Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-21 / 148. szám

4 Olvasószolgálat 1990. június 21., csütörtök Levélcímünk: Pf. 153. Telefonunk: 12-847. Lenin helyén gépkocsik Igaz, az emberek manapság fásultak, érzéketlenek a külvi­lág dolgaira, a mi kis kollektí­vánk most odafigyel mégis, és a panaszkodás jogával él. Itt dolgozunk a Belváros­ban, épp rálátunk a Rákóczi térre és felháborodással lát­juk, a Lenin szobor egykori helyén most parkolót epíte­nck. Vagyis az építés túlzás, ugyanis egy fehér csík, két nyíl, három tábla, és a tanács már fel is tud mutatni negyven gépkocsinak parkolási lehető­séget, a közlekedési osztály­nak ez már eredmény. Az illetékestől megtudtuk: úgyis olyan csúnya már a kövezet — amely kicserélésére ebben az évben nincs pénz — és ha már ilyen, felengedik rá a gépko­csikat, ameddig teljesen tönk­re nem megy. Es hogy mi lesz azután, az már a későbbiekben dől el. Sajnos manapság semmire nincs pénz és ezt elfogajuk, de azt már nem, hogy a Belvárost teljesen tönkreteszik, elve­szik a kis szabadterületein­ket, és megrongálnak mindent, ami az „emberi élet" körülményeihez szüksé­ges. Hogy miért fogalmazok birtokos viszonyban? Mert ez a város nemcsak egypár veze­tőé, hanem a mienk is, a lakos­ságé, és a mai napig a döntéshozatalban ezt nem ve­szik figyelembe. Koncz Enikő Szeged, Hont F. u. 9., és még 24 aláíró Ml? HOL? MIKOR? 1990.JÚNIUS 21 „ CSÜTÖRTÖK v NÉVNAP: ALAJOS, LEILA A Nap kel 4 óra 47 perckor, nyugszik 20 óra 45 perckor A Hold kel 2 óra 51 perckor, nyugszik 19 óra 52 perckor VÍZÁLLÁS ATisza vízállása Szegednél szerdán plusz 227 cm MA AZ SZDSZ szegedi szervezete délután 5 órakor gyűlést tart a Rá­kóczi utcai Ideiglenes székházban. A KIS KÉZMŰVES Alkotóházban a f ilmckukac készítését tanulhatják meg az érdeklődő gyerekek, a Bartók Béla Művelődési Központban, délelőtt 10 órakor. CSIBEKAKAS játékos, néprajzi foglalkozás kezdődik délután fél 3 órakor, a Somogyi Könyvtárban. HOLNAP A PRELUDE együttes koncertezik a Vasutas Művelődési Házban ma este 7 órától. . A KERESZÉTNYDEMOKRATA Néppárt délután 5 órakor taggyűlést tart az Eszerantó utcai székházban. Napirend: a küldöttek megválasztá­sa a megyei gyűlésre. A napirend fontosságára való tekintettel tagságuk fokozott részvételét kérik. MESETURMIX videóvetítés lesz délután fél 3 órakor a Somogyi Könyvtárban. gatmbnus A MÁNIÁKUS MANUS ir to és rojzoU ta = <$aiga $$tcuv TELE VAN A -hocipom magukkal!!! JO, JO. HAT MAR KÉRDEZNI SEM SZABADI SZÁZ ÉVE született Baktay Ervin (1890— 1963) író. orientalista, művé­szettörténész. 1928-ban fölkereste Körösi Csorna Sándor indiai tartózkodási helyeit, és hely­szfnl kuatásokat vegzett élet­rajzának kiegészítésére. 1956-ban egyike volt annak a 17 nem buddhista személynek, akit meghívtak a Buddha születésének 2500. évfordulója alkalmából ren­dezett buddhista kongresszusra Delhibe. NYOLCVANÉVE született A. T. Tvardovszklj (1910—1971 )orosz költő és elbe­szélő, szerkesztő. Nagy slkekrű el­beszélő költeménye, a VaszlllJ Tyakin (1945) az egyszerű katona bátorságát és helytállását ábrázol­ja egy tréfás kedvű, nagyotmondó, bátor gyalogos történetében. MOZI KORZÓ: délelőtt 10. délután fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A mélység titka (The Abyss) (színes, m. b. amerikai kalandfilm. V. hely­ári) FÁKLYA: fél 3 órakor: Veronika és a bűvös zsák (színes, román mesefilm.) háromnegyed 5 és 7 órakor: Kötéltánc (színes, amerikai krimi. V. helyári Csak 16 éven fel­üliekneK!) BELVÁROSI: 3, negyed 6 és fél 8 órakor: Napló apámnak, anyámnak (színes, magyar film. III. helyári) KAMARATEREM: 3 órakor Haj­nalban az udvaron (színes, szovjet mesesorozat) negyed 6 ós tél 8 órakor: A taxisofőr (színes, amerl­kalíllm. III. helyárICsak 18 óvenfel­ülieknekl) BALÁZS BÉLA FILMTÉKA: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor: Szárnyas fejva­dász (színes, m. b. amerikai tllm. IV. helyári Csak 16 éven felülleknekl) KERT MOZI: este 9 órakor: Halá­los fegyver II. (színes, m. b. ameri­kai (Ilm. V. helyári) KISKÓRÖSSY HALÁSZCSÁRDA. VIDEOMOZI: délután 4 ós este 8 órakor: Bíborslvatag (színes, agnol háborús kalandfilm) , KISKÓRÖSSY HALÁSZCSÁRDA, KERT: este 9 órakor: Véres játék (színes, m. b. amerikai film. V. nely­árl) ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS URO­LÓGIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenvedett személyeket Szege­den, a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 5 7 ) veszi fel, sebészeti felvételi ügye­letet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pé­csi u 4 ). urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. Á balesetet szenvedett gyere­keket a kórház baleseti sebeszetl osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI: Este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt la­kosság részére, Szeged. Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10­100. GYERMEKORVOSI: Munkanapo­kon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasarnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig, a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben törté­nik a sürgős esetek orvosi ellátás?. GYERMEK FUL-ORR-GEGE­SZETI ÜGYELET: este 7 órától reg­gel 7 óráig az újszegedi Gyermekkórház tart ügyeletet. Szeged. Odesszai krt. 37. telefon: 22-655. FOGORVOSI ÜGYELET: Héttőtói péntekig, 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sán­dor u. 1 —3. Tejefon: 14-642. CSALÁDVÉDELMI TANACS­ADÁS: Hétfőtói délután 14 és 17, csütörtökön délelőtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca 1. szám alatt, telefon: 13-740. S. O. S. LELKISEGELY-SZOLGA­LAT: Minden este 7 órától reggel 7 óráig. .Telefon: 11-000. IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54­773. Minden munkanapon 8—16 óráig. ZÖLD TELEFON: 12-513. AUTÓMENTŐ SZAMA: 23-888. 17.25: A XX. Veszprémi Tévétalál­kozó. Vadkacsavadászat. Tévéjáték. 18.50: Műsorajánlat 1855: Reklám 19.00: Gyermekhlttan 19.05: Esti mese 19.15: Lottósorsolás 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Nádas Péter: Protokoll — tévéjáték 20.30: Képes nóták 20.45: Reklám 20.50: Itália '90; Írország—Hollan­dia mérkőzés 22.50: Reklám 22.55: Hazai tükör 00.15: Híradó 3. TV2 Berkes Zsuzsával és Domsödi Gá­borral 15.15: Képújság 15.30: TV2: reklár BUDAPEST 1. 8.20: Képújság 8.25: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.30: A vadak ünnepe (ism.) 10.00: Fordulatos fordulatok 10.40: Pongrácz Zsuzsa: Bözsi és a tóti>lek — érettségi talál­kozó — tévéjáték (Ism.) 11.50: Mozgató 11.55: Képújság 12.00: Menedzser magazin — pénzvilág 15.55: Képújság 16.05: Pannon krónika 16:15: Hírek szerbhorvát nyelven 16.25: Hármas csatorna. 17.10: Szám-adás lám, riportok, Időjá­rás, zene 16.00: Gyerekeknek' 16.30: Bummll 16.45: TV2 16.50: Itália '90; Belgium—Spa­nyolország mérkőzés 17.45: Reklám 18.50:TV2 19.00: Benny Hlll-show (ism.) 19.18: TV2 19.30: A viharlovag — francia ka­landfilm, 7,resz 19.54: TV2 20.00: Telesport 20.45: TV2 21.00: Híradó 21.20: TV2: Nézze meg az emberi 21.30: Napzárta 22.15: Országok, emberek, életek — Luz indítékai — mexikói dokumentumdráma 23.50: TV2 BELGRÁD 1. 8.15 Műsorismertetés. 8.20: Tv­naptár. 8.30: Sorozat gyerekek­nek. 9.00: Nyári program. 14.45 Műsorismertetés. 14.50: Hírek. 15.00: Éjszakai program (ism). 16.30: Magyar híradó. 17.00: Tv­napló. 17.20: Családi magazin. 17.50: Sorozat gyerekeknek. 18.20: Számok ós betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Dokumentum­program. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 19.53: Időjárás. 20.00: Labirintus — politikai magazin. 21.05: Szórakoztató-program. 22.05: Tv-napló. 22.25: A mai sport. 22.30: Éjszakai program. 00.30: Hírek. 0.35: Műsorismerte­tés. BELGRÁD 2. 16.15: Hírek. 16.20: tv-naptár. 16.30: Itália 90: Közlemény. 16.45 Itália 90: Belgium—Spanyolor­szág. 19.00: A fenntartott Idő. 19.30: Tv-napló. 20.00: A fenntar­tott Idő. 20.45: Hírek. 20.50: Itália 90: Írország—Hollandia. 22.50: Itália 90: Korea—Uruguay. 00.30: Műsorzárás. SUPER 7.00: Napkezdet. 8.00: Hírek. 8.30: Videodivat. 9.00: Hírek. 9.15: Egy­veleg. 13.30: E.B.C. — Hírek, kom­mentárok. 14.00: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 18.30: Kék éj. 19.30: Hírek. 19.45: Idólánc, 20.00: Klasszikus filmek: Cirkuszi történet. 22.15: High Cha­parral — westprnsorozat. 23.15: Keserédes — Uj-zélandI történet. 23.45: Egyveleg. 00.15: Hírek. 00.30: Kék éj. TV5 17.l5:Esélyada lóknak. 17.45:FŐ­zőlecke. 18.00: Számok és betűk. 18.20: Félix és Clbulette. 18.35: Ez nem Igaz. 19.00: Teleturlsztika. 19.30: Hírek. 19.40: Ezt tudni kell. 20.00: Zene a szívnek. 21.15: Ta­lálkozások — hírmagazln.22.00: Tv-híradó. 22.30: Időjárás. 22.35: A blues és Chet Baker. SAT1. 8.35: Szomszédok (Ism). 9.00: Hí­rek. 9.05: Szeretethajó (ism). 9.50: Egészség. 10.00: Hírek. 10.05: Té­vebolt. 10.3a Kapjátok el Charll Tallytl — angol fltmkomédla. 12.15: Szerencsekerék (Ism.). 13.00: Tóvétőzsde. 14.05: Perine — rajzfilmsorozat. 14.30: Főzőcs­ke. 14.40: Szeretethajó — filmso­rozat 15.30: Boszorkányt szeretek — családsorozat. 15.55: Tévébolt. 16.05: Füstölgő coltok — westernsorozat. 17.00: Hírek. 17.10: Szomszédok — családso­rozat. 17.50: Egy Duke ritkán jár egyedül— akciófilm-sorozat. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Időjárás. 20.00: T. J. Hooker ­krmisorozat. 21.00: Az égben ké­szült — angol játékfilm. 22.25: Hí­5: Elátkozott örökösök — Kaliforniai Man — csaiaosorozat. 14.15: A Sprlngfleldek története — családsorozat. 15 00: Maszk — rajzfilmsor zat. 15.30: Hírek. 16.00: A Munster család — családsoro­zat. 16.30: Moziajánlat. 17.10: Já­tékshow. 17.45: Cslllagtallér. 18.00: A láthatatlan ember — krl­mlsorozat. 19.15: A hatmillió dollá­ros férfi — akciófilm. 20.15: A modell és a detektív — bűnügyi filmsorozat. 21.05: Sing Sing — olasz vígjáték. 22.20: Citromos jégkrém III. — NSZK-Izraeli eroti­kus komédia. 00.00: Rókacsapda — amerikai- olasz akcló­film.01.25: Aerobic. rek. 22.35: krimisorozat (Ism). 23.25: T.J. Hooker Rádió KOSSUTH 8.05: Hangszemle. 8.20: Ez aktuá­lis. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05—11.00: Napközben (éló). 11.10: Népzenetar. 12.45: Vála­szolunk hallgatóinknak. 13.05: Klaszikusok délidőben. 14.05: Könyvszemle. 14.15: Igy láttam Kodályt. 15.05: Könyveim — bará­taim. 16.0: Délutáni Krónika. 16.25: Szini-tanoda. 17.05: Agrárműhe­lyek. 17.30:Fllmpremier. 18.00 Es­ti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.3a. Hol volt, hol nem volt... 19.40: Népdalok. 19.50: Haj­szálgyökerek. 20.05: Közvetlen kapcsolat. 21.05: Három szólam­ban 22.00 Késő esti Krónika. 22.30: Szemben az Ugarrai. 23.05: Balaklrev: Lear király — kísérőze­ne. 23.42: Schubert: g-moll szona­tina. PETŐFI 8.05: Rivaldafényben. 9.08: Nép­dalkörök pódiuma. 9.30: Kolozsvár 90. — Gálakoncert. 10.15: Édes anyanyelvünk (Ism). 10.20: Ope­raslágerek. 10.50: Peres, poros Iratok. 11.03: A ml korunkban. A napközben szolgáltató műsora nyugdíjasoknak. 11.25 Gramo­fonsztárok. 12.00: Régi nóta, híres nóta. 13.03: Nosztalgiahullám. 14.00: Lelátó — Sportmagazin. 14.30: Születünk, s máris este van. 15.05: Goldmark: Három zongora­darab. 15.20: Slágerről slágere. 16.00: Találkozás a stúdióban. 17.03: Gordiusz — magazin töp­rengóknek. 18.00: Pop-regiszter. 19.03: Serdületlen anyák. 19.30: A Poptarlsznya dalaiból. 20.20: Ön­zetlenül. 21.03: Derűre Is derű. 21.29: Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből. 22.12: A Magyar Rá­dió Karinthy Színpada. 23.03: Sporthíradó. 23.10: A dzsessz tör­tenete 69. rész. 23.50: Byrd A csa­ta—szvit. BARTÓK 9.10: Zenekari muzsika. 10.20: Kortársunk Sütó András (Ism.) 10.41: Tardos Béla: Szimfónia. 11.08: André Chérler. 12.05: Kóru­sok. hangszerszólók. 13.00: Hall­gassuk újra! 14.00: A kamarazene kedvelőinek. 14.52: Molnár Dixie­land játszik. 1520: Donizetti ope­rélból. 16.05 A Lipcsei Rádió szimfonikus zenekarának hang­versenye. 17.54: Kamarazene. 18.30: A Magyar Rádió román nyel ­vű nemzetiségi műsora Szegedről. 19.05: MIKRŐ-fon. 19.35: Erkel: Hunyadi László — háromfelvoná­sos opera. 22.15: Napjaink zenéje. 23.05: Vonzódások. SZEGED Szentes 66,29 MHz Szeged 94,9 MHz 1990. Június 22., péntek 5.55: Műsorismertetés, hírek, me­teor, útlnform. 6.0a Krónika (Kos­suth). 6.15: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldröl — az ügyeletek je­lentik. 6.30: Hírek, lapszemle (Kos­suth). Miról ír a Békés Megyei Népújság, a Petőfi Népe. a Délvilág és a Délmagyaroszág. 6.45: Reg­geli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti Idő­járás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hí­rek, tudósítások, programajánlat. Műsorunk tartalmából: — Gyulai bundaper. — Könyvajánlat. — ide­genforgalmi körkép. Szerkesztő: Vágási Kálmán. 16—18; RÁDIÓ SZEGED. A Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdiójának szolgáltató műsora. RTLPLUSZ 8.35: Telebutik. 9.10: A Sprlngflel­dek története (ism). 10.05: Já­tékshow. 10.35: Játékshow (Ism). 11.00: Exploslv (Ism). 1 1.45 Quincy (ism). 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.0a Telebutik. 13.30: Az oldal a DM szerkesztőségében készült

Next

/
Thumbnails
Contents