Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-11 / 138. szám

1990. június 11., hétfő Földkérdés 3 Milyen lesz a kenyérjegy színe ? Egy szocialista-szociáldemokrata agrár szakember gondolatai Idegesít valami az utóbbi időben. Attól félek, hogy a Parlamentben előbb-utóbb napirendre fog kerülni a kenyérjegy színének problémája. Miért? Mert olyan agrár szakemberek, akiknek szakmai hozzáértését senki nem vonhatja kétségbe, és azok az egyszerű parasztemberek, akik egész életükben a mezőgazdaságban dolgoztak, nem tudják. mit hozhat számukra a jövő. Megkérdezésük nélkül olyanok vették kezükbe a sorsuk irányítását, akik semmit sem ismernek ebből a rendkívül nehéz életből. (A „Rózsadombról" honnan is ismernék?) Azoknak az életéről döntenek, akik a húst, a tejet, a kenyeret termelik számunkra. Elveszik a kezükből a legfontosabb lételemüket, a földet, a korszerű és hatékony termelőeszközöket. JÓ. Verjük szét a nagyüzemeket és alakítsunk farmergazdaságokat. De hogyan? Könyörgöm, magyarázza meg valaki; Adják vissza a földet az 1947-es tulajdonviszonyok alapján, lehetőleg azt, ami az övék volt. Előzetes tájékozódás szerint több százezer olyan, földhöz nem értő ember jut tulajdonhoz, akiknek javarészt 1-2 hold került a birtokába, de a szakértelme a föld műveléséhez nincs meg. Sokan viszszaigényelt földjük közelében sem laknak. Vannak, akik ismerik a földet, de nem tudnak vele bánni és nem is akarnak. Mégis vissza fogják igényelni! Miért? Mert pénzt látnak benne' Az ügyvéd urak ,/serege'' pedig a számtalan ingatlanügyletben rejlő üzleti lehetőséget! Ez a lényeg! Sokkal kevesebbe kerülne az államnak, ha a föld árának megállapítása után _ a vitathatatlanul jogos — kártalanítás pénzben történne. Ha ezen a pénzen valaki földet akar venni, vásárolhat a számára legkedvezőbb területen. Naponta járom a földeket, látom a hatalmas búzatábláJani bácsi, visszakapta a földjét! Hová billentsem? kat, kukorica földeket. Induljunk ki ebből. Ha félmillió földtulajdonos, és sok kisparcella lesz hazánkban, ezeket nem fogom látni. De nem fogok az üzleteinkben elég kenyeret, húst sem látni! A józan parasztember tudja, hogy a kenyérgabonát és a jószágoknak a takarmányt csak nagyüzemi módon lehet termelni. Úgy mint régen is, csak akkor azokat nagybirtokoknak hívták; Mi kell a farmergazdasághoz? Ami megvan NyugatEurópában. Megfelelő gépek, öntözőberendezések. kisgépek, ehhez a gazdálkodáshoz igazodó infrastruktúra, munkakultúra, piac és rengeteg pénz. Ott az állam a kisgazdákat az iparból nyert haszonból hihetetlen módon támogatja. Ha nem jó a termés, nem jól integrálták a termelést, vagy csökken a termelői kedv, a hiányzó terményt megveszik külföldről. Mi azért tudtunk importálni, iparcikket, nyersanyagokat, olajat, mert volt kukoricánk, húsunk, amit el tudtunk adni. Annak ellenére tudunk eladható terméket előállítani, hogy támogatná az állam a mezőgazdaságot (amit mezőgazdasági dotációként ismer a közvélemény, az nem más mint az ágazaton belüli újraelosztás). Nemzetgazdasagunk sikere múlik a mezőgazdaságon, hisz kimondhatatlanul is egyetlen húzóágazat, sikerágazat. Az ország állatállományának több mint kétharmada a nagyüzemekben van, de a háztájiban lévő állatállomány integrációja is ezeken a nagyüzemeken keresztül történik. Azon senki nem gondolkodott, mi módon biztosítanának ezeknek az állatoknak táplálékot, vagy vágju le mindet? Ezeket ü> oszszuk szét, mint a földeket? De kinek ? És nü lesz az épületekkel? Ki viszi el a Rábaerőgépet, a nagy kombájnt? Ha egy nagygazdaságot aszály vagy jégkár ér, saját erejéből ki tudja heverni és tud kenyeret adni az ott dolgozóknak. Mi van akkor, ha ilyen elemi csapás a néhány holdon gazdálkodót éri? A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok jelenlegi működési formáján — nem vitás — változtatni kell! Az állami kötöttségeket csökkenteni kell. Változtatni, átalakítani kell. de nem elpusztítani, mert ezzel létező nemzeti értékünk veszne el, a működő magyar mezőgazdaság, aminek eddigi eredményeit is értékelte a fejlett világ. Saját létünket is bizonytalanná tennék. A nagyüzemekből az állam felé befizetett adókat miből pótolnák? Mi lenne az exporttal? Azokat kérdezzék meg a hogyan továbbról, akiket, eddig nem kérdeztek; a földdel dolgozó embereket. Ha nélkülük döntenek, nagyon félek, aktuális lesz, amit a jegyzet elején irtam, hogy a Parlamentnek rövidesen döntenie kell a kenyérjegy színéről! Dr. Dobos András Arpádhalom A helyzet A MOSZ, a mezőgazdasági szövetkezetek tavalyi kongresszusán kialakult új érdekvédelmi szervezet agrár. és szövetkezetpolitikai céljai a parlamenti válasz^ tások után megváltozott helyzetben mérettetnek meg. Az elfogadott elgondolások szerint, a jelenlegi szövetkezeti tagság akaratán múlik a szövetkezeti közös vagyon, benne a föld teljes vagy részleges felosztása, nevesítése. Ugyanúgy teret engednek a szövetkezeti tevékenység közös termelésre, feldolgozásra, értékesítésre, beszerzésre, szolgáltatásra, hitelezésre történő fenntartásának, vagy megszüntetésének a társasággá alakulásnak, vagy a tagok egyéni vállalkozóként való újra szövetkezésének. Az alapszabályukat eképp módosíthatták az elsó negyedév végéig. A tagok magántulajdonán álló szövetkezeti modellt, a közös vagyon nevesítését szolgáló önkormányzati döntések több párt szerint igazságtalanok. A kisgazdapárt 1947-es földtulajdonon alapuló koncepciója alapvetően kérdőjelezi meg e lépések jogszerűségét. A kollektivizálás ellentmondásai, az állami beavatkozások maradandó bélyegei olyan helyzetet eredményezett, hogy senki sem lehet biztos a saját százszázalékos igazságában. A szövetkezetek többségének alapszabálya ennek ellenére elvileg lehetővé tette a közös vagyon felének tagi nevesítését A földtulajdon nevesítésére, elidegenítésére már jóval kevesebben éreztek erkölcsi alapot A többség azonban megszüntette a földkiadási tilalmat és a kilépő tagoknak, illetve örökösüknek Lehetővé tette a tulajdoni hányad kivitelét. A tagok,, alkalmazottak lehetőséget kaptak a nevesített vagyon vállalkozásszerű működtetésére. Emelték a háztájiban kiadott földterület nagyságát, a tagi földek után fizetett földjáradék öszS2egét. Altalános nézet, hogy a közös tulajdonú földek az ott dolgozó tagok és alkalmazottak tulajdonába kerüljenek. Álláspontjuk szerint, az 1947-es tulajdonosi állapot elismerésével járó anyagi következményeket az államnak kell állnia. Ugyanis, e földek megművelése hosszú időn át csak magasabb költséggel, a tagság jövedelmének rovására történhetett. A nyomott mezőgazdasági árak. az alacsonv díjazás, a társadalombiztosítási, a nyugdíj- és szociális ellátás kialakult hátrányai a többi társadalmi réteggel szemben leértékelték a parasztságot Ezért tartják sérelmesnek, hogy „elnyomásuk" ellenére őket állítsák saembe a volt tulajdososokkal. Egyáltalán nem röhejes Komoly tudós szájából hallottam a megállapítást: a földről, tulajdonról az elmúlt évtizedekben született törvényeken a szakember először csak kuncogott, majd késóbb a röhögést sem állta meg. Gondolom nem jókedvében tette, inkább kínjában. Ideje lenne a pártprogramok alapján, a „lakájok" által kimunkált nemzetboldogítónak beállított törvénykezésnek véget vetni. Az csak a remény hangja, hogy ez az idő most jött el. Az biztos, a jóvátételről mielőbb dönteni kell. A kifejezés nem véletlen, a teljeskörű rehabilitáció kivitelezhetetlen, s az egész társadalomban láncreakciót indítana el. Nemcsak a parasztnak, a munkásnak. értelmiségnek. volt fűszeresnek, háztulajdonosnak megvan a követeinivalója. Az elmaradt lehetőséget. az igazi értéket hozó munka feltételeinek hiányát kin lehetne 6zámonkérni? Kialakulna egy bűvös kör, az én üres zsebemből „kifizethetnénk" egy sértett rétéget, de az ő zsebéből egy másik réteg számára elrendelt össznépi gyűjtés elvinné azokat a filléreket is, amelyeket mégis sikerült összekaparni. Ha viszont nem lenne teljes körű az „új lapok" elosztása, újabb igazságtalansággal cserélnénk fel a régieket. Így ennek sohasem szakadna vége. A jognak mindig a legkisebb rosszra kell törekednie. A korábbi jogsértés helyretétele nem hagyhatja figyelmen kívül a szerzett jogokat. Erőszakos aktusból születő gyermeket sem szokás megölni. A 350 ezer földnélküli szövetkezeti tagot sem szabad megfosztani életterétől. Kellenek a törvények, a változtatások, de ezeknek a komplex hatások próbáját is ki kell állniuk. A mikéntről eltérnek a vélemények. Sokak szerint az új alkotmány megszületése előtt sok jó törvényünk eleve alkotmányellenes lehet csak. Vannak, akik a polgári jog keretébe illesztenék a földdel kapcsolatos játékszabályokat. Elvi sikon logikus e fej • tegetés, de az agrárgazdaság különleges terep. A szükséges és ésszerű korlátozások egy tartós kódex kimunkálását igénylik. Lehetőleg úgy, hogy legalább egy évtizedre iránytűként szolgálhasson. A gazdálkodó, a befektető csak akkor látja értelmét megvonni a szájától a falatot, ha erőfeszítései megtérültét idötálió garanciák biztosítják. A cseppek tengere A szövetkezetek földeladásának meggátolásáról szóló, s az eredeti előterjesztéshez képest jóval szelídebb változatban elfogadott parlamenti döntés egy cseppet ragadott ki a tengerből s mégis rendkívül sok ellentmondást vetett föl. Mindenképp figyel meztető jel. A rehabilitáció és a tulajdon kérdéséhez csak megfontoltan és meggondoltan lehet hozzányúlni, különben parttalan viták, féligazságok csataterévé válhat a többre érdemesült országháza. A választási küzdelmek során felszínre került elképzelések homlokegyenest különbözőek . egymástól s azóta is késik a reális és elfogadható elgondolások szintézise. Napjaink valósága, hogy a megújhodást szolgáló kormányprogram leggyengébb eleme az agrárprogram. Az MDF a kampány során mindvégig ellenezte a kisgazdapárti elképzeléseket, aztán végül mégis megszületett a kényszerű házasság „gyereke". Az elemeiben üdvözlendő vonások egy csokorba ellentmondásosak. Csak egy példa erre: „a tulajdonos azt tegyen a földdel amit akar, ugyanakkor a föld azé legyen, aki megművelj." A szép, emberséges elveket, ha nem tudjuk a realitás talajába ültetni, akkor a rendszerváltás időszakában a népgazdaság csekély pénzét a piacgazdaság építése helyett kártalanításokra költhetjük. Miről is vitatkozunk? A Magyar Újságírók Országos Szövetsége agrár szakosztálya által nemrégiben szervezett eszmecserén találkozott először Gerbovite Jenő, a Magyar Parasztszövetség országos főtitkára, tárca nélküli miniszter a termelőszövetkezeti parasztság érdekvédelmi szövetsége, a MOSZ elnökével, Nagy Tamással. Gerbovits Jenő, aki egyúttal a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt főtitkárhelyettese, egyebek közt kifejtette: pártja a különböző szektorok egymás mellettiségét lehetségesnek tartja, viszont a tulajdonviszonyok fokozatos és végleges rendezéséből nem tud engedni. Véleménye szerint nem kell egy új földtörvénnyel a mai állapotokat a feje tetejére állítani, ám csakis az életképes szövetkezetek jövőjével lehet számolni a paraszti gazdaságok mellett. A földtulajdon rendezéséhez elég volna néhány oldalas rehabilitációs program végrehajtása, egy ilyet a parasztszövetségben elkészítettek, és a koalíciós pártoknak benyújtottak. Ebben — a gazdálkodás folyamatosságát biztosítandó — többlépcsős tulajdonrendezést kívánnak elfogadtatni. Az első lépést a hatályos földtörvény időközben garantálta, vagyis, akinek a szövetkezetben tulajdona van, és ki akar lépni, az ezt megteheti. A továbbiakban földhöz kell juttatni azokat, akik nem tagjai a tsz-nek, nem is dolgoztak a közösben, de tulajdonosok, és a faluban élnek. Végezetül pedig azok a városiak vagy más településen élők is juthassanak földjükhöz, akik erre igényt tartanalt, és maguk döntik el, mit szándékoznak vele tenni. A miniszter azt is kifejtette: a továbbiakban alaposan meg kell vizsgálni az agrárágazat egészének sorsát, szem előtt tartva azt a tényt, hogy az ágazatnak a nemzetgazdaság talpraálHtásaban nagy szerepe van, ezért tulajdonviszonyain csak fokozatosan szabad változtatni. A közös gazdaságok sorsának rendezéséhez tartozik — és mint a későbbiekben kiderült, ebben egyetértettek Nagy Tamással, hogy nem csak a kétkezi munkát végzők, hanem a nagy tapasztalatra szert tett agrárértelmiség sorsával is számolni kell. A MOSZ elnöke ugyanis éppen azt vetette a kisgazdapárti vitapartnere még inkább pedig az általa képviselt párt szemére —, hogy az új politikának része van abban: a termelőszövetkezetekből pánikszerűen menekül a jól képzett agrárértelmiség egy része. Nem az a baj, hogy országosan a tsz-vezetők harmadát, Békés megyében pedig csaknem valamenynyit kicserélték, hanem az, hogy az 55-60 ezer egyetemet, főiskolát végzett szakember nem sokáig bírja az őt ért támadásokat. Márpedig, amennyiben a gazdaságok — netán a falvak — azok nélkül maradnának, akiknek a taníttatásában a nemzet pénze van, akkor újabb nagy veszteség éri ezt a húzóágazatot. Éppen ezért — mondotta Nagy Tamás, a MOSZ vezetője, aki az Agrárszövetség elnöke is — szükséges az indulatok megfékezése; elejét kell venni a szövetkezetek elleni szélsőséges támadásoknak. Azzal tsz-vezetöként is egyetért, hogy a mai nagyüzemek többsége megérett az átalakításra, ezt bizonyítja, hogy a folyamat üzemeken belül is igen sok helyütt lezajlott, mert a tagság a valódi, önkéntes szövetkezés gyakorlatát kívánja ezentúl érvényesíteni. Ezeken a helyeken máris bebizonyították, hogy — a tulajdonviszonyok tisztázása után — eszük ágában sincs a gazdaságokat feldarabolni. Földkérdés Az isten sem érti!