Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-20 / 117. szám

22 Csáki szalmája 1990. május 20., vasárnap Vigyázat,a sport érték! Szinte egymást érik azok az aggasztó hírek, amelyek a magyar sport rossz anyagi helyzetét taglalják. Egyre reménytelenebb hangot ütnek meg egyesületek, szakosztályok, élsportolók. A gazdasági átalakulás természetesen egyre jobban érinti a sport alapjait. Szakosztályok küzdenek létükért, a legtöbbnek fogalma sincs, mi lesz egy hónap múlva. Tartoznak fúnek fának. Vásárhelyen az NB Il-es focicsapatnál már jó ideje nem fizetnek prémiumot. A Szeged SC labdarúgóinál még szó sem esett a szerzódés lejárta utáni helyzetről. A magyar sport ma egy nagy koldustarisznyához hasonlít. A rendelkezésre álló pénz az éhenhaláshoz sok. de a zavartalan működéshez kevés. Több helyen a gazdasági vállalkozásban látják a megoldás kulcsát. Ez pedig téves. A gazdasági életben döntó fontosságú a vállalkozás, de a sportban ez csak melléktevékenység lehet. Induljunk ki abból az alapvető igazságból, hogy azok a szakemberek akik éreznek saját magukban annyi erót, hogy önállóak legyenek, azok saját maguk vállalkoznak. Tehát nem a legjobb szakemberek igyekeznek a sport biztos anyagi bázisát megteremteni. Másodsorban egy kettős anyagi támogatásban részesülő sportból a vállalati, üzemi pénz nem vonulhat ki egyik napról a másikra. Akkor különösen nem, ha még az állami támogatást is jól megnyirbálják. Nem akarok vészharangot kongatni, de a jelenlegi sportkoncepciók a jelenlegi sok sikert megért magyar sportélet teljes összeomlásához vezethet. Egyetértek azokkal akik azon vannak, hogy túl sokan élnek a sportból, annál kevesebben a sportért. A sportstátusban lévóek számát is csökkenteni kell. De ha egyik napról a másikra teljesen leamatörizáljuk sportunkat, akkor a szöuli olimpia 11 aranyérme is elérhetetlen vágy, vagy egy szép emlék marad. Tőlünk nyugatabbra fekvó országok már régen rátértek a piacgazdálkodásra, de nem hagyták a sportéletüket csáki szalmájaként veszni. Tudják, hogy a fiatalok testedzése a legimproduktívabb befektetés, de arra is rájöttek, hogy ha a sportra többet fordítanak, akkor kevesebbet kell költeni a táppénzre, a tömegek egészségügyére. A szegedi klubok anyagi gondokkal küszködnek. Fura helyzetben tengetik mindennapjaikat. Egyrészről minél jobb eredményeket várnak tólük — például a szurkolóik. Másrészről arra kényszerítik őket, hogy egyre jobban húzzák össze nadrágszíjukat. Ebben a folyamatban sajnos nem az egészséges szelekció érvényesül. Itt áldozatul eshetnek olimpikonok, világ- és Európabajnokok, vagy BEK- és KEKgyőztes csapatok is. Nagyon sajnálom, hogy annak idején a „vörösbáró" Horváth Ede módszerének egyre több alkalmazója lett. Ha ez tovább folytatódik. vigyázat! Elveszítjük a sport értékeit... SÜLI JÓZSEF H

űvös volt a reggel, fázósan húzta öszsze magát az autó hátsó ülésén. Álmos, fáradt volt, megviselte a hajnalig tartó búcsúest. A fenyvesektói övezett úton suhanó Mercedesben, félálomban elevenítette föl az elmúlt napok történéseit, de a repülőtér zaja és látványa véget vetett meditálásának. Elköszönt kísérőjétől, a büfé felé tartott. Míg kávéját szürcsölgette, szemrevételezte, kik lesznek útitársai a felhőlovaglásban. Nézelődés közben furcsa gondolatai támadtak, melyektói maga is megrettent. Méregette a körülötte ácsorgókat s azon töprengett, az elegáns külsó nem oly személyeket — ne adj' isten terroristákat — takar-e, akik éppen az ó gépét szándékoznak eltéríteni s A rémképek további soijáztatására nem maradt ideje; nem mindennapi látvány kötötte le figyelmét. Divatos, könnyű nyári ruhában, vállán elegáns bórtáskával, tökéletes alakúnak mondható, sudár, hossszú hajú, gyönyörű fiatal hölgy érkezett a váróterembe. Aranybarna arcbőrét, vonásait ötözéke kiemelte. Türelmesen várta, hogy kiszolgálják majd amint megkapta reggeli koffeinadagját, a közelében levő asztalhoz ült. Ráérősen kavargatta kávéját, közben képes újságot lapozgatott. Ahogy egyegy lapot átfordított, finom kezének hosszú ujjai meg-megpihentek a márványlapon. Révedezéséből a recsegő mikrofon hang szólította vissza a jelenbe. Beszállás! A nó összehajtogatta újságjait, friss, ruganyos léptekkel, de egyáltalán nem hivalkodón, elindult a kijárat felé. Az autóbusz a repülőgép mellé kanyarodott. A nagy tolongásban, ha röpke percekre is, csodálója szem elől tévesztette, mígnem a gép belsejébe vezető lépcsőn ismét feltűnt karcsú alakja. Sietősen igyekezett utána, hogy gyorsan feltérképezze a gép utasterét, hátha lesz a tünemény közelében szabad hely. Megkönnyebbülten állapította meg, hogy a nó egyedül ül. Zavart motyogására a hölgy kedvesen mosolyogva, kézmozdulattal is bátorította, biztatta, tegye magát kényelembe mellette. Miután elhelyezkedett, figyelmesen, de csöppet sem tolakodóan nézte csinos, szép útitársnőjét. Éppen csak annyi ideig, amíg az illem engedi. Késóbb, amikor a levegőbe emelkedett az ezüstös gépmadár, mind hosszabban felejtette rajta pillantásait. A hölgy olvasásba merült, ám észrevette az érdeklődést, amit mosolyogva nyugtázott. Tekintete egyre sűrűbben elkalandozott a betűkről, közben kezét hanyag eleganciával a közös karfára ejtette. Egy-egy „göröngyös" szakasznál — véletlenül vagy szándékosan? — ujjaik összeértek. Mindkettőjüknek tetszett a játék, egyikük sem gondolt a visszavonulásra. Rövidesen sajátos beszélgetésbe elegyedtek. A nő csengő hangú, franciául elhangzó érdeklődésére alkalmi hódolója — miközben átkozta magát a nyelvtanulásban mulasztottakért — egy-két szótöredékkel próbált válaszolni. Abban azonban nem zavarta hiányos nyelvtudása, hogy egyre nyíltabban bámúlja gyönyörű útitársát. Gondosan ápolt, lágyan omló szője haját; csillogó tenger szemét; szépen rajzolt érzéki ajkait, nedvesen villanó, hibátlan fogsorát. Úti céljukhoz Ilyen az élet...? közeledtek, süllyedni kezdett, a landoláshoz készülődött a gép. A hölgy gyors, gyakorlott mozdulatokkal igazított sminkjén, fésűvel végigszántotta selymes haját. A sima leszállás után együtt mentek az autóbuszhoz. A férfi minden nyelvtudását latba vetve hozta tudomására: szívesen szegődne kísérőjéül — hosszabb távon is! A mindvégig bájosan-csábosan mosolygó arc leheletfinom rezdüléssel intett nemet, maga elé emelve kezét; kinyújtott ujjai egyikén megcsillant a karikagyűrű... Ez eddig elkerülte a figyelmét. Csodálkozásra nem sok idő maradt. A repülőtér előcsarnokában sportos külsejű, szálfatermetű úr örömtől repesve integetett a csodált hölgy felé. ó egy alig észrevehető lágy mozdulattal megsimogatta a férfi karját, kezet nyújtott, s igéző szemével babonázva, hamiskás bűnbánattal csak ennyit mondott: „C'est la vie!" GYÜRKI ERNŐ Még mindig név nélkül... Még mindig beidegződések! Hallottam, hogy a napokban felmondtak az egyik szegedi edzőnek. Általában, normális körülmények között akkor szokás valakinek kiadni a munkakönyvét, ha nem megfelelő a munkája, ha szabálysértést követ el, ha fegyelmezetlen. Azért viszont nemigen bocsátanak el senkit, mert jól dolgozik. Legalábbis a világ szerencsésebb felén a melóst, a hivatalnokot, az edzőt nem feszítik keresztre, ha átlagon felüli eredményeket produkál. Mert a Sampdoria labdarúgócsapata megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját, azért Boskov mestert sem állítják fel a kispadról. Az viszont már korántsem biztos, hogy nálunk Boskov alól nem kapargatnák ki a babért. Magyarországon — legyen csak szó sportról — más viszonyok uralkodnak, melyek a kulturáltabb világ emberei számára felfoghatatlanok. Arrafelé ugyanis nem értik meg, miért kell azt az embert felparancsolni az edzői székről, aki nemzetközi mércével is átlagon felüli eredményeket ér el tanítványaival. Idehaza? Az edzót eltávolítják a színről, mert nem úgy gondolkodik, mint nyugdíj előtt álló „főnöke". Igaz, ez vitathatatlan, sokat köszönhet a sportág „az öregnek", hiszen ha 6 nem veszi kezébe valamikor az ügyeket, akkor most a sportág szegényebb lenne. Kérdés viszont, hogy dicsóség-e ha valaki civil hatalmánál fogva tud segíteni? Mindenesetre az említett vezető sportpolitikai elismerést kap, beválasztják a legfelső vezetésbe. Szép elismerés. De biztos, hogy értenie kell a szakmához is? Biztosan úgy kell éreznie, hogy 6 a legjobb edző a Földön? Ügy kell viselkednie, mint a többinek? Magyarországon — sajnos — a legtöbb, valamely klubot patronáló, s ezáltal az egyesületi vezetésbe választott vezér azt hiszi magáról, csak ó állíthatja jól össze a csapatot, csak ó határozhatja meg kifogástalanul az edzésadagot, és egyedül ó a csalhatatlan. Ó az, aki bármikor elbírálhatja az edző szakmai munkáját. S születik a döntés: „a tréner rosszul végzi dolgát!", és a vezér a fogai között darálja az edzéselméleti frázisokat. Csikorog az érvelés. Az elnökség, a kollektív döntőbizottság pedig fülel, majd elfogadja a fönti zajt. Nem tehet mást, hiszen ha ellentmond, megszűnik a támogatás. így marad a „nyilvánvaló" megoldás, az elbocsátás. Mit tehet az edző? Szalad fúhöz-fához, no meg a sajtóhoz, írjuk meg — kéri. Ót már nem érdekli semmi, legyen botrány, ha akaijuk, mindent kitereget. Majd pár nap múlva telefonál: Mégsem lenne jó, ha nyilvánosságra kerülne, mert a vezér keze hosszú. Fél, hogy a családja pórul jár. Papírkosárba röpül a kézirat, működik a rutin. Minden marad úgy, ahogy éveken át kialakult a magyar sporttársadalomban. A történet igaz, ezúttal is. És sokadszor: névtelenül. CS. GÁT LÁSZLÓ Szomszédoló Cuculizmus — Oszt fijam, té is cuculista vagy? A dinnyeföldön úgy ért a kérdés. mint akit tarkón csaptak. Addig remekül telt a nap. A Temes szigetén. Lúgos tőszomszédságában egy ideiglenes hídon közelítettük meg az ígéret Földjét. Tulajdonképpen sziget volt a szigeten, itt lehetett beszélni, a köveken tovacsörgedező Temes cinkossága mellett. — Hogy is mondjam? Majdnem. Főleg nem. Olyan népi cuculista lennék. Aki nemcsak azért gyön a dinnyefődre, hogy telezabájja magát, hanem mer érdekéi a maga sorsa, például. — Aszt oszt hallgathatod. Mer én nem tartom a számat. A szapáryfalvi Feri bácsit tényleg nem kellett nógatni. Aznap már hallgattam egyszer, most rátett egy lapáttal. Újfent elmesélte a maga külön bejáratú bánatát. — Mikor gyött a kollektív, én a családdal Lúgosra húzódtam. Vót égy jegyző, megkapta a magáét, oszt intézte a dógunkat. Elcserélte a hazai fődet égy szólóhégyivel. Nem is az bántott, hogy kavicsot kaptam a jól mégdógozottért, hanem az, hogy hallgatnom kéllétt, mint a sír. Kibírtam. Pedig én szószátyár embér vagyok, beismerém. Ha mán Szólóhégy, légyén rajta szőlő! Kutyául mégforgattuk azt az ódalt. Hat év múlva csodájára jártak. Mindénfajta kutyaütő. Főleg a cuculisták. Ük monták, hogy ez mán cuculizmus. A pártolóm, az olá jegyző a temetőbe kötözött, pedig mennyi mindént elhordott az tőlünk, uram Isten... Nem sajnáltam tüle, nyugtunk vót. Gyön égy ilyen fiatal cuculista, mint té, oszt aszongya. — Feri elvtárs, ez üdülőövezet lész, maga majd kap máshol, egy jobb fődet, nem ilyen kavicsosat. Montam magamban, persze, ez mán cuculizmus. A térképén mégmutatták. Jövőre ez a sziget a magájé, a szőlője még a cuculista párté. Ahogy kigyövök a Témés partra, hát nincs híd. Észkabáltam. Olyat, hogy a Bandi fijam a traktorral ráméhet. Ez a sziget soha nem vót termőfőd. Azzá téttük. Két évig hortuk a ganét. Gebedésig. Két évig törtem a kobakom, mitévő légyek. Montam, kipróbálom a dinnyét. Olyanok léttek mán az első évben, mint a városi főcuculista feje. Hát nem mégtanátak itt is? Hogy így Feri elvtárs, még úgy Feri elvtárs. Viszik a dinnyét, amennyit nem szégyenlenek. Kigyütt égy komisszijó. Zabáltak, szöszmötöltek, biztatták égymást. Kibökték: kéli nekik a sziget zódségnek. A cuculista ződségét akarják ide vetni. Azzal vigasztalnak, hogy adnak nékém égy olyan fődet, de olyat, hogy szemem-szám eláll. Na, mit szólsz ehhén? — Láthatta, hogy mindént léírtam. — Szemfényvesztés. Nem hiszék én mán nekték. Tégnap kiméntem a szőlőbe, nem ismertem rá. Cuculista szóló létt az. Mindén harmadik tőke él. Hat év telt el. Tovább jegyeztem. Mindent, szóról szóra. Feri bácsi bizalma erősebb volt, mint gondoltam. — Ha mán olyan népi cuculista vagy, mit gondolsz, hun adnak nekém fődet ezék? PATAKI SÁNDOR