Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-08 / 135. szám

1990. június 8., péntek A helyzet 3 Az élet az első Segélykiáltás - beteg gyermekekért „Ha tetszik, ez lázadás, tüntetés, éhségsztrájk. Más lcönti magát benzinnel, úgy hívja föl valami igazságtalanságra a figyelmet. En konstruktív módon tiltakozom, s ezzel szeretnem más emberek lelkiismeretét is fölébreszteni. A SZOTE Gyermekklinikájának Az életveszélyesen beteg gyermekekért tett alapítványára 100 ezer forintot ajánlottam föl. A hálapénz ellenzőjeként. leszögezem: ez az összeg saját fizetésemből ered, és abból a 25 ezer forintból, amelyet elismervény ellenében vettem át szülőktől azzal, hogy letétbe helyezem, és majd a gyermekek érdekében fölhasználom. Ügy érzem, nincs más mód, hogy a társadalomnak a gyermekek ellen elkövetett vétkeit enyhítsük. Es ezt várom a lelkiismeretes kollégáktól, s attól a mintegy 3 ezer orvostól is, akiket pályám során tanítottam. Szeretném, ha ezt az alapítványt magáénak érezné az egész egészségügy, hogy jóvátegye a mult hibáit. Számítunk azonban minden adakozó segítségére. A csekk számlaszáma: 665-7123-33 656-1" — mondta beszélgetésünk kezdetén Boda Domokos professzor, a gyermekklinika nyugdíj előtt álló igazgatója. A lelkiismeret hangja A SZOTE gyermekklinikáján évente 600 életveszélyesen beteg gyermeket kezelnek. Köztük szívműtött, mérgezett, égett, fuldokló, valóban válságos helyzetben levő kicsinyek életét bízza az orvosokra, ápolókra a szülő, a szakma, és önnön lelkiismeretük. — Húsz éve áldatlan körülmények között igyekszünk eleget tenni hivatásunknak — mondja a klinikaigazgató. — Most — a várható fokozódó nyomás hatására — azonban úgy érezzük, az a veszély fenyegeti ezt a valóban létfontosságú osztályt, hogy működésképtelenné válik. Nincs remény, hogy állami, egyetemi segítséget kapjunk. Amikor kézhez vettem a minisztérium legutóbbi kérésünkre küldött válaszát, amely szerint „1991. év végéig terveinkben a téma nem szerepel, az előkészítéshez és a megvalósításhoz fedezettel nem rendelkezünk", úgy éreztem: szakmai, emberi lelkiismeretem nem engedi, hogy tovább hallgassak. A szegedi gyermekklinika négy déli megye legbetegebb gyermekeinek gyűjtőhelye. Olyanoké, akiknek kezelése a legigényesebb föltételeket igényli, akiknek gyógyítása a legtöbb fejtörést okozza az orvosoknak. Műszerhiány, vagy az igényes, korszerű szaktudás elégtelensége nem akadályozza a sikeres munkát. Sőt: azzal dicsekedhet ez az intézmény, hogy az országban egyedülállóan sokoldalú, nemzetközi összehasonlítást is álló tevékenységet folytatnak szakemberei. Működik itt gyermekkardiológia, elsőként részesültek itt művesekezelésben gyermekek, elismertek az intézmény gyermeksebészei. Az újszülöttellátás területén, amely egyébként fő profilja a klinikának — élen járnak az országban. Négy megye gyermekei számára ez az egyedüli intenzív központ, ahol mindenféle súlyos, életveszélyes állapotban levő gyermeket fogadnak. de speciális fölkészültségük, megbízható, kiváló szakmai munkájuk miatt az ország bármely részéből szállíthatnak ide azonnali segítségre szoruló betegeket. Mégis, mi az, ami ennek az életmentő osztálynak a működését veszélyezteti ? A helyhiány. Élet-halál között •AZ osztály, hogy például a kiságy körbejárható legyen. Hogy a műszereket, a lélegeztetőt, az infúziót, a katétert azonnal könnyen alkalmazhassa az orvos, az ápolónő, netán ők maguk is könnyen hozzáférjenek a beteghez. Ott, ahol minden perc számít, megbocsáthatatlan bűn, ha az orvosnak a falak, a bútorok, a gépek, a vezetékek, csövek kerülgetésével kell kínlódnia az élitmentő akció tényleges, gyors, célirányos mozdulatai helyett. Nem beszélve arról a laikus számára is nyilvánvaló veszélyről, hogy ilyen körülmények között sokszorosára nő a fertőzésveszély. Márpedig ide a fokozott védelem céljából visznek egy gyereket... Mi az oka annak, hogy pont a szegedi gyermekklinika intenzív osztályára nem futotta sem a minisztérium, sem az egyetem pénzéből az elmúlt 20 esztendőben? A professzor szerint: — A szegedi orvostudományi egyetem sok szép eredménnyel, fejlesztéssel dicsekedhet, számos más intézet, klinika bővítése, korszerűsítése megvalósult — olykor személyi összefonódások eredményeként. Hiba volt az az egészségügyi koncepció is, hogy alulról fölfelé kezdték meg a fejlesztést. Most értek volna a csúcsintézményekig, a háttérbe szorított klinikákig, mára azonban elszegényedtünk. A múlt században Markusovszky már fölismerte, hogy a klinikákat kell előbb fejleszteni, ahonnan kisugárzik minden magas szintű tudás és gyakorlat. szok egyikében fekvő, műszerekkel körülbástyázott gyermekük állapotáról. — Nincs egy orvosi szoba. egy lyuk, ahol emberi körülmények között közölhetném egy anyával a számára legszörnyűbbet: elveszti gyermekét — mondja Tekulits doktor, és helylyel kínál a folyosón asztala mellett, két jégszekrény és egy beteghordó ágy mellett. — Itt esnek össze a szülők, amikor meghallják a tragikus hirt... Márpedig minden héten van egy halottunk. De nincs szobájuk a nővéreknek, nincs sterilizálónk, a a jégszekrények a raktáraink, meg az erkély. Nézze csak — mondja, és kikukucskálunk az ajtón, A szabad ég alatt, a függönnyel leválasztott erkélyen eszközök, dobozok. Vannak az egészsegügyben bizonyos mutatószámok, amelyek meghatározzák, milyen föltételek, milyen körülmények szükségesek a hatékony — tehát a beteg mielőbbi, sikeres fölépülését célzó — gyógyítómunkához. Egy országos fölmérés tanúsága szerint — a normákhoz képest — igen mostoha körülmények uralkodnak az összes gyermek intenzív osztályon, de ezek között is — az elismerten magas szakmai színvonalon működő — szegedi ténykedik a legembertelenebb körülmények között. Tiz ágyon. mindössze 50 négyzetméteren, három bokszban összezsúfolva fekszenek élet és halál között vergődő kisgyerekek. Arról itt szó se lehet, hogy afféle, máshol szigorúan vett előírásoknak eleget tegyen w ígérgetés — húsz éve A sikertelen próbálkozásokról: a kérvényekről, a tárgyalásokról egész listát állított össze dr Tekulits Péter, az intenzív osztály vezetője. A gondok akkor kezdődtek, amikor a fülorr-gége klinika beköltözött a gyermekklinika egyik volt épületébe. Már 1963-ban elfogadtak égy felújítási és emeletráépítési tervet, amelyet aztán évenként újfent elővettek. Hat évvel később, 1969-ben például ez került egy jelentésbe: „a végrehajtás elodázhatatlan, és mielőbb megoldást kiván." A későbbiekben levélváltások sora bizonyítja: „az egyetem indokoltnak tartja a javaslatnak a minisztériumba való felterjesztését." Ismételten kérik a tanterem fölötti emeletráépítés támogatását a rektortól, később a soronkívüliséget sürgetve, 1976-ban az egyetemi tanács „szükségessége mellett állást foglal és a programba besorolja." Üjabb évek telnek el: „Az Egészségügyi Minisztérium II. főosztálya ... a tanterem fölötti emeletráépítéssel egyetért." Három évbe telt, míg elkészült a beruházás :l:szletes kiviteli terve. „összes költség: 21 és fél millió forint." Egy hónapra rá a minisztérium „felsőbb intézkedések alapján" a megvalósítást elhalasztja azzal, „amint az anyagi lehetőségek megengedik, a beruházást engedélyezni fogjuk." Tavaly ismét levél ment az egyetem rektorához: „A tanterem fölötti emeletráépítés terve változatlanul jó." Forintigénye azonban a hét évvel ezelőttinek kétszerese lett. „Enélkül a jelenlegi helyzet tarthatatlan, az újonnan , belépő gyermekműtéti szakmák (idegsebészet, orthopédia, szemészet, traumatológia) további gyermekintenzív háttér nélkül működésképtelenek." S a legutóbbi, torokszorító dokumentum egy altatóorvosi jelentés a gyermekek műtéti anasthesiai ellátásának áldatlan körülményeiről — egy halálos kimenetelű eset kapcsán. Az emeletet tehát késlekedés nélkül meg kell építeni. A mai költség: 52 millió. Egy ágyon két csecsemő Itt esnek össze a szülők... Az intenzív osztály folyo- rekek és szüleik is. Azoksója. mint egy átjáróház: itt kai együtt, akik kezüket törközlekedik. aki a gyermek- delve, könnyes szemmel városztályra tart, itt várakoz- ják a biztató híreket az nak az ott vizsgálandó gye- üvegfallal elválasztott bok A Humboldt-ösztöndíjjal Hannoverben járt kandidátus ottani tapasztalatait is említi: a német gyermek intenzív osztályon 480 négyzetméteren helyeztek el 12 ágyat. Előírás a fiúk, lányok elkülönítése, bizonyos betegségekben szenvedőket nem fektethetnek egymás közelébe. Ott elképzelhetetlen az. ami az egyik bokszba lépve elém tárult; egy ágyon két csecsemő. Az egyik öthónapos babán szívműtétet hajtottak végre, a másikat ezután operálják. Egy szobában fekszik itt oz erősen lesoványodott, mesterségesen táplált 13 éves kislány és a nyolcesztendős, súlyos vesebeteg kisfiú, a turbánja alatt már mosolygó kétéves agyműtött, meg frissen operált, még eszméletlen társa. Elképzelni is rettenetes, mi történik, ha valamilyen fertőzés tetézi még a máris alig elviselhető bajokat. A másik, zsúfolt kis helyiségben meglepően értelmes szempár követi mozgásunkat. Barna hajú, szép, formás kisbaba néz rám — érdeklődön. Hihetetlen, hogy ilyen pici emberi lény már kontaktust képes teremteni. De talán csak én képzelem, hogy kérdez a szeme. — Neki nincs aortája, a fő verőér nem fejlődött ki. Nem operálható ... Kékülő kis testének, élénk tekintetének emlékét magammal hoztam. Ide, a szerkesztőségbe is. A Délmagyar minden dolgozója fölajánlotta, hogy lehetőségei szerint hozzájárul Az életveszélyesen beteg gyermekekért alapítvány tőkéjének gyarapításához. Hogy a mi lelkiismeretünket se terhelje egyetlen, életre született kisgyerek elvesztése sem. Egyetértünk az alapítókkal; bárminemű fontossági sorrendben az élet az első. Chikán Ágnes