Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-27 / 154. szám

1990. június 27., szerda Kultúra 5 Minőség — hivalkodás nélkül Marosvásárhelyi zenei napok Jeles külföldi és hazai vendégek — karmesterek, szólisták — adtak szárnyakat a helyi zenekarnak, ösztönözték maximális teljesítményre. Szükség is volt rá, hiszen a marosvásárhelyi szimfonikusok is jócskán megfogyatkoztak az utóbbi időben, a zenekarnak nagy vérveszteségeket kellett elszenvednie, kihevernie. Európa-szerte sok-sok olyan zenész muzsikál, aki ebben a formációban kezdte vagy teljesítette ki pályáját. Hiányukban, legjobbjai távoztával is képes volt az együttes igényes, színvonalas szereplésre. Folyamatos megújulása, főnixmadár-sorsa a város szép zenei hagyományaiba ágyazódik. Mindegyre feltűnnek itt kiugró tehetségek, akiket nevelőik fáradhatatlanul, hozzáértéssel, jó pedagógiai érzékkel készítenek fel a zenei hivatásra. S többnyire azok se vesznek el a zene számára, akik előtt nem nyílnak meg a Konzervatórium kapui, Lezajlott a huszadik is. Zavartalanul, sikeresen. Persze, nem gondtalanul. A szervezők az utolsó percekig attól tartottak, éppen azok maradnak távol a fesztiváltól, akiknek immár két évtizede, évadvégről évadvégre teljes szívvel, odaadással szánják — a közönség. Szerencsére, nem igy történt, az aggasztó jelek ellenére sem maradt üresen a koncertterem. A zenebarátok, akiket a korábbi, zaklatott hetekben, hónapokban kiváló előadóművészek rgéreles vendégszereplése sem tudott kicsalogatni viszonylagos biztonságot nyújtó otthonukból, most úgy érezhették, hogy a nagy anyagi, szervezési és szakmai erőfeszítéseket tevő rendezőknek, a helyi Filharmónia művészeinek szükségük van a támogatásra, a jubileumi zenei napoknak a kitünlető figyelemre. Feledték tehát félélmeiket. leküzdötték a tévéműsor, az izgalmas napi esemény-összefoglalók csábításait, és estéről estére elzarándokoltak a művelődési palotába, áldozni a zene oltárán. Nem bánták meg, tartós, szép élményekben részesültek. akik nem tudtak bejutni oda helyhiány miatt. Marosvásárhely zenei-művészeti líceuma most ismét napfényes jövő elé néz. Talán újra úgy bontakozhat ki, mint Metz Albert híres Zeneiskolája egykoron, amely a maga idejében méltán érdemelte ki a főiskolai rangot. A Budapestről hazatérő neves muzsikus, zeneFöldön, vízen, levegőben TRABANT-EMLÉKMŰ — félig földbe temetett Trabanttal állítottak emléket az érettségiző diákok az 1989—90-es tanév világtörténelmi jelentőségű eseményeinek; a berlini fal lebontásának, a német újraegyesítésnek az iskolaév zárásakor szerző a filharmonikus zenekart is létrehozza, és a két világháború között olyan zenei mozgalmat teremt a városban, olyan társakat tömörít maga köré, amely, illetve akik tevékenysége máig érezteti jótékony hatását. Egymást követő kitűnő előadók, zeneszerző-nemzedékek emelték a várost az ország legjelentősebb zenei központjai közé. S ezt a rangot Marosvásárhely a jelenben is megőrizte. Itt élt, tevékenykedett egy ideig a Zenei Napok pár hónapja elhunyt díszelnöke, Zeno Vancea zeneszerző, a magyarok igaz barátja. Itt alkotott a romániai magyar komponisták színe-java: Kozma Géza, Chilf Miklós, Trózner József, Zoltán Aladár, a maiak közül Birtalan József, Csiky Boldizsár, a Filharmónia mai igazgatója, Fátyol Tibor, Hencz József, Kozma Mátyás, Szabó Csaba. A fesztivál húsz éve alatt megannyi ősbemutatót, külön szerzői, előadói estet köszönhettünk nekik. Az idei koncertsorozat az írásom elején jelzett megfontolások miatt csak hatnapos volt, nem tíz, mint a korábbiak. A helyi zeneszerzők estje is elmaradt. De nagyszerű klasszikus és modern szimfonikus művek, kamaradarabok nyújtottak kárpótlást a hiányért. Wagner, Schumann, Debussy, Ravel, Liszt, Saint Sáens, Beethoven, Brahms, Dvorak, Haydn szerzemények szólaltak meg a napok sorrendjében, s a maiakat, a kevésbé ismerteket nem is említettem. Szimfóniák, versenyművek, nagy vokálszimfónikus alkotások, kisebb darabok tették változatosan vonzóvá a fesztivál műsorát. Igaz, tolmácsolóik közt ezúttal nem voltak, nem lehettek olyan rendkívüli egyéniségek, nagy nevek, mint mondjuk Enescu, Dohnányi vagy Pablo Casals, akik valamikor koncerteztek a közismerten szép, szecessziós Művelődési Palotában, de valamennyi vendég a romániai és nemzetközi zeneművészet élvonalát képviselte, és ezt igazolta is fellépésével. A városunkban mindig szeretettel fogadott és ünnepelt Jandó Jenő beugróként is. A megbetegedett olasz hegedűművész helyett a záróhangversenyen ihletett Csajkovszkij-interpretálással örvendeztetett meg. A szintén zongorista Martino Tirimo Angliából jött el újra a Maros-partra. Nicole és Claude Marodon szokatlan orgona— zongora duója francia muzsikát csendített meg a koncertteremben. A turistáknak nyaranta külön hangversenyeken bemutatott Európahírű romantikus orgona, melyet magyarországi szakemberek újítottak föl, korszerűsítettek több mint egy évtizeddel ezelőtt, megint javítást igényelne. A bukaresti Constantin Andrei gitárművész estje a hangszer még kevéssé kiaknázott hazai koncertlehetőségeire figyelmeztetett. A kolozsvári Emil Simon, a fővárosi Horia Andreescu és a város zenei életében harminc esztendeje aktívan jelen levő Szalman Lóránt egyaránt azt vezényelhette, ami számára a legkedvesebb, műfajilag á legelőnyösebb volt. Ez pedig ugyancsak az összteljesítménynek kedvezett. Egyszóval, hivalkodásmentesen, ám több kvalitást, értékelendő próbálkozást felmutatva zajlott le a fesztivál. A rendezők tudják, volt már jobb is. De ez is megcsillantotta a továbblépés reményét, amelyet az általános nyitás, a kultúrában is egyszercsak meghonosodó új szemlélet valósággá tehet. Nyilván sosem lesz olyan tömegvonzása, mint például a Szegedi Szabadtéri Játékoknak, látványosságban sem vetekedhet vele, de Marosvásárhely szellemi-művészeti arculatát kellőképpen színesíti, ékesíti. Annyira, hogy más tájak idelátogató lakói is örömüket lelhetik benne. Nagy Miklós Kund PRÖBAŰTON A SEACAT — kifut a New York-i kikötőből a ScaCat nevű katamarán, hogy első próbaútján elérje Massachusettst. A világ legnagyobb és leggyorsabb kataniaránjának tulajdonosai azt tervezik, hogy megdöntik az óceánátkelés világrekordját KAVÉZÖ A DC—3-ASHOZ — Görögországban már csak a vendégeket várja Anasztazisz Joanonidisz, a DC—3-as repülőgépből átalakított kávézó tulajdonosa. A görög hadsereg kiszuperált repülőgépét 1983-ban vásárolta, majd alkatrészenként hordta fej a tetőre, ahol saját kezűleg szerelte össze. A program még nem szerepel a magyar utazási irodák ajánlataiban R Újra mesevilág Nyolc ország tizennyolc együttesének a részvételével kedden megkezdődött a 9. nemzetközi bábfesztivál a békéscsabai Jókai Színházban. A magyar és külföldi bábegyüttesek a színházon kívül több helyen is bemutatják fesztiválműsorukat, amelyek közt hagyományos és modern bábjátékok egyaránt szerepelnek, ismét tért hódít a klasszikus mese, a népszerű történet. A tíz hazai bábegyüttes mellett bolgár, finn, jugoszláviai, lengyel, osztrák, romániai és szovjet-ukrán bábszínházak lépnek föl Békéscsabán. Jugoszláviából a nagybecskereki szerb és magyar nyelvű bábszínház, Romániából az aradi és a marosvásárhelyi román bábegyüttes mutatkozik be a hagyományosan a gyermekeknek játszó bábosok nemzetközi találkozóján. Az ötnapos bábfesztvál idején a bemutatókon kívül több egyéb rendezvény is várja a háromszáz bábos vendéget Békéscsabán. Szerdán a meseházban népművészeti és babkiállítás nyílik, pénteken és szombaton a belvárosban népművészeti kirakóvásár lesz, pénteken fesztiválbálban szórakozhatnak a bábművészek az iskolaközpont díszudvarán, a záróünnepséget pedig szombaton rendezik meg, a Jókai Színházban. A bábszínházak bemutatóit szakmai viták követik, a nemzetközi zsűri a záróünnepségen értékeli az előadásokat A fesztivál alatt a békéscsabai gyermekek a város több helyén bob készítést tanulhatnak a művészek segítségével. Az egyetemi reformról Falrakók és rizstermelők A JATE megújulásáról kibontakozó vita tovább folytatódik lapunk hasábjain. Ez alkalommal Kaltenbach Jenő, a JATE jogi karának adjunktusa juttatta el véleményét szerkesztőségünkbe, amelyet az alábbiakban adunk közre. Ügy tűnik, a rendszerváltás hullámai be-be csapnak az egyetemek falai közé is. A bentlakó egyetemi polgárok kétféleképpen reagálnak erre. Egyesek árvizet emlegetnek, ami elmoshatja többéves ("évtizedes) verejtékes munkájuk gyümölcsét, ezért falakat igyekeznek rakni, hogy megőrizhessék, amijük van. Mások mint rizstermelők viselkednek. Számukra áldás a víz, amire már régóta várnak, hogy kalászt nevelhessenek, és majd arathassanak is. Kinek van nagyobb jussa az események meghatározásához? A rizstermelök azt vetik a falrakók szemére, hogy saját hatalmuk várának falait védik, amit igazságtalanul birtokoltak (bitoroltak) eddig is, mert nem tehetségük, rátermettségük juttatta őket előre, hanem a Mennyei Szellemű Malterkeverők Páholyához (a továbbiakban Szervezet) való tartozás olyan előnyt jelentett számukra, amely kizárta az esélyegyenlőséget. A másik tábor azzal vágott vissza, hogy bizony van a falrakók között is számos kitűnőség, akiket nem(csak) a Szervezet „daruja" emelt a magasba. Nekem ügy tűnik, az igazság — mint rendesen — valahol félúton van. Az nem vitatható, hogy a falrakóság előnyöket rejtett magában, általában. A Szervezetben azonban szigorú hierarchia uralkodott, ami bizonyos tulajdonságokat preferált, másokat nem. Vajon milyen szempont szerint sorolhatók a tulajdonságok ide vagy amoda? A szervezetszociológusok szerint minden organizáció a szervezetkonform viselkedést honorálja. A szigorú hierarchiával konform az, aki rendelkezik (vagy hajlandó megbarátkozni) a szervilizmusnak és a hatalomvágynak egyfajta „optimális" keverékével, aki engedelmes és parancsoló egyaránt tud lenni, akinek van füle a Szervezet rezdüléseihez, akinek saját igazsága mindig jól illeszkedik a „hivatalos" igazsághoz. Ez az adottság jól megfér a tehetséggel, de legalábbis nem zárja ki egymást, hacsak a tehetséget nem akként definiáljuk, hogy az nem más, mint fantázia, szabadon szárnyaló (poros dogmáktól mentes) gondolat, örök lázadás, A szabadelvű gondolkodásmól, a rebellis hajlam, az igény a saját (nem egyeztetett) igazságra (beleértve annak kinyilvánítását), de tolerancia a másoké iránt, mindezek kedvesek lehetnek a demokrácia, de elviselhetetlenek az autokrata (vagy az oligarchikus) hierarchia számára. Egy biztos, a tehetség és a szervezetkonformitás konfliktusa esetén mindig utóbbi élvezte a Szervezet spontán támogatását. Az ilyen szervezet másik tulajdonsága a rejtett működés. A döntések nem nyilvánosan születnek. Az egyes álláspontok mellett vagy ellen nincs hírverés, korteskedés. Kulisszák mögött folyó akciók sikerén múlik, ki kerekedik fölül. Az ellenfél nyíltsisakos vitában történő meg(le)győzése helyett a megfélemlítés, zsarolás. inszinuáció, lejáratás, erkölcsi vagy (és) anyagi ellehetetlenítés stb. eszköze kerül előtérbe. Na persze semmi nem működik tökéletesen (lásd bővebben Murphy-t), így aztán előfordulhat, hogy valamely hiba folytán az imént leírt szervezet magasabb régióiba „rendszeridegen elem" jut be, ez azonban már a patologikus állapot tünete, amely az ilyen szervezet haldoklását vezeti be. Requiescat in pace. Mindezekből számomra az a tanulság, hogy előre csak akkor juthatunk, ha lerombolunk minden falat, amelynek a tégláit a tekintélyelv tartja össze, de befalazunk minden folyosót, amely a színfalak mögé vezet, biztosítva a tehetségtelen intrikus esélyegyenlőségét a tehetséggel szemben. Nem tudok demokratikusabb, szabadelvűbb, űj iránt fogékonyabb intézményt elképzelni, mint az egyetemeket: a tudomány, a műveltség, a széles látókörűség otthonait. Az igazi egyetemi polgár demokrata, szabadgondolkodó, idegen tőle mindennemű ostoba kasztrendszer, a felsőbb feltétel nélküli tisztelete, az intolerancia. Vezetőit szabadon választja, de sohasem despotának maga fölé, hanem a köz szolgáinak. Éppen ezért természetesnek tartja, hogy e szolgálat terheinek megosztásában a közteherviselés elve érvényesüljön, és megveti azt, aki a közhivatalt saját céljaira fordítja. Az egyetemi polgárság a művelt nyugaton szakmai munkája mellett a társadalmi progresszió tevékeny részese, a humánus értékek hordozója, a társadalom lelkiismerete. Ezzel szemben nálunk — különösen vidéken — az egyetemeken a legkülönbözőbb szempontok — pártállás, baráti körhöz való tartozás, szakmai képzettség, szervezeti hovatartozás, rang és a jó isten tudja milyen egyéb tényezők — szerint szerveződő csoportok meg-megújuló kicsinyes harca köti le a drága idő és energia nem jelentéktelen részét. Ezt az állapotot csafc alkalmas fórumokon folytatott nyílt, tárgyszerű, demokratikus szellemű vitákban kialakított, általános konszenzust tükröző értékrend kialakítása, rögzítése, következetes alkalmazása és folyamatos ápolása segítségével lehet meghaladni. Egy ilyen egyetemi közgondolkodás és szervezeti megújulás lehet az alapja az egyetemi reform tulajdonképpeni célja, az európai színvonalú oktatás és kutatás megvalósításának. Kaltenbach Jenő