Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-19 / 91. szám

1990. április 12., csütörtök 3 Tábort vertek a Tábor utcában Három a bérlő Gyalogolni jó... Ezt már Móricz Zsigmond megmondta, és ha megfogadom a tanácsot, nem lepett volna meg az a telefonhívás, amely szerda reggel adta tudtomra, hogy a Tábor utcai egykori munkásőrház elhagyatottsága már a múlté. Mert — . bár az ingatlan odaítéléséről szóló végleges minisztertanácsi döntés még várat magára — három bírósági hivatal már beköltözött az épületbe. Ha elsétálok az épületig, kibetűzhettem volna p. Munkaügyi Bíróság, az /Mami Közjegyzők és a Hivatásos Pártfogók .jelenlétét hirdető táblákat. Mivel korábban csak telefonon tájékozódtam, a ház sorsáról szerdai számunkban közölt rövid híradás kiegészítésre szorul. Újból felhívtam dr. Fedor Attilát, a megyei bíróság el+ nőkét — akivel előző nap az épület jövőjéről beszélgettem —, és tájékoztatást kértem a „honfoglalás" ügyében. — Hogyan került a megyei bíróság három intézménye ebbe az épületbe a tulajdonjogi döntés előtt? — Ügy, hogy a Pénzügyminisztériumon belül működő, az állami vagyon kezelésével és hasznosításával megbízott szervezet ideiglenesen bérbe adta a volt munkásőrség épületét az Igazságügyi • Minisztériumnak. — Ki kezdeményezte a bérbeadást és milyen céllal? — Az Igazságügyi Minisztérium szervezte az ügyet. Célja pedig az volt, hogy a ház átmenetileg se álljon üresen. — Milyen időhatárok között érvényes a szerződés? — 1990. március l-jétől, december 31-ig. — Tudtommal önök is pályáztak erre az épületre, csakúgy, mint más szegedi (oktatási és egészségügyi) intézmények. Idő előtti beköltözésük nem adhat okot támadásokra? — Pontosabban nem mi pályáztunk, hanem az Igazságügyi Minisztérium. De bárki más is kibérelhette volna ezt a házat, amelyet egyébként berendezéssel együtt épp úgy fenn kell tartani, s ez pénzbe kerül. Meggyőződésem, hogy ez az épület csak irodai célra jó, s erre a többi igénylőnek is gondolnia kell. Jelenlegi állapotában félig használhatatlan, hiszen fegyver- és lőszerraktárak is voltak itt. A harmadik emeleten még fűtés sincs. — Számítanak arra a lehetőségre is, hogy nem a bíróság kapja az épületet? — Természetesen. Ha közben más intézménynek ítélnék oda a tulajdonjogot, háromhavi felmondási idővel kiköltözünk onnan. Dr. Dabis Erzsébet, a Munkaügyi Bíróság vezetője mindehhez a következőket tette hozzá; — Kiszorultunk a saját épületünkből. Ha például a Katonai Ügyészségnek nem kellene helyet adnunk, nem kényszerülnénk ide. Ideiglenes otthonunk nekünk sem felel meg, gyakran ütközüak technikai nehézségekbe. Jó lenne rövid időn belül dönteni ezekben az ügyekben, és lehetőleg úgy, hogy a munkavégzés feltételeit megnyugtató módon, hosszabb távon is biztosítsák számunkra. Ny. P. „Zöld levél' 91 Megalakult az SZDSZ parlamenti frakciója - A Szabad Demokraták Szövetségének parlamenti frakciója szerdai alakuló ülésén héttagú vézetöséget választott, amelynek tagjai: Büky Dorottya, Hack Péter, Hankó Faragó Miklós, Laborczi Géza, Magyar Bálint, Pető Iván és Tölgyessy Péter. Az SZDSZ-frakció vezetőjévé Tölgyessy Pétert, vezetőhelyettesévé Pető Ivánt választották, a szabad demokraták parlamenti frakciója 94 tagú; az SZDSZ színeiben megválasztott 92 képviselőn kívül csatlakozott hozzá Komenczi Bertalan, aki Heves megyében indult SZDSZ—Fidesz jelöltként, illetve Wekler Ferenc, aki Baranya megyében a Szövetség a Faluért, a Vidékért és az Agrárszövetség közös jelöltjeként szerezte meg a parlamenti mandátumot. A „naiv környezetvédőkről A zöldek mozgalmát nemrégiben „naiv"-nak minősítette lapunk hasábjain egy hivatásos környezetvédő. Erre reflektált levelében Kovács Márton a Zöld Párt tagjaként. „A természet, az emberi környezet további szenynyezése az élővilág kipusztulását eredményezi. Ez ellen először a ,naiv' környezetvédők léptek fel, ők mutattak rá a leselkedő veszélyre. És ez a tiltakozás, ez a figyelemfelhívás Vezetett oda, hogy megalakult a hivatásos környezetvédelem is. A hivatalos környezetvédelem megfontoltabb, mint a 'naivak,. A .naivak' rájöttek, hogy egy Trabantot vagy egy Wartburgot öt percig követve biztos szédülést és fejfájást lehet érezni. A hivatásosak megvizsgálták, és megállapították, hogy a Trabant kevesebb szén-monoxidot bocsát ki, mint a Lada. És ez biztos igaz, de a Lada után nem lesz hányingerünk. Ma a technikai fejlődés olyan rohamléptekkel halad, hogy amikorra pontosan meghatározzuk kártételét, már visszafordíthatatlanul mérgeztük meg magunkat, gyermekeinket, énekesmadarainkat, vizeinket, és ki tudja még, mi mindent. Április 22-e a Föld napja, a környezetvédők világnapja, s egyben a levegőszennyezés elleni tiltakozás napja is. Mondjunk nemet a további levegőszennyezésnek, szóljunk azért, hogy kevesebb legyen a városban a füstokádó, kapjanak zöld utat az elektromos tömegközlekedési eszközök, kerülje el a várost a2 5-ös út, ne várjuk meg az autópályát, mert addigra elfogy a tiszta levegő. Tartson velünk a levegőszennyezés elleni tiltakozó menetben április 22-én, vasárnap, a Föld napján, aki egyetért. Találkozunk a Bartók téren, a virágüzlet előtt, fél kilenckor." Beszélgetés életünk egyetlen bizonyosságáról — Mi adta az ötletet, mondhatni, a bátorságot, hogy a szegedi konferencia témájául a halált javasolja? . — A magyar pszichoanalitikus, Bálint Mihály tiszteletes Svájcban, Asconában rendszeresen megtartott konferenciákon, az ő speciális módszere szerint, nem csak pszichiáterek ülnek le beszélgetni a betegről, hanem különböző szakmákat képviselő orvosok. Legutóbb éppen az öregedésről volt szó, gondoltam, a folyamatosság elvének nem mondana ellent, ha ezúttal a haldoklás, a halál kérdését tárgyalnánk meg. Engem különösen foglalkoztat ez a téma, hiszen az öngyilkosság a fő szakterületem, s tudom, hogy nem csak az orvos—beteg kapcsolatban van szükség bővebb ismeretekre, hanem az orvosoknak saját problémáik megoldásában is. Tapasztalataim szerint ugyanis az orvosok között sokan veszélyeztetettek: nem ritka a depresszió, és az öngyilkosság körükben. Amikor javaslatomat elmondtam, kollégáim először szent borzadállyal fogadták az ötletet, indokaim hallatán aztán — főként a német diákok — támogattak, mondván, nincs elég ismeretük ezen a területen, alig foglalkoznak vele az egyetemen. — Mit gondol, mi az oka annak, hogy még a szakma jelesei is inkább homokba dugják a fejüket, ha erről van szó, holott szinte ez az egyetlen bizonyosság az életünkben — „biztos, mint a halál" —, és mindenkit érint. — Korábban az emberi társadalom természetes velejárója volt a halál. Ma, a technikai fejlődés, az elidegenedés következtében ellentmondásos szerepet kap az életünkben. A híradásokban, a filmekben annyi halottat látunk nap mint nap, hogy az érzékünk csődöt mond. Egy haláleset megdöbbent bennünket, de amikor ez mindennapjaink részévé válik, úgy általában, lélektanilag közömbösek leszünk iránta. — Immúnis lesz a lelkünk, s ez meghatározza a mai ember gyászát is. Pedig a méltó búcsú is egyik módja, hogy megbékéljünk a megmásíthatatlannal... „Éltem, s ebbe más is belehalt már." A költő megfogalmazta örök igazságot — ha kimondjuk, ha nem — tudomásul kell vennünk. A lét törvényét nem szeghetik meg az élők: az élet adományával egyszersmind átvettuv a-, elmúlás Kényszerét is. S a tudattal megáldottmegátkozott ember — bevallottan, vagy sem — az út végéig cipeli magával ezt a terhet. Együtt kell élnünk a halál gondolatával, de nem mindegy, hogyan. Ha szembe nézünk vele, talán kevésbé lesz félelmetes a találkozás, mintha tabuként hallgatunk róla. Leendő és már praktizáló orvosok is új ismeretekkel gazdagodtak azon a nemzetközi konferencián, amelyet a minap rendeztek meg Szegeden. Ebből az alkalomból beszélgettem Temesváry Beáta pszichiáterrel, akinek jelentős része volt abban, hogy az asconai találkozók után most Magyarországon a halál témájával foglalkoztak a résztvevők. 1 — A második világháború utáni életmódváltozás is „felelős" azért, hogy méltatlan a halálunk, a gyászunk. Egyik ok a vallásvesztés, ami különösen nagy hiány, ha hozzávesszük, hogy a magyar mentalitásba egyébként is keveredik némi pogány elem. A gyászszal való konfrontáció lehetősége megszűnik a vallás megszűnésével. Márpedig, aki hisz, gyakorlója a vallási rítusoknak, állandóan a haláltudatban, halálközeiben él. Ma az ember-1 séges búcsú lehetőségét sem tudjuk megadni szerettünknek, mert a lakásviszonyok miatt megváltozott a családstruktúra is: nincs hely a fiatalok lakásában a nagyszülőknek, hát még kisgyerekek mellett a haldoklónak! S mindez bűntudatot vált ki a hátramaradottakból. Gyakran úgy szembesülnek az emberek szeretteik távozásával, hogy egy újrahúzott ágy fogadja őket a kórteremben ... — Ennek is lehet kóros lelki következménye ... — Ha elakad a gyászreakció, annak krónikus következményei lehetnek. A hozzátartozó depresszióssá válhat, átveheti az elhunyt tüneteit, például a Szívinfarktusét. — Minden hozzátartozó egyben halandó is: szerettünk szenvedése, halálfélelme példa előttünk. Ezt az élményt hogyan dolgozhatjuk föl? — Elisabeth Cübler-Ross, a tanathológia, a meghalással kapcsolatos tudomány jeles képviselője a meghalás elfogadásának három stációját különbözteti meg. Ezt orvosnak, hozzátartozónak, s kinek-kinek önmagának is tudatosítania kellene, készülve a végső búcsúra. Először lázad az ember, aztán tiltakozik, gyakran igen agresszíven, végül elfogadja a megváltoztathatatlant, megbékél az elmúlással, „belesimul a halálba". Félni valamennyien félünk, de nem természetes a túlzott halálfélelem. — ön szerint, őszinte legyen-e az orvos a halálos beteghez, mint sok nyugati országban ez szokás? — Nem vagyok híve ennek. Az igazságot bárki meg tudja mondani, de nem mindegy, hogyan. S nem mindegy, kinek. Lehet, hogy a betegre újabb gondok tömkelegét zúdítjuk ezzel. — Foglalja, kérem össze, mit tanácsol a konferencián szerzett tapasztalatok alapján a pszichiáter a halállal találkozó orvosnak, hozzátartozónak és minden halandónak? — Az orvosoknak: a szakmai tudás mellett tegyenek szert alapos önismeretre, teremtsenek maguknak kiegyensúlyozott lelkiállapotot. A hozzátartozóknak: nyújtsanak érzelmi támaszt a búcsúzónak, fogadják el természetes jelenségként a haldoklás fázisait, s végül, engedjenek szabad utat a gyásznak, sírjanak, vigyenek virágot a sírra, s rakosgasság az emlékeket. Ne igyekezzenek felejteni: hagyják, hogy akit szerettek, csak félig haljon meg ... S mit mondhatnék magunknak, mindannyiunknak? Azt, hogy fogadjuk el józan észszel: az élet és a halál öszszetartozik. Akinek sikerül a halált viszonylagossá tennie. biológiai elmúlássá, annak a távozás nem jelent végleges búcsút. Chikán Ágnes 60ha nem mondta azt, hogy a nemzeti gondolat jogokat sérthet. Nem is mondhatta, mert azi illyési nemzeti gondolat és a jogsértés kizárják egymást, másképpen: ami jogsértő, az nem a nemzeti gondolat, mely utóbbi tudniillik a hazafisággal van szoros összefüggésben, míg a kérdéses értelemben vett jogsértés a nacionalizmussal. Illyéssel: hazafi az, aki jogokat véd, nacionalista pedig az, aki jogokat sért. A Demokrata Fórum egyfelől a magyarság jogait kívánja védeni lehetőségei szerint a határokon túl (is), másfelől, és ezzel szoros összefüggésben, ugyanígy kíván eljárni a határokon belüli kisebbségek érdekében. A nacionalizmus éppoly távol áll tőle, mint ahogy a magyarság túlnyomó tötohségétől is (határokon innen és túl), amely maga is túljutott a nacionalizmus által jellemzett történelmi fejlődési fokon. A fönt idézett ..nyitott kérdés" nem más, mint az MDF ellen unos-untalan — bár újabban, szerencsére, ritkábban — hangoztatott nacionalizmusvád egyfajta burkolt megfogalmazása Szeretném tehát határozottan kijelenteni: semmilyen veszélye nincs annak, hogy MDF-segítséggel, vagy az MDF sugallatára bármilyen jogsértés történhetne nemzeti-nemzetiségi vonatkozásban — vagy egyébként bármiiven egyéb vonatkozásban. Ellenkezőleg, a Demokrata Fórum, eddig is azon munkálkodott, hogy létrehozza vagy helyreállítsa azokat a jogokat. melyeket évtizedeken keresztül más pártok — egv a határokon belül, a többi a határokon kívül — megvontak ós akadályoztak. A „nyitott kérdés" tehát nem kérdés: ideje helyette a valódi kérdésekre koncentrálni. Továbbá: „A második mozzanat az, hogy az MDF tudatosan egy széles értelembén vett középosztály érdekeinek kifejezésére törekszik', igy vonzó az elbizonytalanodott egzisztenciájú emberek számára." Egy mondatról egy mondatban: az idézet első felében van egy fontos (resz)igazság, de rejtély, hogy hogyah következik ebből az állítás második fele.. A harmadik mozzanatot illetően, Lengyel András egy szófúzési csúsztatással nem kevesebbet kíván az MDF nyakába varrni, mint a „nagy nemzeti áthárítás" gyakorlatát, „mint lélektani önmegerősítést." Mindebből adódik a konklúzió: „Tehát az MDF eszmetörténetileg amorf képződmény" — az utóbbi két szó vastagon kiemelve. Hogy végre megtudják a szegediek, milyen „képződményre" szavaztak — mondanám, ha gúnyolódni lenne kedvem —, nyilván tudatlanságukban, tudniillik amorf képződményre jobb érzésű ember meggyőződésből nem szavaz. 4, Üjabb idézet: „Valójában nemigen lehet látni azt, hogy a demokratikus politi. zálás technikái jelen lennének a mozgalomban Lehetséges, hogy az MDF-ben ez kialakul, mert vannak olyan csoportok, melyeknek ez belső igényük. Azt viszont már tapasztalhattuk, hogy a tekintélyelvű, autokratív politizálásnak is vannak markáns képviselői." Nos ez, mint mondani szokták bizonyos szegedi körökben, kemény beszéd. Külön elemzésre volna méltó, hiszen ilyesmit ritkán írnak le volt ellenzéki pártról (avagy kizárólag az MDF lenne tekintélyelvű?) — az MSZMP-rői nem Is beszélve. illetve, éppen arról olvastunk a legkevésbé ilyesmit az elmúlt néhány röpke évtizedben, úgy tavalvelőttig bezárólag Az MDF-ben azt mondtuk hogy semmilyen pártnak nem lenne szabad a . nemzeti" jelzővel gúnyolódni; a „tekintélyelvűséggel" (a diktatúra közeli rokonával), illetve annak vádjával nem lenne szabad dobálózni. Ha pedig lennének az MDF-nek ilyen politikusai, nyugodtan oda lehetett volna írni a nevüket, valamint azt, hogy mely cselekedeteik alapján kapták ezt a minősítést Nyugodtan, mondom, mert annyira azért nyilván mégsem volnának „yutokrativak", hogy később betörjék érte bárkinek a fejét Ez egy más párt „politikusainak" volt a szokása. Csak találgatni lehet továbbá a „technikák." kérdésében, annak ellenére, hogy lejjebb megtudjuk — vastagon ésl kiemelve, hogy az MDF-ben a technika konzervatív. De még nincs egészen vége. 5. Kissé ijesztő a „korábbi MDF-arc kozmetikázására vonatkozó kitétel, méghozzá kétszeresen. A kozmetikázás ugyanis átvitt értelemben valami rossznak vagy csúnyának az eltakarását, vagy megszépítését jelenti, ráadásul nem véglegesen, vagy mélyre hatóan, hanem fölszínesen és mintegy bármikor levakarhatóan. Elborzasztó, hogy milyen lehetett az MDF korábban, ha most, „kozmetikázva" olyan, mint amilyennek a szóban forgó interjúban értékelik. Elfogadhatatlan, hogy az MDF .Jiumanizá. lódik" (esetleg, később, majd), hiszen emögött egyértelműen az van kimondatlanul, hogy a kérdéses párt nem humánus, azaz embertelen. Ezzel kapcsolatban erős kételylyel olvashatjuk már magát a címet Is, amiben ez áll: „A jó hatalom: humanizáló, dik..." A jó hatalom tudniillik nem humanizálódik* a jó hatalom humánus. Ha nem humánus, akkor nem jó hatalom, és — összes történelmi ismereteim szerint — rendszerint nem is humanizálódik. legföljebb igen ritkán és igen jó esetben. 6. Legvégül egy számomra újdonságszámba menő dolog tudható meg a kérdéses interjúbóL Nevezetesen, hogy Magyarországon a jelenlegi pártok között alapelveket illető, azaz gyökeres különbségek vannak, szemben a nyugat-európai egységgel. Mi tagadás, én pont fordítva gondoltam. Azt véltem, nagyobb különbség van, teszem azt, Olaszországban a kereszténydemokraták és mondjuk, a kommunisták között mint Magyarországon szinte bármelyik két párt között, a legföljebb a kisebbek közül egy-kettőt, például az MSZMP-t nem számítva. Most mégis ezt olvasom: „A nyugat-európai típusú demokráciákban a pártok ellentéte mellett az alapelvekben, mély. lényegi konszenzus van. Itt ma az a kérdés: megteremtődik-e az alapvető egyetértés a demokratikus alapelvekben..." (kiemelések tőlem). A részleteket illető különbségek, a módszerbeli eltérések stb. így persze már nemi is olyan lényegesek. Hiszen épp a lényeget illetően különböznek a pártok. Nem lehet könnyű dolga annak, aki így láitja a pártokat, és igy látja a Magyar Demokrata Fórumot Optimista legalábbis biztosan nem lehet a magyar közeljövőt illetően. Mert mi lesz egy olyan országgal, melyet egy konzervatív technikájú, kozmetikázott, óvatos és tekintélyelvű, amorf képződmény vezetésével fognak kormányozni, a hátában egy olyan ellenzékkel, melynek egyes tagjai esetleg az alapelvekben sem egyeznek a kormánypárttal? — Keserű és reménytelen perspektíva. Az MDF tagjainak — valamint a választásból ítélve, Szeged választópolgárai többségének — egyetlen szerencséje, hogy mindezt egészen másképp látja. Ok ugyanis reménykednek, mert bíznak a leendő kormánypártban. Azért szavaztak rá. Pordány László azi MDF szegedi elnöke