Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-12 / 139. szám

1990. június 14., csütörtök Kultúra 5 Canticum és kapualj f Enek az esőben A kiváló akusztikájú és impozáns tanácsháza udvarát választotta zárókoncertjének színhelyéül a Canticum kamarakórus. Sajnos, az időjárás közbeszólt, és az együttes és közönsége „beszorult" a kocsifeljáróra. Ezzel az épület újabb adottságait fedezte fel. E zárt helyiség ugyanis, bár szépségben nem vetekedhet az udvarral, akusztika és intim hangulat tekintetében állja a versenyt. A négy előadásból álló sorozat (karácsonyi, tavaszi, és a 10 éves évforduló alkalmából rendezett jubileumi koncert) befejezéseként nyáresti muzsikával örvendeztették meg a közönséget. A 15 tagú kamarakórus csodálatosan tisztán, természetes egyszerűséggel és felkészülten adta elő hangulatos műsorát, végigvezetve hallgatóságát szinte az egész kórus(b) irodalmon. A választott művek alapján lemérhető, hogy az együttestől egyetlen zenei irányzat sem áll távol, ugyanolyan könnyedén éneklik Marenzio és Lassus műveit, mint Debussyt és Kodályt, vagy néger spirituálékat. A színes és változatos programból nehéz kiválasztani a leginkább említésre méltókat, hiszen minden egyes műnek volt valami érdekessége. Felejthetetlen Gastoldi Csónakos énekének előadásánál a vízcsobogás utánzása, a könnyed, játékos hangulat. Lassus Zsoldosszerenádjának hallgatásakor szinte magunk előtt láttuk a szerelmes német dragonyost, aki megpróbál olasz nyelven udvarolni. Fantasztikus volt, ahogy a magyar kórus olaszul énekelt — német akcentussal. Rossini Gondolások című darabja az olasz opera hangulatát idézve festette elénk a romantikus Velencét karcsú gondoláival. A férfikvartett (Gyüdi Sándor, Németh Csaba, Kos Péter, Lugosi Miklós) Schubert Szerenádját, Borogyin Tréfás szerenádját és egy álombeli találkozást elénk varázsoló spirituálét adott elő, meglepően magas színvonalon, kiváló humorral. A spirituálé műfaja közel áll a kórushoz;, ezt bizonyították a Jordán folyó méltóságteljes hömpölygését ábrázoló és az ismertebb Deep River bemutatásával is. Érdekes volt Mozart Kis éji zenéjének I. tételét kórusfeldolgozásban hallani. A ráadásként gyertyafény mellett előadott Kodály Esti dal tiszta harmóniáival megható volt. A technikailag időnként meglehetősen bonyolult, de ennek ellenére hibátlan zongorakíséretet Bádás Péter előadásában hallhattuk. A szoprán szólót Szél Bernadette kulturáltan énekelte. Az együttes vezetője Gyüdi Sándor, akinek nevével zenei berkekben egyre gyakrabban találkozunk. A színház operatársulatánál karigazgatóként dolgozó kitűnő muzsikus vezeti a Vaszy Kórust és az Egyetemi Énekkart is. Nagy energiával és lelkesedéssel készül a koncertekre. Nemcsak kiváló szervező, de jó énekes is — az est folyamán hallhattuk szólót énekelni. A közönség előtt otthonosan mozog, finom érzékkel konferálja az előadást és ügyesen hívja fel a figyelmet egy-egy szám érdekességére. Személyében olyan sokoldalú, szuggesztív művészt ismerhettünk meg, aki zeneszeretetével és intelligenciájával nemcsak együttesét, de a közönséget is magával ragadja. Gresó Erzsébet „Úi film" f Állatfarmi útmutató A hatalom eltorzíthatja még a disznókat is; S a jelmondatok is könnyen megváltoztathatók, csak néhány szót kell hozzájuk biggyeszteni, vagy elvenni belőlük. A forradalmak kódexét látszólag a nép írja, ám a parancsolatok, tételek magyarázatának, értelmezésének, alkalmazásának mikéntje felől már az újdonsült hatalmasságok döntenek. Majdnem 50 esztendőt kellett várnunk arra, hogy Magyarországon és Kelet-Európában megjelenjen George Orwell Animál farm, azaz Állatfarm című regénye, s majd negyven évet, hogy bemutassák John Halas, világhírű magyar származású, angol rajzfilmrendezőnek ebből készült animációs filmjét. És hát körülbelül ugyanennyi évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kiderüljenek némely disznóságok, itt mifelénk. Érthető, hogy eddig nem nagyon mutogatták minékünk az Allatfarmot. Még magunkra ismertünk volna! Mi, akik mint igásló húztuk a szekeret, mint birkák tűrtük, hogy kopaszra nyírjanak, mint a tehenek, hogy fejjenek, mint szamarak, hogy hülyének tartsanak bennünket. „Minden állat egyenlő" — írják fel az állatok Halas rajzfilmjében öles betűkkel annak a háznak az oldalára, melyből az embert, a türannoszt, a farm gazdáját elűzték s maguk veszik kézbe sorsukat. S válóban kiderül, a maga helyén minden állat ragyogóan teljesít. Olyan különleges feladatok megoldására is képes, amihez ereje, lendülete, a szabadság érzete s a szép jövő képzete nélkül aligha lenne. A ló óriási köveket emelget az épülő szélmalomhoz. A kacsák gabonát aratnak, a tyúkok asztagot raknak. Megy minden, mint a karikacsapás. Egészen addig, míg a disznók ki nem találják magukról, hogy ők különbek minden más állatfajtánál, s így legilletékesebbek arra, hogy a farmot irányítsák. Egy aprócska malőr is történik, mindjárt az új módszer bevezetésének kezdetén. Az egyik disznó túlságosan komolyan veszi az eszmét; demokráciát s más efféle nyalánkságokat ígérget az állatoknak. Nyilvánvalóvá válik, hogy még idejekorán el kell őt távolítani a hatalomból. Majd az első kivégzések is lezajlanak. Mindezeket diszkréten, ízléses formában szervezi meg a nagy vezér, a sötét színű kandisznó. Mint ahogy a forradalom legelején kitalált hét parancsolatot is észrevétlenül hamisítja meg. A tisztogatások elvégzése után „Az állat nem öl meg más állatot" tétel így egészül ki: „Az állat nem öl meg más állatot ok nélkül". A hetedik parancsolat, miszerint „minden állat egyenlő" is egészen sajátosan változik meg. Így: „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többieknél". Ha ezt a filmet bárhol a világon megnézték az elmúlt évtizedekben, azonnal tudták a moziban ülők, kit aszszociáljanak a nyakán szürke csíkot viselő sertéshez. És nemcsak azért, mert az Angolhon állatai című himnikus dal kísértetiesen hasonlít a Szovjetunió őskorában fogant hősénekekhez. Chaplin Diktátorát sem csuFiatal, agilis német nyelvvizsgával, jogosítvánnyal rendelkező gépészmérnököt felveszünk. Jelentkezés személyesen. PROMPI-COOP KFT. Szeged, Komócsin tér 10. III. 4. Telefon: 15-307. Középiskolai végzettséggel, német és angol nyelvtudással, gyors és gépírói gyakorlattal rendelkező titkárnőt keresünk, „21 000 Ft/hó 2214/12" jeligére a Sajtóházba. pán a bajuszkája miatt azonosította könnyen a néző, 1953-ban is tudta mindenki, kit „tiszteljen" a filmvásznon a disznófejű, négylábú, önkényürban. Mondom, 1953-ban; A film ugyanis akkor készült, amikor nálunk a Nagy sertés tanítványai kezdtek malackodni. A transzparenseket akkoriban röfögték tele jelmondatokkal, a padlásokról pedig ilyentájt söpörték le a mosléknakvalót, s mi itt Kelet-Európában, egy darabig elhittük a tündérmesét. Később meg — más választásunk nem lévén — úgy tettünk, mintha elhinnénk \ A film, a regény üzenete persze nem ilyen egyszerű. Ma már több ez, mint a sztálinizmus keserű szatírája. Orwell szerint mind a szélsőségesen jobb-, mind a szélsőségesen baloldali rendszerek törvényszerűen ilyen arcot öltenek, mint ez az állatfarm. Ahol az új megváltók önhittségükben először csak megfeledkeznek azokról, akiket vezetnek, később cinikusan használják fel őket saját céljaikra. A rajzfilm felnőtteknek szól, ne keressük hát a bűbájos Walt Disney-figurákat. Az idilli jeleneteknél a rendező, a rajzoló ugyan önfeledten játszadozik el egy-egy kiskacsával, a hárfapengés ritmusára mozgatja meg a kazalrakó tyúkanyókat, a szabadság hírvivői, a galambok, úgy röppennek az égre, mintha a boldogság mesebeli kék madarai lennének, ám a nézőben a legderüsebb képek láttán is mindvégig ott a gyanú, a sejtelem s a tapasztalat. Mintha már látta volna a rogyásig dolgozó lovat, az idomított ebeket, a vezér hatalmasra keretezett mellképét, s az érdemrendeket... Mintha hallotta volna már a szónoklatot. S a mai néző óhatatlanul folytatja John Halas filmjét. Fél, nehogy a nagy változás után a legbutább ; Hatok vezessék a farm önkényurai ellen a felbőszült és elcsigázott jószágnépet. S reménykedik, hogy a disznóságok korszaka után nem a szamárságok korszaka következik a mi kis farmunkon. Pacsika Emília Gondolafok az egyetemi tiszlségválasztás elolt A rendszerváltás folytatódik az intézményekben is. Az utóbbi napokban ezeken a hasábokon többször foglalkoztunk ennek első jeleivel. Most egy akadémikustól kaptunk e tárgyban írást, aki a JATE egyetemi tanára, a fizikai kémia nemzetközileg elismert kutatója, és aki hallgató kora óta a szegedi tudományegyetemen fejti ki munkásságát. Egyetemeink életének egy rendkívül jelentős állomásához érkeztünk: el kell döntenünk, hogy a rendszerváltozás után demokratikus országunk építésében milyen szerepet szánunk, ezeknek az intézményeknek, és ezt milyen vezetéssel kívánjuk megvalósítani. A vélemények rendkívül eltérőek, radikális nézetek jobb- és baloldalon is elhangzanak. Mielőtt az utóbbi kérdés részletes taglalására rátérnék, néhány tényt szeretnék ismertetni. bert igénylő, állami, párt- és társadalmi megbízatásokat végez, aligha tud a tudományos versenyben részt venni. 0 a Ügy gondolom, annak kijelentése senki számára nem jelent meglepetést, hogy egyetemeink, az Akadémiához és a többi ilyen jellegű intézményhez hasonlóan, az elmúlt évtizedekben az állampárt által kézben tartott és irányított testületek voltak. A József Attila Tudo. mányegyetemnél maradva, az egyetemet az elmúlt évtizedekben egy szűk, az állampárttal szoros kapcsolatban Álló csoport irányította, egymással cserélve a párt- és állami megbízatásokat. Egyetemünk rektora rövidebb megszakításokkal több mint egy évtizeden keresztül viselt vezető funkciókat, többek között párttitkára volt egyetemünknek is. De különböző szintű párttitkári funkciót töltött be a Természettudományi Kar jelenlegi és korábbi dékánja, dékánhelyettes (i), a dékáni titkár és a tanszékvezetők, jelentős része is. A TTK-t az egyetemi tanácsban képviselő három kolléga szintén volt párttitkár vagy pártvezető. A legtöbb szakon jelentős számban, sok esetben többségben voltak a párttagok a tanszékvezetők és az idősebb oktatók között is. A bölcsészés jogi karok helyzetét pontosan nem ismerem, de meg lennék lepve, ha a tár. sadalmi tudományok területén a pártállam nem érvényesítette volna akaratát. Egyetemünk politikai kötődését, a vöröses színt csak részben tudta halványítani az elmúlt évtizedben a kontraszelekció csökkenése, és a pártonkívüli és a párt politikájától távol álló oktatók, egyetemi tanárok kinevezése. Szabad legyen hangsúlvoznom. hop" ezzel az ismertetéssel senkit sem akarok bántani és minősíteni. Meggyőződésem ugyanis — és ezt az akadémiai közgyűlésen is hangoztattam —, hogy az elmúlt évtizedekben egyetemünkön (és az Akadémián is) vezetői funkciót betöltők többsége lelkiismeretesen dolgozott és — kihasználva politikai kapcsolatrendszerét — igyekezett a legtöbbet tenni az általa vezetett intézményért. Ez a kapcsolatrendszer azonban összeomlott, értékét elveszítette. A korábbi helyzetet tükröző politikai képtől függetlenül le kell szögeznünk azt is, hogy egyetemünk nemcsak Marx és Lenin tanainak terjesztésével, a szovjet típusú szocializmus eszméinek tanításával és hazai megvalósításával foglal, kozott, hanem a lehetőségekhez képest jól képzett szakember eket bocsátott ki falai közül. Ezzel egy időben nemzetközileg is elismert és az egyetem és hazánk megítélése szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható kutatási eredményeket ért el. A hozzájárulási mértéke természetesen — pártállástól függetlenül — különböző volt. Az Akadémia könyvtárának az 1981—87-es időszakra végzett, és 1989-ben csaknem 500 oldalon közzétett felméréséből egyértelműen kitűnik az is, hogy a természettudományok területén, az egyes szakterületeken hazai viszonylatban kiemelkedő. nemzetközileg is jóval az átlag fölötti eredményeket általában nem az elmúlt időszakban politikailag aktív és vezető funkciót betöltők érté!: el. hanemi azok, akik a párttól távol álló magatartásuk miatt az egyetem életében, iianyitásában lényeges szerepet nem játszót, tak. Ebben természetesen semmi meglepő nincs; hiszen lehet bármilyen okos; tehetséges valaki, ha hosszú éveken, évtizedeken át szinte több mint egész emMilyen szempontokat érvényesítsünk az egyetemi vezetők kiválasztásakor a rendszerváltozás után? Az Akadémia idei közgyűlésén a következőket javasoltam megfontolásra: 1. Alapvető követelmény, hogy a tisztségviselők szakterületük nemzetközileg is elismert művelői legyenek. 2. Politikai szempontból nem lenne helyes olyan vezetőket választani, akik az elmúlt évtizedekben tagjai voltak a kommunista párt legmagasabb szintű testületeinek (például a központi bizottságnak). 3. Alapos megfontolást igényel, hogy az egyetem élére korábban, a pártállam által támogatott és már hosszabb ideig vezető funkcióban levő. ket újraválasszuk-e. Az első ponttal kapcsolatban nyíltan senki nem száll vitába, bár az aicadémiai választás eredményeit tekintve, ennek az elvnek az érvényesítésétől a rendszerváltozás után épp úgy eltekintettünk, mint előtte. A második és harmadik ponttal kapcsolatban az MSZMP volt tagjainak egy része hevesen tiltakozik. Ez politikai és emberi szemszögből természetesen érthető, sajátságos viszont, hogy a politikamentes, demokratikus elveket érvényesítő szempontokat nem a párt volt egyszerű közkatonái, hanem elsősorban az, MSZMP-ben és az MSZMP által vezető pozícióba helyezett oktatók és kutatók hangoztatják. Joggal merülhet fel a kérdés: miért nem képvi. selték ezeket a demokratikus elveket az elmúlt évtizedeikben, miért nem tiltakoztak az ellen, hogy csak őket és elvbarátaikat helyezte az állampárt vezető funkcióba, miért nem harcoltak azért, hogy a teljesítményelv jusson érvényre a vezetői pozíciók odaítélésekor is? Mindezek ellenére — szem előtt tartva Szelényi Iván akadémikusnak néhány hete a Magyar Nemzetben közzétett gondolatát —, legyünk különbek éis jot>bak a kommunistáknál — én sem tartom helyesnek, hogy egy demokratikus rendszerben politikai szempontok alapján válasszunk vezetőket. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy még nem egy teljesen demokratikus országban, hanem egy demokratikus berendezkedés felé haladó, átmeneti szakaszban élünk. Hiába van ugyan új, demokratikusan megválasztott kormányunk és Parlamentünk, alsóbb szinteken még mindig azoknak a kezében van a hatalom, akiket egyáltalán nem demokratikusan választottunk. Éppen ezért igencsak abszurd lenne, ha a rendszerváltozás után ugyanazok a személyek irányítanák az intézmények demokratizálódását, reformját, az új szellemű egyetemek kialakítását, akik a pártállam megbízásából az elmúlt évtizedekben a párt politikájának, elképzeléseinek megvalósításáért, más jellegű struktúrák felépítéséért tevékenykedtek. (Hogy ez mit jelentett, éis milyen eredménnyel járt. azt — úgy gondolom — nem kell részleteznem.) Szerencsére, a korábbi káderpolitika ellenére, egyetemünkön vannak olyan oktatók is, akik pusztán emberi magatartásuk oktatói ér tudománvor tevékenységük, nemzetközi tapasztalatuk alapján, alkalmasak az új szellemű egyetem megteremtésére és irányítására. 3. Alapvető kérdés, kire bízzuk az egyetem új tisztségviselőinek megválasztását: a minisztériumra, vagy az egyetem dolgozóit és hallgatóit képviselő egyetemi tanácsra. Magam az utóbbi megoldás híve vagyok, azzal a kiegészítéssel, hogy a választás eredményének érvényesítéséhez a miniszter hozzájárulása mindenképpen szükséges. Felmerül a kérdés: van-e remény, hogy a vezetésiben a kívánt változás megtörténjen? Ha a régi politikai hovatartozás, a régi beidegződések, esetleg az új vezetőktől való félelem érvényesül az egyetemi tanács megválasztásakor, akkor — az erők megoszlása miatt — alig van esélyünk a megújulásra, új egyetemi emberek vezetővé válására. Itt a kormányzatnak Ikell megnvuítatnia az egyetem dolgozóit, hogy nem lesz politikai boszorkányüldözés, és az ötvenes években elkövetett méltánytalanságokat a jelenlegi politikai v-reté? rem akarja megismételni. A JATE minden dolgozójának meg kell adni a lehetőséget, hogy tehetségével, emberi értékeivel hozzájáruljon az új szellemű, színvonalas oktató- és kutatómunkát végző egyetem megteremtéséhez Solymosi Frigyes