Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-10 / 84. szám
4 1990. április 2., csütörtök (Folytatás az 1. oldalról.) kás- és Polgári Párt választási irodájának vezetője elmondotta: eredményesnek tartják a párt választási szereplését. Azt a célt tűzték ki: hogy létrejöjjön a többpártrendszerű kormányzás, megszűnjön az állampárt egyeduralma, s Magyarország ismét a nyugati világhoz tartozzon. Ezek a célok a választási eredmények alapján teljesültek, mivel az ellenzék elsöprő győzelmet aratott. Az tény, hogy a Kisgazdapárt a vártnál kevesebb mandátumhoz jutott, de így is a harmadik legerősebb pártként került ki a második választási fordulóból. A párt legfontosabb feladatának azt tartja, hogy választási ígéreteit teljesítse, s ezért mindenképpen részt kíván venni az ország kormányzásában. A választási együttműködés igen sikeresnek bizonyult az MDF-fel és a Kereszténydemokrata Néppárttal. Az előzetes megbeszélések alapján úgy tűnik, szabad az út, hogy ezekkel a pártokkal megkezdjék az előzetes koalíciós elképzelések egyeztetését. Mindkét párt elfogadta a kisgazdák földprogramját, ami alapvető a koalíció létrehozása szempontjából. Torgyán József leszögezte, hogy az MDF-től ígéretet kaptak: a kisgazdapárti földkoncepció alapján dolgozzák ki az új földtörvényt. Természetesen a törvény szövegének megfogalmazásánál számos vitára kerülhet sor, és a részletkérdésekben kompromiszszumos megállapodások is várhatók. Kérdésekre válaszolva a kisgazdapárti vezetők elmondták, hogy amennyiben az új kormányban részt vesznek, a földművelési tárcát mindenképpen kisgazdapárti miniszternek kell vezetnie. Fidesz: Előtérben a szakemberek Lettország is mozdul A Fidesz parlamenti frakciójának átlagéletkora 27 év, közülük a „legidősebb" honatya 33 esztendős, a legfiatalabb 1967-ben született — mondotta Ader János, a párt kampányfőnöke hétfő délután a nemzetközi sajtóközpontban tartott sajtótájékoztatón. A politikus szerint a sikeres, s a negatív elemeket mindvégig mellőző választási kampányuknak köszönhető, hogy a fiatal demokraták 22' mandátumhoz jutottak. Szájer József, Sopron országgyűlési képviselője sajnálattal szólt arról, hogy az első fordulót követően városában alaposan megváltozott a korábbi korrekt kampány képe. A Magyar Demokrata Fórum ugyanis megtévesztette a választókat, visszaélt tájékozatlanságukkal. Az újságírók számos kérdésére Fidesz-képviselők válaszoltak. Utaltak arra, hogy a területi, illetve az országos pártlisták összeállításánál mindenekelőtt azt tartották szem előtt, hogy a különböző szakterületeken jártas fiatalok kerüljenek be a törvényhozásba. Anatolij Gorbunovs, a Lett Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke hétfőn Genfben kijelentette, hogy balti szomszédaihoz csatlakozva, Lettország is ki fogja nyilvánítani függetlenségét. A politikus hangot adott annak a véleményének is, hogy a Lett Kommunista Pártban bekövetkezett szakadás „tiszta helyzetet teremtett" és elő fogja mozdítani a függetlenségi törekvéseket a köztársaságban. „Nehéz megmondani, hogy a parlamenti képviselők milyen formában kiáltják majd ki a függetlenséget, de semmi kétségem sincs afelől, hogy a függetlenséget ki fogják kiáltani" — mondotta a parlamenti elnök, aki egy Lettországról szóló szimpóziumon vesz részt a svájci városban. Újra folyik az olaj A választás adatai Csongrád megyében MSZP: Nem a válságban érdekelt A Magyar Szocialista Párt — mint ellenzéki erő r nem a válságteremtésben lesz érdekelt, annál is inkább mert a szocialisták remélik, hegy egyszer majd ismét kormánypozícióra jutnak — hangzott el az MSZP hétfői sajtótájékoztatóján. Nyers Rezső pártelnök úgy ítélte meg; elégedettek lehetnek választási eredményükkel, hiszen figyelembe kell venni, hogy az MSZP voltaképpen új párt, amely-/ nek az utóbbi hónapokban kellett gyökeret vernie a hazai politikai közéletben. A pártelnök leszögezte; az MSZP-re leadott 530 ezernyi voks jelentős számnak tekinthető. Nyers Rezső a továbbiakban — immár a hazai és a külföldi újságírók kérdéseire válaszolva — elmondta: véleménye szerint az elkövetkezendő években letisztulnak a politikai viszonyok, a pártok programjában helyére kerülnek a hangsúlyok, s fokozatosan háttérbe szorulnak a — választási kampányban természetes — pillanatnyi taktikai fogások. A pártstruktúrát vázolva —, ezen belül is elsősorban a politikai erők parlamenti együttműködési esélyeit latolgatva — úgy vélekedett: a kormányzásban részt nem vevő pártok bizonyos kérdésekben nyilvánvalóan közel kerülnek majd egymáshoz. Sietett azonban hozzátenni, hogy az ellenzékbe került pártok tényleges együttműködésének megvalósulása, esetleg a balodali politikai szervezetek valamiféle kooperációja csak hosszabb távon képzelhető el. Ennek kapcsán Nyers Rezső annak a véleményének adott hangot, hogy a következő időszakban erősödni fog a baloldal, s így az MSZP is. 3. számú választókerület: a választásra jogosultak száma: a szavazók száma: Képviselőjelöltenként szavazott: Dr. Bratinka József (MDF) Rózsa Edit (SZDSZ) Annus József (MSZP) 4. számú választókerület a választásra jogosultak száma: a szavazók száma: Képviselőjelöltenként szavazott: Dr. Eke Károly (független) Harmath Istvánné (MDF) Pintér István (FKGP) 5. számú választókerület: a választásra jogosultak száma: a szavazók száma: Képviselőjelöltenként szavazott: Dr. Papp Lehel György (MDF) László Béla (SZDSZ) Imre Károly (FKGP) 6. számú választókerület: a választásra jogosultak száma: a szavazók száma: Képviselőjelöltenként szavazott: Dr. Szabó Lajos (FKGP) Dr. Grezsa Ferenc (MDF) 7. számú választókerület: a választásra jogosultak száma: a szavazók száma: Képviselőjelöltenként szavazott: Dr. Mihály Zoltán (MDF) Dr. Kertész Dezső (SZDSZ) Dr. Sánta Sándor (FKGP) fő 12 779 4 664 1 927 fő 11 618 4 202 1 887 fő 7 047 4 451 4 423 51 556 fő, 19 520 fő. százalék 65,97 24,07 9,94 47 240 fő, 18 300 fő. százalék 65,61 23,73 10,68 37 010 fő, 16 155 fő. százalék 44,26 27,95 27,78 Továbbra' sem érkezett hivatalos szovjet jelentés a Barátság Kőolajvezeték szovjet szakaszán Szizrany város térségében bekövetkezett törésről, ahol mintegy 7 ezer tonna kőolaj elfolyt, és családokat kellett kiköltöztetni a múlt héten, mivel az olajfolyam lakóházakat öntött el. Március 31-én 18.00 órától másnap reggel 6 óráig leállt ugyan az olajszállítás, amit Fényeslitkén, a magyar átvevöhelyen észleltek, de a magyar olajipari szakemberek kérdésére érkezett szovjet válasz szerint: túlteljesítették havi szállítási tervüket, azért álltak le a szállítással rövid időre. Nem zárható ki azonban, hogy a rövid szünet a Barátság Kőolajvezeték törésével is kapcsolatban volt. Az olajszállítás jelenleg már teljesen zavartalanul folyik tovább. Az úttestre is 47 606 fő, 22 144 fő. fő százalék 13 043 60,27 8 597 39,72 41 898 fő, 16 961 fó. fő százalék 6 916 41,54 5 192 31,18 4 540 27,27 Tegnap, valamivel déli 12 óra előtt az Atikövizig ügyeletére telefonált a Zöld Párt egyik tagja. Elmondta, hogy a Csongrádi sugárút és Makkosháza kereszteződésében karambolozott egy ásványolajat szállító tartálykocsi, s ennek következtében olaj folyt ki az úttestre. Az azonnal helyszínre érkezett szakemberek megállapították: mintegy 5 köbméter olaj ömlött ki, amely beszivárgott a csapadékvízrendszerbe, veszélyeztetve a vele kapcsolatban lévő Vértó tisztaságát. Az Atikövizig harmadfokú vízminőségi kárelhárítást rendelt el, és a Vízművek és Fürdő Vállalat, a Városgazdálkodási Vállalat, valamint az NKFV közreműködésével azonnal hozzálátott, hogy a vízszennyezés veszélyét csökkentse. A szakemberek szalmabálából gátat emeltek a záportározó védelmére és először homok leszórásával és söprésével igyekeztek megtisztítani az úttestet az olajtól. Tegnap, a késő délutáni órákban még folyt a környezetvédelmi munka. Az egyetlen lehetőség arra, hogy hihessen a szemének... KONTRAX-FÉNYSZÖV SZEMVIZSGÁLÓ SZALON Szeged, Kölcsey u. 4 TELEFON: 22-177 * TELEFAX: (36) 62-22-177