Délmagyarország, 1990. június (80. évfolyam, 128-157. szám)

1990-06-10 / 137. szám

1990. június 10., vasárnap Tetőablak 7 55 Isten dicsőségére cselekedtem 55 Éppen negyven évvel ezelőtt, 1950. júniusának elején mozgalmas éjszakái voltak az ÁVH-nak, s ennek következtében a magyarországi szerzetesrendek képviselőinek. Az ÁVH emberei számára persze ez nem számított akkortájt szokatlannak, a szerzetesek számára viszont nem mondható váratlannak. Főként Magyarország történelmének akkori viszonyait ismerve, a légkört tapasztalva. Hogy ma is valamelyest érzékelni lehessen 1950 hidegháborús, egyházüldöző levegőjét — ebben segíthet sajtóidézetgyűjteményünk. Összeállításunk alábbi írásában pedig a begyűjtést személyesen megélt apáca mesél az életéről. A szerzetesek begyűjtéséről, a szerzetesrendek megszüntetéséről Balogh Tamás munkájának második részét lapunk jövő vasárnapi számában közöljük. ..Kislány koromban. 15-16 évesen kerültem a szegény iskolanővérek rendjébe Debrecenben. Négy évig jelölt voltam. 1925-től 29-ig. 1929-ben jöttem Szegedre, itt volt az anyaházunk, a volt Szentháromság utcában. Itt letöltöttem két év jelöltidót. mert fiatal voltam, s utána öltözhettem be. ekkor, 1931-ben kaptam meg a szent ruhát. Egy évig tartott a noviciátus. az újabb próbaidő, s '32-ben tettem fogadalmat. Ezután ismét egy évig az anyaházban voltam, akkor kitettek Kiskunmajsárá. ott volt egy iskolánk. Onnan '35-ben be kellett jönni fogadalmat újítani. mert letelt három év. s először ennyi időre tettünk fogadalmat. Makón ebben az időben kértek nővéreket a belvárosi római katolikus polgári és elemi iskolába a Szent István téren — így Makóra kaptam diszpozíciót, s ott éltem át a háborút, ott voltam egészen 1950-ig. Közben. 1948-ban vagy 49-ben. már nem is emlékszem pontosan, ott kellett hagyni az iskolát, mert államosították, mi meg kiköltöztünk egy öregasszonyhoz, aki szállást adott nekünk. Mivel töltöttük az időnket? Kézimunkáztunk, kijártunk a határba dolgozni, szóval az élet nem állt meg. És akkor beköszöntött június hónap. 1950ben. Nyolcadikán. Úr napján sátor volt annál a háznál is a kapuban, ahol mi laktunk, ünnepeltünk. mint rendesen ilyenkor. Másnap hajnalban nagy csöngetésre, zörgetésre ébredtünk. Nem nyitottunk mindjárt ajtót, ezért a dörömbölés csak fokozódott. Jöttek az ávósok. Benyomultak a lakásba, és közölték, hogy velük kell mennünk, mert közel vagyunk a határhoz, és megbízhatatlan személyek vagyunk. el kell hagynunk a házat. Szedjünk össze gyorsan valami kis cuccot, és indulás. Hát elkezdtünk szedelőzködni, az ávósok mondták, hogy ne az imakönyvünket meg az olvasónkat szedegessük, nagyobb szükségünk lesz pokrócra. ilyesmire. Kinn várt a teherautó, már voltak rajta nővérek, akiket Makó-Újvárosból. Marosleiéről. Földeákról szedtek össze. Elhúzódhatott az idő a begyűjtéssel, mert már világosodott. s ezért idegesek voltak az ávósok. Nyilván nem akarták, hogy az emberek lássák, amikor elvisznek minket. Aztán volt egy kis epizód. Azt hiszem. Szeged felé hoztak bennünket, és jöttünk át a Maros-hídon. A ponyván volt egy kis rés, ahol az egyik nővér kilesett. Pont ott sétált valaki a hídon, meglátta a nővért, és felkiáltott: ni, viszik az apácákat. Na. akkor rögtön szorosabbra fűzték a ponyvát, nem is láttunk többet semmit az úton. Sokáig mentünk, közben volt időnk gondolkodni. beszélgetni. Hogy vajon sejthettük-e korábban, mi történik velünk, meg mennyi időre és hova visznek. De nem sejtettük se egyiket, se másikat. Azt hittük, azzal vége a zaklatásnak, hogy nem taníthatnak az apácák. Én szakácsnő voltam, konyhán dolgoztam, ott volt egy asszony, ávós volt a férje, később azt mondta, megsúgta nekem, hogy mi készül, de én ilyenre nem emlékszem. Aztán utazás közben a nővérek arról beszéltek: nem tart tán két hétig se ez az egész, de én azt mondtam. kíváncsi leszek arra a két hétre. Mielőtt megérkeztünk. még egyszer megálltunk, s akkor aláírattak mindenkivel egy ívet, hogy önként megy oda, ahova megyünk. Még azt sem tudtuk persze, hogy hova, aztán végre megérkeztünk. Máriabesnyőre. Az ottani nővérek épületébe szállásoltak el bennünket, és majd azokat is, akiket az ország minden részéből folyamatosan szállítottak oda. Ott senki nem fogadott bennünket, senki semmit nem mondott, csak beszállásoltak és kész. Amikor már nem fértünk, akkor szalmát hoztak, a földre szórták, és azon feküdtünk sorba. Egy ideig olyan hír is volt, hogy visznek bennünket tovább Oroszországba, ezért éjjel szolgálatot is állítottunk, hogy figyelje, nem áll-e meg sok kocsi a ház elótt. Hogy mit csináltunk volna, ha megállnak az autók? Tán szétszaladunk, vagy én nem is tudom... Aztán maradtunk, közben Czapik érsek úr és Hamvas püspök úr elkezdett tárgyalni az akkori vezetőkkel, és akkor már látogattak is bennünket... Szép lassan be is indult ott az életünk. Nem tudtuk, meddig leszünk, de főztünk, mostunk magunkra, imádkoztunk, így teltek a napjaink. Az ávósok soha nem szóltak ezután hozzánk, meg nem hallgattak bennünket, csak éltünk a bizonytalanságban. Egyszer-kétszer jöttek ugyan ellenőrizni éjszaka, hogy nem szöktünk-e meg, panaszt is tett valaki, nem illó, hogy éjszaka jönnek, így ezután korábban, este 9-kor látogattak. Augusztus táján jött az elsó hír. hogy talán majd elengednek bennünket, és szeptemberben így is lett. Két megkötés volt: oda nem mehetünk vissza, ahonnan elhoztak bennünket, és apácaruhában nem lehetünk, de munkát vállalhatunk, mint civil polgárok. Na, szóval szeptemberben elengedtek bennünket, előtte azért aláírattak megint egy papírt, hogy semmi bántódásunk nem esett. Végül is nem bántottak, ez igaz, de elég volt az a bizonytalanság, amiben éltünk. Én azután Aszódra kerültem, plébániára. Előtte híre ment, hogy elengednek bennünket, s akkor a tartományi főnökünk próbált nekünk helyet találni a megmaradt iskolában, de persze megszabott létszámot vehetett csak fel. A lényeg az volt, hogy külföldnek bizonyíthassák: lám vannak még rendek és iskolák, de az apácák többsége azért szétszéledt. Hét évig voltam Aszódon házvezetőnő. Utána hívtak Szegedre, a püspöki palotába. Bár az ottani plébános nagyon szerette volna, ha maradok, végül a rend kérésére Szegedre jöttem, és 1957. szeptember 15. óta itt vagyok. Előbb konyhás voltam, aztán portás és ebédlös. November óta már csak portás vagyok itt a szeminárium portáján, mert az ebédlót már nem bírta a lábam. Ezt még el tudom látni. Szeptemberben töltöm be a 81. évemet. Pék Mária az igazi nevem. a rendben a Pelágia nevet kaptam. Kérem, írja meg. hogy mindig Isten dicsőségére cselekedtem." „Megköveteli a vallásszabadság, hogy ne tűrjük a klerikális reakció sorozatos provokációit a szabad vallásoktatás ellen, megvédjük gyermekeinket a klerikális reakció terrorjával szemben. A klerikális reakció elleni harc nemcsak a magyar püspöki kar reakciós politikája ellen, az apáca- és szerzetesrendeknek az imperialisták háborús uszítását szolgáló aknamunkájával szemben jelent önvédelmi harcot, hanem a protestáns egyházakban fellépő reakciós törekvésekkel szemben is, harcot a zsidó egyházban tapasztalható reakciós cionizmus ellen, harcot a zömében amerikai irányítás alatt álló szekták és szabadkőműves páholyok ellen." (A Központi Vezetőség üléséről kiadott közlemény. Szabad Nép. 1950. június 7.) „A Magyar Népköztársaság kormánya nem nyugodhat bele abba a helyzetbe, hogy a püspöki kart Horthytól kapta örökségbe és még kevésbé nyugodhat bele abba a helyzetbe, hogy míg a püspöki kinevezésekhez a régi rendszerben szükséges volt a Horthy-kormány hozzájárulása, addig a demokratikus Magyarországon a Vatikán a népköztársaság kormányának megkérdezése és hozzájárulása nélkül nevez ki püspököket." (Révai József „beszámolója" a Központi Vezetőség ülésén. Szabad Nép. 1950. június 7.) „A tisztelendő úr dühtől eltorzult arccal markolt bele a gyermek dús hajába, s többször arcul csapta. A teremben lévő gyerekek megrökönyödve nézték a jelenetet. s hirtelen felrémlett a nyolcadikosokban a felszabadulás előtti pár esztendő, amikor a hitoktató és a fasiszta tanárok büntetlenül üthették, verhették a szegény emberek gyermekeit." (Délmagyarország, 1950. június 11.) „A fiatal magyar demokrácia a felszabadulás óta arra törekedett, hogy az egyházakat is bevonja a nemzet talpraállításának nagy munkájába. A megegyezés létre is jött valamennyi egyházzal — a katolikus egyházat kivéve. A magyar demokrácia — mondotta Rákosi elvtárs tavaly márciusban — mindezekkel a vallásfelekezetekkel olyan kölcsönös megértésen és engedékenységen alapuló szerződéseket kötött, amelyek messze felülmúlják a vallásszabadság gyakorlása terén mindazt, amit Anglia. Amerika vagy a többi polgári állam nyújt." (Szabad Nép, 1950. június 13.) „Népi demokráciánk az iskolák államosításával egészséges, tiszta levegőt teremtett ebben az épületben is, s azóta a .szegény iskolanővérek' az egyik épületszárnyban berendezett kényelmes otthonukból nézték gyűlölettel az iskola udvarán és folyosóján vidáman, derűsen beszélgető, s az osztályokban szorgalmasan tanuló munkás- és parasztfiatalokat." (Délmagyarország, 1950.' június 14.) „Ön, Sztálin elvtárs arra tanít bennünket, hogy fáradhatatlan harcosai legyünk a Szovjetunió által vezetett béketábornak és kíméletlenül leplezzük le és semmisítsük meg az angol—amerikai háborús gyújtogatók belső ügynökeit és a klerikális reakciót. Ön, Sztálin elvtárs arra tanít bennünket. hogy az ifjúság legyen a szocialista építés rohamcsapata." (A DISZ-kongresszus levele Sztálinnak, Szabad Nép. 1950. június 20.) „De vegyék tudomásul, akiket illet, hogy kormányunk, dolgozó népünk nem túri se a provokációt, se az oktatásügy ellen irányuló romboló kísérleteket. A vallásoktatás megszüntetéséről szó sincs, — ám véget kell vetni annak is, hogy a hittanórák igen sokszor a klerikális reakció uszító alkalmai legyenek Fokozni a harcot a klerikális reakció ellen: ez valóban népünk jogos önvédelme. Fokozni a harcot a klerikális reakció ellen: ez a béke védelme, szocialista építésünk védelme, gyermekeink védelme, a kultúra és a haladás védelme. Ebben a fokozott harcban részt venni minden becsületes pedagógusnak kötelessége. S nemcsak úgy langymeleg módon, kétfelé kacsingató óvatos opportunizmussal. hanem őszintén és keményen." (Darvas József írása a Szabad Népben, 1950. június 24.) „A nemzetközi reakciót komolyan megrémítette a kapitalista országokban élő proletariátus harca, amelyet az életszínvonal katasztrofális csökkenése ellen vív. E mozgalmakat most különösen veszélyesnek találja a nemzetközi reakció, hiszen a mindennapi kenyérért folytatott harc ma már szorosan egybefonódik a békeharccal, az imperialista háborús gyújtogatók elleni küzdelemmel. Ezért fordult a pápa ,a szegényekhez és megalázottakhoz' is, felhívta őket arra, hogy hang nélkül tűrjék nyomorúságos sorsukat, annál is inkább, mert a gazdagok felé meg azt hirdette: .hassa át őket a nagylelkűség és kegyesség'. De a Vatikán szemforgató politikája ma már teljesen hatástalan marad. Ki ne tudná, hogy a Vatikán egész történelme folyamán könyörtelenül védte a kizsákmányoló osztályok érdekeit és állandóan támogatta a legszemérmetlenebb kizsákmányolókat." (Délmagyarország, 1950. június 25.) „Aki pedig ellensége a békének, a munkások hatalmának, mint Kovács Sándor püspök, annak nincs helye köztünk, az nem méltó arra, hogy a mi általunk szőtt ruhát hordja, a mi általunk készített cipőben járjon, hogy a mi dolgozó parasztságunk által termelt kenyeret egye." („Munkásasszonyok" levele a Szabad Népben, 1950. június 28.) „Fel kell számolni a klerikális reakció befolyását mindenekelőtt a saját soraink között. Budapesten is találni olyan pártfunkcionáriust, aki hittanra járatja gyermekét, de különösen sok az olyan szakszervezeti titkár, akinek gyereke hittanra jár. Széles korú, türelmes politikai felvilágosító munkával kell ezeket az elvtársakat az ellenséges befolyástól megszabadítani." (Kovács István beszéde a Nagybudapesti Pártértekezleten. Szabad Nép, 1950. június 25.) AZ ÓCSA1 NÉPFŐISKOLA tavaly májusban kezdte meg működését. Munkásokból, gazdálkodó értelmiségiekből, főleg fiatalokból és középkorúakból verbuválódott a közönsége. Célja az elidegenedett magyar világban a jó szándékú, tiszta gondolkodású emberek közösségbe hívása, valamint az, hogy a néphagyományon, erkölcsi népkultúrán alapuló új magyar jövő kialakításához szükséges nemzeti öntudatot meg tudja teremteni az emberekben. Az elmúlt év előadásain vallási témák mellett erkölcsi, néphagyományőrző, kulturális, családszociológiai, környezetvédelmi tárgyú beszélgetések is folytak. Az ócsai népfőiskola most gyakorlati feladatra készül: létrehoz egy bemutató mezőgazdasági tangazdaságot elsősorban azok érdekében, akik most kezdenek majd földgazdálkodással foglalkozni. * * BOTRÁNY. Katolikus ember számára szembeköpéssel felérő szexrendezvényt tartottak a budapesti Gellért Fürdőben, mely épület főhomlokzatán még Szent Gellért nevét viseli a Szent Gellért téren. A szálloda igazgatója a rendezvény megtartása ellen sikertelenül tiltakozott a fővárosi fürdóigazgatóságnál. A szálloda ezetósége és dolgozói egy közleményben a leghatározottabban elhatárolták magukat a rendezvénytől (éjszakai meztelen diszkótánc, sztriptíz, szexbemutató), mert ez a nagy múltú épületegyüttes nemes hagyományainak egyszerű arculverése. (Mozdul a Föld ) Egyházi hírek A SZLOVÁKIAI MAGYAR KATOLIKUSSÁG egyházkormányzati gondjai még mindig megoldatlanok. Emiatt a magyar kereszténydemokrata mozgalom elnöksége II. János Pál pápától szlovákiai magyar püspökség felállítását kérte arra való tekintettel, hogy Szlovákiának Magyarországgal határos vidékén több mint 600 ezer magyar cl összefüggő területen, akik 1919-ig. a trianoni békediktátumig ezer esztendőn keresztül saját magyar püspökeik lelki gondozása alatt éltek. Arra kérték a Szentatyát, hogy miután rendezte a szlovákok legfőbb egyházkormányzati gondjait a püspöki székek betöltésével, sót az eperjesi görögkatolikus püspökség betöltésével Szlovákia ukrán —rutén nemzeti kisebbségének lelki gondozását is elrendezte — a Szlovák Köztársaság legnagyobb számú nemzeti kisebbsége, a magyar, mind ez ideig megoldatlan egyházszervezetének rendezésével, járuljon hozzá a szlovákiai egyház megerősítéséhez. (Mozdula Föld.) * * A KECSKEMÉTI TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLA református vallástanító szakkollégiumot indít a főiskolára fölvett hallgatók között. Az azonos felvételi tárgyakból felvételizett és érvényes felvételivel rendelkező hallgatók más főiskolákról a szokásos módon átirányításukat kérhetik (Reformátusok lapja ) A MAGYAR BIBLIATANÁCS és a bibliatársulatok Világszövetsége elhatározta, hogy százezer Bibliát készíttet a romániai magyar protestáns és unitárius egyházak számára. Hatvanezer példányt március végén szállított ki a református sajtóosztály, a további negyvenezer példányt pedig májusban osztották szét a református, az unitárius, az evangélikus, a baptista és az adventista egyház között. (A zsinati iroda sajtóosztályának közleménye. * * ZARÁNDOKLAT RÓMÁBA. Az elmúlt héten 90 fős zarándokcsoportot indított Rómába az IBUSZ a restaurált ősi San Stefano Rotondo bazilika oltárának ünnepélyes felszentelésére. Itt található a magyar Szent István kápolna, ezért e templom volt mindig a magyarok temploma Rómában. Amikor az elsó magyar jezsuita, Szántó István megalapította a római magyar papnevelő intézetet, a pápa a bazilikát és a mellette épült kolostort ennek az intézetnek a Collegium Hungaricumnak adta. A századok folyamán sok tanár, lelkipásztor, főpap került ki a Collegium Hungaricumból, akik magukkal vitték a római szellemet, az európai kultúrát bajor és magyar földre egyaránt. A két nép barátságának jeleként június első napjaiban a magyar és bajor zarándokok találkoztak a Collegiumban, hogy együtt vegyenek részt az oltárszentelés ünnepén. Az oltárszentelést az intézet egykori növendéke és mecénása, Wetter bíboros, müncheni érsek végezte. Az ünnepségre meghívta Paskai László bíborost is, aki a magyar zarándokok élén képviselte országunkat (IBUSZ hírmondó )