Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-26 / 123. szám

15 1990. május 26., szombat DMl 1 magazin Változó világban Újra pápai nuncius változó egyház? Magyarországon Hogy a körülöttünk zajló társadalmi változások valamilyen módon az élet minden területére hatással vannak — talán fölösleges is leírni. Azt azonban, hogy e hatás, s a nyomában kialakuló változások igen sokféleképpenjelennek meg a hétköznapokban — már sokkal érdekesebb megvizsgálni. A lélek éhsége hiánytüneteket okozott, szemmel kevésbé, a folyamatokat vizsgálva annál inkább észrevehetően az elmúlt évtizedekben. Hogy ezen lelki éhség csillapításában hogyan vesznek részt az egyházak, hogyan tudnak évtizedes elnyomás után ők maguk is megújulni, netán megfelelni az új elvárásoknak — erről beszélgettünk néhány, Szegeden működő egyház és felekezet képviselőjével. RÍbár János, evangélikus lelkész: — Az magától értetődik, hogy az egyház nem lehet olyan muzeológiai tárgy, ami fölvett egy formát a Krisztus utáni első században, és mindig ugyanolyan marad. A forma tehát változik, a tartalom azonban nem, hisz akkor saját lényegéhöl fordulna ki, saját iden. titását veszítené el. Mindig másképpen fogalmazzuk meg, de ugyanazt. A kérdés csak az, hogy ezt a tartalmat hogyan lehet közelebb vinni a mai emberhez. Ez most, amikor radikális a fordulat — különösen nehéz feladat, mert most próbálunk megszabadulni a XIX. századi gondolkodási sémáktól. — Az ön szerint szükséges formai változdsokrótszeretnék még többel hallani — A világhoz való alkalmazkodásról van lényegileg szó. Mert van negatív alkalmazkodás, ami talpnyalást jelent, de van pozitív alkalmazkodás, ami a középkori teológiai fogalmak mai szóhasználatra való átültetését jelenti. Az Istentiszteletek liturgiái rendjét is ennek megfelelően kell összeállítani, hogy az világos, érthető legyen. Ezzel együtt az egyház változásainak nem a társadalom változásai után kell csoszogni. Az egyház akkor tölti be hivatását, teológiai-kritikai funkcióját, ha a változásokat kicsit prófétai színezettel elóre látja. Ahhoz viszont, hogy elóre lássa, nem kell prófétának lenni: a mai viszonyok között például magától értetódó, hogy egy Sivatagi materializmus után sokan vágynak a szellemi oázisra. — Az evangélikus egyház mennyiben tud megfelebxi ennek az oázisszerepnek? — A történelmi egyházak az elmúlt évtizedekben kicsit — akarva, nem akarva — sárosak lettek. Természetesen ebben az időszakban is nagyon sok tisztességes pap működött, az tehát, hogy a történelmi egyházak elárulták a híveket, így sommásan nem igaz, mégis, bizonyos hiteltelenségük, az elmúlt időkben játszott szerepük is hozzájárul ahhoz, hogy rengeteg szekta, mozgalom működik, s a változások nyomán a lelki éhségüket nem feltétlenül a hagyományos egyházaknál próbálják csillapítani az emberek. Ebben a helyzetben nekünk még inkább figyelnünk kell arra, hogy milyen gondokkal küszködik a mai ember, mi az, ami feszíti, amivel nem tud megbirkózni egyedül. Ugyanakkor van sok olyan gyenge pontja a társadalomnak - például az egészségügy — ahol direkt módon is segítenünk kell. A jég persze nehezen oldódik az emberekben. Hisz, ha valaki óvodás korától a munkahelyi párttitkáráig mindig azt hallotta, hogy Isten pedig nincs, akkor igen nehéz feloldani ebból a megfagyott állapotból. Bartha Tibor, református lelkész: — Én idáig nem sok változást látok. Deklarációt, szónoklatot hallok, de ez még nem sok. Ezzel együtt a Magyarországi Református Egyház a meghirdetett elvekhez kíván alkalmazkodni sajátos eszközeivel, vagyis követni kívánja a társadalom változásait, elsősorban az egyházszervezet újjáalakításával. Anól persze lehet vitatkozni, hogy ez-e az elsődleges — szerintem nem feltétlenül —. mindenesetre én csak a helyzetet vázoltam. — Mit tartana ön fontosnak ezzel szemben? — Megfogalmazni pontosan: mit is kíván mondani az egyház a mai világnak? Mi az üzenete ennek a változónak hirdetett világnak? A Szentírás üzenete adott, de hogy azt a mai kor emberének hogyan fogalmazzuk — ez a legfontosabb kérdés. — Érez-e nagyobb igényt az emberekben erre az üzenetre? Egyáltalán: hogy fordul a világ most az egyházhoz? — Nem mondnatnám. hogy nagyságrendekkel növekedett a templomba igyekvők száma. Hogy a világul hivatalai csatornákon, hogy fordulnak most az egyházhoz? Erre csak egy példát. Budapesten Tóth Károly püspökünk — volt országgyűlési képviselő — évek óta küzd azért, hogy akár egyetlen iskolát, gimnáziumot visszaadjon az állam. Jószándékukról mindig biztosították az illetékesek, egész a kormányfőig, szóval papíron minden stimmel, csak éppen gimnázium nincsen a mai napig. Szóval, a világnak az egyházhoz való fordulásában én szavakban megnyilvánuló jóindulatot érzek, amit azonban tettek enyhén szólva sem azonnal követnek. Révész Árpád, baptista lelkipásztor: — Világ és egyház változása? Onnan indulnék ki, hogy mit változott Isten. A Biblia azt tanítja: Istenben a változásnak még az árnyéka sincs. Nem azért, mert nem tud, hanem, mert tökéletes, nem kell változnia. így hát a kereszténység alaptanításai sem változnak, más persze mindig a kor, amire alkalmazni kell óket. Nem könynyű azonban más-más gazdasági, társadalmi körülmények között úgy szóltú, hogy mondanivalónk ne veszítse el a lényegét. Az ember elfordult az elmúlt időkben az Istentói, de Isten nem fordult el tőlünk. S most, hogy újból növekszik az igény arra, hogy ebben a bizonytalan világban az emberek találjanak egy biztos fogódzót, ismét rátalálhatnak az egyetlen szilárd pontra, Istenre. — A biztos pont megtalálásának szándéka eddig is jellemző volt az emberre. Mi az, amiben mégis más a mai világ? — A felekezeti tudat jobban megerősödött az emberekben, aminek egészen különleges oka van: ha valakit a vallása, akár meggyőződése akár ténykedése miatt üldöztek, tudni kellett, hova tartozik, mely felekezet elöljáróit kell elóvenni, hol kell leállítani egy esetleg beinduló folyamatot. így a felekezetek között egyenjogúság is volt: egyformán nem akarták a kommunisták, hogy bármelyik is működjön, így az Állami Egyházügyi Hivatalon kerestül mindegyiket üldözték. — Remélhetőleg ennek a megnyomorított állapotnak vége. Miben érzik a változást? — Az nagy dolog, hogy a fiataljaink például szabadon élhetnek hitük szerint, ifjúsági napokon például az utcán is énekeltek, megállítottak másokat is, és elmondták: mi ezek vagyunk ezt gondoljuk, ha érdekel, gyere velünk, szeretettel látunk. Ugyanez a helyzet a ma már nyilvános evangelizációkon — mint ami a napokban zajlik az Ybl Miklós utcában. Én még nem is oly rég disszertációt akartam írni szociológiai módszerekkel. Azt kérdeztem az emberektói, mi a véleményük a szeretetjól, de ezt akkor nem lehetett megkérdezni, mert pillanatok alatt kilenc vármegye rendőrségén csináltak rólam aktát. — Ez nem okozott konfliktust a baptista gyülekezetek vezetői, s ön között? — Konfliktust nem okozott, bár kétségtelen, hogy a hozzám hasonló negyvenesek nemzedéke nagyobb bátorságot várt volna A vezetőinktől, ók azonban azt mondták: nyugodt a lelkiismeretük, a körülményeket ők ismerték, s ók tudták, mit engedhetünk meg magunknak, s mit nem. Ezzel együtt többünknek az a véleménye, hogy aki azokban az időkben megfelelt vezetőnek, az szükségszerűen elkötelezte magát — ha másképp nem, lapított akkor, amikor ki kellett volna állni emberekért. Gráf Imre, az izraelita hitközség megbízott elnöke: — Ha a változásokat nézzük a világban, s ezt számon kérjük a zsidó hitközségeken is, akkor először is azok elöregedését kell figyelembe vennünk. Az 55 év fölötti korosztály jellemző, egészen 90—95 évesig. Akik fiatalon kerültek haza annak idején Magyarországra és teljesen árvák voltak, azok kikerültek az akkori Palesztinába, később az akkor alakuló Izraelbe. Ritka kivétel volt, aki itthon maradt, mert nagyon féltek az emberek. S ez a félelem a generációnkban teljesen benne maradt. Most azzal foglalkozom: fölkutatom azokat, akik még gyermekkorukban kerültek lágerbe. Van köztük, aki egyéves korában volt ott. Ez nem múlik el az emberekből, én sem tudok róla megindulás nélkül beszélni. — Ezek tudatában hogy lehet a hit kérdéséről beszélni, a világ mai állapotával összefüggésben? — A hitélet azért zajlott az elmúlt évtizedekben is, persze ugyanúgy beszűkítve, mint a többi egyház esetében. Talán annyi a különbség, hogy a mieinkben még inkább benne volt a hatalomtól való beivódott félelem. A zsinagóga felújítása után valamelyest nőtt az érdeklődés, de igy is csupán 250 körüli létszámú a hitközségünk. A zsinagóga ezreket tudna fogadni, csak ülőhelye közel 1800 van. így hát manapság elsősorban látványosság, turistákat fogad, mi csak a legnagyobb ünnepeinken használjuk. De ennek a gyönyörű épületnek az értékeit arra is föl akarjuk használni, hogy a társadalomnak a zsidó vallás iránti kíváncsiságát ki tudjuk elégíteni. Mert keveset tudnak rólunk. Kovács Mihály, római katolikus plébános: — Sok új feladatnak, sok új elvárásnak kell megfelelnie az egyháznak a változások nyomán, de maga a katoli-' kus egyház is érzi annak szükségét, hogy olyan ügyekben is hallassa a hangját, amiktói korábban el volt zárva. Bár sok szó esik a világiak részvételéről is az egyházban, a fó terhek továbbra is a papságra hárulnak. A papok pedig sajnos nem fiatalodtak az elmúlt negyven évben sem, s őszintén meg kell mondjam, egy kicsit el is kényelmesedtünk. Én például a legszebb munkabíró koromat tétlenségben, vagy börtönben töltöttem, aztán beleszoktam egy lassú, csöndes életbe. S most, amikor oeki lehetne lendülni, nem mindenkinek megy könnyen. Az első feladat tehát magának a papságnak a lendületbe hozása. — Az egyház szerepe iránti általános érdeklődésen túl lehet-e érezni megnövekedett figyelmet Isten és hit iránt? — Számottevő növekedésről nincs szó, a templomba járók számát tekintve sem. Ami említésre méltó, az a fiatalok érdeklődésének érezhető növekedése. — Az egyházi hierarchia változik-e az új idők elvárásainak megfelelően? — Tagadhatatlan, .hogy a püspökök testülete is egy kicsit elöregedett, s tólük emberileg sem várható el, hogy a mai kor igényeinek megfelelő rugalmassággal álljanak a dolgokhoz. Volt ugyan némi fiatalítás a püspöki karban, az ó számuk azonban még kevés ahhoz, hogy átütő többséget képviseljenek. Lékai prímás a kis lépések politikáját folytatta, s bár ez személy szerint nekem sem tetszett, de tudomásul kellett venni, hogy mást nem lehet csinálni. Ma azonban úgy látom, vannak helyzetek, amikor az asztalra kell ütni. Éz a határozottság azonban mintha hiányozna a vezetésből. A régebbi rendszerben nem okvetlenül azok az emberek kerültek a püspöki székekbe, akik forradalmi szellemükről voltak híresek, tólük nem lehet most megkívánni, hogy egyszerre váltsanak. így azt lehet mondani, a korszerűségnek, a kihívásnak való megfelelésben a papság, és itt-ott a világiak előrébb járnak, mint a hivatalos hierarchia. — összességében bizakodóan értékeli az új időket? — Természetesen. Hogy a jószándékú emberek részérói tapasztalunk felénk fordulást, hogy a pedagógusok most már nemcsak a templomba mernek eljárni, hanem van köztük, aki iskolájában hittant tanít, hogy a televízióban, a rádióban, a sajtóban az egyház nyíltabban hallathatja a hangját — ez mind nagyon örömteli. S azt remélem, ha olyan kormány lesz, amely építő jellegű fölemeló erőként számol a keresztény világnézettel, s ennek teret enged, ez nagy mértékben befolyásolhatja jó irányba az egész társadalmat. BALOGH TAMÁS 1990. február 9-án az Országházban Agostino Casaroll bíboros-államtitkár ás Námeth Miklós miniszterelnök megállapodást irt alá a Szentszék ás a Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok helyreálb'tásárói. A Vatikánban 1990. március 28-án jelentettek be, hogy II. János Pál pápa Angelo Acerbl címzetes érseket nevezte kl magyarországi apostoli nundussa. Vatikánváros a világnak sok szempontból páratlan jellegzetességekkel bíró helye. Ezek egyike, hogy a Róma nyugaá részén elhelyezkedő 0,44 hn'-nyi terület egyszerre politikai értelemben vett szuverén állam, és a római pápa székhelye. Előbbi minőségében az 1870 szeptemberéig létezó Egyházi Állam utóda, s tulajdonképpen az Olaszország és az Apostoli Szentszék közötti Lateráni egyezmény megkötésével 1929. február U-én jött hivatalosan létre. A római katolikus egyház fejének, a pápának székhelyeként pedig a Vatikán a világ katolikusságának központja is. Amikor ilyen értelemben beszélünk a Vatikánváros területén működő, a világegyház kormányzását végző szervezetről, akkor azt Apostoli Szentszéknek, vagy Római Kúriának nevezzük. A Szentszék szervezetének egyik legfontosabb része a Pápai Államtitkárság, melynek élén a bíboros-államtitkár áll, mintegy miniszterelnöki posztot töltve be. A Pápai Államtitkárság irányítja a Szentszék diplomáciai tevékenységét. Á Szentszék által az egyes országokba küldött diplomaták mindig a pápa képviselői, és nem a Vatikánvárosé. A diplomáciai kapcsolatok a Szentszék és a különbözó országok között sokféle szintűek lehetnek. Teljes hatáskörű diplomáciai képviselet a nunciatúra, melynek élén a pápai, vagy másként apostoli nuncius áll. Ha a Szentszék diplomáciai jelleg nélküli képviseletet tart fenn egy országban, azt apostoli delegatűrának nevezzük. E két legelterjedtebb képviseleti forma mellett még számos egyéb is létezik. Az apostoli nunciusok feladata sokrétű. Legfontosabb, hogy képviseljék a Szentszéket az adott ország kormányánál, ahova akkreditálták őket. Ez a kifejezett politikai küldetés egyben jelenti a Szentszék és az illető állam kapcsolatainak ápolását, az esetleg felmerülő vitás kérdések megoldását is. A nunciusok küldetése azonban egyhdzkormányzati jellegű is, mert a Szentszék és az egyes országok katolikus egyházának hierarchiája között szintén biztosítják az összeköttetést. De amíg a kormányok csak diplomáciai úton érintkezhetnek hivatalosan a Szentszékkel, addig a püspökök a nunciusok megkerülésével fordulhatnak közvetlenül a Szentszékhez, ha ezt látják célravezetőbbnek. Az ügyek, amelyekkel ma a Szentszék képviselőjének foglalkoznia kell a diplomáciai teendőkön kívül, a következők: a vallásszabadság, a karitatív tevékenység, a kultúra és a béke, valamint az emberi jogok védelmének Ugye. Régebben gyakran előkelő világi személyek töltötték be a pápai követ tisztségét, napjainkban azonban már a Szentszéknek minden magas rangú diplomatája pap. Azok a kormányok, amelyek a legmagasabb szintű kapcsolatot tartják fenn a Szentszékkel, nagyköveteket, ül. követeket küldenek a Vatikánba. Ók nem a pápa, hanem a bíboros-államtitkár meüé vannak akkreditálva. Hazánkban 1920-ig nem volt apostoli nunciatúra, ugyanis a Szentszék az Osztrák—Magyar Monarchia részét képező Magyarországgal a Bécsben állomásozó apostoli nunciusoo keresztül tartotta a kapcsolatot. A Monarchia szétesése után a megváltozott helyzetet a trianoni béke véglegesítette. Ezután kerülhetett sor a most már önálló Magyarország és a Szentszék diplomáciai viszonyának rendezésére. GrófSomssich József, országunk első vatikáni követe 1920. július 26-án nyújtotta át megbízólevelét XV. Benedek pápának. Somssichot báró Bornemissza Gyula, majd Verseghy Nagy Elek követte a tisztségben. Legtovább — egy évtizedig — Barcza György volt a vatikáni magyar követ. Hazánk eddigi utolsó követe a Szentszéknél báró Apor Gábor volt. NAGY LÁSZLÓ FELVÉTELE Budapestre 1920 szeptemberében érkezett meg az elsó apostoli nuncius, Lorenzo Schioppa címzetes érsek. Rezidenciája Budán, a várban volt. Schioppát 1925-ben Cesare Orsenigo követte a nunciatúra élén, majd 1930. és 1945. között Angelo Rótta töltötte be a budapesti apostoli nuncius tisztségét. Hármójuk közül kétségtelenül Angelo Rótta irta be kitörölhetetlenül nevét a magyar történelembe. Ugyanis 1944-ben, a zsidó lakosság koncentrációs táborokba hurcolása idején a leghatározottabban kiállt az üldözöttek mellett. Nemcsak követelte a kormánynál a deportálások leállítását, de kb. 25000 menlevelet állított ki a rászorultaknak. Rótta Budapesten számos zsidólakta házat a nunciatúra védelme alá helyezett, a követség épületében pedig mintegy 200 zsidót bújtatott. A történelem tragikus fintora, hogy 1945. április 4-én az ország felügyeletét eüátó Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet parancsnoka Angelo Rottát kiutasította Magyarországról. A hivatkozási alap az volt, hogy miután az apostoli nuncius a nyilas hatalomátvételt követően is Budapesten maradt, és a fasiszta kormány képviselőivel érintkezett, ezáltal de facto elismerte a Szálasi-rezsimet. Ezzel megszakadt a Szentszék és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolat, ugyanis a magyar követet egyidejűleg visszahívták a Vatikánból. A kialakult helyzetet mindkét fél ideiglenesnek tekintette. Remélték, hogy a békekötés után ismét a régi mederbe térhetnek vissza a kapcsolatok. Sót, a magyar katolikus püspöki ky már 1945 végétől szorgalmazta a diplomáciai érintkezés helyreállítását! Egy ideig úgy tűnt, erre a magyar kormány is hajlandó. De miután a magyar állam és a püspöki kar viszonya az 1940-es évek végén egyre inkább elmérgesedett, erre nem került sor. Így 45 évnek kellett eltelnie, hogy hazánk újra felvegye a diplomáciai kapcsolatokat a Szentszékkel. Az erról szóló dokumentum aláírásakor mondta Németh Miklós miniszterelnök: „Meggyőződésem, hogy ez a nagyjelentőségű aktus új korszakot nyit együttműködésünkben és új lehetőségeket teremt az állam és a magyar katolikus egyház közötti építő párbeszéd, a nemzetért viselt közös felelősségen alapuló együttmunkálkodás terén is." Hozzátehetjük: ez az esemény újabb lépést jelentett Magyarország számán Európa felé. GICZI ZSOLT