Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-03 / 78. szám

VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM 7 joszír MYIKJTA LEONYID MÁTYÁS JÁNOS MI LOS TODOR ERICH MICOLAE a tni. \dU?>nJk tijartt... Az első hat között: pontszerző helyen # Ütőképes világnézeti párt # Keresztény, nemzeti tengely Középpontban a stabilitás — A Kereszténydemokrata Néppárt megyei ügyvezető titkára, Simor Ferenc elégedett-e pártja választási szereplésével? — Azzal igen, amit a párt országos szinten teljesített, mert bejutottunk a Parlamentbe. A megyében azonban legalább háromszor ennyi szavazatra számítottunk. őszinte csalódást jelentett az, hogy itt nem jutottunk mandátumhoz. — A kereszténydemokraták sikeréhez hozzájárult-e testvérpártjuk eredményessége a keletnémetországi választásokon? — Igen, bár pártunk belső problémái miatt (idősebb vezetőink nem éppen szerencsés nyilvános szereplésére gondolok) ez a hatás nem érvényesült kellően. — Mi az oka annak, hogy a kereszténydemokraták Csongrád megyében rosszabbul szerepeltek, mint országosan? — Szavazótáborunk jó része az MDF-re adta voksát. Ennek mégis örülünk, mert az AlsóTisza vidék lakosságának realitásérzékét tükrözi: komoly, ütőképes pártra adta szavazatát. — A választások után mire fordítanak figyelmet politikai tevékenységükben ? — Végre időnk lesz a pártépítésre. Úgy érezzük, hogy stabil távlatokkal rendelkezünk. Nem tartozunk azon pártok közé, akik ad hoc szervezetek, s az általunk képviselt értékekhez hasonlóakra hivatkoznak.,. A következő választásokon akkor szerepelhetünk sikeresebben, ha megfiatalitjuk, élő szervezetté alakítjuk ezt a pártot. — Április 8-án kire adják szavazatukat a keresztények? — Támogassák az MDF jelöltjeit, mert ők hiteles személyiségek. — A helyhatósági választásokon milyen szerepet szánnak maguknak? — Minden községben s a megye minden városában fogunk jelölteket indítani, olyanokat, akik méltóak az állam. polgárok képviseletére, függetlenül attól, hogy tagjai vagy csak szimpatizánsai a Kereszténydemokrata Néppártnak. — Kivel lépnek Önök szövetségre? — Jómagam egy MDFFKGP—KDNP kormányt tartanék elfogadhatónak. Ha ennek nincs realitása, akkor annak örülnék, ha a kereszténydemokraták ellenzékben maradnának. — A választások után hogyan alakul pártjának sorsa, milyennek látja az ország jövőjét? — Pártom akár kormányra kerül, akár ellenzéki szerepben marad, a Parlamentnek olyan tényezője lesz, amely befolyásolhatja az eseményeket. Sajnálatosan az ország sorsának alakulását alapvetően nem dönthetjük el, attól függetlenül, hogy vannak komplex és frappáns céljaink. A nemzet szempontjából rendkívül fontos, hogy az ütőképes kormánypártok a stabilitásra törekedjenek. JANKÓ ATTILA FÉLÚTON írhattam volna ezt is: keresztúton. Most, a választás két fordulója közt, a legfontosabb kérdés még nyitott. Ugyanis Magyarországon már hónapok óta nem a „kommunizmus" legyőzéséről van szó (annak már a berlini Fal áttörése megadta a kegyelemdöfést), hanem arról, mit is kellene a régi rend romjain fölépíteni. Most két párt (az MDF és az SZDSZ) próbálja a magyar nép relatív többségét megnyerni. A harmadik (a FKGP) jóval gyengébben szerepelt, mint vezetői eredetileg remélték, de még sokat tehet, hogy alku-pozícióit javítsa. A negyedik (az MSZP) legfontosabb célja az volt, hogy a szocdemek ne jussanak be a Parlamentbe, tehát akár sikeresnek is tekinthetik magukat. A magyar sajtót elöntötték a győzelmi jelentések, sokan azt hiszik, hogy az MDF győzelme már befejezett tény. Csakhogy eddig a mandátumok kisebbik részének sorsa dőlt el és alapvetően az egyéni kerületek eredményei határozzák meg az Országgyűlés összetételét. (Például, közismert, hogy az MDF a budapesti listán is megelőzte kb. 1 százalékkal az SZDSZ-t, de azt kevéssé hangsúlyozzák, hogy mindkét párt 8 mandátumot szerzett, arról pedig egyáltalán nem írtak a lapok, hogy az egyéni jelöltekre leadott szavazatokból az SZDSZ 2,8 százalékkal többet szerzett, mint riválisa. A második fordulóban pedig már csak az egyéni kerületek eredményei a fontosak, ráadásul ott tízezer szavazattal is meg lehet nyerni a versenyt, míg egy listás mandátumért ennek többszörösét kellett összegyűjteni.) Ha végül elérjük azt, amire törekszünk, és az SZDSZ szerzi meg a legtöbb képviselői helyet, akkor mindenki gondoljon arra, hogy a választás nem egy futóversenyhez hasonlít, hanem az öttusához. (Azaz: 1. programok kidolgozása, 2. megismertetése, 3. első szavazás, 4. visszalépési szerződések kötése, 5. második szavazás.) Hiába nyeri meg valaki a lövészetet és a lovaglást, ha az összpontszáma kisebb, mint a minden tusában második helyen végzett riválisáé, akkor bizony az utóbbi kapja az aranyérmet. A választási rendszert a legfontosabb pártok konszenzusa alakította ki, nagyon remélem, hogy utólag senki sem lép föl azzal a követeléssel, hogy csak a lovaglás eredménye számítson, a többi versenyszámé ne. Nem véletlenül felejtettem ki a fölsorolásból a „hatodik tusát", az ellenfelek lejáratását. Az etikai kódex is tiltja a „negatív kampányt" és nem is minden párt élt vele. De a Szabad Demokraták Szövetsége vezetőit és jelöltjeit nem kímélték. Igen sokunk ellen folyik elképesztő hazugságokra alapozott rágalomkampány — de úgy döntöttünk, hogy néhány, az igazságot tartalmazó közlemény kibocsátásán túl nem foglalkozunk a támadásokkal. A hazugságok általában önmaguktól lelepleződnek. A legfontosabb kivétel: Kiss János egy tegnap tartott sajtóértekezleten bebizonyította, hogy nem igaz Antall József azon állítása, miszerint Tamás Gáspár Miklós valaha is tagja lett volna az RKP-nak. Számomra azonban van egy fontosabb kérdés is: mit számit mindez? Király Károly biztosan RKP-tag volt, hiszen megyei első titkár is volt, de tudomásom szerint őt az MDF urai is éppen úgy becsülik, mint mi. Persze, nem az egykori párttagsága, hanem a magyarok melletti kiállása miatt. Tehát valójában Tamás Gáspár Miklóst sem sohasem volt párttagsága miatt nem szeretik, hanem mert most keményen fogalmazó riválisuk. Tudomásul kellene végre venni: politikai ellenfelek nélkül nincs demokrácia. Antall úr továbbá „határozottan visszautasította, hogy pártjától származnék az a röplap, amely a rivális párt egyik neves személyiségét rágalmazta". (Magyar Nemzet, március 30.) Lehetséges. De itt van a kezemben a „Vásárhelyi újság", (az MDF választási lapja, felelős kiadója Fekete Zoltán), ami a pesti röpcédulákkal egy időben jelent meg, és tartalmazza mindazon rágalmakat, melyektől Antall úr elhatárolta magát. Hm... Hangsúlyozom: ez az utolsó alkalom a választás előtt, amikor e vádakról írok, ugyanis úgy gondolom, hogy sokan látják már most is, nem az követi a kereszténység tanításait, aki mindennap hatszor hivatkozik a Bibliára, hanem az, aki Krisztus tanításai szerint cselekszik. Azt hiszem, egy rágalmat elegendő egyszer visszautasítani, nem szükséges nap mint nap hadakozni. A liberalizmus eszméi a vallásszabadság, a kisebbségben lévő felekezetek jogainak XVII. századi elismeréséből erednek, ezen elvek alkalmazásai a politikai kisebbségekre (és persze a többségre, mely egy demokratikus rendszerben bármikor kisebbséggé válhat). Mi nem vallásos párt vagyunk, de ha kő sebzi föl néhányunk arcát, akkor megpróbáljuk meggyőzni indulatos barátainkat is, hogy ók se dobjanak vissza. Bízunk a magyar nép ítőléképességében. Zárszóként mégis el kell mondanom: nem mondunk le a védekezés azon formájáról, hogy ismételten fölhívjuk az emberek figyelmét néhány tényre. Ezek közül most az a legfontosabb, hogy az MDF már most elkezdte átírni a múltját. Ha oly erőteljesen érdekli őket a mi előéletünk, akkor miért nem akarnak a sajátjukkal szembenézni? Az angolok sem büszkék az 1938-as müncheni egyezményre, de nem kívánják azt a könyvekből kiradírozni. Az MDF urai nem túl nagy politikai bölcsességről tesznek tanúságot, amikor nem ezt mondják: „Változnak az idők és benne mi is. Ha a változó világban mindig az éppen lehetséges legjobbat akarjuk elérni, akkor — alapelveink fönntartása mellett — időnként meg kell változtatni politikánkat." Nem ezt mondják, hanem (talán ebben az esetben hihetünk Pozsgaynak) kiretusálják a lakiteleki csoportképből az ott jelenvolt kommunista vezetőt, többszöri igéret ellenére sem hozzák nyilvánosságra a jegyzőkönyvet és ingerülten ledorongolják azt, aki őket erre emlékezteti (ld. „A Magyar Átok" c. cikkemet a néhai Déli Napló 10. számában). Mi értelme van mindennek? Hiszen ezek pontos idézetek: „Az SZDSZ kinyilvánítja, hogy sem a választások előtt, sem azok után nem kíván az MSZMP-vel koalícióra lépni." (A közgyűlés által 1989 márciusában elfogadott program.) „Az MDF szeretné, ha lenne kommunista miniszter is a kormányban." (Csurka István, Magyar Nemzet, 1989. augusztus 10.) „Az MSZP nélkül nincs és nem is lehet stabil, a nemzeti érdeket szolgáló koalíció." (Antall József az MDF második országos gyűlésén, 1989 októberében.) Nem kell a túlhaladott állásponthoz ragaszkodni. De ismételten kérdezem: mi értelme a múltat letagadni? 1990. március 30.