Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)
1990-05-12 / 110. szám
4 1990. május 12., szombat Zenei hírharsona Nagy változások előtt áll a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozata. Nemcsak épületbővítéssel gazdagodik végre, hanem az oktatás anyaga is szélesebb körű lesz, azaz új tanszakok létesülnek majd az 1990—91-es tanévben. Szeptembertől kezdve már Szegedi Konzervatórium lesz a neve az intézménynek, s egyetemi képzést is nyújt majd. Minderről azonban idejében bővebb tájékoztatást kaphatnak a kedves olvasók lapunk hasábjain. Ami a jelenben fontos, hogy mindazok a fiatalok (10—14 évig, illetve 14—18 évig), akik kedvelik az ütős hangszereket, s esetleg élethivatásul óhajtják választani az ezeken a hangszereken való játékot, azok számára 1990. május 17-én, csütörtökön 13 órakor felvételi konzultációt tartanak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Föis.kola szegedi tagozatán (Lenin körút 79.). Ez valójában megbeszélés s ismerkedés lesz a jelentkezőkkel, akikből majd kialakul az új ütőtanszak és ütőegyüttes. Kitűnő vezető tanárokkal az élen; Bárkányi Pállal, a szegedi szimfonikusok kiváló ütősével. valamint a Debrecenből ide szerzőflő jónevű főiskolai ütőegyüttes tanárával, Siklósi Gáborral. B. B. Elengedtek 28 milliót Hidegre tett pótfütés A hivatalos fűtési szezon október 15-ótól április 15éig tart. Ha a kívüleső időben három napon át 12 fok alatt marad az átlaghőmérséklet, vagy ha egyszer 10 foknál hidegebbre fordul, az érvényes szabályok szerint „pótfűteni" kell. A 24 szegedi fűtőmű mindegyikében mérik a hőmérsékletet, így számítják az átlagot (eredményeiket havonta ellenőrzi a meteorológiai intézet). Többnyire nem várják meg a 12 fokot, és elkezdenek fűteni — tekintettel a záporozó, sürgető telefonhívásokra. Ha fűtenek, azzal sem tesznek azonban mindenki kedvére, mert a kis jövedelmű emberek inkább vállalnának némi vacogást, mint a pótszámla kifizetését. Egy 60 négyzetméteres lakás pótfűtéséért körülbelül 36 forintot kell fizetni naponta. Ha korábban jön az őszi hideg, és a tavasz végén sinos föl melegedés, a ráfizetés tetemes lehet. A fűtéshez használt gázenergia megtakarításával öt év alatt 16 millió forintot takarított meg a távhőszolgáltatás — anélkül, hogy a lakásokban közben hidegebb lett volna. Méréseik szerint — amelyeket szabály szerint a padlótól számított egyméteres magasságban kell véFűteni, vagy nem fűteni? A hamleti kérdést gyakran fölteszik a távhőszolgáltatási főosztáVyon, ha nem is koponyával, de hőmérővel a kezükben. Bárhogy döntenek, az eredmény „A molnár, a fia meg a szamár" cimű mese tanulságával mutat rokonságot. gezni — régóta 22 Celsiusfok az „átlagmeleg". A megtakarítást — amelyben, jellemző módon, nem érdekeltek — a fűtőrendszerek szabályozásával, korszerűsítésével érték el. Ha a fűtési idényben meleg van, és nem kell egész nap fűteni, ez nem jelenti azt, hogy a fogyasztónak kevesebbet kellene fizetnie. Az idényre megállapított átalány ugyanis állandó, függetlenül a fűtési napok (órák) számától. A lakó kiszolgáltatottsága teljes: a fútrendszer szabályozhatatlan, fogyasztása nem mérhető, ha akarja sem zárhatja el a radiátort — legfeljebb fűti az utcát is. A megoldási mérőórák beállítása lenne, ám ez i«s csak az egész ház fogyasztását tudja regisztrálni. A lakásokba a csőrendszer működési módja miatt még az sem köthet be órát, aki meg tudná fizetni. (Egy vízmérő 60-80 ezer forintba kerülne.) A házak fogyasztásának mérésére a közeljövőben lesz lehetőség. Érdekesebbé teszi a dolgot, hogy a „távhőnek" jó üzlet a pótfűtés — de nemcsak a lakossági befizetések miatt: az így beszedett pénz kétszeresét kapja állami dotációként Ismét csak függetlenül az elhasznált energiamennyiségtől. A városgazdálkodási vállalat vezetői tavaly — ka. rácsonyi ajándékként — elengedték a szeptemberi pótfűtés kifizetését. Huszonnyolcmillió forint bevételről mondtak le ezzel a gesztussal. Hogy megismétlik-e tavasszal is...? (Áprilisban 14 napot fűtöttek ráadásként, 6 millió 115 ezer forintért.) A szakemberek véleménye az, hogy csökkenhetne a pótfütés körüli felindulás, ha meghosszabbítanák a hivatalos fűtési idényt. Azt sem ártana megfontolni, hogy ne a leginkább érdekeltek döntsenek arról, mikor fűtsenek be, és mikor ne, hanem1 egv független bizottság szabná meg a teendőket. Ny. P. Kulcsszó: kreativitás Tegnap délelőtt tíz órakor kezdődött a JGYTF dísztermében Ranschburg Ágnes pszichológus és Fehér József András kreativitáskutató előadása, melyen az Életfa Jungiánus Egyesület működésének közel egyéves munkájáról számoltak be. Az életfa olyan szimbólum, mely a természetben az ember beavatkozása nélkül jött létre, de képe beépült a kolléktív tudatalattiba is. E fa rajzolásával személyekre lebontható pszichikus jellemzés adható. A koncepció Freud, de főként Jung pszichológiai kutatásaira épül, melyben a kulcsszó az intuíció. Az egyesület kulcsszava: a kreativitás. A kreativitás több, mint az alkotóképesség. Olyan teremtés, ami életben tart és életet teremt. A század elején profitorientált kutatásokat végeztek e téren, melynek természetszerűleg praktikus szempontjai voltak. A kutatók megpróbáltak hidat verni tradíció és tudomány között. Állították, hogy a mai pedagógusoknak egy tipológiára van szükségük, amit a környezetükre, családjukra is alkalmazni képesek, hogy ezáltal bánni tudjanak a mássággal. Az embereket nem egyenlőknek, hanem különbözőknek tekintik. De a különböző emberek pszichéjében és a hagyományban döntő a fák jelenléte. Az életfa a hagyomány továbbadásának szimbóluma. A tradíció olyan, mint egy fa. Többek között ezek a gondolatok hangzottak el az előadáson. Ezután rajzokat és képeket értelmeztek, majd egy videófilmet vetítettek, amelyből megtudhatták a jelenlevők, hogyan lehet e tapasztalatokat gyermekcsoportokon alkalmazni. P. Sí. Emberfáklya Záhonynál A záhonyi közúti határátkelőhelyen Rimantas Daugintis vilniusi lakos csütörtökön a késő esti órákban alkohollal leöntötte és felgyújtotta magát. A litván férfit a gyors beavatkozás ellenére súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A tragikus eseményről Zubek János, a BM Határőrség szóvivője tájékoztatta az MTI-t. Elmondta azt is, hogy a nyíregyházi megyei kórház péntek reggeli tájékoztatása szerint a férfi állapota továbbra is életveszélyes. Az esemény körülményeit a rendőrség és a határőrség vizsgálja. Még mindig az utcanevek A szegedi szocialisták összevont taggyűlése elítéli az elsietett, kapkodó, csupán a pártversenyből és személyi vetélkedésből fakadó utcanév-változtatásokat, szobordöntögetéseket, szoboreltávolításokat, az erre irányuló, durva stílusú követeléseket. Az állásfoglalás ezekben a kérdésekben nem lehet az utolsó hónapjaikat élő tanácsi testületeknek feladata, hiszen a különféle nyomások súlya alatt nem dönthetnek átgondoltan. Az önkormányzati választások után az új testületek szakértők és pártok bevonásával, a lakosság véleményének kikérésével dolgozzanak ki átfogó koncepciót a szobrok és emléktáblák sorsára vonatkozóan, az utcák, terek elnevezésének megtartására, illetve megváltoztatására. A munka előkészítésére hozzanak létre köztiszteletben álló városi polgárokból testületet. Szeged, 1990. május 8. Magyar Szocialista Párt szegedi összevont taggyűlésének résztvevői Cantieum: . jubileumi koncert Hogyan is ünnepelhetné méltóbban születésnapját egy énekkar, mint énekléssel? így gondolták a szegedi Cantieum Kamarakórus tagjai, vezetői, amikor 10. születésnapjuk megülésére készültek. Régi tagjaiknak levelet írtak, s ebben a mostani hétvégére invitálták őket. A találkozó s a buli mellett két próba és egy közös koncert szerepel a programban. Két művet terveztek be, melyek kottáit. elküldték a régi tagoknak. Ok remélhetőleg alapos „szövegtudással" érkeznek pénteken, s a szombati két próba elég lesz, hogy összerázzák a produkciót. Az ünnepi hangverseny a Tisza Szálló koncerttermében lesz vasárnap délelőtt 11 órakor. A két műsorszám Vivaldi: Introducione e Glória és Purcell: Come Ye Sons of Art (Jöjjetek, művészet gyermekei!) Előadják a Cantieum Kamarakórus jelenlegi és egykori tagjai, a Szegedi Nemzeti Színház zenekarának és a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjaiból alakult kamarazenekar, valamint a három szólista: Bokor Jutta, Szél Bernadett és Busa Tamás. Vezényel: Gyüdi Sándor. A karmester, ki egyébként egyike a Cantieum ma is aktív alapító tagjainak, érdeklődésünkre elmondta, hogy több mint tíz régi tagot várnak. Noha már a 70es évek végén is működött a kórus, akkor még nem viselték mai nevüket, ezt embrionális szakasznak tekintik. 1980 tavaszán váltak le az Egyetemi Énekkarról, s akkor lett fenntartójuk a családi intézet, ezért ezt az évet tekintik önálló létük kezdetének. Az intézettel fennálló jó kapcsolataikat jelzi, hogy az ünnepi köszöntőt Szemenkár Mátyás, a Művelődési Minisztérium Családi és Társadalmi Események Országos Koordinációs Bizottságának főtitkára tartja. A műsort pedig úgy állították össze, hogy ne nosztalgiashow, hanem színvonalas együttmuzsikálás legyen. Cantieum. Isten éltessen! M. T. Kémiából kiválók Az Irinyi János középiskolai kémiaverseny országos döntőjén — melyet a győri Révai gimnáziumban rendeztek meg — számos Csongrád megyei diák ért el kiváló eredményt. II/A kategóriában első lett Krajnovicz Zoltán, hatodik Kis János; II/B kategóriában ugyancsak első lett Kukoveóz Ákos, tizedik pedig Kókai Emese. (Mind a négyen a Radnóti gimnázium diákjai, tanáruk Meleg István.) I/A kategóriában tizedik lett Mészáros Attila (Ságvári gimnázium, tanára: Blázsikné Karácsony Lenke). I/B kategóriában negyedik helyezést ért el Bobvos Iván (Radnóti gimnázium, tanára: Sántháné dr. Szeghy Andrea), III. kategóriában pedig hetedik lett Boros Béla (Kőrösy szakközépiskola, tanára: dr. Kiricsi Imréné). Rejtvény Ez nem vicc! VÍZSZINTES: 1. Friedrich Hebbel német író és költő (1813—1863) megállapításának első része (zárt betűk E, N). 13. ősi falfestményeiről híres spanyolországi barlang. 14. A napi táplálkozás beosztása. 15. Holnapig. 16. Zolamú. 18. ... de Janeiro. 19. Após, népiesen. 21. Csaknem fél tucat. 22. Régi űrmérték. 23. Gátnak .nevet adó labdarúgó testvérpár! 24. Szomszédos ország. 27. Elavulóban van! 28. A molibdén vegyjele. 29.... Pasa Toptani; albán politikus volt. 30. ... Kobo: japán író. 32. A Nagykunság egykori székhelye. 34. Bern folyója. 36. Csontos sertéshús. 41. Kenya fővárosa. 42. Fél pulyka! 43. Hitrege. 45. Erősíti izmait. 47. Rosztov na ...; kikötőváros a Don torkolatánál. 48. Idősb. röv. 49. Kettős betü. 51. A grammatika egyik részterülete, itt névelővel. 53. Halk zörej. 55. Hajó része. 57. Pest centruma! 58. Topeka egynemű betűi. 59. Mennyei. 61. A svájci főváros. 64. Az argon vegyjele. 65. Kézirat elbírálója. 68. Verseny izgalmas szakasza. FÜGGŐLEGES: 1. Töviről hegyire. 2. Teleferélő riporter névbetúi. 3. Angol férfinév. 4. Centiméter, röv. 5. Görög eredetű női név. 6. Mátka 7. Színész (József). 8. Kiejtett mássalhangzó. 9. Tusinak is becézik. 10. Jelzés török autókon. 11. Tartozást megad. 12. Talány, rejtvény. 13. A megállapítás második része (zárt betűk: N, Á). 17. Vonatkozó névmás. 20. Trópusi eredetű, sötétvörös virágú dísznövény. 21. Kegyed. 23. Gépelem hengeres ürege. 25. A szomszédba. 26. Kezdettől fogva, latinul. 27. Férfinév. 31. Fogadására népiesen. 32. ... -hegy, a Déli-Bakony egyik csúcsa. 33.... kanál; konyhai „mértékegység". 35. Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége, röv. 37. Költő, a Pásztortűz c. folyóirat szerkesztője (Jenő, 1907—1938). 38. Vientiane a fővárosa. 39. Érc, németül (Erz). 40. Szórakozóhely lövöldével, körhintával 43. A megállapítás harmadik, befejező része (zárt betűk: I, K). 44. Ismeretlen, szokatlan. 46. Fiatal, friss. 47. Szolmizációs hang. 50. Hüvelyes növény. 52. Fél zsák! 54. Tetszetősség, divatosság. 56. Arab háziállat. 60. Üres ós hangos, akár a túl sokat fecsegő ember! 62. Sógor, tájszóval. 63. A kaptár elődje. 66. Morzehang. 67. A rubídium vegyjele. 69. Llres has! 70. Fejünkben van! SCHMIDT JÁNOS Beküldendő: a vízszintes 1., a függőleges 13. és a 43. MEGFEJTÉSEK - NYERTESEK A május 5-én megjelent rejtvény helyes megfejtése: CSAK NEHOGY AZT HIGGYE A TANÁR ÚR, HOGY EGYMÁSÉRÓL MÁSOLTUK. Könyvjutalmat nyertek (amit postán elküldünk): Galgózy Károly (Kereszttöltés u. 28/A), Szabó László (Kereszttöltés 30/A), Enesei Ernőné (Rókusi krt. 35.), Bárdóczky Ferencné (Lenin krt. 20.), Volford Éva (Sepsi u. 11/A), Kálmán Gáborné (Tábor u. 5.). A megfejtéseket postai levelezőlapon kérjük beküldeni, a megjelenéstől számított hatodik napig. Címünk: Délmagyarország, 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10.