Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-18 / 90. szám

135 1990. április 19., csütörtök Jancsi emlékérem Gábor Miklósnak Kevés házi patika létezik, ahonnan hiányozna a seb hámosodását segítő Azulenol kenőcs. Kevesen lehetnek azok, kik tudják: ezt a gyógykrémet — immáron fél év­századdal ezelőtt — a szegedi gyógyszertani intézetben kí­sérletezte ki az intézet akkori professzora, Jancsó Miklós, és az intézet az idő tájt legfiatalabb tanársegéd munkatár­sa, Gábor Miklós. Az azóta ugyancsak egyetemi tanárrá lett Gábor professzor tegnap, a Jancsó Miklós emlékére rendezett ünnepségen — mielőtt átvette a Jancsó-cmlék­érmet — így emlékezett az első közös kutatómunkára. „Az azulenkutatás Jan­csó ötlete volt. A háborús károkat szenvedett intézet­ben, a hideg laboratórium­ban, Jancsó professzor hosz­szú fekete télikabátjában a dásgátlók kutatása — ered­ményeit öt monográfiában tette közzé. Közülük az egyikhez Jancsó, egy másik­hoz Szent-Györgyi profesz­szor írt előszót. Gábor Mik­nagy laboratóriumi asztalt lós őket tekinti TUDÓSNAK, körbejárva, igy szólt hoz­zám: A kamillavirágban egy „kék olaj" van, próbáld ki­nyerni! Szeretnék vele dol­gozni. Az első sikeres kísér­letek után Jancsó professzor boldogan nézte a kék olajat, majd rövid idő múlva, el­kezdte az állatkísérleteket. E vizsgálatok eredményes­nek bizonyultak, így arra kért, hogy próbáljak na­gyobb mennyiségben azulent előállítani. Kísérleteimről értesült Bruckner Győző akadémikus, a Szerves Ké­miai intézet akkori igazgató­ja, aki elmondta, hogy rézből készült nagy desztilláló be­rendezésüket — a németek elől — a belklinika pincéjé­ben rejtették el. próbáljam megkeresni. Szerencsém volt. A pincehelyiségeket át­kutatva, a készüléket épség­ben megtaláltam. A hatal­mas desztillálóberendezéshez már csak egy vízgőzt előállí­tó kazán hiányzott. Az az ötletem támadt, hogy a desz­tillálókészülékhez, egy für­dőszobakazánt kapcsoljak, mellyel vízgőzt tudunk ter­melni. Meg is vásároltam, a berendezés működtetésével naponta már több gramm kék olajat tudtunk előállíta­ni, mely már a szer klinikai kipróbálásához is elegendő volt." Az Azulenol felfedezését a kapszaicin kutatása követte. A tízesztendős közös munka utolsó programja, a növényi festékek biológiai hatásának vizsgálata, tanulmányozása. Ez lett később a tanítvány első önálló, kutatási témája. A pályakezdés óta 45 év telt el. Mondhatni, csak munkával. Gábor professzor csakúgy, mint Jancsó, az in­tézetben érzi otthon magát. A munkaideje nem hétközi­napokra szabott. A szombat és a vasárnap délelőtt is a kutatásé, amihez nem szük­ségeltetik egyéb, mint a Jancsó vallotta „triumvirá­tus": a fecskendő, a kísérleti állat és a gondolatok. Gábor professzor a három nagy kutatási témájának — a növényi színezékek gyógy­szertani hatása, az érfal tö­rékenységének gyógyszeres befolyásolása és a gyulla­mert mint vallja: „Az egye­temen voltalf kiváló, kitűnő, nagyszerű kutatók, zseniális Jancsó és Szent-Györgyi volt." í: Korának egyik legna­gyobb tudású gyógyszertan­kutatójára, a nemzetközi hírű, kétszeres Kossuth-díjas tudósra, Jancsó Miklós aka­démikusra — halálának 24. évfordulóján — tegnap, ked­den emlékeztek egykori munkahelyén, a SZOTE gyógyszertani intézetében. Jancsó professzor emléktáb­lájánál Scultéty Sándor tan­székvezető egyetemi tanár mondott beszédet. Ezt kö­vetően a Jancsó-emlékérem ez évi díjazottja, Gábor Mik­lós egyetemi tanár tartott emlékelőadást a SZOTE ok­tatási épületének nagyter­mében. (kalocsai) A Jancsó-emlékéremmel kitüntetett professzor Somogyi KArolyné felvétele Gábor Miklós Belga kórus magyar misén Koncertcsemege Belgiumból, Gent városából érkezett a' Rundadinella kamarakórus, és Leuvenből a Capella Concinite női kar; 18-án, szerdán este, 19 órakor, koncertet adnak a szegedi felsővárosi templomban (Műnkácsy Mihály utca). Az est külön érdekessége lesz, hogy a templom esti miséjén is közreműködnek. Műsorukban extra zenei csemegéket kí­nálnak. A nagy Johann Sebastian Bach legtehetségesebb, szintén muzsikus családtagjainak, így Johann Christoph FTiedrich Bachnak és Johann Nikolaus Bachnak vegyes kari műveiből szólaltatnak meg néhányat, valamint Men­delssohn három szent énekét nőj karra és orgonára, és a kivételesen ritkán hallható francia Faúré női karra írt motettáit. Orgonán közreműködik a fiatal Joost Termont előadóművész, a karnagy pedig Flórian Heyerick. A belga kórusok a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola múlt évi belgiumi koncertturnéját viszonozzák magyaror­szági' fellépéseikkel. A következő állomás csütöi-tökön Makó lesz* utána a főváros* következik. Fűzbarka, bíbictojás és Kinderei Húsvéthétfő. Egy a színe a tónak, egy az égnek. Égszínkék. A kilátóban lehet kedvre nézelődni, morfondírozni. Régi húsvétok csendesen úsznak, mint a ladik. Barkaszödésök. bíbicfészkek látogatása. S kiköt a gondolat a ma aszfaltján, tágra nyílt gyere üzemek kindereit bontogató izgalmán, vágyán. Jó Balog páternél ministrálva, húsvéti „roráték" után a napkelte aranya már a bibiefészkek közt talált. S bizony, nem, egyszer a confiteor alatt is barkák s to­jások rejtőztek homlokom mögött, s a templom színes tompaságában titokzatos ezüstben ragyogtak. Nem véletlen a fűz húsvéti ember-fa kapcsolódása... A gyen­gédség fája, s ugyanakkor milyen kitartó! Ha villám hasítja, megmarad, ha talaj­fészkéből vihar fordítja égnek, tovább él. Ha letöröd ágát, s elülteted — megfogan. Ha temetőbe kíséred, ráborul ősök sírjára, és őrzi álmaikat. Csodálatos fa! Amikor elkapja a szél, szinte vele úszik a levegőben ágkarjaival. És nincs az a sejtelmes suhogás, amely úgy muzsikálna, dalolna, mint a fűz nó. tázása esti szellő óráján. S hasznos fa... búvóhelye madárnak, bogárnak. Ringó bölcsője függőcinegének, vénhedt koroná­ján gémek tanyáznak, s ide rejti tollpi­hés fészkét a tőkésruca is. Innen ugrál­nak a mélybe aranysárga kiskacsák ... s a fűzillatú szikes puszták őrzik az ákom­bákomos bíbictoiást. Így, húsvét táján tenyérben lapuló bi­bictojások, táguló tükörből csillogó gye­rekszem, óvatps simogatás, ami már tu­lajdonképpen a kibújó fiókának jár. A napok múlva guruló, rejtőző, lüktető fió­káknak. Gyöngédséget és szeretetet hirdet a barka s a bíbictojás. Megtapasztaltam, megtapasztalhattam- S a többi tojás? Ta­lán... de igazából nem tudok dönteni! 64 forintos Kinderei esetében bizony­talan vagyok. Nem ismerem a színespa­pír-bontogatás izgalmát, a csokoládéban rejlő sárga tokocska nyitásának „föltáma­dási" titkait. Nem érzem. Csak reményke­dem, amikor látom a gyerekszemek tá­guló izgalmát: mi lehet benne?... robot­repülő, embergép, összerakható ágyú...? Egy bizonyos, nem élőlény lesz a titok, csak technikai minicsoda! Reménykedem, hiszen izgalom, öröm, vágy. Ez is. az is. De nekem a régi hús­vétok bíbictojásos, barkós rejtőzködése valahogy más volt, talán izgalmasabb, talán. De azért még sok gyereknek szeretném, megmutatni a fűzillatú puszták mélyedé­seiben lapuló cirkalmas , húsvéti" bíbic­tojásokat is. Hiszem, erre is szükségük le­het. Mindkettőre! A természet pedig mosolyog ilyentájt — s mosolya gyöngéden és szeretettel me­lengeti a tenyerén rejtőzködő áDrilisi tit­kokat. Talán éppen úgy, mint városi gye­rekszívekben a gondolatot; a Kinderei bontogatás vágyát... Csizmazia György pipőke | Próba-közönség Eddigelé már kétszer rendezte meg Rossini művét Bé­kés András, aki jelenleg a Magyar Állami Operaház nyug­díjasa. S noha az Erkel szinházbeli előadás számos felújí­tást megért, a játék, s a műfaj szempontjából alighanem fontosabb a másik produkció. A Szentendrei Teátrumban, a város főterén adták elő a pompás vígoperát. A díszletet maga a város adta; a környező házák, erkélyek, kapualjak. Színpad és nézőtér nem különült el. a játék a közönség között, időnként a publikum bevonásával folyt. Ebben Gregor József volt Don Magnifico, s ezen előadás nyo­mán született az ötlet: valami hasonlót kellene csinálni Szegeden, a köszínház ban is. — • Amiko: egy rendező ben a romantikus nagyope­többedszer rendezi meg ra természetes viselkedési ugyanazt a darabot, akkor a manírjait el tudják felejteni, régi koncepcióját adaptálja, és egy önálló, szabad, sze­ragy megpróbál egy teljesen mélyiségüket létrehozó elő­újat csinálni? adást lehessen csinálni, s ne — Egy régi rendezésből a szerepek sablonjait játsz­kiindulni — halál. A szenti- szák. endrei Hamupipőkének a budapestihez a világon sem­mi köze, azt gondolom, ég és föld. Az új rendezéshez mindig egy új lehetőség kell. Az Erkelben ez az opera énekesi bravúrmutatvány, Szentendrén ez egy népszín­ház; színház, ahol úgy lehet operát rendezni, ahogy egy kőszínházban soha. Ugyan­azoknak az énekeseknek a lénye, magatartása teljesen más. Az határozza meg, a közönséggel testközelben vannak. Ez most egy furcsa kísérlet, hiszen a szentend­rei előadás szellemét próbál­juk kőszínházba áthozni. De — tévedés ne essék — nem az ottani megoldásokat ültetem át ide, hanem meg­próbálok az itteni emberek­ből kiindulni, s elérni, hogy az énekesek ebben a közeg­— S mit próbálnak át­menteni a szentendrei pro­dukcióból? — A Szentendrei Teát­rumnak az a lényege, hogy ott bárki bármikor bejöhet a próbára. Én ehhez első naptól kezdve ragaszkod­tam. Másutt ezt nemigen szerették, nem is csinálták. A közönség* mindig nagy­szerűen viselkedik. Jelenlé­tük pedig fantasztikusan fontos volt, mert a szerep­lőket sokkal produktívabb játékra késztette, és azon­nal megtanultak a közön­séggel játszani, rögtön lehe­tett tudni, mire reagál, mire nem. Most egy üres nézőté­ren nekem kell mondanom, hogy itt nevetni fognak, itt nem, s hogy mit kell csinál­ni. — Nem is beszélve arról, hogy a rendező talán rosszul méri be a várható reakci­ót... — A rendezőnek egy idő után egészen pontosan tudni illene, mikor minek kell történnie; ahogy Molnár Ferenc is tudta, miközben írta a darabot. És a tapasz­talt, jó színész is halálpon­tosan tudja. Szóval én azt mondom, egy művésznek meg kell szoknia: bármikor bárki ül a próbán, az sem­miféle zavaró tényezőt nem jelent. Ott, ahol a színház abszolút üzleti alapon áll, és minden tévedés, minden fil­lér számít, ott kitalálták az Off-Broadwayt, azaz egy da­rabot előszór elvisznek egy kis, periférikus színházba bemutatni, kigyakorolni, s utána viszik csak a cent­rumba, a nagy premierre. Ezt egy-két színházban még Pesten is csinálják! — Ha jól értem, ezt te­kinthetjük fölhívásnak is, hogy aki akar, bátran men­jen be a próbára? — Igen, kérjük jöjjenek el! M. T. MIT SZÓL HOZZÁ? Könyv-jelző A szokás nem új. Elég régen dí­vik, már, hogy a város környéki fiatalok átjárnak szórakozni egyik faluból a másikba. Sok házasság bizonyítja, nem is mindig csak a „léha szórakozás" kedvéért kere­kednek fel otthonról, hogy szom­szédoljanak Zsombóról Sándorfal­vára, vagy onnan Szatymazra. A többség számára persze a legfőbb vonzerő a diszkó: a társas szórako­zás, a zene, a tánc. Azazhogy ez volt. Az utóbbi idők­ben azonban — az idei farsangi idő­szak különösen megmutatta — mint­ha más is vonzaná a fiatalokat. Természetesen autóval (hisz éjsza­ka ninos hazaszállító tömegközleke­dési eszköz). Ami önmagában nem lenne baj (sőt örülni kellene neki, hogy sokaknak telik autóra), ha nem kapcsolódna hozzá mostanában. kockázat és virtuskodás. Vagyis hát az. hogy a diszkóban a kocsit ve­zető is felhörpint pár pohár szeszt, attól aztán nekibátorodva — ha­sonlóan szesztől merész cimborák unszolására — „csinálja a felhaj­tást". Először is azzal, hogy fittyet hányva a szabályokra, iszik, majd szeszes állapotban kocsit vezet Az­tán meg azzal, ahogyan vezeti: „le* Diszkóvirtus zserül", sebességőrületben, rodeózó tudását fitogtatva „hajtja a jár­gányt". — Aztán vagy épségben, marad, vagy nem. Van, amikor csak a kocsi törik, van amikor „csak" az utas, van úgy, hogy a vezető... De úgy, sajnos, ritkán van, hogy a felnőttek — vagy a józanabb életű és gondolkodású ifjú társak — va­lamit tennének ez ellen. Ügy tűnik, sok-sok rossz példa, karambollal, súlyos sérülésekkel végződő eiset sem elég ahhoz, hogy igazán oda­figyeljenek a jelenségre. Mindad­dig, amíg a más gyerekét éri a baj — ugye, kedves szülők —, kételked­nek benne, hogy az övékével ilyes­mi előfordulhatna: hiszen az annál biztosan eszesebb, józanabb. Való­ban az? Megpróbáltak már meg­győződni róla? — Én megkísérel­ném. Akkor is. ha tudom, hogy nem egy kellemes feladat. A rend őrei­nek helyében is meglóbálnám fel­vállalni a város környéki falvakban diszkózok fokozottabb ellenőrzését Célszerűbb lenne a balesetek meg­előzéseként „helyszínelni", megerő­sítve a helybéli rendfenntartó erő­ket. Háhat fékezni lehetne még a diszkókban az utóbbi időben neki­vaduló ön- és közveszélyes indula­tokat. (Mik közül a „köznapi" ve­rekedést, a mulatság befejezéseként történő főtéri, kultúrház környéki vandalizmust most akár fel se em­legessük.) Hátha a szeszfolyó és az értelmetlen virtuskodás medréből a kulturált szórakozás medrébe lehet­ne még téríteni a fiatalok igényeit A sokasodó balesetek, az éppen csak megúszott helyzetek figyelmez­tetnek. S nemcsak az alig nagyko­rúakat Sokkal inkább az értük fe­lelős felnőtteket. Hogy próbálják el­lenőrizni, ésszerű életvitelben tar­tani gyermekeiket. Mert — higgyék el! — késő lesz akkor erre gon­dolni. ha a következő kanyarban nem a másé, hanem az önöké fog „elszállni", azi önöké kerül bajba! Végre tényleg fogni kellene a vészjeleket, amik az ifjúság zenés, táncos estéi felől jönnek. S uram bocsá', segíteni nekik abban hogy megtanuljanak emberszabásúan szó­rakozni — akár faluról falura. Szabó Magdolna Antalffy Tibor: Ausztrá­liába disszidáltam. A cím szimpatikus; a szerző a hu­szonévesekhez szól, akik ta­lán éppoly lázadozó, világ­megváltó szándékkal kel­nek útra, mint Antalffy 1956-ban. Bacsó Béla: A megértés művészete — a művészet megértése. A JAK-füzetek 48. könyvének írásait a her­meneutikai szemléletmód hatja át. Mátyás király halálának 500. évfordulójára megje­lent: Hunyadi Mátyás-em­lékkönyv; Kiss Dénes: Igy élt Mátyás király (a soro­zat új borítót kapott); Teke Zsuzsa: Mátyás, a legyőzhe­tetlen. Barczy Zoltán—Somogyi Győző: Királyért és hazáért. A könyv bemutatja a ma­gyar királyi honvédség szer­vezetét, egyenruháit, fegy­verzetét 1868-tól 1918-ig. A Mérleg-sorozat új köny­vei: Stephen Jay Gould: A panda hüvelykujja. A szer­zőt — aki a Harvard Egye­tem tanára — a Discover magazin az 1982-es év leg­jobb szakírójának kiáltotta ki. Az itt olvasható esszék is alátámasztják a magazin állítását Richárd Gilman: A dekadencia, avagy egy jelző teljes élete. Az 1979-ben született nagyméretű esszé a dekadencia szó használa­tának nyelv-, eszme- és iro­dalomtörténeti hátterét ad­ja. L. Ron Hubbard: Dianeti­ka. A személyiségfejlesztés új módszeréről, szóló könyv világszerte már 11 millió példányban elkelt. Lélekvándorlások hiteles történetei. A világ minden tájáról (Magyarországról is) érkezett beszámolók elké­pesztőek. Égnek áll az em­ber haja, mikor a gyermek beszélni kezd egy emberről, aki már rég meghalt, így semmi ismerete nem lehet róla, de az elmondottakat később ellenőrizve kiderül, hogy a gyermek igazat bő­széit. Lisa Alther: Eredendő bű­nök. Az író feltételezi re­gényében, hogy a fogyasz­tói társadalom nem a leg­jobb alapja az életnek. Virágoskert, pihenőkert — 4. átdolgozott kiadás. A

Next

/
Thumbnails
Contents