Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-06 / 133. szám

1990. június 6., szerda Hirdetés 9 Adelsheimi kórus a dómban Ha az idei koncertévadra visszagondolunk, meg kell állapítanunk, hogy meglehetősen sok külföldi vendégegyüttest és szólistát volt alkalmunk hallani. Ennek folytatásaként hangzott el a dómban Bach h-moll miséje szokatlan összeállításban: a vegyes kar a nyugatnémetországi Adelsheim városából jött, akiket a Szegedi Szimfonikus Zenekar kísért, Pál Tamás dirigált. A h-moll mise Bach egyik legvitatottabb, legrejtélyesebb műve keletkezése és megírásának célja szempontjából; ugyanakkor meglehetősen nehezen előadható, összeszokott együttest, igénylő kompozíció. Mindezt figyelembe véve érdekesnek tűnt, ez az „internacionális" előadás. Pál Tamás szavaiból kiderült, hogy a két együttes találkozása a szerencsés véletlennek köszönhető. A rendkívül jól képzett amatőr adelsheimi kórus szimfonikus zenekart keresett fellépéseihez, és a szegediek örömmel vállalkoztak a közös munkára. A dómban hallott koncertet sikeres közös NSZK-beli fellépések előzték meg. A feszített tempó miatt a kórus és a zenekar mindöszsze kétszer tudott együtt próbálni, így érthető, hogy az összefogott és pontos dirigálás ellenére esetenként voltak elcsúszások, A dóm akusztikája nem kedvezett a gyors részeknek, a hátsó sorokban ülők számára a visszhangosság miatt ezek szinte élvezhetetlenek voltak. A koncert második részében azonban, a lassúbb tempót igénylő tételekben csodálatosan felépített crescendókat és szépen lekerekített, szélesen hömpölygő dallamíveket hallhattunk. A szólisták többnyire jól szerepeltek, annak ellenére, hogy az előadásra mindössze két hét alatt készültek fel. Nagy örömünkre szolgál, hogy a néhány évig mellőzött rendkívül tehetséges Vámossy Éva egyre érettebb, finoman csengő szopránját mind gyakrabban halljuk. Lukin Márta kitűnően énekelte az Agnus Dei lírai altáriáját, melyet a hegedűkórus kísért. E rész nemcsak az énekesnő kivételesen szép hangszínének megcsillantására adott alkalmat, de bebizonyította technikai felkészültségét is. A gyönyörű dallamú, dúsan ékesített Benedictus tétel tenoráriáját Réti Csaba adta elő meglehetősen kultúráltan és igényesen. A basszus szólamot Gregor József kissé fáradtan énekelte. A technikailag és zeneileg meglehetősen bonyolult feladat (kórusnak, zenekarnak és szólistáknak egyaránt), ebben az összeállításban nagy vállalkozásnak tekinthető. Az előadás sikerében nem kis része volt Pál Tamás szuggesztív, minden részletre kiterjedő dirigálásának. Reméljük, hogy a két együttes közötti kapcsolat nem szakad meg, és a jövőben érettebb produkciókban hallhatjuk őket együtt. Gresó Erzsébet Válaszúton Mi lesz veled, társadalomtudomány? Hétfőn délután a Fészek Klubban átadták a IX. országos színházi találkozó dijait. Tegnap már hírt adtunk róla, hogy a Független Szinpad Rómeó és Júliaelőadását a zsűri különdíjjal ismerte el. ' A színházi szakemberekből, kritikusokból álló bírálóbizottság az idén nem adta ki sem a legjobb társulatnak járó fődíjat, sem a legjobb rendező díját. Az igy megmaradó díjalapból a különdijak számát viszont háromra emelte, Ruszték mellett a Radnóti Színház Utazás a Föld körül nyolcvan nap alatt című Verne-adaptációért, Mártha István zeneszerző pedig a Peer Gynt (Veszprémi Petőfi Színház) és a Kaukázusi krétakör (Nemzeti Színház) kísérőzenéjéért kapta a „szabad kategória" diját. Szeretnénk hozzáfűzni, hogy a szakma, s a közönség kitartóbb része ezúttal is fanyalogva fogadta a színházak évi termésének legjavát. Értékelő, szakmai vita idén sem volt (utoljára tavalyelőtt értékelt a zsűri). A színvonal alacsony szárnyalását jelzi, hogy sem a fődíjat, sem a rendezői díjat nem adták ki. Csalódást keltett a nagy hírű kaposvári társulat, nem jutott díj a szolnokiaknak sem. A DM figyelemmel kísérte a találkozó eseményeit, néhány produkcióról beszámolót is olvashattak. A zsűri érdeklődését is felkeltették ezek a produkciók: Schwajda György Csoda című darabjáért, Bánsági Ildikó a legjobb női, Gáspár Sándor a legjobb férfi-, Töröcsik Mari pedig a legjobb epizódszereplőnek találtatott — megosztva. Ugyanezeket a díjakat vehette át Udvaros Dorottya (Wedekind: Lulu, Katona József Színház), Gábor Miklós (Eörsi: Interjú, Játékszín), epizódistadijat pedig Eszenyi Enikő (Brecht—Weill: Koldusopera, Vígszínház), Raksányi Gellért (Szophoklész—Eörsi: Antigoné, Várszínház) és Szigeti András (Csehov: Ivanov, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház). Két látványdijat kapott a Fővárosi Operettszínház Cirkuszhercegnője: Csikós Attila a díszletekért. Kemenés Fanny a jelmezekért. Ugyancsak tervezői díjat vehetett át Khell Zsolt a Koldusopera díszleteiért, és Szakács György az Antigoné és a Koldusopera jelmezeiért. Gondolom, nem véletlen, hogy a zsűri minden díjat megosztott. Azaz, mégse mindet: a legjobb dramaturg egyedül Fodor Géza (Katona, Lulu). A kritikus, aki a versenyprogramok jó részét látta, úgy érzi, hogy az évad inkább az ígéretek, mint a nagy eredmények évadja. A Nemzetiben Csiszár Imre igazgatásának második évében nagy lendülettel folytatta reformjait, s az új irány és értékrend már kezd kibontakozni, Kaposváron a kifulladás jelei, a Katona három bemutató helyett csak kettőt tartott, a színház régi irányvonalát folytatja, új ötlete kevés. Tartja viszont lendületét a Radnóti Színház, mely Bálint András igazgatásával egyéni arcú játszóhellyé nőtte ki magát. A Víg inkább a szórakoztató műfajban jeleskedett, nagy siker volt a Fekete Péter (a találkozóra nem ezt nevezték), és sokat vitattuk Gothár ominózus Koldusoperáját. Amiben jelenleg a magyar színházkultúra a legerősebb: az a látványvilág. Legaláöb 5-6 díszlet- és 3-4 jelmeztervező képes ma világszínvonalú munkára. S végül még egy ígéret: létrejött az ország első valóban profi és valóban teljesen Független Színpada ... (márok) A politikai rendszerváltás hulláma — melyet a felsőoktatás reformja csak erősített — elsodorja a „marxista tanszékeket"? A kérdés minden főiskolán és egyetemen válaszra vár. A szegcdi József Attila Tudományegyetemen is nagy a forrongás (ezért a lobbizás is). A tét: a klasszikusan a bői csészéihez sorolható filozófia hovatartozása, az itteni szakképzésből kilógó közgazdaságtan helye, a politikától egyáltalán nem mentes Jelenkor-történeti és Politikaelméleti Tanszék, továbbá a modern egyetemi képzésben nélkülözhetetlennek mondott szociológia sorsa, és persze, az ezeken a tanszékeken oktató emberek egzisztenciája. A szabadság — nem szabad garázdálkodás Az 1987-es szegedi diáksztrájk idején az egyik, szemmel látható, füllel hallható tréfa volt, hogy az egyetem főhatósága néhány tanszék létjogának megkérdőjelezésével próbálta elodázni a felsőoktatás teljes körű átalakítását. Kéznél voltak bizonyos tanszékek, ráadásul a miniszteriális uraknak (pardon, elvtársaknak) nagy gyakorlatuk is leend: martaléknak, koncnak odadobni valamit; cirkuszt a népnek. A tüntető diákokat akkor nem sikerült megtéveszteni. Érdeklődéssel figyelem azóta is, mifélék a fejlemények a volt marxista intézetek, a két éve már társadalomtudományinak elkeresztelt tanszékcsoportok körül. Mert természetesen, ezek találtattak átszervezésre érettnek '87-ben — és még azelőtt, és azután számtalanszor. Nyilvánvalóan nem véletlenül: a politikához, közeli diszciplínáknak már csak ez a sorsuk. Az. alábbi beszélgetés: öreg. Még a magyarországi szabad választások előtt esett meg. a kampánynak abban a szakaszában, mikor erőteljesebben kezdett kidomborodni a tavaszi nagytakarítás múlhatatlan vágya. A napilapban szokatlan archív anyagot azért illesztettem most a társadalomtudományi tanszékek sorsáról szóló összeállításba, mert úgy vélem, tanulságosan vázol egy nem egészen oktatástörténeti folyamatot. Olyan (magyar, vagy nemcsak magyar) társadalom-lélektani folyamatokról is szó van benne, mint amilyeneket a következő aranyköpésekkel is szokás kifejezni: Átestünk a ló másik oldalára; vagy: A fürdővízzel kiöntjük a gyereket. * Géczi József a JATE adjunktusa. A „tudszoc" tanszéken kezdett, ahol egyszerűen megszüntette a tudszocoktatást. Aztán anélkül, hogy munkahelyet változtatott volna, „átkerült" a Jelenkor-történeti és Politikaelméleti Tanszékre. Beszélgetésünk idején a MaL gyar Szocialista Párt országos elnökségének tagja — a „pártállamlebontó" reformszárny egyik vezére (a Szegedről indult reformkori mozgalom létrehozója). Tagja maradt á napokban meg karcsúsod ott és szociáldemokrata irányzékú MSZP-elnökségnek. — A '70-es években többen és több helyen kísérleteztek a társadalomtudományok megújításával. A tudományos szocializmussal mi volt a helyzet? — Háromféle irányban bomlott. Az ELTE bölcsészkara abban járt az élen, hogy ott megpróbálták törlénettudományosítani; a pesti jogi karon a politikaelmélet, a politológia irányába alakították Bihari Mihályék; a szegedi oktatógárda egy részé pedig a 19—20. századi politika- és eszmetörténetet favorizálta. Létezett egy negyedik irány is, magamban menekülőnek nevezem: néhány oktató a harmadik világ kutatásába menekült, hiszen politikai témákban a szakmai előrehaladás — legalábbis gondolkodó embereknek — nagyon nehéz volt. — Ügy képzelem, a politikaközeli tárgyak oktatói sehogy sem tudtak megkerülni akkor kényesnek minősített elméleti kérdéseket, ezért történt, hogy — mások mellett — a volt marxista tanszékeken kezdték és végezték be a létező szocializmusok, a sztálini modell kritikáját. — Nagy energiák, óriási szervezések és konspirációk árán, de az alapvető szakirodalomhoz ezeken a tanszékeken hozzá lehetett jutni. Szen»d<>n '83—'84-től szervezetten hozzáférhetővé vált a szamizdat- és az emigrációs irodalom. A lázadók közül időnként feláldoztak egvet-egvet. kritikus szellemiségük miatt el kellett hagyni néhány oktatónak ezeket a tanszékeket — ellenzéki politikusok lettek. Engem csak följelentgettek. 1976-ban kerültem a tanszékre, akkor már nem volt túl szoros az ellenőrzés. — Hogyan lehetne összehasonlítani a kontraszelekciót a kontraszelekcióval? Ügy értem: más természetű volt-e a marxista, mint az egyéb tan. székeken? — Az értelmiség ellehetetlenítésének folyamatából egyetlen egyetemi ember sem maradt ki. A marxista oktatókat semmivel sem fizették meg jobban, mint a többieket. De a versenyhelyzet általános hiánya itt talán több kárt okozott. Nem volt tisztázott a politikai meggyőződés és a tudományos teljesítmény viszonya, nem a szakma mellett, hanem helyette érvényesült a politikai elkötelezettség. A '80-as években — már csak a biológiai törvények miatt is—megfogyatkoztak a sztálinisták, sokan nyugdíjba mentek. Az évek óta figyelhető tendencia azonban — hogy tudniillik, a társadalomtudományok embereinek beáldozásával megpróbálni elodázni az egyetemi reformot — tovább tart. Mosolyogtató lenne, ha ezen illenék tréfálkozni, hogy némely szaktudományos tanszéken jóval mélyebben gyökereznek a dogmák, mételyeznek a merev fölfogások, maradtak kövületek, s most mégis páholyból figyelik a mi vergődéseinket... — A rendszerváltás kétségtelenül eléri az egyetemeket, s a társadalomtudományokat is. Mire számítanak? — Arra, hogy lesz egy, az eddigi szaktudományosságot elismerő szelektálás, és megújulhatnak ezek a diszciplínák. Ez a liberális megoldás. Akkor van esélye, ha a modern pártok — SZDSZ, MDF — győznek) a választásokon. Lehet viszont, hogy az új politikai hullám teljesen lemossa a színről ezeket a tanszékeket, s közgazdaságot, filozófiát, szociológiát, politikaelméletet nem lehet oktatni a tudományegyetemeken. Ez esetben irracionális indulatok és lobbizások döntenek. Egy valóban halaszthatatlan felsőoktatási reform , helyett, amely immár tömegigény, mégint átszervezésekkel bódítjuk magunkat, s mondjuk, azzal érvelünk, hogy a történelemoktatásba minden besuszterolható, amit eddig társadalomtudományi oktatás címszóval jelöltünk. Ez pedig akkor sem lesz igaz, ha nagyon sokan és nagyon sokszor emlegetik. Nehéz jósolni, de úgy vélem, nem ússzuk meg a pártharcokat az. egyetem falain belül, elkerülhetetlenül begyűrűznek, s erre egzisztenciák is rámennek. Azt remélem, hogy generációknak azért mégsem kell maid nélkülözni az áramlatok sokféleségének ismeretét a társadalomtudományokban. s szakmák nem esnek áldozatul politikai vagy professzori lobbik szabad garázdálkodásának. Én legalábbis azért politizáltam és úgv oktattam eddig, hogy egy szabadelvű világ köszöntsön ránk — tudományban és oktatásban i«. Sulyok Erzsébet Újraszabják az egyetemet — Az útkeresés jó egy éve tart — mondta Szentpéteri István jrofesszar, aki azt a bizottságot vezeti, melynek feladata, hogy összehangolja a korábban marxistának nevezett tanszékek jövőjére vonatkozó kezdeményezéseket. — Az ötvenes években hozták létre a központi marxista tanszékeket, az ideológia három fő alkotóelemének megfelelően: marxista filozófia, politikai gazdaságtan ós tudo. mányos szocializmus névvel. Az egyetemi struktúrában ezen tanszékcsoport szervetlen testként való életre keltésének indoka az volt, hogy az ottani oktatók mindhárom karon tanítanak. Az 1979-ben alakult, általam vezetett Szociológiai Tanszéket ideológiai és politikai okokból a „központi marxista tanszékekhez" csatolták. A hetvenes évektől szorosabban együttműködő tanszékcsoport átalakulásának szükségszerűsége több éve nyilvánvaló. Ezt fejezte ki a tavalyi névváltozás — marxista helyett társadalomelméleti tanszékcsoport —, majd az egyetemi tanács által idén tavasszal szentesített felbomlás. Most olyan átmeneti állapotot élünk meg amelyben adott a korábbi, rossz útról való letérés lehetősége. A látványosnak tűnő szervezeti változás mögött lényeges tartalmi, okta. tási reform húzódik meg. Nem csupán arról van szó, hogy a volt marxista tanszékek új helyet keresnek, hanem arról is, hogy új szerepkörrel csatlakozhassanak a karokhoz. A változások irányát a karok igényei kell, hogy megszabják. A Bölcsészettudományi Kar elképzelhetetlen filoz.ófiaítörténet) nélkül. A jelenlegi tanszék oktatóinak többsége ott megtalálja helyét, fő szakká fejlesztheti a jelenlegi B szakos filozófiaképzést. Azok az oktatók, akik jelenleg is jog-, illetve természetfilozófiával foglalkoznak, a másik két kar valamelyik tanszékéhez csatlakozhatnak. Nem ilyen stabil a többiek helyzete. A közgazdászok három irányba orientálódnak: a jogi karon e tárgy oktatásának egyre nagyobb szerepe lehetne, a Természettudományi Kar programozómatematikus- és közgazdász-szakképzéséhez is kapcsolódhatnának. Az egykori Tudományos Szocializmus, a jelenlegi Jelenkor-történeti és Politikaelméleti Tanszék: helyzete a legnehezebb; az oktatók egy része csak személyében kapcsolódhatna valahová. A történészeknek) a Bölcsészettudományi Karon, a politológusoknak a Jogtudományi Karon lehet helye. A Szociológiai Tanszék új szerepéről is különböző elképzelések vannak. A Bölcsészettudományi Karon B szakos szociológiaképzést kezdeményeztek, mert a középiskolákban a filozófia mellett választható tárgy lesz a társadalomismereti stúdium. Ugyanakkor a jogi karon szervezéstant és vezetéstudományi ismereteket oktatnak, a Természettudományi Karon a tudományos technikai forradalom hatásáról hirdetnek speciálkollégiumot. Így indokoltnak tartják, hogy — átmeneti ideig — a rektorhoz tartozzon ez a tanszék, hasonlóan, mondjuk, a Testnevelési Tanszékhez. Az ismertetett elképzelésekről a kari tanácsok júniusban döntenek, de a végső &zót-az egyetem tanácsa mondja ki. — Általános társadalomtudományokra kevésbé lesz szükség, mint a közelmúltban. Ezért akárhogy is oszlik meg a karok között e tanszékek oktatógárdája, a létszám csökkenni fog — mondta Csákány Béla, a JATE rektora, amikor a változás egzisztenciákat érintő hatásáról kérdeztem. — A természetes eróziót támogatom. — Az átszervezésnél szokásos módszereket alkalmazzuk — egészítette ki a mondottakat Szentpéteri István. — Így például az idő előtti, kedvezményes nyugdíjaztatást, vagy a kapósabb végzettségű kollégák távozásra ösztökélését. Ettől függetlenül, az átalakítás egzisztenciális válságot okozó hatását teljesen közömbösíteni nem lehet. — A bölcsészek a volt marxista tanszékek oktatóit szabályosan pályáztatják: tudományos, emberi kvalitásaikat vizsgálják. Ezt a jogot nem vitatom, de kérdezem: mi lesz a karokon biztos állásukból kritizáló, ám a szakmai követelményeknek nem, csupán a korábbi politikai elvárások, nak megfelelő „kövületekkel"? — Ezzel az ellentmondással a dékán is tisztában van. A vizsgálat célja az hogy feltárják: a Bölcsészettudományi Karon tervezett filozófia- és szociológia-szakképzés beindításához adott-e az oktatók szakmai felkészültsége — válaszolt Szentpéteri István. — Az egyetem minden egységétói elvárható, hogy az értelmiségi képzés és a tudomány szempontjait tekintse abszolút mércének minden új munkatársónak alkalmazásakor — vélekedett a rektor. — A karoknak ez kötelességük, de nem joguk. A szervezeti változásról és a személyi kérdésekről végső soron az egyetem tanácsa dönt. — Boldog egyetemista koromban valódi sikernek tekintettük, hogy elértük: bölcsészhallgató létünkre filozófiatörténetet hallgathassunk. A mostani változásokban az egyetemisták nem hallatták szavukat? — A hallgatók tavasszal nem voltak abban a helyzetben, hogy megszervezzék önmagukat — állította a rektor. — Feltételezem, hogy az új tanév kezdetén az egyetemen belüli szervezeti változásról, annak személyi vonatkozásairól vélem ""vt mondanak. Űjszászi Ilona