Délmagyarország, 1990. április (80. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-03 / 78. szám

11 1990. április 4., szerda Szakmunkásképzés, anno 1990 Szakmunkásképzés. Az általános iskolából kikerülő gyerekek mintegy 50 százaléka tanul tovább szakmunkásképzőkben. Már ameddig. Mert meglehetősen nagy a lemorzsolódás. Mi Csongrád megye egyik legnagyobb iskolájában, a szegedi 600-as számú Móra Ferenc szakmunkásképzőben jártunk, ahol a szeptemberben útra induló 1948 gyerek közül fél év alatt 102-en maradtak le. Lehetőségük megvan elvileg, hogy máshol újrakezdjék. Mindez azonban nem jellemző. Mi lesz velük? Kénkő Fái igazgató ingatta a fejét: „Nem tudom." Ámbátor ott tartunk jelenleg, hogy a végzettek jövője sem biztos. Egyáltalán nem. Sőt! a kettesek és hármasok mellett van egy ötösöm is. — Hogyan lehet az, hogy szakismeretből kettes, szakrajzból pedig ötös vagy? — Szeretek rajzolni, de szerintem ez a tanároktól ia függ. — Mennyi az ösztöndíjad? — Négyszáz forint, de most kötöttem tanulmányi szerződést a Déléppel, és az plusz havi 700. — Tíz-egynéhány éve az autószerelőknél a kalapácsreszeléssel kezdtem. Ez mostanában is így megy? — fordulok a szakoktatóhoz. — Nem olyan szörnyű az, sokféle művelet megtanulható egyetlen munkadarabon. Fűrészelés, szögbe reszelés, letörés, gömbölyítés, fúrás stb. Első alkotásukat hazaviszik, s évek múlva — amikor már kezükhöz állnak a szerszámok — megmosolyogják. — Lesz munkájuk ezeknek a srácoknak, ha felszabadulnak? — Nekik talán ... De már a Délép sem köt minden tanulójával szerződést. A Dutép pedig a közelmúltban egyszerűen „felmondott'' a szakmunkásképzésnek. 1— Ha egy cég „karcsúsít", hagyja elmenni a régieket, s nem vesz fel helyükre újakat. Ennek a generációnak nagy esélye van ilyen „stoppal" találkozni. — Ebből már a munkahelyeken is érződik valami. Szeretnénk értelmes munkát adni a fiatalok kezébe, de a szakmunkásoknak sem jut mindig elég. Ezért is félek attól az elképzeléstől, amely szerint egy-egy építkezésen minimális rezsiórabért is elszámolnának a tanulók munkája után. Az biztos, hogy ettől nem fogadnák lelkesebben ifjainkat... A jövőnek képzik őket Hegasztótanműhely; vékony vasbeton falakkal határolt, egyszemélyes bokszok. Villanófény, sistergés, kesernyés ilLatú füst, videóklip forgatására is kiváló adottságú a helyszín. A tanulók éppen a fej feletti hegesztést gyakorólják. Kezdetben aal képzeltem, hogy a szakember hegeszt, a tíz-egynéhány tanuló pedig arca előtt a pajzssal — egyenálarcosbál —, okul a történésekből. Ez tulajdonképpen majdnem így is megy, azzal a különbséggel, hogy az oktató egy alacsony fülke közepén „szikrázik", a tanulók pedig — akár egy peep-show-ban — körbeállva, kissé meghajolva fényvédő üvegen keresztül nézik. A szerkezetlakatosok tanműhelyében több tonnás gépóriások között 15 éves emberpalánták serénykednek. Némelyik alig több negyven kilónál, s nagy a kontraszt a munkásruha s a gyermekarcok között. Van természetesen koravén is, meghatározhatatlan stílusú punkfrizurával. Nincs az az öreg szaki, akinek ne lűdbörözne a háta a dauerolt, , zöld" hajú, mainál is maibb fiatal láttán. Persze, ők mégiscsak 15 évesek, s majd benő a fejük lágya... akarom mondani, kinő idővel a két oldalról magasra felnyírt haj is. Pajkó Andrást, a vasipari szaktárgyak tanárát áz iskolában kérdezem a „pénzügyekről". — Még nem információ, ha azt mondom, se a diákoknak, se a tanároknak, s így értelemszerűen az iskolának sincs elég pénze. Egy kitűnő tanuló isi csak maximum 900 forintot kaphat egy hónapra. — Ez a díj valóban nem ösztönző, különösen ha hozzáteszem, hogy 1976-ban — kicsit keményebb forintból — hatszázat kapott az eminens tanuló. — Nyolcvanmilliós éves költségvetésünkből hatvanat elvisznek a bérek és a közterhek, s a maradékból lehet csak fejleszteni, eszközöket vásárolni. Persze, máshol sem jobb a helyzet. A tanácsnak van 40 millió forintja egy évre a középiskolák felújítására, ugyanakkor két sürgető, födémcserét igénylő beavatkozás tervezett költsége egymilliárd forint. A többi már csak osztás kérdése ... — Mondják, a szakmunkástanulókat a jövőnek képzik, pénz pedig nemhogy a csúcstechnikára, még az átlagos színvonalra sincs. — Nem is dúskálunk a CNC-eszlergagépekben. Régen, amikor kezdték egy-egy új traktortípust behozni az országba, az első néhányat mindig a szakmunkásképzők kapták Abból a megfontolásból, ha azokat el is rontja a „tanonc", még mindig kisebb baj. mintha végzett szakiként gépek tucatjait tenné tönkre, főállásban. Tanulóviszony Iskoláink ma már a dolgozó nép iskolái. Feladatainkat csak úgy tudjuk maradéktalanul megoldani, ha a szülői ház, a szakmunkástanuló-otthon, a tanulóműhely, a vállalát és az iskola szórósán együttműködve törekszik a kitűzött cél elérésére. hogy a szocializmus építése számára politikailag. kulturálisan és szakmailag jól képzett, becsületes, bátor. munkáját iszerető szakmunkásokat adjunk. A szocialista társadalom a szakmunkástanulótól, mint leendő szakmunkástól elvárja, hogy a társadalom hasznos tagjává váljon ..., szeresse hazáját, és legyen internacionalista; tartsa meg államunk törvényeit, az állami címernek, a nemzeti és a vörös zászlónak adja meg a kellő tiszteletet. A szocialista munkaerkölcs megköveteli, hogy a tanuló minden elméleti és gyakorlati foglalkozáson részt vegyen. A tanuló jogosult mindazon jogok gyakorlására, juttatások és kedvezmények igénybevételére, amelyeket a vonatkozó jogszabályok a tanulóviszony alapján részére megállapítanak. (Részlet a '70-es évek szakmunkástanulóinak ellenőrző könyvéből.) Kis magyar nyelvtan Nyelvtanóra másodikos karosszéria-lakatosoknál. Közömbös, nemtörődömbékességgel üldögélnek a kék egyenköpenybo bújtatott 16 év körüli nagykamaszok. hát nem a melléknév meghatározása hozza őket izgalomba. Nekik már heti kettő, az elsősöknek heti egy(!) magyarórájuk van. Az elvárások alacsonyak. Alacsonyabbak, mint az általános iskolában. Halad az óra, miközben figyel a falról Vörösmarty, Jókai, Petőfi és Radnóti képe De Ady Endré képe alatt a menetfúrók szakmai táblája függ. és Brüll Adél is a szomszédos katonai rangjelzésekkel barátkozik, imigyen adva a magyar tanterem általános hangulatának néminemű eklekticitást. A melléknév tulajdonságot, milyenséget, mértéket, és minőséget kifejező szó. Szófaj. Riportunk szerzői voltak: Darvasi László, Kovács András. Somogyi Károlyné. Még három évvel ezelőtt történt, hogy a sarok írója, megelégelvén a vidékre Járás hajnali nyűgjeit, a hirtelen felvillanó alkalmat megragadva, pedagógusinak jelentkezett a fent emiitett intézménynél. Az iskola akkori igazgatója jó másfél órás várakoztatás után fogadta, s amúgy, szocialista módszerességgel „lekáderezté" a meglepetten válaszolgató tanárjelöltet. A feltett kérdések legfontosabbika az volt, hogyan viszonyul a jelentkező fiatalember a marxizmus—leninizmus bölcsességeihez. Végül is, nem emiatt állt el a jelölt a különben már megajánlott nevelői státustól, ám az eset fölöttébb jellemző arra a korra, melyben a szakmai képzettségnél többnyire fontosabb volt a politikai megbízhatóság. Akkortájt volt divatban az a kedves politikai szlogen is, hogy ennek a szép és folyton folyvást gazdagodó országnak s rendszerének a munkásosztály az uralkodó osztálya. A brosúramondat azóta fanyar kiszólássá változott Vendéglátóink közül épp a szakoktató mondta: „Végtére is, mi az uralkodó osztály utánpótlását neveltük." Négyen vártak bennünket szerda reggel az- iskola igazgatói szobájában, Renkó = Pál, Szekszárdi István szakoktató, Keszőcze László fizikatanár és Pajkó András szaktanár. Tőlük kaptuk az iskolákra vonatkozó adatokat, ők meséltek a mind negatívabb tendenciákról. Nem volt kozmetikázás. Bár a 600-as számú szakmunkásképző a hasonló jellegű oktatási hierarchiában az alsó mezőnyben helyezkedik el — a kereskedelmi és vendéglátóipari iskolák, valamint a szomszédos, viszonylag magasabb presztízsű szakmákat ajánló ,.624-es" eleve lefölözi a jobb tanulmányi átlagú gyerekeket —. az iskolára jellemző tendenciák országos érvényűek. Joggal tárhatja szét kezét tehát például az iskola bármely tanára a naiv szemnek példátlan statisztika okán; „Kérem, mi kapott anyaggal dolgozunk." Az említett okok miatt az első évfolyam „érkezési" átlaga 2,5 körül mozog. Elké^ pesztően alacsony! Az év eleji felmérések is arról tanúskodnak, hogy a gyerekek alapfokú olvasási és számolási ismeretek hiányával érkeznek a szakmunkásképzőbe. Az egyik elsős „villanyszerelő"-osztályból. mely szakma korábban az elitebbek közé tartozott e félévkor 16-an buktak meg. Harminckettő az osztálylétszám. Igencsak megdöbbentő a három teljes évfolyamra lebontott féléves bukási arány. Az elsősök 47, a másodévesek 36, s a szakmunkásvizsga előtt álló harmadévesek 26 százaléka nem felelt meg egy vagy több tárgyból ezen a különösen enyhe télen. Százan végleg „elhulltak". Ugyanakkor az államnák még mindig megér 50 forintot az ösztöndíjkeretből a bukott tanulók teljesitménye, hiszen ennyivel honorálja azt. „Melegszik a gyerek" Ez a mondat többször is, többektől elhangzott ottjártunkkor. Mert 16 éves koráig, bukjon meg már x +1 tantárgyból a gyerek, az iskola köteles foglalkoztatni. Akkor is .ha továbbra sem tanul, ha bomlasztja nálánál fiatalabb osztályközösségét ... Pedig egy erőteljesebb szelektálási kényszer nyilván hamarosan felváltja az ugyan humánusnak tűnő, ám a versenyszellemet, az életre nevelést gyakorlatilag kiiktató, jelenlegi módszert Ennek érdekében döntött például úgy az iskola, hogy a félévkor bukott nyolcadikosokat már — javítsanak bér lényegesen év végére — nem veszik fel az intézménybe. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Hiszen tudja ezt az általános iskola is, s ekképp a nyolcadikosok félévi értesítőjében óvatosabban fog az egyébként eredetileg buktatni szándékozó, ám e szándékot mégiscsak megmásító osztályfőnöki golyóstoll ... A 600-as szakmunkásképző gyerekeinek majd a fele csonka családban él. Az egyik tanulónál komoly fegyelmezési problémák merültek föl. Az osztályfőnök kénytelen volt behívatni az édesanyát, akiről akkor derült ki, hogy két műszakban dolgozva, neveli egyedül három gyermekéi S ez nem egyedi eset. A gyerekek sokat hiányoznak, nem áll mögöttük figyelő, szabályozó, ugyanakkor segítőkész család. A gyakorlat az más... A Délép központi telepén takar ós kerttel övezett épület ad otthont a tanműhelynek. A 600-asban oktatott épületvillamossági-szerelő, szerkezeti lakatos és hegesztőtanulók mellett a 624-es ifjú asztalosai is itt aprítják a forgácsot. Kalauzom, Szekszárdi István érthetően „saját portáján" kezdi a bemutatási A másodikos épületvillamossági-szerelők tágas, világos, s meglepően tiszta — mellesleg, ezek a jelzők az egész épületre érvényesek — tanműhelyben bűvülik a kapcsolótáblákat és a vezetékeket A 16 éves Molnár Attila Algyőről jár be. s a tanműheiyes héten negyed 5 körül kel. — Erre a kapcsolótáblára a 200-at is rákötöd? — Majd igen, de ha magam próbálgatom. akkor csak a 24 voltot. A 220-nál az oktatónak is itt kell lennie. — Voltatok már „éles" építkezésen is? — Igen, de inkább csak a kiegészítő munkákat csináltuk. — Ez úgy hangzik, mintha véstetek volna. — Nem is tetszett annyira, de hát a szakmához ez is hozzátartozik. — Hogy tanulsz? Hármas, négyes ... — ... A félévit még nem számoltam ki.