jellemzéséhez újabb adalékul — beszámolok arról, amit én tapasztaltam Torma tanár úr munkahelyén. A vezető nyelvtanár egy tanterem méretű szobát használ — egyedül: ott más csak az ő jelenlétében tartózkodhat, tanórákat ott csak ő tarthat; az ott „raktározott" szemléltetőeszközt, videót és magnót pedig elvinni nem lehet... A kollégák továbbra is többedmagukkal közösen „birtokolt", kicsi, alagsori szobákban készülnek föl, óráikat a7 egyetem különböző épületeiben tartják... Kovács Miklós kérdésére válaszolva hangsúlyozom: a minőségigényt pártoljuk, de nem csak a (öncélú?) szakmait, hanem az emberi-vezetői minőséget. Cjszászi Ilona Hisztéria és újramegtérés Hitoktatás a minisztérium árnyékában Beke Kata tanárnő nemes egyszerűséggel hisztérikus sajtókampánynak nevezte azokat az — egyébként észérvekben bővelkedő — ellenreakciókat, amelyek az iskolai hitoktatással kapcsolatos kormányzati elképzeléseket övezi. (Mai Nap, június 26.) Lehet, hogy az MDF jeles képviselője a — hovatovább nemzeti tragédiaként tálalt és a lapok címoldalát is elfoglaló — Carlos-ügyre gondolt, miközben nyilatkozott, mindenesetre, szavai híven tükrözik, hogy a kormány mennyire átgondolatlan és elhamarkodott lépésekre szánta el magát. A közoktatási reformokat, melyekről Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter már egyezséget is kötött az egyházak egy csoportjával, nem előzte meg széles társadalmi vita, de még a szákértőkkel és a pedagógusokkal folytatott párbeszéd sem. Mind a kormányzópártok, mind az érdekelt egyházak igyekeztek, merőben kormányzati intézkedésekkel, kész helyzetet teremteni, még az új tanév kezdete előtt. Sietségük talán indokolható azzal, hogy bár a jelenlegi kormány négy évre kapott bizalmat, negyvenegy év kommunistarettenet után (a hitoktatás 1949-től fakultatív jellegű), a társadalom erkölcsi válságának felszámolása semmiképpen sem várhat még egy esztendőt. Erre az egy évre pedig szükségünk lehet, hiszen tisztázásra szorul, hogy hogyan tudjuk (tudnánk) a valláserkölcsi nevelés, a valláspedagógia, a hittan alapelveit, illetve a hitoktatás által elsajátított ismereteket beilleszteni a világi oktatás ama rendszerébe, amelyben jelenleg meghatározott tudományos (természettudományos) és történeti szemlélet uralkodik. A hatalmat birtokló pártok felfogásában a kommunista (marxista, ateista, materialista stb.) szellem testet és lelket nyomorító bachanáliája után hazánk történelmi feltámadása elképzelhetetlen egy tényleges erkölcsi, szellemi és lelki megújhodás nélkül. Mint Andrásfalvy Bertalan kifejtette: a közoktatás reformja: „erkölcsi szempontból, megmaradásunk érdekében" is szükséges. (Mai Nap, május 17.) Ennek a megközelítésnek kétségtelenül van racionális magva: a fiatal (iskolát végző) korosztályokban lehet a leghatékonyabb és leezökkenőmentesebb a mai ember átalakítása, az (új) erkölcsi értékek elfogadtatása. Viszont, ha szigorúan a hittan felől közelítünk a problémához. rögtön komoly problémákba ütközünk. Természetesen, tagadhatatlan a vallás értékhordozó szerepe, ám az is nyilvánvaló, hogy erkölcsi és valláserkölcsi nevelés korántsem ugyanaz. Ezért logikus azok ellenvetése, akik szóvá teszik, hogy nem erkölcstan, hanem egyenesen a hittan oktatásának a bevezetéséről van szó. Való igaz, a fakultáció (választás két tárgy közül) a szülők vallásához, a gyermekek hívő, vagy nem hívő mivoltához igazodik. Mi sem jellemzőbb, mint hogy a kormányzat képtelen eldönteni, hogy a nem hívő tanulók számára milyen tárgvakat tegyenek választhatóvá Míg egyrészt a hittan biztos helyet foglal el a tervekben. addig másrészt még nem dóit el, hogv Biblia-ismeret keresztény kultúrkör, vallástörténet stb. legyen-e a választás másik tárgya! Ebből a bizonytalankodásból arra lehet következtetni, hogv inkább a vallás térhódíása a cél, semmint az erkölcsi értékeké. Nem véletlenül teszek különbséget vallás és erkölcs között a hitoktatással kapcsolatbari. Az öntudatos keresztény (hívő) emberek vallásos életvitelének bázisa a család és az egyházi közösség. A vallásos nevelés eme biztosítéka a modern tömegtársadalmakban veszítettek erejükből. Liberális demokráciákban általános (tehát nem kifejezetten posztkommunista) jelenség, hogy az elvilágiasodás és vallástalanodás folyamata felerősödik, miközben csökken a egyházközösség és a vallásos család megtartó ereje. A gyermekek vallásos nevelésére rányomja bélyegét még a szülők közömbössége, vagy nem igazából meg, győzódéses vallásossága. Mindez párosul az alternatív felekezetek és szekták térhódításával. Az elmondottak alapján valószínű az, hogy a hitoktatás pillanatnyi erőltetését nem is a bukott kommunizmus hatása motiválja, hanem egy új, de várható — és Nyugatról már ismert — szituációra való felkészülés. Arról sem szabad megfeledkeznünk — amiről viszont nem hallani —, hogy- a hit oktatása egyes egyházak számára olyan tanítási küldetés és missziós parancs, melynek célja Jézus igéinek terjesztése és a vallási közömbösség miatti újratérítés. „A hit oktatásában az üdvösség dolgáról, az „örök élet igéiről" van szó minden alkalommal, nem pedig valamilyen fontos vagy kevésbé fontos .,tudásanyagról" — olvashatjuk az egyik katolikus hitoktatási segédanyagban. Ugyanezen kiadvány egy másik passzusa pedig — úgy tűnik — alátámasztja a feltevést, hogy a valláserkölcsi megfontolásokban az erkölcsinél nagyobb súlya van a vallási szempontoknak; az egyház nem fogadhatja el, hogy Jézusra csak mint „kiváló emberre", az egyházra meg mint „emberi közösségre" tekintsen, hisz ez olyan „világi hit" lenne, amely nem ad igazi választ a megváltás problémáira . . . A vallás hid Isten és ember között. A hitoktatás feladata, hogy a szekularizmus és ateizmus légkörében felnövő gyermeket ráneveljék a természetfeletti (transzcendens) világ érzékelésére, s ezen keresztül alapvető hittételeket fogadtassanak, el velük. A hitre nevelést azért is tartják sokan elengedhetetlennek, mert — idézem —: „a profanizáló világban a racionalizmus ,romlott gyümölcse' is érik". Ha a hittan a tanrend szerves részét képezi, transzcendencia és racionalizmus — a kérdés tisztázatlansága folytán — újabb feszültségeket teremthet. Ugyanazon világi iskola egyenrangú ismereteket nyújthat akár a szeplőtlen fogantatás dogmájáról és modern biológiai felfogásáról, az evolúciós elméletekről és a teremtés elvéről, a pápai csalhatatlanságról és a kételkedés és logikus érvelés tudományos jelentőségéről, nem is beszélve az Atya, a Fiú és a Szentlélek szentháromságáról, illetve ennek antitrinitárius tagadásáról .. . Helyesen állapítja meg egy katolikus hittanjegyzet szerzője: „sokan vannak... akik nem keresztény környezetben nőttek fel, akiknek a hit idegen és érthetetlen". Éppen ezért csökkentené az indulatokat, ha az illetékes minisztérium elsősorban a meggyőzés, és nem a kormányzati hatalom eszközével élne. Széles nyilvánosság elé és vitára bocsátva a hitoktatás tervezett célját, tartalmát, eszközeit és módszereit, s főleg az elsajátítandónak tartott, konkrét ismereteket. Végtére is, egy új és immáron végre valahára demokratikus rendszert építünk ki. L. T. Kívül, vagy belül? Üveggömb alól nézhetik a gyerekek a bozontos farkú rókamangusztákat. Így az állatoknak is olyan érzése támadhat, hogy nem is ök, hanem a gyerekek vannak bezárva. Ez is pedagógia: mindkét fél jól jár. s kell-e több?