Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-11 / 109. szám

3 1990. május 11., péntek Újra utcanevek - vagy valami más Hölgyem (megszólítás az európai civilizáció szabályai — a továbbiakban: EuCSz — szerint)! ön levelet intezett kilenc párthoz, illetve szervezethez, amelyek erre az alulról építkező demokráciánajk megfelelően választ fogadtathatnak és juttathatnak el, ha akarnak. Az idő azonban halad, és minthogy az egész téma nyilvánossághoz is jutott, téves, káros és megengedhetetlen, ha a közvélemény az ügyet az ön soraival elintézettnek gondolja. Jómagam, mint az előzmény egyik (a Kereszténydemokrata Néppárt részéről eljáró) ellenjegyzője elemi kötelességemnek — EuCSz — érzem, hogy egyelőre szigorúan magánvéleményként, de sürgősen felhívjam néhány tényre az ön és a városi közvélemény figyelmét. 1. ön az állampolgárokkal és szervezeteikkel csak magánszemélyként levelezhet. Talán ön is tudja, hogy az állampolgárok és szervezeteik az ön hivatalában nem „otthagynak leveleket", hanem államigazgatási eljárást kezdeményeznek, és ezeknek általában nincsenek sem tartalmi, sem formai követelményei, ön és hivatalai ezeket az ügyeket általában intézkedésekkel és határozatokkal kötelesek — jól, vagy sajnos nem ritkán rosszul — elintézni, de az állampolgárokat és szervezeteiket semmi esetre sem leckéztethetik és tehetik ironizálásaik céltáblájává. Mindezek említése során természetesen fel sem merül bennem, hogy hivatalait és azok eljárása jogát egy pillanatra is legitimnek tekintsem, de ez azoknak az önre nézve kötelező erején mit sem változtat. 2. A Politikai Foglyok Szövetségének beadványát — amelynek nem minden apró részletével azonosítom magam — készséggel írtam alá, hiszen ók talán éppen kurtavasra voltak verve, amikor ön és hivatalai a magyar helyesírás és stílus elemi szabályait tanulmányozták (válaszukat ismerve megkockáztatom: vegyes eredménnyel). Nem tudom, ön ismeri-e, milyen a kurtavas. kívánságra azonban készséggel megmagyarázom. 3 Novai Latémának is becsületére váló helyzetek tanúságtétélével tudnám bizonyítani azt a (szigorúan személyes) álláspontomat, hogy ennek a nyomorult országnak sokkal fontosabb dolgai vannak, mint emlékművek eltávolításának kérdései. Mégis alávetem magam a közvélemény nyomásának („a nép szava Isten szava", népi szentencia, a továbbiakban: NSz), és a következőket fűzöm e vitaponthoz: 3. 1. A Széchényi" teri emlekmúvek eltávolítása egyebek között azt a példátlan helyzetet is megszüntetné, Nem igényelt képzelőerőt, előre tudható volt, hogy a hétfői számunkban napvilágra került levélváltás — a pártok és a tanács között — ujabb hozzászólásokat vált ki. hogy egy hadsereg hősi halált halt tisztjeinek és legénységének külön obeliszkje van. 3. 2. Ha valóban vannak eltemetett katonák az obeliszkek alatt, az ő méltó exhumálásuk bizonyára könynyűszerrel megoldható egy olyan városi hatóság részéről, amely az első világháborús, óriási magyar hősi temetőt egy ceruzavonással tudta elsöpörni. (Még szerencse, hogy kortársaik sírját a Piave partjától aSzán folyó tükréig minden idegen nép azóta is híven ápolja.) A katonatemetők iránt különben is rendelkezem bizonyos fogékonysággal. A Don fölött tízezer méteres magasságban repülve volt módom néhányszor emlékezni a többi százezrekkel apámra is. 3. 3. A görög mitológia szimbólumrendszerének és 1919-es emlékművünknek összefüggése a tősgyökeres szegediek számára legalábbis meglepő. Én legalábbis még senkivel sem találkoztam, aki ne „a llbás aszszony" szemléletes fogalmával azonosította volna. Az esetlegesen erről rendezendő népszavazás t szociográf iailag rendkívül tanulságosnak tartanám, de az ön hivatalának érdekében nem ajánlom. E szobor példátlan és pótolhatatlan esztétikai értékein túlmenőleg természetesen 1919 értékeléséről is szó van. Nos, én a tanácsköztársaságot mindenképp többre becsülöm a szerencsétlen Károlyi Mihály országvesztésénél, hiszen legalább katonai ellenállást kísérelt meg a cseh és román imperializmussal szemben. Tisztelem azokat, akik hittek benne, akik őszintén remélték, hogy olyan varázserő birtokába jutottak, amely egy szörnyű vérzivatar végén meghozza az emberiség álmainak aranykorát. Sajnos azonban a történelem a józan előrelátást Igazolta. A Magyarországra már 1919ben is átterjedt kísérlet összkihatásában több mint 40 millió ember kiirtásához és egy jó kontinensnyi terület csáknem teljes szétzüllesztéséhez vezetett. 3. 4. E vitaponthoz végül még csak annyit, hogy ön ismételten szobcrrdöntést emleget. Ne feledjük azonban, hogy a szobordöntés eszköze általában nem beadvány, hanem kötél, netán drótkötél és feldühödött néptömeg esetleg csörlőkkel, csigasorokkal, erőgépekkel, netán különféle harci járművekkel. Itt szabadjon figyelmeztetnem az aláírók egyöntetűen békés alapállására, és arra, hogy a bizalmat egy hatósági intézkedésbe. és nem különféle harci járművekbe vetették. Megjegyzem, hogyajún. 15öt, mint feltételül szabott határidőt először magam is kissé erőltetettnek ítélem. Azóta rájöttem, hogy csak akkor van így, ha valahol a ..nemakarásnak nyögés a vége" (NSz) az irányadó, sót egyetlen jogelv.'Egyébként nem ártana, ha tanulmányoznák, hogy milyen gyorsan merít a Széchenyi téri emlékművek egykori felállítása! 4. Az utcanevek kérdését tényleg lerágott csontnak tekinthetnénk, és a magam részéről el is Intézhetném egy vállrándítással,-hiszen a rendes szegedieknek a Boldogasszony sugárút az öntik határozata nélkül is Boldogasszony sugárút maradt. (Mint ahogy — és itt ne Aradról, vagy Nagyváradról vegyünk példát — Rijeka— Fiumében a Susacki-bazen még most is „Baross".) Egy korábbiakban terjesztett, tudatos félrevezetést azonban vissza kell utasítanom. Ha szívvel és nem a bürokrata buta akadékoskodásával csinálják, nem igaz, hogy az utcanév-változtatás különösebben költséges. Ahogy a megváltoztatott telefonszámokról átmenetileg megfejtőkulcsot lehet csatolni a telefonkönyvekhez, a névtáblák cseréjének és személyi igazolványok átírásának bármily hosszúra ütemezhető szakaszában a hatóságok, a posták és a lakosok nagyon szépen számon tudják tartani és párhuzamosan tudják használni a régi és az új neveket. Mindent lehet, csak akarni kell (NSz). 5. Különösen megnyugtat, hogy az ön levele Európa hangoztatásának valami egészen mágikus erőt tulajdonít. Mintha a Valra Rumaneascát hallanám, amely oly mélységesen megveti h hunokkal a közelmúltban érkezett ázsiai jött-menteket. A tények azonban makacs dolgok. (Ny. Sz. Hruscsov) Mi nem célozgatjuk Európát, hanem európaiak vagyunk. S 'bár azok a lovasnömádok sem voltak kimondottan rossz szervezők, még az illegitimnek tekintett hatóságoktól ds méltán várjuk el a viszonylag egyszerű kérdések gyors eldöntését és európai megoldását. E levél egy példányát a Délmagyarország című napilapnak is egyidejűleg megküldve a kölcsönös bizalom jegyében Szegeden, 1990. május 8-án köszönti (EuCSz) Dr. Simor Ferenc, a KDNP intézőbizottságának tagja, Csongrád megyei ügyvezető titkár Ki kerül lapátra? (Folytatás az l. oldalról.) — csak mese az egész. Az öt első számú vezető, akinek 300-tól ÜU0 ezerig lehetett volna prémiumot felvenni, egy fillért sem vitt haza. — Veszteséges vállalatnal aligha kerülhetne SUT a kifizetésre. — Volt nyereségtartalékunk. Megtehettük volna. Igaz, nálunk sohasem Volt divat a másfél-két milliós jutalom. — önként mondtak le róla? — Igen. A vállalat jövőjét fontosabbnak tartottuk. A középvezetők, akik a rájuk bízott feladatot teljesítették. meg is kapták a prémiumot. — Körtvélyessy Péter viszont egy autót ajándékozott a cégnek! — így is fel lehet fogni. De van rendes fizetésem, azért dolgozom. Most nem én voltam fontos. Ha felveszem azt a pénzt, azzal sokat ártok a vállalatnak. Köszönöm, inkább nem! A rideg számok pontosan elmesélik a Délép közelmúltját. Lássuk, hogyan alakult a cég mérlege: 1986: 360 milliós veszteség; 1987: 210 millió mínusz; 1988: már „csak" 50 milliós veszteség; 1989: 16 millió minusz! Négy esztendő alatt 344 millió veszteséget dolgozott le az új vezetés. Mi lehet hát a gondja egy folyamatosan javuló vállalatnak? Mesterséges csőd? — Mesterségesen kergetnek bele a csődbe minket. Az a nagyvállalat, ahol 300 milliós nyereségből egy-két év alatt csak 5 maradt, nem éppen jó cég. Mégis őket segíti minden rendelet. Ezek a cégek továbbra is kaphatnak hitelt, tudnak gazdálkodni. — Es a Délép hitelképtelen? — A 2 milliárdos forgalmunkhoz képest minimális hitellel dolgoztunk tavaly. Folyamatosan 150 millió rulirozó kölcsönnel megúsztuk az évet. — Es most? — Változtak a szabályozók. Veszteséges vállalatnak nem biztosit hitelt a jegybank. A kereskedelmi bankok csak saját zsebükből, saját kockázatuk terhére adhatnak kölcsönt. — Aligha lehet ros^z ez a kormányzati 3zándék! — Általában helyes is az elv. de nem tesz különbséget, kicsit csőlátó a jogszabály. Nem különbözteti meg a ma még veszteséges, de folyamatosan fejlődő vállalatokat. Ha fizetésképtelenné válnánk, rendelet kötelezne arra, hogy saját magunk ellen felszámolási eljárást kezdeményezzünk. — Fenyegeti ez a Délépet? — Egyelőre nem! — A partnereik tudnak fizetni? — Nem mindig, most 200 millióért állunk sorban, rajtunk meg 280-at kérnek számon. Az általános pénzszűke végiggyűrűzik az egész gazdaságon. De egyelőre nálunk ez még csak késedelmes fizetést jelent.. . — A munkasoknak lesz-e fizetésük? Sokan félnek, hogy lapátra kerülnek hamarosan. , — Sok a kósza hir. Eddig is humánusan oldottuk meg a létszámcsökkenést. Csak a nyugdíjba menők helyett nem vettünk fel újakat. Három év alatt mindössze 25 embernek mondott fel a vállalat. Egy ekkora cégnél ennyi még a fegyelmi kategóriába is belefér. — Szóval, senki sem kerül az utcara? — Ezt sem mondtam. Bár én nem így fogalmaznék. Száz-háromszáz embernek nem fogunk tudni munkát adni. De ez a leépítés folyamatos lesz, és nem tömeges. Egyelőre elküldésről szó sincs. — De munka sincs elég — hallani az építkezéseken. — Nem a piac beszűkülése okoz most gondot, hanem u hullámzása. A pályázaton megnyert építkezésekbe sem tudunk belevágni, mert több megrendelőnek nincs pénze a kezdésre. — Akkor mégiscsak a csód felé araszol a Délép! — Hivatalból is azt kéne mondanom, hogy nem. De hiszek is benne, hogy talpra fogunk állni. — Mi o kiút? — A vállalat folyamatos, gyors átalakítása, reformja. Egy vegyes tulajdonú, új szervezetre épített cég életképes lehet. Délép Rt. ? — Ha igy van. miért a nagy hallgatás? — Mert egy folyamat kellős közepén vagyunk. Amit egy évre terveztünk, azt most — a szabályozóváltozások miatt — négy-öt hónap alatt meg kell csinálnunk. Sürget az idő. Amint biztosat tudunk, mindenkit tájékoztatunk — Mi az, ami máris latszik? — Két részre kell bontani a nagyvállalatot-. Egy építésszerelési és egy ipari üzemre. Eddig ugyanis óriási vagyont kellett cipelnie az építőknek... — Még mindig a régi gond, a házgyár köszön vissza? — Így is mondhatjuk. De más ipari tevékenységeket is le kell .választani az építési részről. — Hogyan lehet megvalósítani a válást? — össze kellene kötni a privatizációval is. Valószínű, hogy részvénytársaságot fogunk létrehozni. De ma még erről korai lenne beszélni. — Jó lenne, ha erről a munkások is tudnának. Nem érzi úgy, hogy vezetóellenes hangulat alakult ki a Délépnél? — Ha romlik az életszínvonal, akkor mindig kell bűnbakot találni. Az egykori politika még rá is játszott erre: odafönn mindent jól csinálnak, csak a vállalatvezetők rosszak! — mondták. Nem hiszem, hogy nálunk most vezetőellenes lenne a légkör. Egyszerűen arról van szó, hogy az emberek nem tudják, mire számíthatnak és félnek a jövőtől. Csak az idő dönti el, alaptalanul, vagy sem. Kafai Gábor A legrégibb lakásszövetkezet Amikor 1960-ban megalakult az első szegedi lakásszövetkezet, három forintért sok mindent lehetett kapni. A kenyér például még évekig 3,60 volt, söt akkoriban még .forintos csoki" is létezett. De egy lakóház felújítására ma már nem látszik elegendőnek a 3 forintban maximált négyzetméterenkénti felújítási költség. A Vedres István Lakásszövetkezet négy épület 117 lakását fogta egybe. A névválasztás nem volt véletlen: a Vedres utcában és a Torontál téren állnak azok a téglából épült házak, amelyeknek lakói most egyre nagyobb nehézségekkel kénytelenek szembenézni. Az épületek elöregedtek, egyes műszaki megoldásaik Három forint semmire se elég nem felelnek meg az új szabványoknak. így például, ha tönkremegy egy gázbojler, nem cserélhető ki addig, amíg a kémény elszívó részét át nem építik. De nemcsak a tetőn van baj; a kéménykürtők repedéseit is ki kell javítani, mert gázvisszaszivárgás bármikor felléphet, s a réseken át bejuthat a lakásokba. Egy fölmérés szerint 25 ezer forintba kerülne lakásonként a kéményrendszer szabvány szerinti fölújítása. A négy épületre nézve ez 3,5 millió forintot kiadást jelentene, ha volna a szövetkezetnek ennyi pénze. A húzikassza felújítási pénzt őrző rekeszében ugyanis csak 900 ezer forint gyűlt össze. Két éve a lapostetőket hozták helyre, az is elvitt 700 ezret. A többségükben nyugdíjas korú lakók nem tudnak több pénzt összeadni, csekély jövedelmük kölcsön felvételét sem teszi lehetővé. A kémények átépítését szakaszolva próbálják megoldani: lesznek. akiknek hosszabb ideig kell várakozniuk. Az icfö múlásával az épületek állapota folyamatosan romlik. Előbb-utóbb a jelentős állagmegóvó munkákra is sort kell keríteni. De mit tehetnek ők és a hozzájuk hasonló kisebb szövetkezetek, hiszen a 3 forintos felújítási költségből lehetetlen elegendő pénzt gyűjteni. Ráadásul a lakásszövetkezetek pillanatnyilag ügy lebegnek ég és föld között, mint Mohamed koporsója. Kiléptek a Mészövből, mert úgy találták, érdekképviseletük nem biztosított. „Ugyanúgy kell gazdálkodnunk kicsiben, mint az IKVnak nagyban!" — mondta dr. Papp Nándor, aki kezdettől a lakásszövetkezet tagja, jelenleg elnöke. — Csak éppen a teher sokkal nagyobb a kis egységeken még akkor is, ha adminisztrációjukat nyugdijasok vezetik. A kőporos falburkolat még „kihúzza" öt-tíz évig. Addig viszont ki kell találniuk valamit. (A panelházakat „vezénylő" szövetkezeteknek másfajta gondokkal is — betonvékonyodás, liftcsere stb. — számolniuk kell.) A kisszövetkezetek aligha boldogulhatnak a rájuk zuhanó feladatokkal Lehet, hogy a jövő a nagyobb szervezeti egységeké? Ny. P. H Szegedi Fiatalok Szövetségének közleménye A nyilvánosság előtt — hosszabb ideje — zajló „ügy" a lezárásához közeledik. A jelenlegi politikai folyamatok természetesen a tömegtájékoztatásban is „hátrébb sorolták" a volt szegedi KISZ-iskola sorsáról szóló híreket. Ezért fordulunk most a nyilvánossághoz. Szövetségünk örömmel veszi tudomásul, hogy az intézmény — 1989 őszén megfogalmazott álláspontunkkal egyezőert — egy regionális alapítvány tulajdonába kerül. Ezzel lehetővé válik, hogy egy majd 300 milliót érő ingatlan további sorsáról azok dönthessenek, akik a tábor használatában leginkább érdekeltek. Ezért szükséges, hogy mihamarabb létrejöjjön az alapítvány — pártpolitikai érdekektől mentes — kuratóriuma, mely felelősséget vállal az intézmény további működéséért. Kifejezzük azon véleményünket is, hogy a volt KISZ-iskola csak akkor szolgálhatja jó] Szeged és környéke ifjúságát, ha a jelenlegi tevékenysége mellett — az intézmény adottságait kihasználva — sajátos arculatú ifjúsági centrummá válik. Ezzel további lehetőséget biztosít a régió fiataljainak, illetve azok csoportjainak arra, hogy különböző programjaikhoz megfelelő segítséget, helyszínt találjanak. Fontosnak tartjuk azt is, hogy valamennyi ifjúsági célú intézmény koordinációja vegye figyelembe az intézmény érdekeit is.