Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)
1990-06-05 / 132. szám
6 Sport 1990. június 5., kedd Eremosztás bajnokoknak Szurkoltam, hogy feljusson a Szeged" Ünnepelni gyűltek egybe tegnap, a kora esti órákban a Szeged SC bajnokságot nyert NB Il-es labdarúgói. Örömük, s velük együtt a városé érthető, indokolt, hiszen öt év után — ha minden igaz, s nem jön közbe semmi rendkívüli — ősztől ismét első osztályú focimeccseket láthatunk majd a Tisza-parti stadionban. Az éremosztó összejövetelt megtisztelte dr. Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke is, aki keresetlen szavakkal imigyen köszöntötte a labdarúgókat és vezetőiket: — Gratulálok a csapatnak, nz őket segítőknek, és valamennyi szegedi szurkolónak. Mondom ezt annak ellenére, hogy tavaly, azon az ominózus, Vasas elleni mérkőzésen én voltam az, akit majdhogy megköveztek, pedig nyugodt lelkiismerettel mondhatom, ős szegedi szurkoló vagyok, s nem kis kötődésem van a városhoz. Boldogan vállaltam, hogy itt lehessek ezen az ünnepségen, s gratulálhassak — elsők között — a szép sikerhez. Tiszta szívből és őszintén mondom, Szurkoltam azért, hogy feljusson a Szeged! Ez megtörtént, igy aztán most azt kívánom, maradjanak is bent az NB írben. Ehhez persze Nagy László teJiréteie Laczkó Mihály a házi gólkirálynak. Kun Lajosnak gratulál az éremosztó ünnepségen sok minden kell. Ne feledjék, csak ott lehet jó futball, ahol ezt mindenki akarja! Ehhez összefogás szükséges, városi és megyei szinten egyaránt, mert ahol széthúzás tapasztalható, ott nagyon nehéz lesz az elképzeléseket megvalósítani. Bízom, a város ös.zszefog, megtalálja a közös hangot, ami biztosítéka az eredményes NB l-es szereplésnek. Ehhez kívánok erőt és egészséget, önbizalmat, sok-sok anyagi támogatást, hogy a csapat ne retúrt váltson, hanem tartósan és jól játsszon ar. első osztályban! A bajnoki cím méltatása után az MLSZ elnöke átadta az első helyért járó érmeket, ezt követően pedig a játékosok és a meghívott vendégek. kötetlen, baráti beszélgetés formájában elevenítették föl az élményeket, váltottak gondolatot a hogyan továbbról. F l r I wr Megyei II. osztály Álgyőn hét gól A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában Eperjesen nyert a Csanádpalota, s ezzel megmenekült a kieséstől. A legtöbb gól Algyőn esett, ahol a hazai együttes hétszer vette be a földeájkiak kapuját Egyébként az élen a helyzet változatlan. Eperjes—Csanádpalota 1-2 (l-l) Eperjes, 100 néző. Vezette: Szekeres Z. A Csanádpalota sokkal többet támadott, s ez gólokban is megmutatkozott. Góllövök: Miskolczl.ililetve Bencsik, Jáksó. Ifjúságiak: Eperjes—Csanádpailota 2-5. Postás—Szatymaz 1-2 (1-2) Postás-pálya. 50 néző. V .: Tóth A. A játékvezető az egyik félnek megadta a tizenegyest a másiknak nem .., Góllövők: Keresztes. ill. Holler (2, egyet 11esból) Iif júságiak: Postás— Szatymaz 4-0. Algyó—Földeák 7-0 (3-0) Algyó, 250 néző Vezette: Laczkó B. Az eredmény híven tükrözi a két csapat közti teljesitménykülönbGóllövők: Görög (2), Sándor, Farkas, Tóth, öze, wovacs. Ifjúságiak: Algyő—Földeák 1-2 Kiszombor—Asotthalom 2-1 (1-0) Kiszombor, 150 néző. V.: Knerczel. A 75. percben szerezte meg a győzelmet a nazai csapat. Góllövők: Horváth (2), ill. Fődi. Kiállítva: Becsei (Kiszombor). alakították ki a csapatok a közepes színvonalú találkozón. Góllövők: Széli, illetve Király. Ifjúságiak: •Húsos 0-3. Zákányszék— Ifjúságiak: 2-1. Csanytelek—UTC 2-1 (l-l) Csanytelek. 100 néző V.: Bokor, öngólok döntötték el a mérkőzés sorsát. Oóllövők: Kakuszd, Fülöp mindkettő öngól, ill. Lénárt. Ifjúságiak: A mérkőzés 8-1-es UTC-vezetésénél félbeszakadt. mivel a csanytelek.! gárda 7 főre fogyatkozott. Zákányszék—Húsos l-l (0-1) Zákányszék, 300 néző. V.: Vezér D. Kevés helyzetet Rúzsa—üllés 4-1 (2-0) Rúzsa. 250 néző. V.: Rácz. Végig fölényben játszott a Rúzsa. Góllövők: Varga (2), Szrenka, Juhász, illetve Vitális. Ifjúságiak: Rúzsa—Üllés 2-2. Kistelek—Szegvár 2-2 (l-l) • Kistelek. 200 néző. Vezette: Kérdő. Góllövők: Tóth I.. Szakái. A bajnokság állása: Negyven év múltán Kézfogás Hogy is van ez? Hallunk egy évszámot, amely valamilyen, a sporttól esetleg telje, sen független információt tartalma/. A Szegedi Honvéd neve. könnyen lehet, még csak véletlenül sem hangzik el, néhány szurkolóban mégis egy csapásra szimpátia, s emlékek sora ébred. Hogy is mondták? 1950. május 2. Igen, akkor alakult meg a Szegedi Honvéd sportszázada. A fakó jegyzőkönyv lapjai, no meg Endreffy Lóránt parancsnok „Sporttisztképzó tanfolyam hallgatói tanulmányi előmenetelének nyilvántartása" címet viselő könyvecskéje mindent elmond. Például azt, hogy a kosaras Vasi Gellért politikai foglalkozás, katonai foglalkozás és szertorna tárgyakból egyaránt hármas osztályzatot kapott, míg oroszból és reggeli tornából elöljárói négyesre értékelték fölkészültségét. Mednyánszky Rudolf főhadnagy neve mellett ott díszeleg a megjegyzés: politikai előadó. A „magas méltóságot" viselő középhátvéd rangjához méltó kalkulusukat könyvelhetett el. A Tornavezénylés című tárgyból például hét alkalommal érdemelt ki ötöst. A krónLkás jóleső érzéssel veti papírra: a klub. a sportszázad teljesítette küldetését, hisz a Honvédot szerte az országban, mind a mai napig, a híres egyesületek sorában emlegetik. Az egykori honvédsportolók, a sportszá. zad tagjai a 40. évforduló alkalmából szombaton baráti találkozót rendeztek Szegeden, a helyőrségi művelődési központban. Tíz sportág képviseletében kilencven egykori kitűnő versenyző, köztük számos válogatott randevúzott városunkban. Dr. Mészáros Károly, az esemény fő szervezője és Endreffy Lóránt, egykori sportszázadpararnesnök köszöntője után a megjelentek egyperces néma főhajtással adóztak azon társak — többek között Mélykúti Béla, Perényi Oszkár, Lökös Elek, Relovszky Róbert (vezetők). Kovács Imre, Polyák Gyula (edző). Sipos István, Bodzsár Sándor. Faragó Gyula. dr. Hajós Imre. Kiss József, Hirsch József — emlékének, akik nem élték meg a viszontlátást. A gyász másodperceit követően egy kisebbfajta ünnepségre is sor került Lelkes Honvéd-szurkolók, Szécsi István, Hevesi András és Bakos lmlegendákkal re egy labdarúgót ábrázoló bronzszobrot adtak át Baráth Jánosnak, a futballcsapat kapitányának. Apropó, labdarúgócsapat! Minden idők egyik legjobb szegedi együttesének tagjai közül Palotai János, Mészáros Károly, Baráth János, Kovács János, Macsali Gyu'a, Machos Ferenc, Rábay László, Cziráki József, Rózsavölgyi Lajos, Remzső László, Remzső Ferenc és dr. Kalocsay Géza edző jelent meg az eseményen. Kotász Antal, Mednyánszky Rudolf és Csáki Béla táviratban, illetve levélben köszöntötte a hajdani játszótársakat. Szinte teljes volt az ötvenes évek elején sikert sikerre halmozó kosarasgárda is. Dr. Faragó József, dr. Merényi Kálmán, Ribizsár Gyula, Halász János, Vass Gellért, dr. Papp Nándor és társaik a délutáni órákban „átvették a hatalmat" a teremben. Jókedvű danolászásukat Faragó , Dódi" lakásán folytatták. s ki tudja, számukra mikor ért véget a baráti találkozó. Az erős emberek, a birkózók közül Kendi József és Fiam Sándor kezét szoríthattam meg. Miként a szegedi atlétika és motorsport élő legendáit, Németh Andrást és Noel Vilmost is örömmel fedeztem föl az ünneplók seregében. Az asztalbontás előtti percekben Machos Ferenccel váltottam szót. A 23-szoros válogatott középcsatár meghatódottan mondta: — Itt. Szegeden nem ment úgy a játék, ahogy szerettem volna, s amint azt méltán elvárták egy sokszoros utánpótlás-válogatottól. Későbbi sikeres pályafutásomat itt, a Honvédban, edzőm és játékostársaim segítségével alapoztam meg. 1953 decemberében nehéz szívvel váltam meg a Felső Tisza parti pályától. Egy rózsabimbót hagytam itt, és visszatérve egy rózsacsokrot találtam. Ennyit vártam, amikor ma reggel a Nyugatiban fölszálltam a vonatra — és mutatja a hüvelyk- és mutatóujja közötti távolságot — Aztán ennyit kaptam. És Machos Ferenc széttárja a karját rnint amikor a nagyzoló horgász henceg, hogy micsoda nagy halat fogott. Szombaton, az ünnepségen részt vett valamennyi egykori Honvéd-sportoló szakjába került egy nagyobb méretű tiszai ponty ... Thékes István 1. Zákánysz. 23 22 * 3 72-33 70 2. K.-Húsos 23 17 11 1 69-34 62 3. Kistelek 23 Ifi 6 7 83-44 54 4. Csanyt. 23 13 7 0 54-48 46 5. Szegvár 23 12 7 10 58-58 43 fi. Szatymaz 23 11 fi 12 56-52 39 7. Kuzsa 23 * 11 • 56-52 38 (t. Algyó 23 1 0 11 64-51 36 9. Klszomh. 23 • 0 11 62-65 36 10. Fóldeák 23 10 ( 13 40-52 36 tl. UTC 23 > 8 12 55-41 35 12. Asotth. 23 0 0 12 51-59 35 13. Csanádp. 23 7 11 11 44-57 32 14. Postás 23 7 8 14 42-52 29 15. üllés 23 7 7 15 33-67 28 16. Eperjes 23 4 4 21 17-96 16 Tenisz Kinizsi-győzelmek az idényzárón A Szegedi Kinizsi QB lilás férfi teniszcsapata fölényes győzelmekkel zárta ez idei bajnokság tavaszi idényét. A móravárosi klub teniszeződ ligeti pályájukon szombaton e Szentesi Kinizsi, vasárnap pedig a Békéscsabai El őre-Spartacus ellen arattak fölényes győzelmet. Eredmények: Szegedi Kinizsi—Szentesi Kinizsi 8:1. A szegedi együttes pontszerzői: Tomka. Kapuvári. Könczöl, ifj. Thékes. Szigeti és a Thékes, Tomka, Könczöl, Csernyánszky es az ifj. Thékes, Szigeti párosok. Szegedi Kinizsi—Békéscsabai Elöre-Spartacus 9:0. Pontszerzők: Thékes, Tomka, Kapuvári, Könczöl. ifj. Thékes, Szigeti, továbbá a Tomka, Csemyánszky, Koncnál. Szigeti és a Kapuvári, Székely duók. Totónyeremények A Sportfogadási es Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 22. játékhetére fi 729 282 db szelvény érkezett be. A nyeremények: •13 plusz egy találatos szelvény 20 darab, nyereményük egyenként 287 ezer 797 forint, 13 találatos szelvény 30 darab, nyereményük egyenként 156 980 forint, 12 találatos szelvény 1145 darab, nyereményük egyenként 4570 forint, 11 találatos szélvény 11 683 darab, nyereményük egyenként 448 forint, 10 találatos szelvény 71 693 darab, ínyereményük egyenként 109 forint. A közolt. adatok nem véglegesek. a szelvenyek ellenőrzése még tart. Újabb rekordok A Délvidéki Aero Club két pilótája egy hete országos rekordot állított fel, több mint 750 kilométert repült vitorlázó-repülőgéppel, A hét többi napján is kiemelkedő eredményeket értek el: május 29-én Kerekes László oktató a Szeged—Mátészalka—Szeged 528 kilométeres távot megrepülve gyémántkoszorús, Eklics Gábor repülőgép-vezető a Szeged—Berettyóújfalu—Szeged 306 kilométeres távval aranykoszorűs teljesítményt ért eh Szerdán Nacsa Zsuzsanna repülőgép-vezető a Békéscsaba—Hajdúszoboszló—Domaszék—Füzesgyarmat— Szeged 502 km-es távot teljesítve második gyémántkoszorúját is megszerezte. Csütörtökön Farkas Imre repülőgép-vezető ért el aranykoszorús fokozatot: Szeged—Berettyóújfalu— Szeged távon 306 kilométert • repült. A hétvégére újabb országos rekord született: pénteken dr. Nagy Sándor oktató és Katona Dezső repülőgépvezető kétkormányos IS—28B2 vitorlázórepülővel délelőtt 11 órakor emelkedtek a légtérbe, és a Nyíregyháza— Szeged—Berettyóú J falu—Szeged 533 km-es távot végigrepülve 18.40-kor landoltak a szegedi repülőtéren. Teljesítményük egyedülálló, rajtuk kivül kétkormányos géppel még senki sem repült ennél hosszabbat Magyarországon; eredményük csakném 100 km-el jobb a réginél, amit szintén a Délvidéki Aero Club pilótái tartottak. m VOLÁNSPORT KFT EMKE RENTACAR **< ÜZLETÁG ' Név: Lakcím: Végeredmény 1. Gyula/—Tápé 2. Csongrád—Malév + 1 Mezökovácsháza—Szentes Pótmérkőzés Dabas—Orosháza A postara adás határideje: június 9. Címűnk: Délmagyarország. 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. A borítékra írják rá: 2 + 1. Mivel az előző 2 héten nem volt telitalálatos szelvény, ezért a nyeremény erre a hétre halmozódott Szabályaink értelmében ezen a héten a 240 darab kéthasábos totószelvényt mindenképpen fel kell osztanunk. Most is úgy hozta a sors, hogy se telitalálatos, se pedig kéttalálatos szelvényre nem akadtunk az értékelés során. Ezért az egy találatot elértek között osztjuk ki a 240 darab totószelvényt. Nyerteseink, akik 22 darab szelvényt kapnak: Börcsök Imre, Gömörl Jánosné, id. Kováts Géza, Ocskó Jánosné, Szabó Zoltán. Fehér László, Lajos Attila, ifj. Kovács Bertalan, Szécsi Béla. Akik 21 darab szelvényt nyertek: Maróti Tibor, Lajtár Norbert. A nyeremények átvehetők a Somogyi utcai Volájito tó lóban.