Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-30 / 157. szám

1990. június 23., szombat DM1 mqSpi" HAY JÁNOS Afrikai mozaik II. Szerdzsó Podmanió dala* Duinói elénium az angyal locsog a fürészgép dumál szép eladólány vesd le az inged hadd szóljon végre Reiner Maria Rilke * Lc voltunk dermedve, lassan a vérkeringésünk is leállt, de Szerdzsó az utolsó pillanatban megállította a dermedő elhalálozás folyamatát. Felkapta a partvist, mint egy gitárt, s a szájával csücsörítve a villanyhangszer hangját imitálta: dzsü-dzsü-dzsü­dzsü... Felcsendült a rock and roll ismert primitív sémája: tonika­domináns-tonika-szubdomináns-domináns-tonika. Aztán Thisó Elió füle felé kapott, mikrofont marokra fogta, s beleüvöltötte: Lédiz cnd dzsentlümensz hír máj rakendrol szongt Duinói elénium Az előadás után éles csöngő hangot hallottunk. Mi ez a sípolás, talán Szerdzsó elfelejtette kikapcsolni a villanypartvisát? Semmi, semmi, csak a fülem — motyogta Thisó. A dal kacagásra késztetett mindenkit. Ha-ha-ha-ha — így röhögtünk, bár inkább sírni kellett volna. A kisfiam dala* Játszótér megjöttek a huldózeres fiúk megjöttek a dömperes fiúk megjöttek a markolás fiúk megjöttek a tűzoltókocsis fiúk csúnya rolleros kislány csússz le a csúzdáról. * Elővettem a családi fényképalbumot. Születésnap, kará­csony, névnap, húsvét. Megmutattam, ki kicsoda, s közben dicsértem a fényképészi zsenialitásomat, amely a gyermekünk születésével vette kezdetét. Aztán mesélni kezdtem a gyerekek világlátásáról. s példaképpen a kisfiam néhány versét is előadtam. JOHN HALAS RAJZAI A diktatúra ellenszere — A film ma már számunkra újabb mondanivalókat is tartogat. Hiszen nem biztos, hogy a sztálinizmus volt az utolsó diktatúra errefelé. — Ha a háttérben nincs meg a kvalitás, ha a tömeg felvilágosulatlan. akkor az egyén a tudatlanságot kihasználhatja. Ak­kor fennáll annak a veszélye, hogy egy arra rátermett személy magát mindenha­tónak kikiáltva visszaéljen a nép bizalmá­val. Reméljük, ez az ország képes arra. hogy elkerülje az újabb diktatúrákat. — Hogyan? Van erre recept? — Egyetlen ellenszer van: a tudás, az információk megszerzése, az egyéni tehet­ség kibontakoztatása. S ez ma már nem olyan nehéz. Lehet látni a tendenciákat. Hiszen az információkat nem lehet titok­ban tartani. Csak idejében le kell leplezni a szándékokat. A Szovjetunió népe het­ven évig hitte el a mesét. A ma éló népesség már ebben a rendszerben szüle­tett és élte le az életét. Nekik még kell ötven év, mire eljutnak odáig, hogy el tudják kerülni az esetleges önkényural­mat. Sajnos, addig ott még születhet egy­két diktatúra. — És nálunk? — Kelet-Európa az utóbbi negyven év­ben szinte teljesen elvesztette az egyénisé­gét. sajnos a nemzetek a történelemből is igen keveset tanultak. De talán még nem késó visszatalálni régi önmagukhoz. Egy­egy ország sorsa a jövőben azon áll vagy bukik, hogy az egyéni tehetséget mennyire gondozza és használja. A magyaroknak is egész magatartásukat, az értékekhez való viszonyukat meg kell változtatniuk. Min­den azon múlik, mennyi egyéni ötlet, tu­dás. képesség van jelen a gazdaságban, a tudományban, a művészetben. Fel kell ismerni, hogy az ország tehetségének ma egynegyedét használják csupán, a három­negyede parkolópályán van. Ez luxus. A magyar pedig tehetséges nép. S nem is gondolják itthon mekkora a presztízse a világban. Négy-öt évvel ezelőtt kinnélő magyarnak lenni is egészen más státust jelentett, mint manapság. Most ha egy idegen társaságban kiderül, hogy magyar vagyok, hát a jelenlevők felkapják a fejü­John Halasról most kiadásra váró Mr. Rajzfilm című könyvé­ben Bodnár György a következő­képpen ír: „Azon kevesek közé tartozik, aki képes volt Kepes György jelmondattal felérő megál­lapításának is eleget tenni: 'egy­szerre kell rendelkeznünk a tudós agyával, a festő szemével és a költő szívével'". Szegeden nemrég mutatták be a művész Emlékezés Moholy-Nagy Lászlóra című most készült animá­ciós filmjét és az Állatok farmja című Orwell-regény rajzfilm­adaptációját. Utóbbi — a sztáliniz­mus keserű szatírája — harminc­éves késéssel érkezett el hozzánk. ket és tisztelettel néznek rám. Sez nagyon jólesik. — Mi itthon úgy érezzük, hogy ez a rövid ideje megnőtt ázsiónk újra zuhanni kezd. Más kelet-európai országok sorra elhúz­nak mellettünk. — A sakktáblán a magyarok pozíciója ebben a pillanatban még igen jó. Tehát nagyon sürgősen kellene jól lépni. Tény, hogy ha időben nem használja ki ez az ország a most megnyílt lehetőségeket, ak­kor újra hosszú ideig elkerüli a szerencse. Mi kintről azért optimistábban látjuk Ma­gyarország jövőjét. Bekalkuláljuk a bi­zonytalankodásba azt is. hogy az itteni politikusoknak nem volt még lehetőségük tanulni. Később biztosan jobban tudják majd, hogyan kell egy országot felvirágoz­tatni. — Remekül ismeri az itthoni állapotokai miközben Angliában egészen más körül­mények közölt él és dolgozik évtizedek óta. Ez a kettősség nem okoz-e némi skizofré­niát? — Sohasem éreztem, hogy meg kellene kettőznöm magam. A pályám, a hivatá­som miatt vettem az utam arrafelé, ahol lehetőséget láttam a kibontakozásra, a folyamatos munkára. A művészet világ­nyelven beszél, s én akkor érzem jól ma­gam. ha filmjeimmel elmondhatom, amit gondolok. S erre az előző évtizedekben kinn több lehetőségem volt. — Most egy ősbemutatót is láthattunk.... — Moholy-Nagy Lászlót elfelejtették. Azért csináltam ezt a filmet, hogy emlé­kezzen Európa erre a jeles egyéniségre. Ma még nem értékeli ót kellóképpen a művészettörténet. — Orwell szintén nagy egyéniség, gon­dolom azért vállalta szívesen, hogy megfil­mesíti az Állatok farmját. A film befejezése azonban nem azonos a regényével... — Az Orwell-i befejezést túlságosan le­hangolónak éreztem. Nem akartam happy endet, hiszen az idegen lett volna a témá­tól, de egy lépéssel tovább gondoltam a történetet. Ami a valóságban napjainkban fejeződik be. PACSIKA EMÍLIA Tündér Kamilla akkor szü­letett, amikor egy rövid tör­ténetű, ám annál hevesebb vallásháború két dühös cso­porttá osztotta a falu lako­sait. Kenderesi atya ellené­ben Vér Ádám örökutazó lé­pett fel új tanaival. Szerinte a világteremtés hetedik napja az ember legfontosabb és legfélelmetesebb hu­szonnégy órája volt, lévén ez az egyetlen nap, amit az inkább szerencsétlen, mint gyarló képmás Isten nélkül töltött. Márpedig a bűnbeesés is — ha egyáltalán volt ilyen — csak erre a napra datálható, csakhogy nem véletlenül, hanem elóre eltervezve, jól kigondolva. Isten pontosan azért hagyta magára az élet ügyeiben még járatlan embert, hogy az beletévedjen a bún szörnyű mocsarába. Mert Isten megijedt saját képmásától, meg­rettent attól, hogy túlontúl szeretni fogja, jobban mint önnön magát. Vér Ádám szerint Isten megijedt a szere­lemtől. s ha van eredendő bűn. akkor ez az. Kenderesi atya szerint azonban Vér Ádám egy része­ges és istenkáromló disznó, aki mielőtt haza nem tért világ körüli tévelygéseiről — mert hiszen volt tengerész Amszterdamban, vámos Brémában, rabszolgakeres­kedő Algírban és rénszarvasvadász Szibériában — össze­vissza olvasott mindenféle parázna, eretnek és tiltott könyveket, szavait ezért az Ördög sugallja, mozdulatait sötét angyalok óvják. Ennek azonban némileg ellent mondott a falusiak általános benyomása, miszerint Vér Ádám soha nem ivott, csöndes és tiszteletreméltó ember volt, szavait mindig megfontolta. Kenderesi atya sajnos rosszul politizált. Türelmetlensége, vak dühe sok inga­dozó és közömbös falusit átsodort Vér oldalára, s csak később jött rá. hogy átokkal, méreggel és hangos szóval semmit sem ér el. sőt inkább ront a helyzeten, csakhogy ekkor már késó volt. a rontás szelleme rátelepedett a falura, ahol három esztendeje nem sírt fel újszülött, ahol három kerek esztendeje nem született gyermek. Zákány Pál földműves egy valószerűtlenül tiszta és fényes hajnalon a kertvégi vizelde mellett ekkor talált Tündér Kamillára. Zákány a szerelmet a nemi szervek ostoba összeesküvésének tekintette, amihez a léleknek semmi köze, mondjanak bár mást a régi népek, és sliccét gombolgatva éppen különös éjszakai álmán tűnődött, amikor a kamillavirágok apró napjai között meglátta a meztelen és alvó leánygyermeket. A gyermek nem lehe­ett több egy hónaposnál. A férfi elsó gondolata az volt, hogy az Ördög szórakozik vele. Zákány előző éjszaka azt álmodta, hogy egy fiatal lány ölébe ül. dörzsölgeti boros­táját, nyakából tenyérnyi pihéket fúj. erős dróthajába belekócol, szőrös mellkasát hajnalillattal összelehelgeti s közben azt csilingeli: Apám... apácskám... édesapács­kám! Egy nappal korábban Zákányné hálóingjén, bár már ö is jócskán elmúlt negyvenéves, átütött hatalmas mellbimbójának sűrű teje, az asszony dermedten nézte a fehér és cseppfolyós életet, majd megkóstolta. Olyan édes volt, mintha a gyermek utáni vágy sziruppá vált volna az öregségtől már végigsimogatott testében. Zá­kány tudta, hogy az emberek álmai rendre mindenféle nyomokat hagynak a valóságon, ilyen a hímvesszők tojássárga könnye, a dunyhákba, paplanokba beletört asszonykörmök félholdja, a lányiepedók ördögarcot min­tázó vércsöppjeinek rajza, ilyenek a szavak, melyeket az éjszakának suttognak és nyögdécselnek az emberek, egy Mese Tündér Kamilláról ilyen álomból maradt a vi­lágra a telihold, a fa, a felhő, s úgy lehet még az elsó könyv is, ám hogy bárminemű álom­ból egyszer egy rózsaszínű talpú, mosolygó leánygyer­mek váljék, arra soha nem mert gondolni. Túl egyszerű lett volna. Fölemelte tehát a gyermeket, és bevitte a feleségének, aki nem kérdezett semmit, de úgy adta mellét a pici szájnak, mintha ez a mozdulat e történet legtermészete­sebb pillanata lenne. A férfi elnézte az egymást föltéte­lező két testet, mígnem hirtelen megérezte, ennek a lánynak ók nem képesek nevet és történetet adni, nem is kell persze, mert úgy lépett be az életükbe, olyan természetes és kikezdhetetlen függetlenséggel, amihez az ó keresetlenül egyszerű szavaik kevésnek bizonyulnak majd, ez a kamillaillatú lánytest úgy tölti be öregségük, nyomasztó gyermektelenségük és közös magányuk ud­varát, mint mesét a vágy: a legyenből egyszer csak van lesz, érinthető, látható, szagolható, ha szeretni érzék­szervek által lehet, akkor az mindenek fölött földi esemény. Isten teremtményei által szerethető. A vallásháború gonosz és hiábavaló indulatait egyet­len nap alatt elmosta a leánygyermek futótűzként elter­jedő híre. Támadtak persze új, ha lehet még gonoszabb és elvetemültebb vágyak is. Zákányék szomszédjai Vö­rösék voltak, akikről még a falu süldő lányai is tudták, hogy a fiú, a fiatalabb Vörös olykor elzavarja csenevész és örökké részeg apját otthonról, hogy anyjával háljon, aki ilyenkor szinte megnémul a félelemtől és a boldog­ságtól, de soha nem meri bevallani magának, hogy jó a fia hatalmas és szőrtelen testével találkoznia, hogy úgy várja ezt a szörnyű bünt napra nap. mintha már nem tudna nélküle élni, s így is lehetett, mert amikor a fiatal Vörös nem sokkal az ezüstös Pilinger halála után eluta­zott. néhány nap múlva a lucernaföld haragos zöldjében találták meg anyja holttestét; kibomlott haja, eltorzult tekintete, görcsbe horgadt ujjai valami szörnyű találko­zásról meséltek még utoljára. A fiatal Vörös tehát másnap átballagott Zákányékhoz, és halkan csak annyit mondott a földművesnek, adja oda neki a gyereket. Zákány sápadtan állt a hatalmas ember elé, és tudta, már csak néhány pillanata van hátra. Vörös álmosan elfordította a fejét és azt suttogta: „Add ide a lányt Zákány, mert kiontom a beleidet!" Zákány Pál úgy mesélte később, hogy Vörös kezében már villant a hatalmas bicska, amikor belépett az ajtón az ezüstös Pilinger. A farkaskereskedö csak annyit kérdezett moso­lyogva Vöröstől, akarja-e, hogy a következő éjszaka nőstény farkas nyalogassa fényesre az ágyékát, mire a durva férfi sápadtan, szó nélkül kihátrált a házból... Amikor a kislány megtanult beszélni, apja az ölébe ültette és megkérdezte tőle: „De mégis, ki vagy te?" A lányka komoly maradt: „Hívhattok Tündér Kamillá­nak." S hirtelen olyan tömény virágillat töltötte be a kicsiny ház földpadlós szobáját, hogy Zákány Pál széde­legve botorkált ki az udvarra. A gyermek hároméves volt ekkor. Az átok megtört. A falu bábáját másnap két vajúdáshoz hívták, és Kenderesi atya is váltig állította, hogy reggel, amikor a templomba indult, heti penzuma­ként letörölgetni a kicsi Jézust tartó Szűz Mária festett faszobrát, magán érezte Isten megbocsátó tekintetét. DARVASI LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents