Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-27 / 98. szám

1990. április 26., csütörtök 61 La-lá, /e-/é, //-//... „Házi őrizetben tanítottam9' — 1950-ben kerültem ki a Miskolci Állami Tanítóképzőből egy Kesznyét nevű borsodi kis faluba, s fiatalon, tele energiával, tervekkel és lelkesedéssel egy harmadik osztály osztályfőnöke lettem. A lelkesedés azonban csakhamar döbbenetre váltott, mert a gyerekek nem tudtak olvasni, s híján voltak az alapvető beszédkészségnek is. Egyszerűen nem tudtunk elindulni a harmadikos tananyaggal. Nem nyugodtam bele a helyzetbe. Az okokat keresendő, azonnal hospitálni kezdtem az első osztályban, aztán az óvodában, minekutána rájöttem, hogy az óvodából kikerülő kicsi gyerekek olyan váltást élnek meg a szigorú, játéktalan és merev iskolarendszerbe kerüléskor, aminek nem is lehet más az eredménye... Az iskola tudniillik az emberi élet egyik legfontosabb tényezőjét: a RITMUST felejti el. Az iskolát kezdő kicsiny gyermek ritmusok segítségével gondolkodik. Ekkor kitaláltam az első ritmizálható, énekelhető és skandálható mássalés magánhangzó-kapcsolatot (la-lá, le-lé, li-lí...), amely végül is az én oktatási rendszerem kezdő momentumaivá vált... — Matematikai logikára épülő komplex munkamódszer, munkateremmel, éz a hivatalos elnevezés. Így meglehetősen szárazon hangzik, holott a gyakorlatban rendkívül látványos módszerről van szó, melynek központi eleme egy, az egész osztályterem falát beborító programfal, melyen a magánhangzók könyvekben, a mássalhangzók házakban „laknak", köztük pedig egy vonat fut gyerekekkel, akik megoldják a feladatokat, programokat... — A komplex munkafal s a hozzá kapcsolódó 48 ezer feladat természetesen évtizedek munkájával készült eL Volt úgy, hogy 25 ezer szónál összedőlt a rendszerem, kezdhettem az egészet elölrőL Negyven év megfeszített, idegölő és megszállott munkája van ebben... Az egész életem... Egyik lektorom páratlan jelentőségű és egyedülálló módszernek nevezi. Egy másik pedig arról beszél, hogy Tolnainé programja nem agyrém, vagy bonyolylt formalista valami, mint ahogy A tanító néni figyelmet kér: „Kapcsoljátok be tehát a római egyessel jelölt tábláról a háromszög per kettes, kizárásos programot!" Alig hangzik el a feladat, máris gyermekkezek sűrű erdeje emelkedik a magasba, s röpködnek a válaszok: ablak, kanna... Mármost, az utasítás nemcsak a laikusnak, de e sorok néminemű tanári gyakorlattal rendelkező írójának is fölöttébb bonyolultan hangzott. A videófelvétel egy komplex nevelési-oktatási program pillanatait mutatta, melyet Tolnai Gyuláné dolgozott ki, évek hosszú során át. A már nyugdíjba vonult tanítónő járja az országot, most éppen Szegeden népszerűsiti újításait, s azt a módszert, melyet a méltó elismerés helyett sokáig a földbe döngölés veszélye fenyegetett. Az országút fantomja, avagy: egy mértéktartó krimi néhány évvel ezelőtt az OPI vezető szakemberei nyilatkoztak a Népszabadság hasábjain... — Ügy tudom, rengeteg támadásban, annál kevesebb támogatásban volt része... — Első újításaimat még 1956 előtt utasították el, mondván, vissza akarom fejleszteni az olvasási pedagógiát. Én igenis kiálltam a szótagolás szükségessége mellett. Akkor rettentően elkeseredtem és megfogadtam, hogy soha többé nem csinálok semmit. Nem is csináltam három hónapig. Persze, közben algoritmussal foglalkozó szakkönyveket bújtam. Letelt a három hónap. nem bírtam a tétlenséget, újra kezdtem. 1983-ban — addig falun tanítva — kerültem végül az ország legnagyobb általános iskolájába, Miskolcra, ahol az oktatáspolitikai támadások ellenére úgy dolgoztam, hogy hét év alatt több mint tízezer hospitálóm volt. Meg is jegyezte, rá jellemző arroganciával a megyei tanács művelődési osztályának akkori vezetője, hogy be kellene már fejezni Tolnainénál a máriapócsi búcsújárást..'. Volt úgy, nem is olyan régen, hogy szeptemberben gyakorlatilag házi őrizetben kezdtem tanítani. A hónap első napjától az utolsóig minden órámon ott ült egy komor és hallgatag szakfelügyelő aszszonyság, s rezzenéstelen arccal figyelte, hogyan tanítok... — Módszere az oktatás politikai ellenértés dacára mégis terjedni kezdett,,. — A Dunántúl mára gyakorlatilag telítve van... Akad olyan veszprémi iskola, ahol az összes alsós pedagógus az én elveim szerint tanít, az országban pedig a három évvel ezelőtti módszertani engedélyeztetés hatására már több mint 1300-an ... Különösen jó eredményeket lehet elérni a programfallal a nevelőotthonokban, a gyógypedagógiai iskolákban, s az olyan helyeken, ahol sok a c,igány kisgyerek, hiszen tudjuk, hogy ők milyen muzikálisak ... Sajnos, ebben a megyében terjedt el a legnehezebben, mindössze hárman alkalmazzák. Epp ezért nagyon sokat köszönhetek annak a két szegedi tanítónőnek — Keneseyné. Eperjesi Jusztinának (Gutenberg utcai ált. iskola) és Kovácsné Békés Emesének (Rózsa Ferenc sugárúti ált. iskola) —, akik komoly segítség nélkül, lényegében magukra hagyatva bizonyították, hogy Tolnainé módszere nem egy bonyolult és merev világ, hanem játékos, de fegyelmezett gondolkodásra serkenti a gyerekeket. — A programfal s a hozzá kapcsolódó oktatási módszer most éppen „átlépni" készül a határokon... — Júliusban az Egyesült Államokba utazom egy nemzetközi pszichológiai kongresszusra, azzal a Katona Nóra nevű pszichológussal, aki kidolgozta a program angol nyelvű adaptációját. Most már úgy tűnik, az én programomnak nemcsak az oktatáspolitikai, hanem a nyelvi akadályai is elhárultak... Az első és második osztályok tankönyvei elkészültek, sajnos, csak 1991-ben adják ki őket — állami dotációval —. s a harmadik és negyedik osztály számára készült tankönyveim is a nyomdában vannak, őszre megjelennek — egyelőre csak menedzseri kiadásban —, a miskolci Alkotó Rt segítségével. Darvas! László Vár a Bástya Manapság egyre kevéssé dívik klubokbá járni. A spontán csoportok létrejötte nem a kulturálódás vagy a „szabadidő hasznos eltöltésének" céljára irányul, inkább pénzszerzésre. Az emberek többsége a munkahely — másodállás — lakás útvonalán tölti napjait mely nem annyira igénytelenségük következménye, inkább az abszurd életkörülményekből való kilábalást szolgálja. Mégis sokan élnek társaság nélkül, hiányzik számukra az a közeg, melyben barátokra, otthonra találhatnak. A Deák Ferenc és a Vörösmarty utca sarkán a régi szegedi vár körbástyája helyén áll a Bástya klub, mely már jó ideje szombaton és vasárnap egy humán egyesületnek ad otthont mely 15 alapító taggal jött létre. Az egyesületen belül működik a társaságkedvelők klubja, amelynek tagjai kedvezményesen vehetnek részt minden rendezvényen: szombatonként korosított diszkó, vasárnap élőzene, kéthetenként hétfőn country klub. Az egyesület rendezett már hagyományos szüreti bált csősszel, csószlánnyal; szilveszteri bált élőzenével; húsvétkor versmondó versenyt. Májusban májusfát állítanak a klub nagytermében, az Anyák napját is együtt ünneplik, s az egyesület tagjai közül a legtöbb gyermeket felnevelő édesanya külön ajándékcsomagot kap. így működük egy klub, melynek tagjai egymásért felelősséget vállalnak; tiszteletükkel, kedvességükkel közösséget teremtenék. P. Sz. Amerikai autók a Danubius rádiótól Amerikai gépkocsikat forgalmaz valutáért a Danubius rádió csütörtöktől Az egyesült államokbeli U'NIQUE céggel kötött megállapodást csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették. Az egyezmény alapján a Danubius a Magyar Rádió Szállás utcai gépkocsitelepén az amerikai fél által beszerzett autók „0-revíziójára", vámügyeinek intézésére és garanciális javításaira vállalkozik. A tájékoztatón Varga György, a DR igazgatója azt is elmondta, hogy a Magyar Rádió a Danubiust bízta meg külkereskedelmi ügyleteinek intézésével. A kereskedelmi rádióadó igy reklámbevételein kívül »nás akciók hasznával is hozzájárulhat az MR 'bevételeinek növeléséhez. Iszonyúan hosszúak a Kaliforniába vezető utak, unalmasak, és ki tudja mi történik az itt kóborló lélekkel. Főképpen esőben és éjjel." Mintha dézsából öntenék, a szélvédőn monoton billeg jobbra-balra az ablaktörlő, ilyenkor könnyen elalszik az éjszakai sofőr. A rádió halkan duruzsol, s a hírekben semmi különös. Ám a végén figyelmeztetés hangzik el; a Kaliforniába vezető úton fantom jár, aki elvágja az autósok torkát. A hír szörnyű, de mindenkiben megmarad a távolságtartás, hogy ha így is igaz, miért pont vele esne meg ez a szörnyűség. A hír után persze befészkelődik némi félelem, rossz hangulat, az eső tovább zuhog, sofőrünknek azonban nincs ideje elgondolkodni, hogy hogyan viszonyuljon a dologhoz: Az út szélén csuromvizes stoppos áll, hosszú lódenje aljáról csöpög a víz, a hóna alatt salátává ázott újságot szorongat. Sofőrünk elhajt mellette, mert az iménti hír bizalmatlanná tette. Aztán hátrafordul, és megnézi magának a stoppost, az eső függönyén át nem túl sokat lát, de ártalmatlannak ítéli az illetőt, megszánja a felhőszakadásban, s neki is jól jön egy útitárs, legalább nem alszik el — tehát megáll, felveszi a férfit. Végigméri, s először viszonylag barátságosnak tűnik. Am amint elhajtanak egy parkoló autó mellett, a férfi lenyomja sofőrünk gázpedálra nehezedő lábát és sejtésünk kezd beigazolódni; a stoppos az országúti gyilkos. A gyilkos egy késsel kényszeríti sofőrünket, hogy mondjon három szót; Meg akarok halni! A sofór _ aki egyébként egy húsz év körüli fiú — nem bírja kimondani, nem akarja kimondani, mert nem tudja, hogy miért kell ez a három szó; talán ez indítja be a gyilkos kezet. A sofór arcáról ömlik'a víz (izzadság), a halálfélelem irtózatos pillanatai ezek, s közben vezetnie kel] az autót. Az autó apró, belső lámpácskája jelzi, hogy a gyilkos felőli ajtó nyitva maradt. A sofór egy hirtelen mozdulattal kilöki a száguldó kocsiból a késes férfit; s lassan megnyugszik. De útja még hosszú. Másnap délelőtt feltűnik ismét a férfi egy család kocsijában, és sofőrünket ismét kileli a hideg Ezután gyilkosságot gyilkosságra halmoz a férfi, de úgy követi el; minden jel azt igazolja, hogy sofőrünk a tettes. A rendőrség ezért őt veszi üldözőbe, ám a gyilkos mindig segít megmenekülni neki. Hogy miért? Ezt kell a fiúnak kitalálnia az ámokfutás során. Az események annyira megrendítik, hogy már érzi, küldetése van, de még nem tudja, hogy mi, de missziójának végcélja maga a gyilkos... Az országút fantomja című film a pszicho-krimi műfajába tartozik leginkább melyet Róbert Hármon rendezett. Bizony, nehéz egy ilyen filmet mértéktartónak nevezni, ám a rendezést dicsérendő, a legminimális vér-látvány nélkül oldja meg feladatát Hármon. így marad a film végig feszítő — kiugró rémület nélkül — hisz itt nem a gyilkolás, mint látvány rettent el, hanem a gyilkos és a fiú pszichikumának — látszólag ok nélküli — módosulásai, alakulásai. Igen, a nyomozótól megszoktuk, hogy először mindig az indítékot keresi. Itt -.nincs indíték, és ebben az esetben mondják, hogy őrülttel állunk szemben — egy fantommal, aki fölbukkan itt is, ott is. A gyilkos fantomot Rutger Hauer. a fiút C. Thomas Howell alakítja — mindketten rendkívüli színészi teljesítményt nyújtva. Ennek köszönhető, hogy az őrületig fokozott események okát nem keressük, a hiteles színészi játék tudatja velünk, ez ilyen, ennek így kell történnie. Ez ne riasszon el senkit, a film végére minden feltehető kérdésünkre választ kapunk. Ha nem, a kérdés volt hibás, a film semmiképpen. Podmaniczky Szilárd Franciabarátok Szegeden Sok évtizeddel ezelőtt Párizs Hollósy Simon, Munkácsy Mihály, Ady, s a magyar „avantgárdok" második hazája volt. A 11. világháború egy időszakában pedig Magyarország jelentett „ideiglenes paradicsomot" a Szajna-partiaknak. Mégis '— Szeged francia testvérvárosi kapcsolatai ellenére — alig van igazi együttműködésük a frankhonbeliekkel. A JATE francia szakos hallgatói úgy tanulják a nyelvet, hogy az ország levegőjét szinte nincs lehetőségük beszippantani. Többek között emiatt alakult meg nemrég a Szegedi Franciabarát ,Diákok Egyesülete, vagyis az Association des Etudiants Francophones de Szeged. Titkárával, Varga Renátával beszélgettünk. — Kinek jutott eszébe, hogy egyesületet hozzatok létre? — Emmanuel Bloch, a JATE francia lektora találta ki. Az egyesület francia neve egyébként nem egészen azt jelenti, amit a magyar fordítás megjelöl. Tulajdonképpen a franciául tudók egyesülete vagyunk, diákegyesület. Rendes tag lehet nálunk minden szegedi felsőoktatási intézmény hallgatója, aki magyar állampolgár, s jól tud franciául. Pártoló tagnak várunk a városból bármilyen korú embert, aki jól beszéli a nyelvet, és érdeklődik a francia kultúra iránt. — Mi a célja az egyesületnek? — Szeretnénk minél több francia intézménnyel, vállalattal, újsággal, magánszeméllyel felvenni a kapcsolatot, csereutakat szervezni, ösztöndíjakat kicsikarni. Mint jogi személy, közvetlenül tudunk majd külföldi partnerekre találni. — Eddig a tanszék segítségével erre nem nyílt lehetőség? — Sajnos, a tanárok általában beérik azzal, hogy leadják nekünk a kötelező tananyagot. A TDK-ra évente jó, ha egy dolgozatot beküldenek francia szakosok. Kevés a pénz és a szervezőkészség is. Néhány lelkes tanárunknak köszönhetjük, hogy időnként született francia emberrel találkozhatunk. Martonosy Eva nemrég irodalmárokat, s egy filmesztétát hívott meg a tanszékre, Albert Sándor pedig fordítókkal, nyelvészekkel ismertetett meg bennünket. Penke Botondné abban Segített, hogy egy pályázaton részt vegyünk. — Mi volt ez? — Egy központi KlSZ-pályázaton nyertünk 200 ezer forintot, ebből néhányan elutaztunk Strasbourgba. Előtte Lyonban jártunk, az ottani egyetemmel teljesen magánúton vettük fel a kapcsolatot. — Ezek szerint, ha el akartok jutni francia nyelvterületre, ezt privát kapcsolatokkal lehetett csak megoldani? — Lyonba minden előzetes kapcsolat nélkül jutottunk el. Egyik évfolyamtársunk felütötte a telefonkönyvet. s kiírta onnan az egyetemek címét. Ezután leveleket küldtünk, s a lyoniak válaszoltak. Onnan jöttek először látogatóba tizenhatan, nekik megmutattuk az országot. — Saját zsebből? — Persze. Kollégiumokban, olcsó szálláshelyeken altattuk a vendégeket, jobb híján hazavittük őket saját családunkhoz. Később mi utaztunk ki hozzájuk. — Ösztöndíj nem áll rendelkezésetekre? — Évente 3-4 ötödéves utazhat ki az országból. Ezek legtöbbször pestiek, így igen felületes ismereteink vannak a francia kultúráról, az ott élők szokásairól. Mint rövid kinttartózkodásunk alkalmával tapasztaltuk, nekik is igen hiányosak az ismereteik velünk kapcsolatban. Találkoztunk olyan franciával, aki azt hitte, Magyarország valahol Jugoszláviától délre fékezik. — A francia, a művészetek nyelve. Jellemző-e a francia szakosokra a • művészet felé fordulás igénye? — Sajnos, nem. Inkább afféle bölcsészlüstaság jellemző rájuk. Sokan elüldögélnek a langyos vízben, miközben úgy tesznek, mintha nagyon elfoglaltak lennének. Akik ezt az egyesületet létrehozták, azok többre vágynak. Töltekezésre szeretnék felhasználni az egyetemen eltöltött öt évet. Ezért szeretnénk, ha egyesületünkről minél többen tudnának a városban. Székhelyünk egyelőre a Móra kollégiumban van, de szeretnénk a tanszéken kapni egy szobát. Szerdánként, este 7-tól francia videofilmeket vetítünk a Mórában. A hét bármely napján kereshetnek bennünket a 13-133as telefonon. Szász Gézától, az egyesület elnökétől, Kun Mártától, vagy tőlem lehet érdeklődni a részletekről. Mint mondottam, minden hallgatót és bármilyen korú pártoló tagot örömmel látunk egyesületünkben. Az első francia vendégünkkel május 7-én, este találkozhatnak az érdeklődők. Francoise von Rossum Guyon a feminizmusról tart majd előadást. Abban is reménykedünk, hogy a francia emberek, értelmiségiek,' megismervén bennünket, magyarokat, egy idő után nem hiszik majd el azokat a téves információkat, melyek a romániai eseményekkel kapcsolatban elterjedtek rólunk. Pacsik* Emília