Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-23 / 150. szám

1990. június 23., szombat 80. évfolyam, 150. szám ALAPÍTVA: 1910-BEN Havi előfizetési díj: 101+20 forint Ára: 5,30 forint Francia kapcsolat Segítőkész amerikai nagybácsik — Kolozsvárott még nincs, Zágrábban már van magyar főkonzulátus — Nem veszélyeztetjük Szerbia szuverenitását Antall József magyar miniszterelnök az NSZK-ból Franciaországba érkezett. E tény jóval többet jelent egy „sima" diplomáciai hírnél; jelzi a kormány „erőlködését", hogy ne könyveljék el külföldön hazánkat olyan országnak, amely az eddigi, kényszerű szovjet orientációt szükségszerű német orientációval cseréli fel. Párizsban kormányfőnk jelezte: örvendenénk, ha nem vennének bennünket egy kalap alá a többi kelet-európai országgal, különösképpen a nagy franciabarát (-rokon?) Romániával... Miközben kétszázmilliós — feltételekhez kötött — hitelt kapunk az általunk istenített Nyugattól, addig a Szovjetunió immár 5 milliárd márkás hitelt tudhat magáénak, melyet az NSZK biztosított számára, s melyet tetszés szerint felhasználhat. Hiába no, a nagyságrendek... Pedig nem az unió engedte át határán elsőként a keletnémet „menekülteket" Némi vigasz, hogy az amerikaiak azért segítik a magyar tőzsdét. Tetszik nekik. Sandi István Hétfői módosítások Az Országgyűlés következő ülését 1990. június 25-én délelőtt 10.30 órai kezdettel tartják. Az ülésen a testület várhatóan az alábbi előterjesztéseket tárgyalja meg: törvényjavaslat a bírósági népi ülnökök megbízatásának meghosszabbításáról; törvényjavaslat a földről szóló 1987. évi I. törvény módosításáról ; törvényjavaslat a lakáscélú állami kölcsönök után adófizetésről szóló 1989. évi XLIX. törvény hatályának rendezéséről; törvényjavaslat a bányászatról szóló 1960. évi II. törvény módosításáról; törvényjavaslat az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. törvényerejű rendelet módosításáról; országgyűlési határozati javaslat a nem pártként bejegyzett társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elosztásával kapcsolatos feladatokról, ezek egy részének megvalósítására ideiglenes bizottság létrehozásáról ; országgyűlési határozati javaslat a Magyar Köztársaság és a Varsói Szerződés viszonyáról. A testület ezentúl várhatóan személyi kérdésekben is dönt, megválasztja a Legfelsőbb Bíróság elnökét és a legfőbb ügyészt. „Franciaország jelentős szerepet tölthet be a középkelet-európai térségben. A magyar—francia kapcsolatok múltját semmi olyan nyomasztó emlék, politikai tényező sem terheli, amely meggátolhatná az együtt • működés dinamikus fejlesztését" — hangsúlyozta egyebek között Antall József miniszterelnök francia partnerével, Michel Rocard-ral pénteken délben a Matignon-palotában megtartott tárgyaláson. A két kormányfő tanácsadói kíséretében több mint egyórás megbeszélést tartott, majd az eszmecserét a francia kormányfő által adott munkaebéden folytatták. Antall József arra kérte Franciaországot: ne tekintse egynemű térségnek Közép- és Kelet-Európát, kezelje differenciáltan a térség országait, hiszen bizonyos, alapvetően azonos vonások mellett jelentős különbözőségek is jellemzik ezeket az államokat. Rocard válaszában hangsúlyozta, hogy a francia kormány készen áll erre a differenciált megközelítésre. „Nagy figyelemmel kísérjük az új magyar kormány első diplomáciai lépéseit, és támogatjuk csatlakozási szándékát az Európa Tanácshoz" — mondotta egyebek között. A miniszterelnök párizsi látogatása arról tanúskodik, hogy a budapesti kormány szélesíteni akarja politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait Franciaországgal, megmutatja, hogy milyen prioritásokat tűzött maga elé a magyar kormány — írja pénteken Antall József párizsi látogatása elé írt cikkében a Le Quotidien de Paris című francia lap. Megállapítja: Antall József Bonnból érkezik és Moszkva lesz legközelebbi látogatásának célja. — Párizsi útjával mintegy ellensúlyozni akarja a német és a szovjet befolyást Magyarországon. A Le Quotidien de Paris ,utal arra, hogy Magyarország növelni akarja a gazdasági együttműködést Franciaországgal. Ezen belül különösen érdekli a korszerű francia technika alkalmazása, a francia beruházás, a vegyes vállalatok létrehozása. (Az összeállítás a 2. oldalon folytatódik.) Egy magyarországi — Párizsban VASARNAP IS ®ÍMMm»lHÍ® Antall József párizsi munkaprogramjának első állomása a Francia Gyáriparosok Szövetségének székháza volt. A magyar miniszterelnököt Francois Perigot, a szövetség elnöke köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a francia cégek is jelentős pozíciót szeretnének nyerni a magyar privatizációs program megvalósításában. A tartalomból: — Portré Kun József vásárhelyi parasztíróról — „Meg tudok buktatni ötven elnököt" — beszélgetés Lech Walesával — Szovjetunió: Nyomor a köbön — Szerzeteséletek Tőzsdepremier Vették az IBUSZ-t IBUSZ-t vegyenek — írtuk szűk két héttel ezelőtt, s mára az is kiderült, kínálásunk nélkül is vették. Azaz, csak vették volna, mert huszonháromszor annyian akartak az ezer forint névértékű, 4900 forint árfolyamértékű részvényekből vásárolni, mint amennyit egyáltalán kibocsátottak. Ez már önmagában is elég szép siker, nem maradt tehát a Vagyonügynökség nyakán az eladatlan értékpapír. Az alaptőke-emelés, a részvényjegyzés célzottan esett egybe a Budapesti Értéktőzsde ünnepélyes megnyitásával. Az már csak a magánvéleményem — bár lehet, nem állok vele egyedül —, hogy egy kicsit mindenki rátartott erre a tranzr akicóra. Sem az Állami Vagyonügynökség, sem az IBUSZ Rt., sem a tőzsdealapítók nem engedhették még maguknak mindjárt az elején a látványos kudarcot. Elgondolni ls rossz, mi történt volna, ha nem jegyzik le az összes kibocsátott részvényt, és a tőzsde nyitásának napján azonnal leesik az árfolyam. Szóval sikerült szépen kezdeni, sikerült úgy „vagyonértékelni", hogy az mindenkinek tetsszen. Az irigyek azt mondják, szándékosan értékelték alul az IBUSZ-t, ezen keresztül a részvény árfolyamát. Szerintem ezt is tanulni kell, ® azon, hogy ez még mindig nem a klasszikus piac — nincs mit csodálkozni. Majd belejövünk. Mindenesetre az már kiderült, jó lóra tettek azok, akik IBUSZ-részvényt vettek. Vásárolt — jegyzett — az utca embere tíz darabot valamelyik irodában június 11. és 15. között és várt. (Azért mondom a tízet, mert ennyit az óriási túljegyzés ellenére is minden kis befektető megkapott.) Mindenki várta tehát az első tőzsdenapot. A nyitás után röviddel felszökött az IBUSZ-részvény ára hétezer forint fölé, hiszen csak venni akartak, eladni viszont senki. Ezután a kezdeti — szakemberek szerint teljesen normális — lelkesedés kissé alábbhagyott, és záráskor 1,4-es szorzón állt meg az árfolyam. Vagyis a részvény több mint 6 ezer 500 forintot ért. Ha valaki most úgy gondolja, el akar adni, megbízhat egy céget a közel harminc tőzsdealapító közül. Természetesen vásárolni is lehet, ha arra spekulálunk, hogy az árfolyam még tovább emelkedik. — Csökken vagy növekszik az árfolyam a következő napokban, hetekben? — kérdeztük Hudák Jánost, az IBUSZ értékesítési igazgatóját. — Nemcsak én, más szakemberek is azt mondják, növekedni fog. Ez már csak azért is így lesz, mert mindenki venni akar. — Látszott ez a huszonháromszoros túljegyzésből is ... — Kétségkívül, ennél is érdekesebb azonban, hogy külföldön nagyobb volt az érdeklődés, mint itthon. Az említett arányú túlkereslet csak átlag, a hazai ennél mérsékeltebb, a külföldi erőteljesebb volt. — Tehát a Bécsi Tőizsde is megmérte az IBUSZ-t és nem találta könnyűnek. — Igen. Ez azt is jelenti, hogy vegyes vállalat leszünk, az ehhez kapcsolódó adókedvezményekkel. — Irigylem dolgozóikat, akiknek negyven részvényben maximálták a vásárlás felső határát, míg a kisembernek — amint utólag kiderült — csak tíz jutott. — Ekkora túljegyzésre talán mi sem számítottunk. Kovács András Csúcsra járatott nemzet Két éve ez idő tájt, midőn a halála óta egyre gyakrabban emlegetett állampárt az utolsókat rúgta, a társadalmi indulatok egy vízgazdálkodási beruházás körül csaptak össze, szinte kettéosztva az egész nemzetet. Ez a műtárgy, a köznyelvben Bősnagymaros névre hallgató valami, egyébiránt pedig gigantikusnak méretezett vízi erőmű puszta jelenlétével vonzotta az ítéleteket. Ügy működött akkor ez a félig kész „vizes blokk', akár egy mágneses erőtér, melyben mindenféle dolog a másikhoz való viszonyában kapta meg a számára kijelölt helyet. Aki támogatta a vízi erőmű fölépítését, az kommunistának, lobbistának vagy legjobb esetben kormánypártinak bélyegeztetett. Aki viszont érveket sorolt a vízi erőmű várható következményei miatt a beruházás leállítása mellett, az kiérdemesült az akkoriban még nem teljesen népszerű ellenzéki bélyegzőre. Én magam egy könyvet áldoztam annak bemutatására, hogy milyen értelmezések javasolhatók a döntés meghozatala előtt, vagyis, több ezer oldalnyi tanulmány, jelentés, dokumentum tanulmányozásával kívántam érveket szolgáltatni amellett, hogy elemző módon kell megközelíteni az egész jelenséget. Magyarán a vizsgálódás szükségszerűségét hangoztattam, mert világossá vált számomra, hogy a gazdasági-ökológiai problémahalmaz teljesen átpolitizálódott az ellenzék és a korszerűtlenül gondolkodók éppen aktuális vitái miatt. Ezzel azt is mondom, hogy ha rriost megkérdeznék: a vízlépcső ellenzői vagy támogatói között van a helyem, nem tudnék magam számára megnyugtató választ adni, de azt most is kiemelném, hogy politikai érvrendszerrel nem lehet ítélkezni egy gazdasági megfontolásokat kifejező beruházásról. Mondom mindezt most azért, mert egyre jobban átélem mindennapjainkban, hogy folyamatosan, tovább él a vizlépcsó-szindróma, azaz nem csupán a laikus tömegek, hanem a politikusi funkciók viselésére választott személyiségek sem tudnak különbséget tenni elemzés és ítélkezés között. Itt van a köztársasági elnök megválasztásának kérdése. Aki aláírást gyűjt vagy ad a közvetlen választás mellett, az nem ismeri el a demokratikusan választott Országgyűlést, vagyis, támadja a demokráciát — így az egyik szélsőséges ítélet. Aki pártalkuk mérlegére teszi a leendő köztársasági elnököt, az lenézi a népet — így a másik. Pedig csak arról van szó, hogy melyik megoldás az ízlésesebb, a vonzóbb, a szimpatikusabb a többség számára. Mert az egyik azt mondja: a szabad választások után az átmenet éveiben támogatni illik a friss győztest, például azzal is, hogy megengedjük számára aktuális politikai konszenzust fejezzen ki rövid időre választott köztársasági elnökével. A másik pedig azt javasolja, hogy a miniszterelnöknél gyengébb politikai izomzatú elnököt a népfelség jegyében válassza meg maga a nép. önmagában, látható, egyik javaslat sem antidemokratikus. Mégis leantidemokratázzák egymást az ellenfelek, sokszor önös érdekeket föltételezve egy-egy következetes magatartásban. Ha jól megnézzük, nem is az átpolitizáltságról van itt szó — e kérdéskör vagy bősnagymaros esetében —, hanem egy elemzendő jelenség túlpolitizáltságáról. Alighanem joggal írok túlpolitizáltságot, hiszen a politikai, sőt pártmögöttes keresése az egyik fő tevékenysége immár a magyarnak. Tapasztaljuk a legújabb kori levél- és telefonözönben, hogy egy-egy cikkünk mögött folyton pártérdekeltséget keresnek a közölt véleménnyel vitatkozók. Feltételezik tehát, hogy egy-egy írásnak, sőt szerzőjének is van „felső kapcsolata". Ezekben a feltételezésekben aztán az a nézet is megacélosodik, hogy eleve nem létezhet független sajtó, sót, a sajtószabadságot maguk az újságírók találták ki — önmaguknak. Nemrég visszaadtuk egy független kisgazda politikus kéziratát, mert abban más politikai szervezetet sértő, az érvelést mellőző kijelentések virítottak. A kisgazda — függetlenül békés beszélgetésben született megállapodásunktól — telekürtölte pártját sértődöttségével, majd egységbe forrva bojkottot hirdettek meg a Délmagyarország ellen. Néhány napja megkerestük a párt helybeli vezetőjét, nyilatkozzon nekünk. No, nem a bojkottról, hanem arról, ami iránt egy politikailag semleges lap érdeklődhet: a helyzetről. A pártvezető bevallotta: mást várt tőlünk, nem ilyen emelkedett magatartást. Az eset nem egyedi. Reggel egy névtelen telefonáló lebarmoz, mert támadjuk a kormánypártot, este egy tízfős asztaltársaságtól mást se kapok, mint, hogy túl lojálisak vagyunk az új hatalommal. Megfeddnek azért, hogy alig írunk az MDF-ről, holott éppen az MDF-es miniszterelnök kért a sajtótól türelmet. Állítólag a népszavazás és Király Zoltán mellett állunk, pedig csak arról szólnak elemzéseink, hogy ki, mit, miért mond. Tudom, minden megjegyzésben a véleményszabadság nyilvánul meg, ám elég gyakran párosul ez a kizárólagosság reflexével, a személyes sértődöttséggel. Az elfojtott indulatok és szorongások politikai mezt és pártjelvényt kapnak, mert pluralizmus van immár, többpárti demokrácia. Aki még emlékszik, tudja: a dunai vízi erőművet csúcsüzemben kívánták működtetni, azaz a duzzasztott tengert naponta kétszer lezúdítani. A szakemberek egy része azt mondta erre: rángatják a vizet. Aki keményebben fogalmazott, a vécé leöblítését emlegette. Mindkét kijelentésben elrejtőzött a tartalom: nem szimpatikus, sőt, talán veszélyes is a csúcsra járatás. Energiák feltöltése, zuhatag leeresztése: próbatétel embernek, anyagnak egyaránt. Ügy látom, most az egész nemzet jár csúcsra. Politikai ítéleteink csúcsüzemben zuhognak. Időben szeretnék szólni: a turbinákat még csak most szerelik. Dlusztus Imre