Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)
1990-05-11 / 109. szám
16 1990. május 11., péntek Kupaajándék Boskov születésnapjára Kosárlabda NB I. SPORT Labdarúgó NB II. Ma Budapesten játszik a Dózsa Szokatlan időpontban, ma délután 4 órakor játsszák Budapesten a Szegedi Dózsa —BVSC NB Il-es labdarúgó-mérkőzést. A találkozón a Dózsa ugyanabban az őszszeu Ili tusban kezd, mint az elmúlt vasárnap. Igaz, Csehó egész héten nem edzett, ugyanis bedagadt a salgótarjáni találkozó után a térde. Hír még a Dózsa háza tájáról, hogy Himer kapust hamarosan porccal műtik. Nemkívánatos litvánok A litván Zsalgiris Vilniusz labdarúgócsapata hiába érkezett a keletnémet Erfurtba, ahol minden évben hagyományos edzőtáborozáson szokott részt venni a helyi elsöosztályú együttessel, a Rot-Weiss-szel. Az ADN jelentése szerint az erfurtiak a FIFA rendelkezése értelmében mondták vissza a közös gyakorlást azután, hogy a vilniu&i csapat a litván parlament függetlenségi nyilatkozatával egyétértve kilépett a szovjet labdarúgóbajnokságból. A Zsalgiris Vilniusz tehát 2 ezer km-es buszozás után hiába érkezett meg Erfurtba, nem fogadták őket. Nyeretlenek teniszbajnoksága A Labdaház ministadion öt pályáján (Tópart u. 7. szám) szombaton és vasárnap rendezik a „nyeretlenek bajnokságát". A versenyen azok a férfi teniszezők indulhatnak, akik amatőr versenyen még nem indultak, illetve ilyen erőpróbákon még nem nyertek mérkőzést. (A vigaszágon elért győzelmek nem zárják ki az indulás lehetőségét.) Jelentkezni a verseny helyszínén lehet, szombaton reggel fél 9 óráig, vagy este 8 óra után a 20-70»-es és a 28378-os telefonon. Nevezési díj egyéniben 250, párosban 400 forint. Az első három helyezett értékes tárgyjutalomban részesül. Radnóti hétfők Befejeződött a Radnóti hétfők Tavaszi Kupa kjspályás labdarúgó-bajnokságának mérkőzéssorozata- Győztest azonban mégsem sikerült kihirdetni, mert azonos pontszám esetében — a kiírás szerint — külön mérkó-. zésnekkell eldöntenie az első helyet. A döntőre május 14-én, hétfőn 17.30 órakor kerül sor az Alfa és a Fa Villa csapatai között Az utolsó forduló eredményei: Bokafogó—JATE Color 3-1, Fa Villa—Empromtü 7-3, liö 40 Kolibri—Santos 10-0. Radnóti—Gabona 6-3. AlfaHarlem 4-2. A sorrend: Alfa, Fa Villa 14, Harlem 13, UB 40 Kolibri 12, Radnóti Vorker 11. Bokafogó 8, JATE Color 7, Santos S. Empromtü 4, Gabona 2 pont. Több mint figyelmes tanítványoknak bizonyultak a Sampdoria játékosai. Az olasz futballisták ugyanis a Kupagyőztesek Európa Kupájának szerda esti, göteborgi döntőjében legyőzték a belga Anderlecht együttesét, és a 30. alkalommal kiírt sorozat díszes serlegének elnyerésével ragyogó születésnapi ajándékkal szolgáltak a most 59 esztendős jugoszláv edzőjüknek, Vujadin Boskovnak. Meglehet, a 40 ezer néző befogadására alkalmas Ullevi stadionban csak félház volt, a KEK-fináléra Svédországba érkezett Sampdoria-hivek hangjukkal, mámoros ünneplésükkel „betöltötték" a nézőtéri foghíjakat. Volt is okuk az örömre, hiszen ha nagy csatában is, de végül a honi bajnokságban csak ötödikként zárt itáliaiak felőrölték a belgák ellenállását, és a hosszabbításban Gianluca Vialli révén kétszer is bevették De Wilde kapuját. A főszereplő a mérkőzés nagy részében semmi különöset nem mutató, ám a legjobb pillanatban klasszishoz méltó profi gólokat lövő Vialli volt, aki a győztes mérkőzés után így nyilatkozott; — Számomra is meglepetést jelentett, hogy hosszú lábsérülésem után, a kihagyás ellenére végig bírtam a 90 percét, sőt a hosszabbítás megpróbáltatásait is. Ami azt illeti, a találkozót, tíz perc kivételével, végig mi uraltuk. Vujadin Boskov nem csak Viallit dicsérte, hanem mindenekelőtt az egész pályát a hátára vevő Mancini teljesítményét méltatta. Majd így folytatta: — A nemzetközi futballélet sztárcsapatainak egyi-ke vagyunk jelenleg, most már az a feladat, hogy Olaszországban is a csúcsra érjünk. Érthetően, kevésbé volt „feldobott" hangulatban Aad de Mos. az Anderlecht vezető edzője. — Mindent megtett együttesem azért, hogy mi nyerjünk, de nehéz volt játszani olyan csapat ellen, ahol egy Mancini és egy Vialli futballozik. A genovai szurkolók, akiket eddig nem kényeztetett el csapatuk nemzetközi kupagyőzelmekkel, egész éjszaka ünnepelték a Sampdoria göteborgi sikerét. A városközpontban, a Piazza Verdin, szerdán szabadtéren hatalmas képernyőt állítottak fel a televíziós közvetítésre. Több ezren figyelték ezen a mérkőzést. A hosszabbításban Vialli góljára óriási örömüvöltés harsant fel. Ezután megbénult a városban a forgalom, harsányan kürtölő autóoszlopok kanyarodtak lépésben a hegyoldalban épült város szűk utcáin, leállásra kényszerítve az autóbuszokat. Sokan vonultak ki a városi repülőtérre is, hogy fogadják a Göteborgból késő éjszaka visszatérő csapatot. A szolnoki bravúr kötelez Á kilábalás lehetőségei Optimistának nem nevezhető sajtótájékoztatón meglehetősen Ikomor képet festett Meszéna Miklós ügyvezető elnök az ország egyik legpatinásabb klubjának, a 'Vasasnak a helyzetéről. Az elnök bevezetőjében elmondta, hogy a Vasas vezetése a közismerten nehéz gazdasági helyzetben „sziszifuszi" erőfeszítésekkel próbál hármas feladatának eleget tenni, azaz: az eddigi eredme n yesség megőrzése mellett kívánja megtartani mind a 15 szakosztályét, az utánpótlásnevelés keretében, mintegy 3 ezer gyermek számára módot kíván biztosítani a rendszeres testmozgásra. valamint lehetőségeihez merten hozzá akar járulni az ifjúsági és tömegsportcélok megvalósításához. Meszéna Miklós ezt követően felvázolta az egyesület pillanatnyi — kétségbeejtően aggasztó — helyzetet. Eszerint a Vasas évi költségvetésének legnagyobb hányadát — mintegy 100 millió forintot — önerőből kellene előteremtenie, tekintettel arra, hogy. az állami hozzájárulás (közel 12 millió forint évente) alig több, mint egy szakosztály működéséhez elegendő. Ráadásul a Vasas nem érezheti a bázisszervek támogatását a háta mögött, hiszen az Ipari Minisztérium nem vállalta magára az egyesület patronálását , míg a vasasszakszervezet visszalépett az eddig nyújtott évi 3 milliós hozzájárulástól. A klub az anyagi csőddel küzdő gépipari vállalatokra sem számíthat. Meszéna közgazdászként adott hangot annak a véleményének, hogy a csodával határos módon sikerült eddig a túlélés a Vasasnák, de a továbblépésihez több kell. az egyesületnek a saját lábára kell állráa. A megoldást részben a klubon belüli gazdasági tevékenység, azaz a létesítmények (csarnokok, pályák, (büfék) jobb kihasználása jelentené. Ezt viszont akadályozza az a jelenleg még érvényben levő rendelkezés, Doppingellenőrzés a Jóakarat Játékokon Róbert Helmick, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának elnöke bejelentette, hogy a júliusi seattle-i Jóakarat Játékokon sportáganként változó doppingellenőrzést tartanak. „A pontos ellenőrzési rendszert még nem dolgoztuk ki, de az biztos, hogy az olimpiákkal ellentétben — ahol a NOB egységes szabályozása alapján folyik a tesztelés — a Jóakarat Játékokon sportáganként másmás módszert alkalmazunk majd" — nyilatkozta Helmick. Néhány sportági szövetség a rajtaütésszerű doppingpróbát részesíti előnyben, míg mások csak az érmesek ellenőrzését tartják szükségesnek. A Jóakarat Játékokra 2 ezer 500 résztvevőt, közte minteg" 650 szovjet sportolót várnak. Tájékozódási futás mely szerint a Vasas csak a létesítmények használati jogával él, igy az azokból származó nyereségekből sem részesedik Éppen ezért a Vasas vezetői már kérvényezték a klub pályáinak kezelői jogát, és remélik, hogy a Parlament a közeljövőben olyan törvényt, közte sporttörvényt alkot, amely véglegesen és a klubok számára kedvezően tisztázza á létesítmények tulajdonjogának kérdését. Az egyesületek ugyanis csak ennek birtokában foghatnak vállalkozásokba, beruházásokhoz, hiszen a hitelfelvétel alapfeltétele az ingatlan birtoklása. A létesítményekkel és beruházásokkal kapcsolatban kitért az elnök arra a nemrég felröppent, hírre, amely sokak ellenérzését váltotta ki. Nevezetesen arról az elképzelésről — és az elnök azt külön kihangsúlyozta, hogy még csak gondolatról, elméleti lehetőségről van szó —, hogy a Pasaréti úti atlétikai pálya területén irodaház vagy szálloda épüljön. Mint Meszéna Miklós elmondta, az ötletet hiba lenne elvetni, tekintettel arra, hogy a külföldi partner ajánlata cserébe évi 300 ezer dolláros szponzori támogatásra és a Fáy utcai uszodai építkezések (nevezetesen az uszoda befedésére és annak üzemeltetésére) megvalósítására szól. Az elnök hangoztatta, hogy megvalósítás esetén ds messzemenőkig szem előtt tartják a sport érdekeit, azaz a nyereséges gazdálkodás nem történhet a sport elsorvasztásával. Labdarúgóbajnokságok táblázata A hétvégén került sor az idet Diákolimpiára, Rúzsa körzetében. A túlságosan is jó, meleg idő nagymértékben befolyásolta az eredményeket A vidéki viszonylatban nagy létszámú mezőnyből (130 induló) 18-an jutottak tovább a hónap végén Budapest környékén rendezendő országos döntőre. Kiemelkedett a Kiskundorozsmai Alt. Iskola (Jerney) tanulója Farkas Dávid, valamint az ifjúsági nőknél Miklós Andrea (Sz. Radnóti M gimn.) mindketten az SZVSE sportolói és a fiúknál a Dózsa György Ált. Isk. tanulója, ifj. Blum László (RTE) eredménye. Bajnokok. Fiúk: F-17: Szabó János (Széchenyi I. Gimn. SZVSE) 8200 m, 53.51 perc, F-l5: Gazdag Péter (Sz. KERVEND Szak., SZVSE) 6000 m, 3942. F-l3: Farkas Dávid Sz. Jerney Ált. Isk., SZVSE) 5000 m, 36.22, F-ll: ifj. Blum László (Sz. Dózsa Gy., Rendőr TE.) 2500 m, 30.00 Lányok N-17: Miklós Andrea (Radnóti M Gimn.. SZVSE) 6750 m, 55.52, N-1S Novai Magdolna (Textilip. SZ. K.. SZVSE) 5050 m. 38.32, N-13: Mátrai Szilvia (Háman Kató Alt. Isk., SZVSE) 3150 m, 27.21, N-JJ: Barna Anikó (Kistelek, Rákóczi Alt. Isk MKM. KÁBEL SE. Kistelek) 2000 m 46.38. * Ugyancsak most rendezte meg a megyei szövetség Csongrád megye 1990. évi éjszakai egyéni bajnokságát. Bajnokok F-21; Vass Zoltán (SZVSE), F-19: Berényi (Rendőr TE), F-17 Mitró Zoltán (Rendőr TE), -A férfiak éjszakai egyéni vidékbajnokságán Csongrád megyét 9-en képviselik. IFJÚSÁGIAK Menyei SZVSE Szőreg Szeged II. Makó Mindszent TUza-CJ Mórah. Fábiáns. Sándori. Szentes Dorozsma Bordány Székkutas Apátfalva Nagym. I. osztály: 2 74I 723 866 704 320 6424 20 2 24 17 0 23 10 4 25 10 3 24 15 5 24 12 6 24 12 2 10 5525 12 1 12 4824 11 3 10 6025 10 1 14 6924 7 2 15 7023 5 4 14 3124 5 1 18 3825 2-23 2024 1 - 23 8A megyei II. 1. Húsos 2. UTC 3. Postás 4. Szatymaz 5. Földeák 6. Szegvár 7. Kistelek 8. Zákánysz. 3. Csanádp 10. Asotth. 11. Kiszombor 12. Algyí 13. Ullés M.Csanyt. 15.Rúzsa 18. Eperjes 25 21 20 19 26 19 25 16 26 14 26 15 26 12 26 11 26 10 26 8 26 8 26 7 26 7 26 6 26 4 26 5 osztály: 1 3 1122 1374 2 7 • 5 1 14 552 14 753 15 8195887193811 15 3 16 - 19 2 18 7 15 - 21 A play off csoportmérkőzései során már a harmadik találkozójára készül a Szeged SC csapata, ám új edzőjével, a Szegedre visszatért Guóth Ivánnal csak most, a holnapi összecsapáson mutatkozik be hazai közönségének. A szegediek eddig — mint ismeretes — Dombóváron és Szolnokon játszottak, mégpedig ötvenszázalékos sikerrel: a Dunántúlon vereséget szenvedtek, míg a szolnoki „oroszlánbarlangból" bravúros győzelemmel tértek haza — Ha összehasonlítjuk a két mérkőzést, azt kell, hogy mondjam, Dombóváron sem játszott rosszul a társaság, csakhogy amíg ott a kulcsembereknek, Walkénak. és Golinskinak nem ment a dobás, addig Szolnokon a remek védekezés mellett — ezt aláhúznám! — bedobtuk helyzeteinket — ecsetelte tömören a történteket a vezető edző. — .Szolnokon az esélytelenek nyugalmával, a becsületesen elvégzett edzésmunka tudatában, hitfel, valamint nagy akarással léptünk pályára. Induláskor reménykedtem abban, hogy a kettőből az egyik meccset megfogjuk, igaz nem ilyen variációban,- de ez már nem változtat a lényegen. — Most három nagyon fontos, azt is mondhatjuk, azt a bizonyos „felsőházi" létet nagyban befolyásoló találkozó következik. Mégpedig olyan mérkőzések, amelyeket — ahogyan korábban mondta — mindenképpen meg kell nyerni. Most meg különösen így van, hiszen a szolnoki bravúr kötelez! — Véleményem nem változott, nagyon bízom, játékosaim minden egyes alkalommal „felnőtté" válnak, érnek, mert csak akkor van eselyünk a győzelemre. Rendkívül fontosnak tartom, ne ijedjenek meg a „mumusnak" tartott Alba Regiától, még úgy se, hogy a kiváló csehszlovák Bőhm és a magyar Sándor, mint bedobok, félelmetesen ponterősek. A fehérváriak kemény, fegyelmezett kosárlabdát játszanak, de nem jelenthetnek akadályt! Nem lesz egyszerű, de nagy csatában itthon tartjuk a 2 pontot! Az újszegedj Sportcsarnokban szombaton délután 5 órakor kezdődő mérkőzésre a megszokott keret — Walke, Stmon, Golinski, Guóth A., Jáhni. Pálkerti, Kónya. Radonjic, dr. Timár, Palicz, Antal, Dunai — készül, hogy kiknek a neve kerül a jegyzőkönyvbe, arról a találkozó előtt dönt a vezető edző. - gye Sportműsor Kézilabda: Országos Ifjúsági Bajnokság. Lanyoűr: Secotiex—Alföldi Porcelán. uiszaseíti Sportcsarnok. 18.45. Megyei bajnokság. Nok: SZKS2SE—Toriruídó SC. Textilpálya. 16. SZOMBAT cselgáncs: Körzeti gyermek A korcsoportos rangsorverseny, Evelka sori munkacsarnok. 1(1. Kosárlabda: NB I. Férfiak, 9—16. helyért: Szt-aed SC—Aiba Regia Epitók, új&zegedil Sportcsarnok. 17. NB II., rájátszás az NB I-ért. Fcrflak: Sz. Postás—MEAFC. .Rókusi tornacsarnok, 15.30. Labdarúgás: Megyei I. osztály: SZVSE—Tisza-U). vasutas stadion. 17. Atydnseikt. Fábiáinaebestyúm— Apátfalva. Fábián sebestyén. 17. Somogyi. ElöméTlközést az ifjúsági csapatok játszanák. Megyei II. osztály: PTC—Húsos. Kortész u.. 17. Szombathelyi. Blő-médkőzést az Hiúságiak látszanak. Megyei 111. osztály: Baks— Opusztaszer. Baks. 17, Szekeres Z. VASÁRNAP Kézilabda: NB I. Nök: Secatex—Debrecent VSC, újsaesedi Sportcsarnok. 11. Cszás: OKV, újszeged: Sportuszoda. 8. Vízilabda: cb i.: szeaed se—bvsc. újszegedi Sportuszoda. 17, Labdarúgás: NB II.: Szeged SC—Debnecem Kinizsi. Felső Tisza parti stadion, 17. NB III.: Tapé—Szentes. Tapé. 17. Csonka. Megyei I. osztály: SzegedSzareg—Mindszent, szőrteg, 17. Keresztúri. Mönahalom—Makó, Moiuhalom. 17. Magyar. Sándorfalva—Szókkiílas. Sándorfalva, 17. Bodó. Nagymágocs— Tanárképző. Nagytrágoes. 17. Aczéd B. Dorozsma—Bordány. Dorozsma. 17. zabnak. Előmérkőzést az ifjúsági csapatok .látszanák. Megyei II. osztály: SZvgvár— Postás. Szegvár. 17, Forgó. Szatymaz—Zákányszék. .Szatymaz. 17, Rá,ez L. Csanadpaílűta— Aligyő, CsanádPüJota, 17. Chmiiovszki. ÜWés—Csanyteleik. Ü1Jés. 17, Vezér. Kiszombor— Eperjes. Kiszombor, 17. Király. Kistelek—Riuzsa, Kisite'.eik, 17. Serfőző. Fökioák—Asotthalom. Foldjak. 47. Madácsi. EIóimérkőzést «z ifjúsági csapatok játszanak. Megyei III. osztály: Sz. Dózsa II.—Metripond II.. Déléppálya. 10.30. Tótti G. Bordány II.—JATE. Bordány. 17. Gábor A. Mindszent II.—Forráskút, Mindszent. 17. Kiss J. Tömörkény— öttömos. Tömörkény, 17. Laczfco B. Pusztamérges—Domaszéik, Pusztamérges, 1/7. Csoti. NB-s serdülő- és iljúsagi mérkőzés: Sz. Dózsa—BVSC. Délep-pálya. 10.30, illetve 12, So-, mogyi és Barna. Körzeti lábteniszbajnokság, Möraliaiam. Alt. Isk.. 9. HETFO Lábd&rugas: Radnóti hétfők. A Tavaszi Kupa döntő mérkőzése az első helyért; Alfa—FU-Villa 17.30. 21 62 U 57 15 52 22 51 25 50 37 42 34 38 37 37 42 36 78 31 60 23 58 19 104 16 116 6 197 3 14 64 24 62 • 37 69 28 55 36 47 61 47 57 42 • 76 34 96 32 63 27 71 27 112 24 77 21 122 20 88 10 125 15 A Szatymaz—Húsos mérkőzés elmaradt. A vízi sportok érdekében Gróf Széchenyi szellemében Az első magyarországi vizisport-egyesíiletet, a Hajós Egyletet gróf Széchenyi István hozta létre. 1841-ben. A 150. évforduló közeledtével a Bajcsy-Zsilinszky Társaság sportpolitikai szakosztálya felhívással fordult a sportvezetéshez, a szakszövetségekhez, a vízi sportban tevékenykedő egyesületekhez, szakosztályokhoz. Hasonlóképpen kéri a vízisport-létesitmények tulajdonosait, kezelőit, bérlőit és használóit is, hogy mindent tegyenek meg a magyarországi vízi sportok Széchenyi-szellemű megújításáért. A szakosztály kezdeményezi, hogy: — a csónakházakat és hajóparkot őrizzék meg, és fejlesszék tovább, az elkövetkező nemzedékekre Is gondolva: — az egészségmegőrzésre alkalmas vízi sportok a társadalom széles rétegei számára hozzáférhetőek és elérhetők legyenek; — a vízi sportokra alkalmas vízfelületekben rendkívül gazdag Magyarországon a vizekhez közeli településeken az evezés, a kajakozás, a kenuzás, a vitorlázás népsporttá és az iskolai testnevelés részévé váljon; — gróf Széchenyi István 150 évvel ezelőtti példája nyomán a szellemi és anyagi javakkal bírók patronálják azokat a településeket, iskolákat és közösségeket, ahol hathatós segítség nélkül belátható időn belül nem lenne elérhető helyi vízisport-egyletek létesítése, a mainál egészségesebb nemzedékek felnevelése érdekében.