Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-25 / 96. szám
1990. április 26., csütörtök 44 Pedagógusjelöltek országos többtusaversenye „Trónfosztás" Egerben SPORT Ma délután Nemzetközi labdarúgómérkőzés • Ma délután 2 órakor S/Regéden. a Postás- pályán nem zétkuzi Jubdarúgónmérkőzés lesz Á Csongrád megyei ifjúsági válogatott a romániai Arad hasonló korú területi válogatottjával ját• szik. A találkozót Keresztúri István vezeti. Holnaptól BM-karateverseny A BM megbízásából a szegedi Rendőr Testedző Egylet rendezi a minisztérium országos karatebaj noksúgát a helyi kapitányság tornaGggrnokában. A csütörtökön délután fél 2 órakor kezdődő versenyen az érdeklődők s a-sotokan karate, a sanbon - sobu és a no-kontakt 'kuntite szakágakban indulók küzdelmeit láthatják. Másnap, pénteken reggel í) órakor a középdöntőket és a döntőiket bonyolítják le. Szalaiék Luxemburgban ' r I úsznak Ma reggel indult uz a 18 tagú úszóküldöttség, mely Luxemburgban nemzetközi korosztályos versenyen "vesz részt. A magyar vidékválogatottbun öt szegedi úszó is helyet kapott. így edzőjük. Vida Csaba kíséretében a hétvégén többek között Szalai Szilvia, Molnár János, Pintér Orsolya, Simon Katalin és Könyves Géza áll rajtkőre. Diáksport Tarolt a JATE Szeged adott otthont a XIX. tudományegyetemek sporttalálkozója fiak, amin női és férficsapatok mérték össze felkészültségüket kézies kosárlabda sportágakban. "Eredményék. Nőj kosár-' labdar' I? JÁTÉ, 2. JPTE. 3. KLTE, 4. ELTE. Férfi kosárlabda: 1. JATE, 2. ELTE, 3. JPTE 4. KLTE. Női kézilabda: í. JATE, 2. JPTE, 3. KLTE, 4. ELTE. Férfi kézilabda: 1. JATE, 2. JPTE, 3. KLTE, 4. ELTE. A színvonalas mérkőzéseken a JATE csapatai, mindent .nctegnycrve, egy . évig őrzik a díszes vándorserleget. További sorrend az öszszesített versenyben: 2. Pécs (JPTE), 3. Debrecen (KLTE), 4. "Budnpest' (ELTE) " " A JATE. e.sypatait LengyéWGéza. Gyarmati Lajos és Kecskeméti Gábor testnevelő- tanárok készítették fel. A legfiatalabb nyerte a BMX-et A közel 300 versenyzővet rendezett MEH-futóverseny győztese Sári Zoltán lett, aki a Sz. Vasutas válogatott atlétája. A legjobban mozgósító iskolának járó díjat a Tarján IV-es számú ált isk és az ifjúgárda nevelőotthon kapta. A "verseny indulói 'kőzött kisorsolt BMX-kerékpart a 3 éves — " édesanyjával együtt futó — Ijiluska Zsuzsa nyerte meg. Az Egri Tanárképző Főiskola volt a házigazdája a pedagógusjelöltek 16. országos honvédelmi többtusa versenyének. Az ország 18 intez,ményének férfi és női csapatai mértek össze tudásukat terepfutásban, párbajlövészetben és akadályváltóbun. A korábbi években mindig a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatói vitték el a pálmát, most viszont „trónfosztás" történt, meg kellett elégedniük a második hellyel. A női résztvevők elé állított feladatok közül terepfutásban a szegedi tanárképzősök szerezték meg az első helyet. párbajlövészetük azonban igencsak gyengére sikeredett, mert negyedikek lettek. Az akadályváltóban javítottak előző teljesítményükön, s Eger mögött a második helyet szerezték meg. A női összesítésben is a Heves megyei tanárképzősök diadalmaskodtak, a szegediek másod i kok lettek. A férfiak terep versenyében a szegediek a dobogó harmadik fokára állhattak, párbajlövészetben másodikok voltak, s a legjobban az akadályváltóban szerepeltek. Ugyanis nem találtak legyőzőre. A férfiak összesített eredményei alapján a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző gárdája bizonyult a legjobbnak. A női és férfi helyezéseket összesítve Eger, Szeged sorrend alakult ki. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola együttesét Vér László adjunktus és Szőke László edző készítette fel. DM '80 kosárgála Szegeden Az idén harmadszor irta ki a Magyar Kosárlabda Szövetség a már hagyományosnak számító KeletNyugat férfi kosárlabda-mérkőzést, vele együtt a zsákoló- és hárompontos dobóversenyt. A megalapításának 80. születésnapját májusban ünneplő lapunk, a Délmagyarország megpályázta és elnyerte a rendezés jogát. Az egyeztető tárgyalások után véglegessé vált. hogy a jubileumhoz kapcsolódó népszerű eseményt június 7-én az újszegedi Sportcsarnokban, a Szeged SC férfi kosárlabda-szakosztályával karöltve, „DM '80 Hungária Kosárgála" néven mi bonyolítjuk te. A kora délután kezdődő, estébe nyúló, egyéb programokkal is színesített gála előkészületeiről — kik kaptak meghívást a keretekbe, kit neveztek a zsákoló- és dobóbajsokságra, kik lesznek a válogatottak „szövetségi kapitéányai", kik alkotják a zsűriket — folyamatosan informáljuk kedves Olvasóinkat. A NOB vb belgrádi ülésszakán Harc a doppingolás és a fajüldözés ellen Kajak-kenu Kedden Belgrádban Jüan Antonio Samaranch elnökletével megkezdődött a NOB végrehajtó bizottságának 4 napos ülésszaka. A tanácskozáson a NOB és az ASOIF (a nyári olimpiai sportágak világszövetsége) mintegy 300 vezető személyisége vesz részt. Részben együttesen, részben pedig külön-külön, üléseken tárgyalnak. A központi téma a doppingolás kérdése és a fajüldözés elleni harc. A NOB megítélésé szerint ez a két probléma jelenti a világ sportmozgalma számára a legnagyobb gondot. Mivel a doppingszerek nagy szerepet játszanak a kiemelkedő sporteredmények elérésében, a NOB még az eddigieknel is jobban megszigorítja a Serkentőszerek szedése elleni intézkedéseket és szankciókat. A faji megkülönböztetés témakörében ezúttal is a Dél-afrikai Köztársaság ügye áll előtérben. Mivel a közelmúltban Nelson Mandela kiszabadult a börtönből, a Pretoriával szembeni ellenséges hahgu-lát-várhatóan valamelyest főlengüti. Ám nehezen" képzelhető el, hogy mind a 27 olimpiai sportág képviselői elfogadják majd a délafrikaiak visszatérését az ötkarikás; játékokra. Az ülésen napirenden szerepel az 1992-es albertville-i téli és a barcelonai nyári olimpia is. de elsősorban a sportágak* szempontjából nézve. A legnagyobb gond ugyanis néhány versenyszám megrendezése körül adódik. Így például a lovas küzdelmeké is. Tavaly Barcelonában járványos betegség miatt elpusztult az ibériai félsziget löállományának legértékesebb része. Ezért a Nemzetközi Lovas Szövetség követeli, hogy a versenyeket ne Spanyolországban, hanem valamelyik szomszédos államban rendezzék meg. A labdarúgótorna selejtezőire rekord számú nevezés érkezett. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azt követeli, hogy csak a 23 éven aluli játékosok futballozhassanak a? olimpián. Ügy tűnik, nehéz pillanatok várnak az, ökölvívókra is, mivel számos országban követelték: ezt a sportágat száműzzék az olimpiai műsorból. A jelek szerint azonban erre nem kerül sor. Első helyek Bezdánból MHSZ helyett MTTKSZ Mint ismeretes, ez év februárban minisztertanácsi határozat alapján a Magyar Honvédelmi Szövetség az egyesülési jogról szóló törvény értelmében Magyar Technikai és Tömegsport Klubok Szövetsége néven társadalmi szervezetté alakult át. Szeged város területén eddig 54 klub csatlakozott az új szervezethez, a küldöttértekezleten már megválasztották az új városi elnökséget is. Elnök: dr. Fekete István, ügyvezető elnök: Ugri György, helyettese: Erdész Ida, -A» etnökség tagjai: Mihály Béla (rádiós szakág), i/j. Tóth Ferenc (modellező szakág). Balassa János (búvár szakág), Andrássy Árpád (lövész szakág), Szőke László (sportszervező), valamint a klubok képviseletében Pópily János. Pap János és Feher András. Az elnökség úgy határozott, hogy a politikai pártoktól és csoportosulásoktól független és önkéntes tagság alapján működő klubokat segíti. Fontos feladatának tartja az ifjúság sportolását, testedzését és a szabadidő hasznos eltöltését elősegíteni.' Remekül versenyeztek a Szegedi Olajbányász kajakos lányai a jugoszláviai Bezdánban rendezett nemzetközi seregszemlén. A kupán 14 egyesület sportolói indultak. A Szegedi Olajbányász kajakosainak eredményei. Úttörők, K—1 300 m: 1. Forrai Tímea, 2. Forrai Ildikó, 3. Varga Zsuzsa, 4. Sadler Viktória, 5. Ferenci Zsuzsa. K—2 300 m: . . . 2. Forrai I.—Varga. Ifjúságiak. K—1 500 m:... 2. Makra Anikó. K—2 500 m: I. Forrai T.—Makra. Felnőttek: K—1 500 m:... 2. Bukovinszki Nóra, 3. Posta Krisztina. K—2 500 m: 1. Bukovinszki. K—I 2500 m: 1. Bukovinszki,... 4. Posta, ... 7. Forrai T., 8. Kinyó Kornélia. A 14 egyesület közül a szegediek a harmadik helyet szerezték meg. Mindenfelől Hegnyitották a Sport Plusz éttermet Hétfon este nagyszabású állófogadást rendeztek a volt Szófia, de mostantól Sport Plusz et teremben. A rendezvény házigazdája Gyárfás Tamás, a hetil ap főszerkesztője, Schmitt Pál. a. MOH elnöke, valamint Vilray Tamás, az MTV sportosztályának vezetője volt. A megnyitó állófogadással k ezdódött, s a teremben Jelen voltak a magyar sport olimpiai bajnokai — róluk esuportkep készült —, sok más híresség, és a sajtó is szép számban képviseltette magát. Először a rendezői hármas lépett a dobogóra, s a műsorvezető tisztét is ellátó Vitray Tamás átadta a szót Sehmitt Pálnak. — Nagy örömmel fogadtam az ötletet. hogy ma a Sport Plusz étteremben az olimpiai bajnokok társaságában köszöntsük a helyiség megnyitását — mond ta a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Az eseményről a hétfő esti Telesport egyenes közvetítésben számolt be, s résztvevők több, a mai magyar sportélettel kapcsolatos kérdést vitattak meg. Ezüstérem Cogoletóból Az olaszországi Genoa mellett, Cogoletóban ötödik alkalommal rendezték meg a Marco Polo elnevezésű korcsoportos utanpótlástornát. Ezen részt vettek a Szegedi Vasutas labdarúgói is. Az első mérkőzésen a Voltrese ellen 3-2-re nyertek, Virág két. valamint Schultz egy góljával. A döntőben a hazaiak, a colgoletóiak ellen, a rendes játékidőben 0-0 volt az eredmény, a hosszabbításban sem született döntés. A 'tizenegyesrúgásokban viszont az olaszok győztek 5-4-re. Így az 1977. január 1. után születettek mezőnyében a szegedi együttes a második helyen végzett. A legjobb játékos Sohultz Levente lett, a gólkirályi címet Virág Gábor nyerte el. A második helyezett szegedi esapat, álló sor: Balogh József szakosztályvezető, Simái Zoltán és Lipták Tibor edzők. Varga Roland. Schultz Levente. Krémer Csaba. Kiss Csaba. Kiss Attila, Varga Zoltán, Virág Gábor. Rácz László. Guggolnak: Lengyel Roland, Gál Attila. Bozsógi Jenö. Macsánszki Róbert. Kószó Ferenc, Geleta Szabolcs. Bitó Zsolt és Juhász Lajos ATLÉTIKA. A budapesti kismaratón bajnokságon az SZVSE versenyzői is indultak. Az ifjúságiak 20 km-es távján Balassa Levente 1:07.10 órás idejével ötödik, a serdülők 10 km-es távján Kiss Ágnes 39.12 perces eredményével nyolcadik volt. Mindketten aranyjelvényes szintet értek el. BIRKÓZÁS. Bárkányi Zoltán edző tanítványai, az SZVSE versenyzői sikeresen szerepelték a szombathelyi Sweppes Kupa viadalon. Az úttörő A kres. kötöttfogású erőpróbáján Lengyel, Gémes, Szöghv és Somogyi első. Csendes ötödik volt. Csapatban - második helyen végzett az SZVSE. Az úttörő B kres. kötöttfogású versenyzői Szentesen szerepeltek. Lele és Lux első, Deák. Mészáros és Komlósv második, szilágyi, Adám es Bálint harmadik lett. A serdülök a Budapest Kupa válogatón vettek részt. ahol Tóth János (10 kg) ismét bizonyította. súlycsoportjában jelenleg o a legjobb. Ezen a versenyen Kalcsevlcs. Polák, Kürti és Kovács negyedik. Molnár hatodik volt. CSELGÁNCS. A Szeged SC női versenyzői Kaposváron junior viadalon vettek rész, az ir-V kerettag Laukó ( r 72 kg) első, Paragi (01 kg) ötödik lett. KARATE. A Combat D Kupa serdülő és gyermek karateverseny szegedi érdekeltségű eredményei: serdülő, lányok, -l 60 kg: 1. Berta Adrienn (Combat Dl 1970—'77-ben születettek, fink, 40 kg:... 2. Vágfalfi Attila, 3. Horváth Gábor (mindkettő Combat D). 45 kg:... 2. Szemerédi Imre, Barna Gábor (mindkettő Combat D). 1978— 1979-ben születettek; lányok. 35 kg: t. Kaufmann Ildikó,... 3. Lengyel Ágnes (mindkettő Combat D). Kiuk, 35 kg:... 3. Szabadi István (Combat D). 40 kg:... 3. Kincses László (Combat I>). 45 kg: 1. Balogh József (JATE SC). KERÉKPÁR. Az idöfutamos országos bajnokságot Szolnokon bonyolították le. Ezen indultak a Szegedi Épitók-Spartacus kerekesei is. A serdülőknél Buruzs Péter — edzője Fekete Imre — a 15 km-es távon a legjobb volt, az ifjúságiaknál Csorvási Zoltán, 20 km-en másodikként ért célba. Eredményével kiérdemelte, hogy a bét végén az ifjúsági válogatott tagjaként részt vegyen az ausztriai Dusika-emlékversenyen. A junioroknál 40 km-en Papp Zoltán a harmadik volt. KÉZILABDA: Kecskemét— Sz. Tanárképző 22-21 (11-10). NB ll-es női mérkőzés. SzegedSz. Tanárképző: Benyovszki — Stcfanidesz I. Vigh 5, Szeberényi 3, Horváth 1, Árva t. Ajtony 6. Csere: Hegedűs (kapus), Pasek 2, Fejes 1, Kaszás 1, Kamocsa. Edző: Szabö József. A sok hibával játszó főiskolásuk gyengén védekeztek. KOSÁRLABDA: MAFC-Mar(os—Sz. Postás 91-89 (38-80). NB Il-es férfimérközés. Budapest. Sz. Postás: Varga (fi), Schneiker (15), Koncz (12), Korcsok (8), Tóth (32). Cs.: dr. Csanády (8), Pánczél (8), Szilágyi (—). Edző: Valaczkay József. A postások félvállról, könnyedén vették a mérkőzést, s ez megboszszulta magát. LABDARÚGÁS. NB-s serdülőés ifjúsági bajnokság. Serdülök: Szeged SC—Eger SE 3-0 (1-0). Tisza-parti stadion. Szeged SC: Dobó — Kubát A„ Tanács, Vörös — Martonosi. Zámbori, Máhler, Turján — Kiss S.. Mészáros (Kovács), Várszegi N. Edző: Lóezi István. Gólszerző: Zámbori, Várszegi N„ Martonosi. Sz. Dózsa—NYVSSC 2-1. A szegedi gólszerző Makra és Komáromi volt. Ifjúságiak: Eger SE—Szeged SC 3-1 (0-1). Tiszaparti stadion. Szeged SC: Kopsehitz — Krajezár, Polonkay, Nagy, Szilágyi — Szabó, Kiss Cs., Virág — Tölcséres, Sándor (Besir K.), llúvös. Edző: Tóth Győző, A szegediek gólját Tölcséres rúgta. NYVSSC —Sz. Dózsa 2-1 (0-0). Nyíregyháza. Sz. Dózsa: Horváth — Szarka, Kis, Cserén. Rácz — Kéri (Lovászi), Vajda, Dézst, Szita (Monostori) — Hódi, Faragó. Edző: Socző Kornél. A szegedi gólszerző: Vajda. Radnóti hétfők. A 8. forduló eredményei: Fukafogó—Santos 1-0. Harlem—Gabona 3-0, FaVilla—CB 40 Kolibri 7-2, Radnoti-Vorker—JATE-Color 6-2, Alfa—Empromtü 5-3. A sorrend : Harlem 13. Alfa. Fa-Villa 12, UB 40 Kolibri 10, Radnóti-Vorker 9, JATE-Color 7, Bokafogó fi, Santos 5, Empromtü 4, Gabona 2 pont. ÖKÖLVÍVÁS. A diákolimpia országos döntőjét Dombováron rendeztek. A fináléba súlycsoportonként az ország legjobb négy versenyzője jutott. Szegedről Csala Tamás (49 kg) a második. Lázár Péter (43 kg) a harmadik helyen végzett. Mindketten a Makkosházi Alt. Isk. tanulói, a Szegedi Dózsa versenyzői, edzőjük Takács István és Becsey Károly. SAKK. OB ll-es csapatbajnokság. Külker—Szegedi Dózsa 9,5:3,5 (1). Budapesten került sor a találkozóra. ^V szegediek a játékidő első harmadában még jól tartották magukat a mesterekből és a mesterjelöltekből álló hazai együttessel szemben, de a határozottabb „külkeresek" végül is pontosabb közép- és végjátékkal biztosan gyo/.tek a fáradtnak tüno vendégekkel szemben. A szegediek közül csak a fiatál, elsótáblás mesterjelölt Bezdán Tibor győzött — hozzá kell tenni: szép játszmában. öten: Csikós Mihály, Bezdán Sándor, Farkas Tibor, Gránitz János és a 12 éves Apró Adrián döntetlent értek el. Tóth Péter játszmája háromesélyes kilátással függőben maradt, TÁJFUTÁS. A középiskolások országos honvédelmi versenyét Pécsen rendezték. A csapatbajnokságot a Rendőr Testedző Egylet futói — Mitró Zoltán, Gclecsényi József, Szabó Rezső — nyerték. Egyéniben Mitró első, Geiecsényi második volt. Valamennyien a szegedi Damjanich .J amis Kollégium hallgatói. A legjobb edzőnek járó dijat a szegedi Blum László kapta. Opusztaszeren ifjúsági versenyen vettek részt az RTE futói. Pap Szabolcs és írj. Blum László elsó, Soós Balázs. Szeljük Balázs es Révész Gabriella harmadik volt. Az SZVSE futói a Balatonfüreden lebonyolított Semmelweis Ignác-emlékversenyen indultak. Sinka Györgví első, dr. Sindelv Pál második. Kovács Ivett és Balogh Piroska a negyedik, Kovács Ivett az ötödik helyet szerezte meg. TEKE. A Szeged városi amitörbajnokság eredményei. Egyéni. Nők: 1. Fazekas 406, 2. Gombos (Pick) 402, 3. Kocsmarekné (NKEV) 392. Férfiak: 1. Fehér (üégáz) 420, 2. Mészáros (NKEV) 416. 3. Bencsik (Pick) 416. A Hungária—Vám versenv eredménye: 1. Szabó (VPMPI.2. Szász (Hungária Biztl. 3. TóthSzeles (Hungária Bizt.).