Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-23 / 120. szám

1990. május 23., szerda 5 Hispánia, Hispánia! Spanyol szak indul a JATE-n Az 1990. május 17-i bölcsészettudományi kari tanácsülésen terjesztette be a Latin-Amerika kutatócsoport a spanyol nyelv és irodalom szak indítására vonatkozó tervezetét, melyet a kari tanács egyhangúlag elfogadott. A tervek szerint az ELTE után az országban másodikként Szegeden indul ez év szeptemberében a spanyol szakos középiskolai tanárok képzése. A program szervezőjét, Anderle Ádám tanszékvezető egyetemi tanárt az előzményekről kérdeztük. — A karon már a hatvanas évek közepén megkezdődött Spanyolország és Latin-Amerika történetének kutatása — mondotta —, ez hívta életre a spanyol szak tantervét kidolgozó csoportot. A történelem szakos hallgatók évek óta részt vehetnek Latin-Amerika speciális képzésben, ennek keretében természetesen spanyol nyelvet is tanulnak. Kézenfekvő tehát az az elképzelés, hogy e lehetőséget nyelvtanárképzéssé alakítsák át. Ez a tavaly elkészült program találkozott a minisztérium szándékával, mely szerint az orosz nyelv kötelező jellegének megszüntetésével a nyugati nyelvek oktatását fejleszteni kívánják — ehhez természetesen megfelelő számú tanár is szükségeltetik. A spanyol nyelv tanítása ma Magyarországon ' nem megoldott, hasznossága sem tudatosult még, és a hispán kultúra iránti érdeklődés is kicsiny. A sokat hangoztatott „Európába vezető út" viszont aligha járható anélkül, hogy az Európai Közösség egyik hivatalos nyelvét megfelelő szinten beszélnénk. A tanterv mintájául az ELTÉ-n folyó képzés szolgált — bizonyos módosításokkal. Az ELTÉ-től eltérően Szegeden csak a tanárképzést tudja vállalni az egyetem; a bölcsész-, fordító- és tolmácsképzést nem. További különbség, hogy a JATÉ-n a negyed—ötödévben a történelmi, politikai, szociológiai, filozófiai „háttértárgyak" tanításán lesz nagyobb hangsúly, míg a budapesti egyetemen inkább az irodalom és a nyelvészet jelentik a specializáció fő területeit. Ami az oktatás feltételeit illeti, a kutatócsapat már most 3—3,5 ezer kötetes spanVol nyelvű könyvállománnyal, 80 folyóirattal és évkönyvvel, valamint jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. A minisztérium egy lektori és egy oktatói állásra adott támogatást, így az induló oktatói bázis 5 fő lesz. Gyakorlótanításra a Deák 'Ferenc Gimnázium ad lehetőséget, a szakmódszertani órákat pedig e gimnázium egyik tanára vállalta el. A spanyol nyelv történelemmel, földrajzzal, filozófiával és latinnal párosítható. 1990 szeptemberében még csak azok számára indul a képzés — egy belső felvételi vizsga után —, akik az idei tanévben részt vettek az úgynevezett „nulladik évfolyam" foglalkozásain, ök 40-en orosz, magyar, történelem és latin szakos egyetemisták, közülük kb 12-15 fő indulhat majd elsőévesként spanyol szakon. A jövő tanév felvételi vizsgáira már középiskolások jelentkezését várják; közülük kb. 15-20 fő számára nyílik meg a hispán világ 1991 szeptemberében. Keczer Gabriella Bálint Sándor gyűjteményéből Tíz éve, hogy eltávozott az élők sorából a „legszögedibb szögedi", szülővárosának — az ót ért méltánytalanságok ellenére is — hú fia, Szeged múltjának és népéletének fáradhatatlan kutatója, Bálint Sándor. Érdeklődése, tudományos munkássága megoszlott a helytörténeti kutatások és a szakrális néprajz vizsgálata között, s mindkét területen kiemelkedő jelentőségű, maradandó művek sorozatát alkotta. Elkötelezettsége a vallásos népélet kutatásának úttörőjévé, máig legnagyobb tudósává avatta öt. Hagyatéka: gyűjteménye, könyvtára, kéziratai, személyes tárgyainak egy része ma a Móra Ferenc Múzeum különgyüjteményét képezi. A múzeum a gyűjtemény szakrális tárgyai egy részének, s dolgozószobája részletének bemutatásával tiszteleg az évforduló alkalmával Bálint Sándor emléke előtt. A tárlókban néhány kézirata, legszebb szentképei, a 18. századból és a múlt század elejéről származó, részben helyi kiadású imakönyvek, valamint vallásos témájú ponyvák kaptak helyet. Láthatjuk Bálint Sándor egyszerű, mesterétől, Sík Sándortól kapott imakönyvét is. A vitrinekben kegyképek, viaszszobrocskák, fából faragott, festett feszületek, szentek szobrai láthatók. Egyszerű szépségével kiemelkedik a koporsójában fekvő Krisztust ábrázoló, festett faszobor, valamint a Kisdedet karjára ölelő Madonna. A gyűjtemény legszebb darabjainak bemutatóját a tudós életének jellegzetes pillanatait felelevenítő fotók kísérik. A Fekete Házban rendezett kamaratárlat a nyár végéig látható. Bárkányi Ildikó Építőművészek gyűlése Tisztújítás később A Magyar Építőművészek Szövetsége Délkelet-magyarországi Csoportja a vezetőség javaslata alapján hétfőn tisztújító gyűlést tartott, és Nóvák István elnökletével a következő határozatot hozta: A szövetség 1902-es alapítása óta működik, és sohasem vált a pillanatnyi politika kiszolgálójává. Vezetőségét a pártállam idejében is a magyar építészek színe-javából demokratikusan választotta, és az elmúlt években többször meg tudott újulni. A csoport hosszas vita után úgy döntött, hogy a vezetőség folyamatos működése jelenleg is biztosított, ezért a tisztújító közgyűlés — alapszabálytól eltérő — rendkívüli megtartását nem tartja indokoltnak. A csoport a jelenlegi helyi és országos vezetőséget alkalmasnak tartja arra, hogy az új társadalmi és politikai helyzetnek megfelelően helytálljon. A vezetőség az eddigiekben is elismerésre méltóan képviselte az építészet és az építészek ügyét. Az utóbbi években a MÉSZ-nek több országos jelentőségű kezdeményezése volt, amellyel — a magyar értelmiségtől elvárhatóan — bizonyította néphez-nemzethez és Európához való kötődését. Ilyenek voltak például a vízlépcsővel, falurombolással, világkiállítással kapcsolatos állásfoglalások. A csoport tagsága a gyors politikai és társadalmi változások követése és az előző közgyűlés határozatainak végrehajtása érdekében a június 8-ra tervezett közgyűlés összehívását indokoltnak tartja, és eredményes lebonyolításához minden segítséget hajlandó megadni. Ny. P. Á figyelem helye Azt mondják, az ezredvég világa rohanó, felgyorsult, „az idő pénz" szisztéma irányít. Az embereknek nincs idejük egymásra, azt mondják, hogy „dogom van", és elrohannak. A családokon belül is ez a helyzet, ilyen rémítő, se gyermeknevelés, se figyelmesség, se szerelem, csak gazdasági társulás, pénz, hajtás. De álljunk meg egy pillanatra. Csak két percet figyeljünk oda valakire — ennyi önzetlenséget megenged, het a lelkiismeret. Minderről apropó nélkül is beszélhetnénk — hiszen így van, ez látszik —, de legyen itt mégis egy eset, amely bárhol, bármikor és bárkivel megeshetett volna. A száguldó vonat fülkéjébe egy igen lerobbant, idősnek tetsző férfi kér bebocsáttatást. Kap, leül, s rá- • gyújt. Izgalmas könyvet olvasván, nemigen figyelek az egyre gyorsabbá váló mondataira. Aztán úgy belekezd, hogy becsukom a könyvet, táskámba csúsztatom, és a férfi arcába nézek. Szemeiből már irányíthatatlanul potyognak a könnyek, arcát száraz, durva és piros bőr fedi, enyhe álkoholpára terjed szét a fülkében. De ó csak mondja, mondja. Mikor észreveszi, hogy rá figyelek, döbbenten visszafogja magát, csak a zakatolást hallani. Hosszú percekig nézünk egymás szemébe, nem tudom, mi zajlik benne, mit gondol végig, esetleg mit vár tőlem. És kiderül: — Hát legalább maga, maga mondja meg nekem, mi értelme az életnek? A lányom azt mondta, hogy ezt mindenkinek magának, egyedül kell megtalálnia. En egész életemben kerestem, és nézzen rám, hát úgy nézek én ki, mint aki megtalálta? Es valóban nem úgy nézett ki. Ha valaki rápillant, azon nyomban elítéli. De miért? Ez az ember egész éleiében azért viaskodott, hogy értelmet találjon az életben. Nem ment neki; talán a mi figyelmünket is mindig elkerülte ö; a miénket, akik igy-úgy, értelemmel ruháztuk fel a felszínt. Hogy mi lenne a színes tanulság. Csupán ennyi: vannak mélységek, melyekben ítéleteink elveszítik értelmüket, érvényességüket. Majd akkor kelhetnek újra életre az ítéletek, ha saját arcunkba hullnak vissza. Podmaniczky Szilárd L Céh-vita Á közügyektől eltiltva (?) Nehéz eldönteni, hogy Szekeres Mihály hozzászólásához miképp is kellene észrevételeket fűzni, állításaival vitatkozni, hiszen váratlanul nagyot merít a művészeti és — mondjam így: általános közéleti kérdések bőséges választékából, s nem mulasztja el a személyeskedő oldalvágásokat sem. Mégis vitatkoznom kell, mert így talán láthatóbb lesz, hogy a „csúsztatásra", „sértegetésre", vagy „önös okból hangulatkeltésre" szavakhoz — indokolt-e a többes szám első személy használata? A sajtó szerepe Ami a sajtó asszisztálását illeti, én úgy gondolom: a sajtó a művészeti életnek (és másnak) nem árt, és nem is javít rajta. A művészeti közéletet nem a sajtó csinálja! (Sajtó ügyekben — helyszűke miatt — ajánlom Esterházy P. írását. Hitel, 10. szám, 17. o.) Ellenben sok esetben segíthet olyan gondok, gondolatok nyilvánossá tételében, amelyeknek kifejeződésére az „érted? tökfej!" vagy „teee, hallgass apa" meleg szakmai, hogy ne mondjam: baráti közegében nehezen nyílik mód. Arról már nem is beszélve, hogy esetünkben mi az ami kockán forog! Erről azonban a hozzászólásban kevés szó esik, és akkor is csak szőrmentén ... Mert a „sztalinista" jelzőn megsértődni könnyű, de tartalmával vitatkozni nehezebb. Hiszen ennek a szónak tartalma lett és ezzel a tartalommal töltötte meg közel félévszázados múltunk mindannyiunk keserű poharát. Ez a szó nem tartozik — a látszat ellenére — a kedvenceim közé, de elfogadom, mert legalább annyit kifejez, mint ama bizonyos Pató Pál úr, legfeljebb kevésbé költői. Ha már itt tartok: hogy Szeged nem Pató Pál úr/urak városa abban egészen biztos vagyok, de hogy mi, az itt élő művészek azok leszünk-e — az is kérdés. Felmerül ugyanis, hogy amit évtizedekig nem tudtunk megtenni — ilyen-olyan akadályoztatásunk okán — mitől lenne most olyan sürgős, hogy ne tudjunk várni a helyhatósági választásokig? Azért lenne olyan sürgős mert a többiek (más városokban) már át- és újjáalakultak? Biztos-e az, hogy .jól is csinálták? Szekeres Mihály úgy látszik, hogy nem kételkedik. Megfeledkezik arról is a szépséges kép ecsetelése közben, hogy például Debrecenben három szervezet is alakult csak a szövetség keretén belül. Vajon miért hallgatja el? Alapszabály és tulajdonosi jog Tevékenyen részt vettem a szövetség új alapszabályának a kidolgozásában. A vajúdás több mint egy évig tartott a 15-ei közgyűlésig. Ám még mindig nem látom felhőtlennek a helyzetet, és ezt nem beteges hitetlenség okozza. Sokkal inkább az a tény, hogy bár alapszabály az most már van, de a tartalom kérdése elég homályos. (Másfél-ezer tagból mindössze néhány százan voltak jelen a közgyűlésen!) Homályos az is, hogy a Művészeti Alap feloszlik-e vagy megmarad, s ha megmarad -akkor miképpen? Ugyan a Művészeti Alap tagsága (szintén csak a tagok egytizede, egynyolcada) kinyilvánította igényét, miszerint az alap vagyona a művészek oszthatatlan tulajdona legyen, azonban ilyen irányú igényét bejelentette a — közelmúltban alakult — Független Művészek Egyesülete is. Továbbá arról sem feledkezzünk meg, hogy a Művészeti Alapot 1983-ban államosították (!), tehát a minisztérium gyakorolja a tulajdonosi jogokat jelenleg, és majd: dönt... Reménykedjünk! Én is látok hasonlóságot a ,.szegedi és az országos kép" között (de nem folyosói beszélgetések késztetnek e hasonlóság megállapítására). A hasonlóság a problémák megoldásának nehézségi foka, s a célhoz bizonyára nem a sietség vezet. Kicsit talán elkalandoztam a szakmai közélet útvesztőiben, de bízvást állíthatom, hogy eme belügynek is tekinthető területre Szekeres Mihály csábított, hiszen én és a nyílt levél többi aláírója ilyesmivel nem jobban hozakodtunk elő annál, mint amennyit elkerülhetetlennek tartottunk. Régi beidegződések Így most sem bonyolódnék túlzottan az alapszabály-tervezet részletébe. Kíváncsi vagyok azonban a „szimpatizáló jogászok" véleményére. Én láttam már korrektebb, akciódúsabb alapszabályt is. Itt viszont csupán a céh céljait megfogalmazó bekezdésben — a Nagy Idők bürokrata szóhasználata köszön ránk fellengzősen, ötvöződve a marxista esztétika és kultúrpolitika szörnyszülött fordulataival. Ez utóbbiakról tudjuk jól — bár tanultuk, (vagy éppen azért) — hogy nincsenek is. Csak a régi beidegződések vannak. Véletlen-e, hogy az, amit a tervezet állít, az más mint a valós tények? Tudniillik az, hogy a céh bázisszervei; a Szegedért Alapítvány, a múzeum, a városi tanács. Az alapítvány tiltakozott. A tanács kizárólag a postaköltségeket állja — írja Szekeres Mihály, Nagy Károly, a szegedi tanács főelőadója szerint: „... a városi tanács bizonyos összeggel támogatja a céhet (DM. 1990. 5. 11.). Az alapszabály-tervezetet kísérő levelet a tanács osztályvezetője látta el kézjegyével arról értesítve, hogy mi „alulról építkezünk". A fenntebb idézett cikkben a tanács főelőadója azt mondja: „alulról kell szerveződni, cégbíróság által jóváhagyott formában kell működni". Nos, én a magamrészéröl el vagyok bizonytalanodva ... Lehet, hogy a céh alapító tagjait néhány zengzetes szóval könynyebb megtéveszteni. Nem baj, ha nem igaz — csak szépnek lássék! Ringassuk el magunkat, mert kellemesebb arra gondolni, hogy a „háttérben szervezkednek" és kényelmesebb szükség szerint félreérteni, -hallani, -olvasni! Valójában az a kolléga azonban nem a művésztársai kísérletét minősíti hatalomátmentésnek — ha ugyan használta egyszer is ezt a kifejezést (lehet megegyezés szülötte is). Könnyebb erkölcstelennek minősíteni egy magatartást — Isten tudja, hogy az erkölcsi érzék milyen magaslatáról — mint megérteni, hogy e magatartást kifejező személy nem tartja magát a SZERVEZET tagjának (nem kérte a felvételét, nem kérték fel, hogy legyen tagja — valódi tagsági viszonya nincs, ahogyan másoknak sem). Nem érzi tehát végrehaj tandónak, sem az alulról jövő, sem a felülről kiosztott kötelezettségeket. A 3. és 5. pont A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége szegedi csoportja fantom-szervezetében — a hozzászólás tanúsága szerint is — egy valami valódi: a titkár. Hogy az új szervezettel — céhhel — szemben mi az alapvető kifogásom, az a nyílt levélben — melyet aláírtam — úgy gondolom, kifejeződik és tényeken alapul. E tények — a fent idézettek szerint — megismétlem: az alapszabály-tervezet 3. és 5. pontjai. Ezekre a kifogásokra tárgyszerű magyarázatot adni, netán megcáfolni Szekeres Mihály nemiíartja fontosnak. Visszakérdezek: kinek az érdeke tehát? Nánay Szilamér