Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-07 / 82. szám

10 I 1990. április 7., szombat Vasárnap fél ötkor a Hunyadi téren Kézilabda NB L Sz. Dózsa—Mezőtúr és a nézők... SPORT Szombaton négy órakor Jön a Fradi! Szombaton, a vízilabda OB I. 14. fordulójában két rang­adóra is sor kerül. A táblá­zat első négy helyezettje egymás ellen játszik: a 20 ponttal éllovas Ferencvárosa harmadik helyen álló Szeged (17) otthonában vendégsze­repel, míg a második Ű. Dó­zsa (16) a negyedik Vasast (15) fogadja a Komjádi uszo­dában. A májusban kezdődő rájátszásra, azaz a legjobb négy közé kerülésre a me­zőny majd kétharmada jó eséllyel pályázhat. A bajnok­ság színvonalának kiegyen­súlyozottságát mi sem jel­lemzi jobban, minthogy az előbbiekben említett négy együttes az előző fordulóban mindössze egy (!) pontot szerzett. Nem lesz könnyű dolga szombaton a Szeged SC vízi­Labdacsapatának. A négy órakor kezdődő mérkőzés előtt bizakodóak a szegediek, ugyanis az első hazai bajnoki mérkőzés, az újszegedi Sport­uszodában sem volt séta­meccs a Szentes ellen. Amint azt Papp István technikai vezető elmondta, a szentesi mérkőzésre azért tudott olyan jól felkészülni a csa­pat, mert a tanulók részt ve­hettek a délelőtti közös gya­korlásokon. Most' is ugyanaz a helyzet, hiszen az iskolák­ban szünet van. Ez pedig — úgy látszik — jó kabala? A találkozón egyébként tombolasorsolás is lesz. iMég akkor sincs könnyű helyzetben Kurucz István, a Szegedi Dózsa NB ll-es lab­darúgócsapatának vezető edzője, ha együttese október 20-a óta az elmúlt héten új­ra nyert. Ebből a nyeretlen­ségi sorozatból aztán egye­nesen következik, hogy a li­la-fehérek csak az utolsó helyen állhatnak pillanat­nyilag. A vasárnapi ellen­fél sincs jobb helyzetben, még akkor sem, ha három ponttal többet gyűjtött, mint a szegedi együttes. A mezőtúriak ugyanis a tizen­ötödikék. Tehát rangadó lesz a javából a Hunyadi té­ren, mégpedig kiesési. A hazaiak nem fogadkoz­nak, de mindenesetre győz­ni szeretnének, ez valahol kötelező is, hiszen a három pont megszerzése esetén nemcsak befogják a mező­túriakat pontszámban, ha­nem jobb gólkülönbségük­kel el is kerülhetnek az utolsó helyről. Sajnos azon­ban sok még a „ha"... A Szegedi Dózsából a Debrecenben kiállított Sa­hint két mérkőzésre eltil­tották, de 3 hónapra fel­függesztették, így ő is játsz­hat abban a csapatban, mely minden 'bizonnyal ugyan­olyan összeállításban áll fel, mint egy hete. Egy vál­tozás viszont lehet. Majzik István ügyvezető elnök elmondta, hogy Apró István levéllel érkezett hoz­zájuk pénteken, amelyben közölte, hogy a korábbi megállapodásuk negyedik pontjának értelmében ő bár­mikor visszatérhet Vácra, és ezzel a jogával most élni akar. Természetesen ők ezt egy pillanatig sem vitatták, hiszen a lehetőséget szer­ződés rögzítette. De a leg­utolsó egyezség értelmében a 900 ezer forint vételi díj­ból még az NB l-esek egy fillért nem fizettek ki. Há­romszázezret az Izzó azért vont le, hogy Apró köl­csönjátékosként ezt a baj­noki évet a Dózsánál tölt­heti, de végül is a játékos nem töltötte ki az esztendőt. Tehát, ezután a zöld asztal mellett folytatódik a két klub között az egyezség, s erről Majzik István már tegnap értesítette a Váci Izzó vezetését. Az ügyveze­tő elnök egyébként elárulta, hogy azért volt ez a nagy hercehurca, mert Apró se a Vácban, se a Szegedi Dó­zsában nem akart játszani, hanem ő mindenáron vissza szeretett volna menni Csong­rádra, ugyanis az NB III-as csapat egyik mecénása biz­tosított neki üzletkötői ál­lást. Mindezek után Bakai László szakosztályvezető is felhívott bennünket: — Az MLSZ fellebbviteli bizottsága újratárgyalta Ap­ró István ügyét, s megálla­pította, hogy a játékos a Vác labdarúgója, s a Dózsa kölcsönfutballistája. Azaz, ha Apró nem jelentkezik já­tékra, akkor a szegediek akár évekre is eltilthatják. Amint az Bakai László szak­osztályvezetőtől megtudtam, Apróval pénteken délelőtt telefonon beszéltek, s a já­tékos úgy nyilatkozott, hogy a délutáni edzésen már részt vesz. Sőt, ha Kurucz Ist­ván edző úgy látja, akkor már a vasárnapi mérkőzé­sen játszani fog. Vasárnap fél ötkor a Hu­nyadi téren minden kide­rül! A Szeged SC Diósgyőrbe utazik, a mérkőzés előtt Ko­vács Ferenc vezető edző így nyilatkozott: — Ha emlékszik rá, egy héttel ez­előtt már mondtam, hogy a DMTE nehéz dió lesz. Ezt nem a BVSC elleni korábbi vereségük miatt jósoltam meg, hanem a debreceni csapat idegenbeni mérlegé­ből lehetett következtetni. Bevallom őszintén, azért an­nál, amit a két csapat mu­tatott, sokkal jobbra és többre számítottam. Csapa­tomtól győzelmet vártam, hogy ez nem valósult meg, az a nagyon gyenge táma­dósorunk számlájára Íran­dó. A DVTK a tavaszi idény eddig látott öt csapa­ta közül talán a legnehe­zebb és legkellemetlenebb ellenfelének tartom. Hosszú időn keresztül őrizték veret­lenségüket, amelyet éppen egy héttel ezelőtt Egerben veszítettek el. Megfigyelőnk szerint — főleg az első fél­idei játékuk alapján — még Heves megye székhelyén is győzelmet érdemeltek vol­na. A szebb napokat meg­élt DVTK agresszív, erősza­kos futballt játszik, ami nem a jó technikára és tak­tikára. hanem a kitűnő fi­zikumra épül. Nekik van a leghatározottabb közönsé­gük is. Mindezeket összegez­ve, nagyon nehéz 90 p>erc elé nézünk. Megpróbálunk felkészülni, taktikailag, s ha nem ijednek meg a játéko­saink, reménykedhetünk a jó eredményben. Remélem, nem ismétlődik meg a BVSC elleni lélektelen, ener­vált játék. A csapat össze­állításában több nyitott kér­dés van. Tóth János hü­velykujja a röntgenfelvétel szerint eltörött, bizonytalan a pályára lépése, szerdán Takácsot kisebb agyrázkó­dással a mentő szállította el a pályáról, nem tartották benn, de azóta is fejfájása van a labdarúgónak. A tá­madósor hihetetlen gyenge teljesítménye után az össze­tétele még nyitott. A biz­tos csapattagok: Leboniczky — Hegyeshalmi, Bogdán, Szabó, (?) — Kovács G., Takács (Puskás), Kovács J. — Barna, Kun, (?). Egyéb­ként a balszélső posztra Bárány, Bolvári és Süli pá­lyázik. * Mint már közöltük, a Sze­ged SC a diósgyőri mérkő­zésre különbuszt indít Je­lentkezni még vasárnap, a 10 órási indulás előtt is le­het, a Szeged étterem előtt. Secotex Szegedi Textil­művek—Bp. Építők 22-18 (10-11). Női mérkőzés. Üj­szegedi Sportcsarnok. 600 néző Vezette: Keszthelyi, Wochner Secotex: HANG — UTA­SI 5, Gát, Keczkóné 2/1, Mo­kosné 3, Gyimesiné 2, Né­meth 2. Csere: Borosné (ka­pus). Kispál. Nagy. SZABÓ 8. Edző: Lesti István. Kiállítás: 0, illetve 4 perc. Hétméteresek: 3/1, illetve 2/1. Megint van a Szegednek Szabója Igaz, nem a ,Sorv ka", hanem a Melinda. A szegedi „üdvöske" kedvence lett a rangadó után a né­ző!'r*ek. ö viszont a szurko­lókkal lehetett elégedett, csapattársaival együtt Nagy része van a nézőknek ab­ban, hogy sikerült a nagy riválist legyőzni. Pedig nem valami fényesen indult a találkozó. Csak a 9. percben sikerült először vezetni a hazai együttesnek (3-2). Aa­tán fej fej mellett haladtak a csapatok. Egy gólnál na­gyobb előnyre nem sikerült lányainknak szert tenni. Sajnoss a 28. percben újra a vendégek tették idegessé a nézőket mivel maguk­hoz ragadták a vezetést Láttunk közben egy szép Utasi—Németh akciót melynek a végén Németh volt eredményes. Ezt ké­sőbb megismételték, de a befejezés most Utasi érde­me lett. Mokosné elvétett egy büntetőt, így ez a játék­rész nem sikerült valami „csinosra". Szünet után egy darabig folytatódott az, amit az első félidőben láttunk. Mokosné ismét nem tudott egy büntetőt belőni, és már­is két gólra nőtt a különb­ség a vendégek javára. Az­tán jött a nagy fordulat. Gyimesiné végre a hálóba talált. Hang nagyot javult, Szabó gyártotta a gólokat. Utasi „kínaiból" szerzett gólt az utolsó pillanatban, és így kutyakemény, férfias mér­kőzésen megérdemelten nyert a Szeged. - imre ­„Nem felejtettünk el vívni" — mondja a kupavédő Áz összeroppanás mértéke: 1-8 Nem reménytelen vereség A három csapatos — Sza­badka, Zombor, Csongrád megyei ifjúsági válogatott — Ifjúsági Labdarúgó Ba­rátság Kupában az utolsó előtti fordulóban vereséget szenvedett megyénk együt­tese. /.orabor— Csongrád megyei ifjúsági válogatott 2-1 (0-1) Szeged, Postás-pálya, 100 néző. V.: Köböl. Az első fél­időben nemcsak egy gólt, hanem két kapufát is rúgott megyénk labdarúgó-válo­gatottja, ami egyértelmű fö­lényüket bizonyította. Szü­net után kiegyenlítetté vált a játék, de a vendégek a vé­delem megingásait maximá­lisan kihasználták. Május 23—-24-én lesz a zá­róforduló, ha fiataljaink nyernek Zomboron, akkor övék a kupa. Röplabdasiker A női röplabda-bajnok­ság hét végi fordulójában, tegnap lejátszott mérkőzé­sen: Ganz Villanygyár— Szegedi Építők 0:3 (—0, —6. —0). Kétségtelenül kisebb szá­mú — két és fél ezres —, ám a magyar csapatot a megszokott lelkesedéssel kö­szöntő szurkolótábor fogad­ta a péntek délutáni prog­ramban mérkőző hazai és jugoszláv válogatottat De még mielőtt az igazi hoki elkezdődhetett volna, a múl­tat idézték fel a Budapest Sportcsarnok centerpályájá­nak jegén. A C csoportos világbajnokság alkalmából Ugyanis hazaérkezett a fő­városba a magyar jégko­rongsport két egykori kivá­lósága. a Chilében élö dr. Geyger András és az Argen­tínában letelepedett Gosz­leht Béla. A találkozó előtt a Magyar Jégkorong Szövet­ség rövid ünnepség kereté­ben megajándékozta a har­mincas évek kitűnő játéko­sait A mérkőzés előtt a ma­gyar szövetségi kapitány, Boróczi Gábor ezt mondta: — A világbajnokság még nem ért véget, így számunk­ra továbbra is ugyanaz a cél: a győzelem. Ezúttal Ju­goszláviát kellene megver­nünk ... A plávik szovjet vezető edzője, Anatolij Kosztrjukov nem vállalkozott jóslásra Annyit viszont elmondott, hogy bár csapatát már min­denki csoportgyőztesnek te­kinti, az óvatosság sosem árt, különösképpen a ma­gyarok ellen. A haz:« válogatott a kö­vetkező összeállításban lé­pett jégre: Póznik György — Kovács Csaba Scheiber Zoltán — Farkas József, Ancsin János, Ancsin László: csere: Géczi Gábor (ka­pus), Dobos Tamás, Horváth Csaba, Hudák Gábor, Kiss Tibor, Leleszi Zoltán, Mayer Zsolt, Orbán György. Para­izs Ernő, Pápai Miklós, Pék György. Pindák László, Tér­jék István.. Bátran kezdett a Boróczi­legénység. Helyzetei is vol­tak, de az utóbbi mérkőzé­sekhez hasonlóan, vala­mennyit kihagyták a játéko­sok. Nem úgy a jugoszlávok. Milos Piperski indította el a gólgyártást (1-0), aztán Andrej Razinger következett (2-0). Nem volt nagv szünet a két találatok között s még gyorsabban esett a harma­dik és a negyedi jugoszláv gól. Nik Zupancic, utána pedig ismét Razinger vette be húsz másodpercen belül PózMk kapuját (4-0) „ akit ezután Géczi váltott fel. ; A második, harmadban 4 percig voltak könyörületesek a jugoszlávok, aztán újabb , hálójelenetek" következtek — a magyar kapunál. Mar­ko SmoOej, Toni Tisler és — harmadszor is —Razin­ger (7-0) adtak társaiknak okot az ünneplésre. A záró játékrészt Horváth Csabának a második har­mad végén kapott ötperces fegyelmi büntetése miatt emberhátrányban kezdték a magyarok. Dicséretükre le­gyen mondva: vitézül véde­keztek, igaz, az ellenfél a tetemes előny birtokában már nem harcolt teljes elánnal. Így is — hét má­sodperccel a büntetés lejárta előtt — Piperski jóvoltából gyarapították góljaik számát (8-0) És az 53. percben végre kántálhatott a kitartá­sáért minden elismerést megérdemlő magyar közön­ség is: Pápai Miklós volt az, aki megszerezte a csa­pat becsületgólját (8-1). Győzelmével Jugoszlávia válogatottja, az utolsó for­duló eredményétől függetle­nül, már megnyerte a C csoport küzdelmeit, és fel­került a B csoportba Jugoszlávia—Magyar­ország 8-1 (4-0. 3-0. l-l) Budapest Sportcsarnok, 2 ezer 500 néző, vezette: Be­cze (román), Maas (holland). Müller (keletnémet). Gól­ütők: Milos Piperski (12., 45. perc), Andrej Razinger (14., 18., 32.), Nik Zupancic (16.), Marko Smolej (24.), Tani Tisler (25.). illetve Pápai Miklós (53. perc). Anatolij Kosztrjukov. a jugoszlávok szövetségi ka­pitányának véleménye a ta­lálkozóról : — A játékosok, az edzők és a vezetők egyaránt jól készültek a világbajnokság­ra, s a befektetett munka meghozta az eredményt Ah­hoz viszont, hogy egy osz­tállyal feljebb is jól szere­peljünk, további erőfeszítés­re lesz szükség. Ami a ma­gyarok elleni mérkőzést il­leti, ez a találkozó egy nap­pal követte az igen fontos, dánok elleni összecsapást, így lelkileg is fel kellett ráz­ni a csapatot... Lapzártáig még egy ered­ményt kaptunk meg: Bulgá­ria—Koreai Köztársaság 8-5 (3-1, 4-0, 1-4). Vasárnap Budafokon, a BMTE-Törley sportcsarnok ad otthont az idény utolsó magyarországi vívó Világ Kupa viadalának, a férfi tő­rözők küzdelmének, a négy fegyvernem képviselői jól szerepeltek a hazai a kate­góriás versenyeken, mind­össze a tőrvívónők nem kép­viseltették magukat a Caola Kupa döntőjében. A férfi tőrözők az idény­ben várakozáson alul szere­peltek, így hazai közönség előtt különösen illene bizo­nyítaniuk. S hogy erre mek­kora az esélyük, arról a Tör­ley Kupa tavalyi _ s eddigi egyedüli magyar — győztese, Szekeres Pál nyilatkozott az MTI munkatársának. — Idén még nem sok di­cséretet kaptunk, mert csak három vk-döntős helyezést tudtunk kiharcolni (Gátai Róbert, Busa István és Sze­keres Pál — a szerk.) — kezdte a BVSC 26 éves vívó­ja. — Ez különösen azért tű­nik gyenge teljesítménynek, mert tavaly minden finálé­ban szerepelt magyar spor­toló, s két alkalommal hár­man-hárman bejutottunk a legjobbak közé. ügy érzem, az elmúlt idény kiugróan jól sikerült, mindenkinek pom­pásan ment a vívás. A mos­tani haloványabb szereplés okai között Érsek Zsolt be­tegség miatti kiesése említ­hető meg. És a további okok? — Lehet, hogy magyaráz­kodásnak tűnik, amit mon­dok, de akik egy kicsit is közel állnak a sportághoz, elismerik; az új szabályok nem nekünk kedveznek. Az új lebonyolításban jobban ér­vényesül a szerencse, mint a tudás, s a birók esetleges té­vedéseinek is nagyobb a sze­repe. Amióta nincs vigaszág, az öt találatig tartó asszók­ban végzetes lehet egy-egy „botlás". A vereség pedig már a búcsút jelentheti, nincs mód a javításra, a gyengébb vívók, akik a körmérkőzések során már „bemelegedtek", előnyösebb helyzetben vár­ják az összecsapásokat, mint a kiemeltek, akik később kapcsolódnak be a verseny­be. A bécsi viadalon például a mérkőzés nélkül táblára kerültek hatvan százaléka az első pástra lépés után kény­telen volt búcsúzni. Teljesen más stílusú vívást igényel az új lebonyolitási rendszer. Hogyan lehet az ilyesmit gyakorolni? — Az edzéseken is öt talá­latig vívunk, s ez rákénysze­rít arra, hogy egy rövid idő­re koncentráljuk erőinket. Ez az összpontosítás inkább ide­gileg fárasztó, mintsem fizi­kailag. Osztrák keret Herzog nélkül A jövő szerdai, Salzburg­ban sorra kerülő barátságos Ausztria—Magyarország vá­logatott labdarúgó-mérkőzés előtt kétségkívül a házigaz­dák örvendenek jobb han­gulatnak, mivel legutóbbi vb-előkészületi találkozóju­kon, idegenben 3-2-re ver­ték Spanyolország legjobb­jait. Josef Hickersberger oszt­rák szövetségi kapitány köz­zétette 16-os, a magyarok el­leni keretét, amelyből izom­húzódás miatt hiányzik And­reas Herzog. A névsor: Klaus Linden­berger, Franz Wohlfahrt, Ernst Aigner, Róbert Pecl, Anton Pfeffer, Kurt Russ, Michael Streiter Peter Art­ner, Alfréd Hörnagl, Chris­tian Keglevits, Andreas Rei­singer, Peter Schöttel, Manf­réd Zsak. Andreas Ogris, Anton Polster, Gerhard Ro­dax. Josef Hickersberger szer­da este Brnóban járt, ahol megnézte a csehszlovák— egyiptomi találkozót. A há­zigazdákra volt kíváncsi, hiszen Ausztria egy csoport­ban szerepel a nyári vb-dön­tőben a csehszlovák nemze­ti tizeneggyel. — Nem lepett meg az egyiptomiak 1-0-ás győzel­me, hiszen a csehszlovákok a szó lehető legrosszabb ér­telmében vett egyéni játék­kal próbálkoztak — nyilat­kozta Hickersberger. — Az ilyesminek pedig a mai fut­ballban nincs jövője. Mind­azonáltal a csehszlovákokkal júniusban komolyan számol­ni kell. Tisza — Maros Szög Mgtsz Újszentiván térségéből jó minőségű \ termőföldet értékesít 200 Ft/m? áron. A föld szállítása a termelőszövetkezet saját fuvareszközével, az érvényben lévő díjszabás szerint történik Érdeklődni: 55-255 telefonszámon a szállításnál.

Next

/
Thumbnails
Contents