Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-24 / 151. szám

4 Olvasópróba 1990. június 24., vasárnap „Meg tudok buktatni ötven elnököt" — Walesa úr, 1989 ősze óta Lengyelországban Szolidaritáskormány van hatalmon, ön ennek ellenére hadat üzent. Miért? — A társadalom a szükségállapot vége után sem tudott még megszabadulni attól a mocsártól, amelyből ki akarom húzni. Ezért durrantok hébe-hóba hangosan egy dugóval — jól jegyezzük meg: nem pisztolydörrenés —, hogy az embereket felébresszem. A felelősöknek, akik tesznek valamit, át kell gondolniuk, hogy helyes-e, amit csinálnak, azokat pedig, akik nem tesznek semmit, munkára kell ösztönözni. — ön szerint a kormány lassan halad a reformok megvalósításával? — Kezdetben, amikor tömbünk összes többi országa még aludt, helyes volt, hogy lassan és megfontoltan haladtunk. Akkor gondosan taktikáznunk kellett, hogy senkit se ijesszünk meg, és magunkat se sodorjuk veszélybe. Akkor helyes volt az eljárás. Ma egészen más helyzetben vagyunk, azóta még Albánia is felébredt. Mi azonban még mindig óvatoskodunk. Ma meg kell változtatnunk a taktikánkat, előre kell lendíteni a fejlődést. — És ennek során útban van önnek Tadeusz Mazowiecki kormányfő? — Egyáltalán nem. Én nem akarom megdönteni a Mazowiecki-kormányt, a demokráciát sem akarom megszüntetni, épp ellenkezőleg. Érósíteni akarom a kormányt, megszilárdítani a demokráciát, de több embert kell bevonnunk a döntésekbe és jobb megoldásokat kell találnunk. Ezért jelentettem be taktikánk megváltoztatását. — Mégsem tagadhatja a feszültséget ön és a „tojásfejűek", a varsói kormányban lévó értelmiségiek között! Beszélgetés Leck Walesával, a Mazowiecki-kormánnyal folytatott vitájáról — Én egyszerű nyelven beszélek, a munkás nyelvén. Számomra a tojásfejű olyan ember, aki mindig kiforgatja a szavakat, ami végül mindig újra megtörtént. En például azt mondtam, hogy a demokrácia mindenki békés háborúja mindenki ellen. így olvastam könyvekben. Ezt a kifejezést a tojásfejűek kiforgatták, és kijelentették. hogy én háborút akarok indítani. — Nem akar? — Épp ellenkezőleg. Harci felhívásommal nyugalmat és békét akarok elérni. A tojásfejűek viszont azt mondják, hogy én nyugtalanságot akarok kelteni. Vagy vegyünk egy másik kijelentést: azt mondtam, ilyen időkben a lengyel elnöknek fejszével a kezében kellene körbejárnia és elűzni azokat a gazembereket, akik meg akarják lopni a lengyeleket. Ezt természetesen nem szó szerint értettem. Azt akartam kifejezni, hogy az elnöknek hatékonyabban kell cselekednie. Ma a parlament és az igazságszolgáltatás önmagában nem elég ahhoz, hogy az országot megvédje a spekulánsoktól, akik a mi pénzünkön akarnak meggazdagodni. Ezért olyan elnökre van szükségünk, aki fejszéjével, a törvénnyel határozottan beavatkozik, és utasítja a parlamentet, hogy végezze el a munkáját. A tojásfejűek azonban azt mondják, én azt követeltem az elnöktől, hogy fejszével járjon körbe. — Bírálói azt is a szemére vetik önnek, hogy nem kötelezte el magát eléggé a helyhatósági választások ügyében. — Ez a szemrehányás nevetséges. Röviddel ezelőtt még azt vetették a szememre, hogy előrehoztam a helyhatósági választásokat. Szakadatlanul dolgoztam a választásokért, találkoztam munkásokkal, parasztokkal és felszólítottam őket, hogy menjenek el választani. Ez megint a tojásfejűek rágalma. Ez ellen tiltakozom! — Mit tenne ön másképpen? — Éppen most aktívnak kell lennie az elnöknek, és el kell fognia a tolvajokat, akik meglopják a hazánkat. De én még egyszer mondom: nem akarok elnök lenni, csak azt akarom, hogy problémáinkra megtaláljuk a helyes megoldásokat. Kétféleképpen lehet felfogni egy hivatalt: egyesek a szememre hányják, hogy mindenekelőtt elnöki címet akarok, és nem törődnék az ezzel járó munkával. Én ezt fordítva látom. el fogom végezni a munkát, és ha ennek során jut nekem némi elismerés, az ellen nincs semmi kifogásom. De én egyáltalán nem akarom a szolidaritás elnökének posztját vagy az államelnök karosszékét. Nem akarom az elnökséget, keserű kenyér. Másrészről nem is akarok egyszerűen feladni 25 évet az életemből, 25 évi harcot. — Milyen veszélyt lát Lengyelország számára az elkövetkező hónapokban? — Tulajdonképpen nem látok nagy veszélyeket. Biztosítani akarom azt, amit elértünk. A Szolidaritás okos szervezet. Ha rám hallgatnak, minden jól fog menni. Bizonyosan vannak konfliktusok, és fontos, hogy ezeket a nyilvánosság elé vigyük, ne a zárt ajtók mögé. — Eddig még sovány a külföldi tőkebeáramlás. Csalódott? — Fognak még jönni, ne aggódjék. Mi, lengyelek megmutattuk, hogy sok nélkülözésre vagyunk képesek és sokat teljesítünk. Most mégis aktívabbnak kell lennünk. Egyáltalán nem akarom megbuktatni a kormányt, csak egy tűt akarok s/úrni a fenekébe, hogy egy kicsit növelje a sebességet. Fájdalmat nem akarok okozni neki. — Milyen helyet lát önmaga számára a jövendő Lengyelországban? — Legszívesebben elmennék horgászni. — Mert fáradt? — Nem arról van szó, hogy pszichikailag fáradt lennék. Meg tudok buktatni még ötven elnököt, de gyakorlati ember vagyok, és kiszámítottam, hogy életemből 25 évet a harcra áldoztam. Most másoknak kell harcolniuk. Szeretném iszogatni a söröcskémet, szeretnék kimozdulni, végre normálisan élni. Tönkreteszem az életemet. Azok az emberek, akik mindig egy székért verekszenek , szerintem politikailag nem normálisak. Van sok rendellenesség, és most még hozzájön a politikai is. Ezt nem akarom. — Akkor miért nem hagyja ott egyszerűen az egészet? — Akkor mindjárt azt mondanák az ellenfeleim: feljutott, vitte valamire, és most mindent otthagy, és menekül. Ez nem lenne becsületes dolog és hazafias sem. (Der Spiegel, 1990. 21. sz.) Gorbacsov és Jelcin Jelcin már évek óta Gorbacsov szókimondó bírálója. Mit jelent az Orosz Föderáció elnökévé választása a Szovjetunió és Gorbacsov jövője szempontjából? Jelcin megválasztása rossz Jelcinnek sikerült újra a párt hír Gorbacsovnak. Igaz.erede- vezetői közé jutnia, mégpedig tileg Gorbacsov hozta be a ve- szabad választások révén, zetőségbe, idővel azonban nyűggé vált számára. Sok ellenA gyeplő még Gorbacsov kezében van. De a júliusban sorra séget szerzett magának Jelen a kerü,6 ártk szuson eló. párton belül, amikor eles han- forduJt h megrendül hagon b.ra.ta a parmurokratakat ta|mi ^^ _ m-g az is, és elojogaikat. , a ,, frakciókra szakad. Nagyon népszerűtlenné vált A , he, then a Sz0va politika. bizottságban is R.- 6 kétsé k ,át. válisa ott a konzervatív Jegor .. . .. i • , „ . szik. A 14 nem orosz kóztarsaLigacsov volt Gorbacsov ele- ^ már sok követe, na. inte Jelcin mellett állt, sebben gy*bb önrendelkezési jogot Feltörőben a kereszténydemokraták A kelet-európai kommunista pártok összeomlása nyomán keletkezett űrt a templomjáró konzervatív középosztállyal összefonódó politikai mozgalmak igyekeznek kitölteni — állapította meg az AP kommentárja. Ezeknek a mozgalmaknak a vezetői úgy nyilatkoznak, hogy jobbközép kereszténydemokrata pártok domináns politikai erővé válhatnak az egykori szovjet tömbön belül. Wladyslaw Sila-Nowicki, a Lengyel Kereszténydemokrata Munkapárt elnöke szerint a kereszténydemokrácia a pluralizmus és a politikai normák alakításának egyik centrumává válhat a kommunisták évtizedekig tartó egypárti kormányzása után. (AP) II. Miklós visszavág Kis számú, de annál lelkesebb csoport gyűlt össze Moszkvában a Donszkoj kolostorban. A II. Miklós cár születésének 122. évfordulója alkalmából tartott szertartás után elzarándokoltak a temetőbe, megkapták a papi áldást és megcsókolták a keresztet. Himnuszokat énekeltek, gyertyákat tartottak fejük fölé. Voltak, akik arisztokrata őseik képét is elhozták, mások a régi orosz hadsereg egyenruhájában vonultak fel. „A demokrácia káoszhoz vezeti az országot — mondta Szergej Jurkov-Engelgardt, a jóformán kihalt arisztokrácia leszármazottja. — Az országunk előtt álló nagy átalakulásokat csupán egységes uralkodói irányítás alatt lehet véghezvinni." A minap az orosz nemesség megmaradt tagjai összegyűltek Moszkvában, és megalakították az új monarchista pártot. Részt akarnak venni a helyi választásokon, és mindenképpen borsot igyekeznek törni az elődeiket egykor elűző kommunisták orra alá. Egy másik arisztokrata csoport klubot szervezett az idén „kulturális és szemei" céllal. Sokan követelik, hogy Vlagyimir Kirillovics Romanov, a trón várományosa kapja vissza jogait. „A 70 éves szovjet uralom óriási morális kárt okozott" — mondja Andrej Golicin herceg, Moszkva utolsó polgármesterének unokája. A szovjet hatalom hét évtizede után az orosz nemesség meglehetősen megviselt állapotban van. Vezető tagjainak többsége 1917 után elmenekült az országból, sokan börtönbe kerültek, vagy kivégezték őket Lenin és Sztálin ideje alatt. A fenyegetettség ellenére még mindig vannak túlélők, akik ragaszkodnak identitásukhoz. „Sosem feledtem, hogy nemesi származású vagyok" — mondja Olga Vszevolodszkaja, aki hat hónappal a forradalom elótt született, és a Romanov család egyik mellékágához tartozik. Jelenleg egyszobás lakásban él Moszkvában, szobája tele van régi bútorokkal, finom porceláncsészékkel és az ősök portréival, közöttük megtalálható Lettország utolsó birodalmi kormányzójának arcmása. A 83 éves Vszevolodszkaja beszédművészetet tanít moszkvai színészeknek, és még ma is furcsa, elegáns jelenség. „Az arisztokrácia tagjának lenni morális kötelességeket is jelent — mondja. — Ennek felismerése önbecsülés kérdése." Jurkov-Engelgardt azt állítja, monarchista pártja már 1924 óta működik illegálisan, a nyilvánosság előtti megjelenésére azonban csupán mostanra értek meg a feltételek. A politikába való bejutás szándéka mellett a párt élénken támogatja az ortodox egyház újjászületését is. Jurkov-Engelgardt ellenzi ugyan az antiszemitizmust, pártja azonban támaszkodik olyan szélsőséges fanatikus csoportokra is, mint például a Pamjaty és más orosz nacionalisták. A monarchisták bíznak abban, hogy elveik széles körben is követőkre találhatnak. „A monarchia és a modernség között nincs ellentmondás: gondoljunk csak Spanyolországra — mondja Golicin. — Mindenki azt szeretné, ha országunkban tartós, kiegyensúlyozott fejlődés menne végbe. A stabilizálásra csupán egy uralkodó képes." A Golicint körülvevő csoport most a levéltárakból igyekszik megtudni, ki tartozik a nemességhez és ki nem. Van egy kényes kérdés: bevegyék-e maguk közé azokat a nemesi születésűeket, akik beléptek a kommunista pártba. Remélik, sikerül közös folyóiratot kiadniuk a külföldön élő orosz nemességgel, esetleg Volga menti túrákat is szerveznének arisztokraták számára, és a leszármazottaknak bemutatnák őseik egykori birtokait. Az emigrációba kényszerült nemesek „megőrizték magukban az elhagyott, gyönyörű Oroszország képét" — mondja Golicin. cárok arcmásaival díszített dolgozószobájában. — „Nekünk is az a feladatunk, hogy megismertessük az embereket az egykori Oroszország hagyományaival." (Newsweek, 1990. május 28.) nem segítettek Jelcin egyre élesebb kirohanásai Ligacsov és más konzervatívok ellen. Amikor ellenségei szövetvagy éppenséggel függetlenséget. Az Orosz Föderáció új elnöke az orosz érdekeket képviseli, és — Gorbacsovhoz hakeztek ellene, hogy kizárják a sonjóan _ hisz a szovjet á„am. politika, bizottságból, Gorba- szövetsé ben csov nem tudott — vagy ahogy Jelcin látta, nem akart — segí- Mire számíthatunk? Sok teni neki. Azóta Gorbacsov és függ attól, hogy a Szovjetunió Jelcin viszonya tovább romlott, két legtehetségesebb politikuJelcin megmaradt radikális el- sa, Gorbacsov és Jelcin meg képzelései mellett, és mindin- tud-e egyezni egymással. Jelcin kább és mind gyakrabban Gor- máris kijelentette, hogy hajbacsovot okolja azért, hogy a landóegyezkedésre, reformok megvalósítása csiga- Gorbacsov szócsöve, Sztalassúsággal halad. nyiszlav Satalin jelezte, hogy a Gorbacsov és támogatói már szovjet elnök hajlandó átdoltöbbször kifejezésre juttatták, gozni a nyilvánosság elé hozott hogy elfogyott a türelmük Jel- gazdasági reformtervet — pecinnel szemben. Olyan szemé- dig ezeket a terveket a szovjet lyiségnek nevezték, akinek parlament még nem is tudta nincs saját, pozitív programja, részletesen megtárgyalni. Ha Jelcin megalkuvást nem ismerő azonban Gorbacsov és Jelcin támadásai a párt vezető rétege nem tud kijönni egymással, akellen azonban rendkívül nép- kor a Szovjetunió jövője naszerúvé tették a szovjet lakos- gyon bizonytalan. Az Orosz ság körében. Éöderáció a Szovjetunió dinaA szovjet és az orosz parla- mója. Ha Borisz Jelcin a gazdamenti választásokon a hatal- sági reformtervek ellen fordul, mas többség rá szavazott. Ez akkor Gorbacsov helyzete leújabb fejfájást okozott Gorba- hetetlenné válik. csovnak: most Jelcin az, aki a változás zászlóvivőjének tűnik. (Newsweek, 1990. május 28.) Hárommillió szovjet embernek nincs fedél a feje felett, nyolcmilliónak nincs munkája és 43 millióan élnek teljes nyomorban. És számuk egyre csak nő és nő, A 48 éves Vitalij Bojko, akinek doktorátusa van biológiából, már három éve egy szemétlerakó telepen él. Ötven darab üveget szedett össze Minszk utcáin, amiért tíz rubelt kap: ennyi az üvegbetét. Ebből néhány napig el tud majd élni. Faládákból, deszkákból, kidobott bútordarabokból eszkábált össze egy kalyibát magának: szűk három méter hosszú, másfél méter széles és annyira alacsony, hogy csak térden csúszva tudja elérni rongyokból összehordott hálóhelyét. Bojko egyike annak a 43 millió szovjet embernek, aki a hivatalos statisztika szerint a szegénységi küszöbön vagy az alatt él. Koldusok árasztják el a szovjet nagyvárosok utcáit, közöttük gyerekek is. Albert Lihanov, a szovjet gyermekalap elnöke szerint évente 900 000 hajléktalan, csavargó kiskorút fog el a rendőrség Nyomor a köbön Sokan metróállomásokon és szellőzőaknákban töltik az éjszakákat; leszerelt tiszteket is láttak közöttük. Becslések szerint a Szovjetunióban hárommillió a hajléktalanok száma, közülük minden ötödik nő, és két százalékuk, Bojkóhoz hasonlóan, diplomás. Makszim Gorkij által 1902ben megörökített „Éjjeli menedékhely", ahol öt kopejkáért lehetett kapni egy csupasz priccset egy éjszakára, az utóbbi hét évtized hivatalos felfogása szerint a tőkés rend betegsége volt. De ma még ezzel a szerény menedékkel sem rendelkeznek azok az ezrek, akik éjszakáról éjszakára egy kiterített újságon alszanak Moszkva pályaudvarain. „A szegénység — valóság, nemzeti tragédiánk", írta a Komszomolszkaja Pravda. A 287 millió szovjet ember 15 százalékának 75 rubel körül van a havi jövedelme, ez pedig nem elegendő a megélhetéshez, számolta ki a Moszkovszkije Novosztyi. Tádzsikisztánban, a szovjet —afgán határ mentén fekvő gyapotköztársaságban ez az arány eléri a lakosság 58,6 százalékát. Az azerbajdzsánok egyharmada a létminimum alatt él. Az Orosz Föderációban ez az arány hat százalék, a Baltikumban három. A valóságos mérleg azonban minden bizonnyal még kedvezőtlenebb lenne, hiszen az a fogyasztói kosár, amely a számításokhoz pontos alapot szolgáltathatna, a szovjet statisztikában nem létezik. Egy közvélemény-kutatás során a megkérdezettek háromnegyed része már csak a fejlődő országok közé sorolta be országát. A munkanélküliek száma már nyolcmillió körül jár, de támogatásukat semmi sem szolgálja; az ezredfordulóig 17 millióan veszthetik el munkahelyüket a racionalizálás következtében. Marx Károly elnyomorodási elmélete beigazolódik a szovjet típusú szocializmusban, a hatóságok azonban tehetetlenek. Viktor Kaznacsejev, az Orosz Föderáció szociálisügyi minisztere nemrégiben kijelentette, költségvetésének 97 százalékát a nyugdíjak nyelik el — csupán a maradékot tudja szociális létesítményekre felhasználni. A nyomorúságos helyzetet beismerni azoknak a legnehezebb, akiknek azt hivatalból kezelniük kellene. „Szociális nyomor nálunk nincs, mert egyszerűen nem létezhet", fejezi ki a szovjet munkaügyi bizottság szociális ellátási osztályának egyik munkatársa az általánosan elterjedt nézetet. Időközben már a Legfelső Tanács elé került az a javaslat, hogy részesítsék ingyenes étkeztetésben „az infláció károsultjait". Az ínségkonyhákat csak a nyugdíjasok vehetnék igénybe: a hatóságok azért szeretnék ezt így, hogy legalább látszatra csökkentsék a társadalmi nyomorúság mértékét. (Spiegel, 1990. 21. sz.)