Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-02 / 101. szám

r 1990. május 4., péntek 7 XVI. Kőolaj Kupa Megyei I. osztály Három szegedi is üldözte Csipest „Fölborult" a bajnokság Ha Kőolaj Kupa, akkor fúj a szél, esik az eső, ne­tán, mint az idén is, szál­lingózik a hó. Vajon akkor miért kell minden évben, ebben az időpontban ren­dezni a szegedi kismarato­ni kajak-kenu versenyt? Salánki György, a Szege­di Olajbányász SE ügyveze­tő elnöke egyszérű választ nd: — Azért tesszük április végére ezt a versenyt, mert már hagyománya van, más­részt a versenyzők szakmai felkészülésébe is nagyon jól illeszkedik a kismaratoni. El kell fogadnom indoka­it, mert ha ő nem is győz meg, az indulók száma előtt mindenképpen fejet kell hajtanom. Lehetnek jó há­romszázan a Gróf Széchenyi István evezőspálya partján. Kilencvenöt százalékban versenyzők, a maradék pe­dig edző. Néző alig akad, ugyanis a verseny, ezt sen­ki sem tagadhatja, a látvá­nyosságot nélkülözi. Nem a sportolók hibájából, mind­össze annyi a gond, hogy a 15, 20 kilométeres távot — a körök öt kilométeresek — lehetetlen szabad szemmel figyelemmel kísérni. Kame­rák pedig nincsenek elhe­lyezve a pálya körül, amik monitorokkal összekötve kö­vethetőkké tehetnék a ka­jak-kenuzókat. Ha ez így Rajtol a férfiak K—1 20 kilométeres versenyének mezőnye két név a K—1 húsz* kilo- cél előtt egy bolyban Csipes, méterén rajthoz állók listá- a két Petrovics, Szabó II-, a járói. Petrovics Béla, Szabó szolnoki Goda és a ' lenin­II. Gábor a szegediek fiatal városi Angyal. Angyali haj­reménységei. Mint mondják, rá: Szabó II. robbant, két­bizonyítani szeretnének, s százötven méterrel a cél tervük is van már kilométerre. — Mindenképpen bolyban kell haladni a . . előtt egy hajóhosszal vezet a a nusz második Csipes előtt. egy sze­— Ez még megveri csipest mondják a parton, de mire vége a mondatnak, az olim­piai és. világbajnok kajakos már az élen, sí kerek egy másodpercet ver Szabóra. A végén pedig fújtat egyet, és ennyit kiált ki a partra: — Kemény gyerek ez a Szabó... Szabó kicsit jobban szu­szog, mint Csipes: — Ahogy terveztük, lesza­kítottuk Ferit az első öt ki­lométeren, de valahogy utol­ért bennünket. Az utolsó öt­száz méteren Csipes okosan kiment a szélre, alám pedig egyetlen cég sem jelentke­zik, akkor a szövetség fog a zsebébe nyúlni, de jó mé­lyen. Legalább hárommilliót kell áldoznunk. Erre a ver­senyre még lesz pénz, de hogy azután miből gazdál­kodunk, az még ma ta­lány ... A XVI. Kőolaj Kupa ered­ményei, nők, K—1: 1. Huber Henriett (Csepel SC), 2. Gyu­lai Katalin (FTC), 3. Pintér P. Henriette (Győri Dózsa), 5. Vitáris Mária (Szege­di Olajbányász). K—2: 1. Erdődi Ágnes, Baranyai Andrea. (Tiszai Erőmű), 2. Sárfalvi Blanka, Kovács Eszter (Velence), 3. Tóth Anna, Ligeti Larijssza (BSE), ... 5. Forrai Tímea, Kónya Mónika * (Szegedi Olajbányász). Férfiak, K—1: 1. Csipes Ferenc (BHSE), 2. Szabó II. bejött egy hullám, így nem Gábor (Szegedi Olajbányász) bírtam „beülni vízre". Kény. 3. Angyal Ákos (Tiszai Erő­Csipes egy másodpercet vert a szegedi Szabóra lenne, akkor nem a magyar gedieknek — mondja valóságban élnénk .., den Szabó Gabi. — Aki számit, szinte min- Miközben a férfi K—1­denki itt van — jegyzi meg esek a rajtra készülnek, a parton álló szövetségi ka- sorban futnak be a kenusok, pitány. Vajda Vilmos. — Egyesben a honvédos Bo­Pedig senkinek sem kötele- hócs Zsolt — a táv tavalyi zó az indulás. A versenyzők győztese — nem védheti különböző felkészülési szisz- meg elsőségét, ugyanis a témák szerint dolgoznak, Kőolaj Kupa előtti betegsé­most még maguk választ- 6e és a szeles időjárás ezt hatják meg, melyik verse- nem engedi. Mindenesetre a nyen állnak rajthoz. fair PlaV díjat megérdemli, . ugyanis kölcsön adja vízki­Csipes Ferencnek, az olim- emelő pumpáját a nagv ve­piai és világbajnok kajakos- télytárs jugoszláv Ivan Sah­nak, ugy latszik, fontos, jónnafc, aki az 1987-es vi­hogy itt legyen Szegeden. iágbajnokságon legyőzte Bo­Mint megtudom, nem velet- hácsot Most elmarad a pár­telen voltam keresztbe men­ni, s úgy gondoltam, meg­verem így. De még vannak problémák, ő klasszis, most még sokkal jobb... — mondja a hórihorgas szegedi Szabó miután kiemeli csó­nakját a vízből. A férfikajakosok fergete­rövi- geí( hajrája méltó befejezése a Kőola.i Kupának. A foly­tatás nyáron, a Hungaropan Kupán, ami — úgy tűnik — veszélyben van, ugyanis hi­ányzik a szponzor. — Az sem maradhat el, hiszen húsz-huszonnégy or­szág részvétele várható — említi Füleky Andrfrs, a Magvar Kaiak-Kenu Szövet­ség főtitkára. — Ha addig mű), 4. Petrovics Kálmán (Szegedi Olajbányász). K—2: 1. Gocs Károly, László Csaba (Ü. Dózsa, Vác), 2. Kulcsár Gábor, Vin­ce László (BHSE), 3. Tóth László, Matyuis Zsolt (Ü. Dó­zsa, Vác), ... 6. Karnok Csaba, Gajdos Csaba (Sze­gedi Olajbányász). C—1: 1. Sziklenka László (Győr), 1. Iván Sabján (Ju­goszlávia), 3. Szabó Attila (BHSE). C—2: 1. Gyursánszky Gá­bor, Nádasdi Zsolt, 2. Pé­tervári Pál, Rideg Róbert (mindkettő Építők), 3. Szabó Miklós, Kováos György (BSE, TAC). Cs. Gát László A megyei I. osztályú lab­darúgó-bajnokságban az el­múlt héten nemcsak a pá­lyán, hanem a CSLSZ-ben is zajlottak az események. Miután a Balástya ifjúsági csapata több ízben nem állt ki, az első gárdát kizárták a bajnokságból, eredményeit (törölték, s ezzel borult a bajnoki sorrend is. Az Apát­falva—Sándorfalva le nem játszott mérkőzés 3 pontját, három góllal a Sándorfalva kapta. A pályákon is szület­tek meglepő eredmények, de ezek eltörpülnek a már említettek mellett. Szeged -Szőreg—Makó 3-0 (2-0) Szőreg, 500 néző. Vezette: Dajka. Magas színvonalú mérkőzésen a helyzeteit jól kihasználó Szeged-Szőreg biztosan nyert. Góllövő: Sü­li, Simon, A'bdu. Jók: a ha­zai csapatban mindenki át­lagon felül játszott, illetve: Márki. Ifjúságiak: Szeged­Szőreg—(Makó 1-0. Tisza-Üj KSK— Sándorfalva 1-0 (1-0) Sándor falva, 400 néző. V.: Kérdő. Sok szabálytalanság­gal tarkított mérkőzésen a fegyelmezetten játszó ven­dégcsapat megérdemelten győzött a szétesően játszó Sándor falva ellen. Góllövő: Kéri. Jók: Kéri, Tóth, Mol­nár, 111. Nagy. Ifjúságiak: Sá ndor fal va—Ti sza -Ü J KSK 5-3. Kiskundorozsma— Székkutas 7-0 (2-0) Dorozsma, 300 néző. V.: Horváth. Minden csapatré­szében jobb Dorozsma ilyen különbségű győzelméhez sem férhet kétség. Góllövő: Lukács (4), Horváth (2), Ko­vács. Ifjúságiak: Kiskun­dorozsma—Székkutas 4-1. Mórahalom— Fábiánsebestyén 1-0 (0-0) Mórahalom, 200 néző. V.: Barna (kitűnően). Többhetes nyeretlenség után egy jól el­talált szabadrúgásgóllal nyert a Mórahalom. Góllö­vő: Bánfi. Jók: Tandari, Kószó, Bánfi, jll. Kiss. Ifjú­ságiak: Mórahalom—Fáoi­ánsebestyén 3-0. Mindszent—Nagymágocs 1-0 (1-0) Nagymágocs, 300 néző. V.: Tóth (kitűnően). Az erős szél ellenére is iramos mér­kőzést játszottak a csapa­tok. Szerencsés góllal nyert a vendégcsapat. Góllövő: Bozó. Jók: Gábor, Bozó, ül. Szilágyi, Móricz, Györgyi. Ifjúságiak: Mindszent— Nagymágocs 7-0. Szentesi Kinizsi— Apátfalva 3-1 (3-1) Szentes, 100 néző. V.: Ma­gyar. Még ebben az osztály­ban is szokatlanul gyenge színvonalú mérkőzésen meg­érdemelt hazai győzelem született. Góllövő: Bozóki (2), Fási, áll. Beke. Jók: Bo­zóki, Varga, áll. Beke. Ifjú­ságiak: Szentesi Kinizsi— Apátfalva 2-1. Hétközben játszották: Fá­biánsebestyén—Szentes 2-0 (1-0). Fábiánsebestyén, 200 néző. V.: Bajnóczi. A baj­nokjelölt skalpját begyűjtő hazaiaknak nem okozott gondot a tartalékos vendég­csapat legyőzése. Góllövő: Miszlai (1 l-esből). Szlopocz­ki. Jók: Szlopoczki, Vadász, Rózsa, ill. Muhel. Ifjúsági­ak : Fábiánsebestyén— Szentesi Kinizsi 6-0. A Bordány—Tanárképző mérkőzést később játszák le. A bajnokság állása: L Szeged-Szőreg 23 Dorozsma Mak6 Mindszent SZVSE Tisza-Üj Fábláns. Szentes Sándorf. Mórah. Székkutas Bordány Tanárk. Apátfalva Nagym., Balástya 17 2 4 16 2 S 15 4 5 14 3 6 11 7 4 10 8 5 9 5 12 9 4 12 7 8 8 9 2 13 8 3 12 7 4 11 7 2 13 5 5 14 1 1 21 60-20 53 44-17 50 59-25 49 46-21 45 46-22 40 32-23 38 30-26 32 40-50 31 33-26 29 39-37 29 22-52 27 26-41 25 41-58 23 21-46 20 15-80 4 törölve összeállította: Imre László Kerékpár Papp ismét jól gurult Budapesten területi idő­futam bajnokság volt, amin Papp Zoltán, a Szegedi Épí­tők Spartacus kerekese nagy­szerűen szerepelt, 40 km-en 42 induló között a második lett. A szegedi sportoló egy hét alatt másodszor ért el ilyen szép eredményt, maga mögé utasítva „jegyzett" versenyzőket. Eredményével felhívta a válogatók figyel­mét, s minden bizonnyal he­lyet kap a válogatott keret­ben. A másik szegedi ver­senyző, Csorvási Zoltán az ausztriai erőpróba után a válogatottal Párizsba tart, ahol újabb megmérettetés vár rá. Kosárlabda NB /. lenül ült hajóba: a vb-n tízezren is harc, de Sabján mégsem , . . nyer, mert gyorsabb nála a óhajt. No de nemcsak o, ha- györi >)könnyűsúlyú" Szik­Bátortalan szegediek nem a szegedi kajakosok közül is jó néhányan. A vi­lenka. A kenu kettesben két építős egység ér leghama­lágbajnoki ermes szegedi rabb célba Majd következ Petrovics Kalman gyuras nek a nöi kajakosoki egyé­kozben arról mesél, neki niben bataimas csatában miért fontos ez a verseny. Gyulai Kaíaiin (FTC) kikap Az ok egyszerű: a ^pejj Huber Henriettől, — Az idén hosszú távra így ő sem védi meg tavalyi készülök, a maratoni világ- elsőségét. bajnokságra szeretnék ki- Párosban a Tiszai Erőmű jutni, és a poznani vb-n, is bányai", Erdődi és Baranyai hosszú távon akarok indul- ^ elsökén cé)ba, a szegedi ni• serdülő duó, Forrai Timea Tavaly Pedró a kismara- és Kónya Mónika kitartása tonin harmadik, Csipes pe- igazán dicséretes, ők ötödi­dig második, őket akkor a kek. norvég Morten Ivarsen elő- És következik a nagy att­zi meg, persze csak minimá- rakció, a férfi K—l-esek be­lis különbséggel. S még egy- futója, ötszáz méterrel a Igy kellett volna tippelni! „Tavaszi fürdőzés", amin a Gyenes Kálmán fel vételei szenvedő és a vetélytárs is 1. Dortmund— 7. Cesena—Verona 1-0 1 VfB Stuttgart 2-0 1 8. Cremonese— • *Samptioria 2. Mönchengladbach— 8. Cremonese— • *Samptioria 0-3 2 Frankfurt 2-1 1 9. Lecee—Juventus 2-3 2 3. Düsseldorf— 10. Udinese— 1. FC Köln l-l x Internationale 4-3 1 4. Leverltusen— 11. Cosenza—Foggia 2-0 1 Bayern München 0-0 x 12. Pescara— Pisa 1-4 2 5. Kaaset—Sehalke 04 2-0 1 13. Regina—Regglana 1-0 1 S. Wattenscheld— + 1 Saarbrü elten 0-2 2 Como—Cagliari 0-1 2 jót derül Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 17. játékhetére 8 millió 193 ezer 331 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz 1 találatos szelvény 1 da­rab, nyereménye 12 millió 742 ezer 269 forint; 12 találatos szelvény 96 darab, nyereményük egyenként 66 ezer 366 forint; 11 találatos szelvény 1600 darab, nyereményük egyenként 3 ezer 982 forint; 10 találatos szelvény 15 ezer 68 darab, nyereményük egyenként 634 forint. A kifizetések időpontja: 20 ezer forint alatt május 5­étól, 20 ezer forint felett május 9-étől. A férfi kosárlabda NB I­ben a 9—16. helyért játszó csapatoknak is elkezdődött az a csoportküzdelem, ami eldönti, ősztől melyik négy együttes kerül a „felsőház­ba" és melyik négy folytat­ja a B csoportban. A Szeged SC gárdája Dombóváron kezdte menetelését. Az első félidőben szoros volt az eredmény, szegedi vezetéssel fej-fej mellett ha­ladtak a felek. Mégpedig úgy, hogy mindkét oldalon rengeteg volt a hiba, a játé­kosok sorozatban adták rossz helyre a labdát, zicce­reik sokiaságát hagyták ki­használaüanul. A magassá­gi fölényben levő vendégek bátortalanok voltak, olykor biztos helyzetből sem mer­ték vállalkozni. Az adok­kapok harcban már az első percek után látszott, a sze­gedieknek csak akkor lesz keresnivalójuk,'ha a dombó­váriak hárompontos dobóit semlegesíteni tudják. A má­sodik félidő elején ugyan még a vendégek vezettek, a későbbiekben viszont Mied­zik és Ács szórták a három pontot érő kosarakat, így aztán a 34. percben már 72-55-re elhúztak. Ez ez előny elegendő volt ahhoz, hogy legyőzzék a hajrára feljavuló szegedieket, akik­nél egy-két meghatározó kosaras ezúttal rendkívül gyengén játszott Dombóvári VMSE—Szeged SC 84-73 (32-35). Férfimér­kőzés. Dombóvár, 600 néző. Vezette: Berki, Görgényi. Szeged SC: Walke (14),dr. Tímár (8), GUÖTH (18/6) Golinski (3), Jáhni (12/3). Csere: Kónya (3/3), Pálkerti (5/3), Simon (6), Radonjic (2), Antal (2). Edző: Guóth Iván.

Next

/
Thumbnails
Contents