Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-10 / 59. szám
80. évfolyam, 59. szám 1990. március 10., szombat POLITIKAI NAPILAP Havi előfizetési díj: 101 forint Ara: 5,30 forint A miniszterelnököt feljelentették Áz MSZMP vádol — Jelcin sikere egyértelmű Lép a koreai dinasztia — Litvánia elszakad? Föltehetően sok évtizede nem fordulhatott elő régiónkban az, ami tegnap — és éppen Magyarországon — megtörtént Följelentették a miniszterelnököt. Németh Miklóst az MSZMP vádolta be a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészénél a köznyugalom megzavarásának vétségével, valamint a hamis vád alapos gyanújával. Szegény Nemeth Miklós! Pedig alighanem úgyis van éppen elég baja Most még tárgyalásokra is járhat... Meg kell vallanunk, tegnap külföldről érkeztek a legérdekesebb hírek. Például az, hogy a koreai nép nagy tanítója (mellesleg dinasztiaalapitó), Kim Ir Szen lemond fia javára. Az, hogy Angliában szinte utcai harcokká fajultak az adóellenes tüntetések, legföljebb a hétfői, esztergomi alkotmánybírósági ülés fényében tarthat számot hazai érdeklődésre. (No meg tán egyebek miatt is!) A szovjetunióbeli választásokon még sok kérdés nyitott maradt, Jelcin viszont óriási sikert aratott. Folytassuk? Tán azzal a reménnyel, hogy a késő éjszakai órákban sikerül ínég híreket kapnunk a magyar delegáció moszkvai tárgyalásairól — amelyekről a 2. oldalon tudósítunk. Figyelmükbe ajánljuk még lapunk 3. oldalát. A téma: a gumigyár és a munkanélküliség. Ugye, a két szó együttes megjelenése enyhén szólva — hihetetlen. Szávay István Jugoszláviai krach A jugoszláv alkotmány és az összes törvény egyre inkább írott malaszttá válik, mert az államelnökség, a parlament és a szövetségi kormány a belső kóztársaságközi érdekellentétek miatt képtelen érvényt szerezni nékik — írta pénteki számának „Jugoszlávia inány a konföderáció" című kommentárjában a ljubljanai Delo, majd megállapította: Igaz, az ország egyes tagköztársaságait más-más mértékben fenyegeti az a veszély, hogy a nemzetek közötti tényleges vagy mondvacsinált torzsalkodásokat a koszovói recept szerint erőszak alkalmazásával oldják meg, de ez a folyamat valójában már kezdetét vette. A jugoszláv helyzet katasztrofálisan rossz. Romániai egyetemek szükségletei A kolozsvári egyetem könyvtárába 1974 óta nem érkezett egyetlen külföldi könyv sem — közölte a genfi egyetem küldötte, aki azért utazott Romániába, hogy felmérje az egyetemek szükségleteit és igényéit — Amikor megkérdeztük, mire volna szükségük, a válasz ez volt: mindenre — mondta Serge iBimpage. A svájci 6zákértö beszámolt arról, hogy a kolozsvári egyetem elsősorban a számítás technikai oktatás beindításához, a pszichológia és klasszikus irodalom oktatás féltámasztásához kér segítséget Svájctól, mivel ezeket a Ceausescu-érában beszüntették. Szovjet választások A külföldi könyvek bevitele tilos volt, vagy legalábbis nagyon megnehezítették a hatóságok — mondta Serge Bimpage. A könyvtárak Románia más területein is hasonló helyzetben vannak. A bukaresti egyetemi könyvtár egy része leégett a forradalmi harcokban. A genfi egyetemen éppen ezért gyűjtést indítottak, 6 néhány héten belül könyveket, folyóiratokat, újságokat, írógépeket és fénymásolókat küldenek Romániába a gondok enyhítésére. Rómából szerdán indítottak el egy könyvekkel, élelmiszerrel és ruhákicai megrakott vonatot Romániába. Nyitott a kérdés... A képviselőjelöltek töredéke vette csak Sikerrel az első akadályt az oroszországi, a belorusszá a és az uk rajnai parlamenti és helyhatósági választásokon. Így egyelőre ismeretlen a jövőbeli parlamentek összetétele a három szovjet köztársaságban Az Oroszországi Föderációban a parlamenti helyek 90 százaléka betöltetlen maradt az első forduló után. A központi választási bizottság pénteki tájékoztatása szerint az 1068 parlamenti hely közül csupán 110 6orsa dőlt el az első fordulóban, ugyanis a választókörzetek zömében a sok jelölt közül egynek aem sikerült többséget szerezni. Igy a második fordulóra maradt a döntés: ott már csak a legtöbb szavazatot kapott két jelölt verseng a képviselői helyért. Figyelemre méltó, hogy a megválasztott ismertebb politikusok közül egyedül Borisz Jelcin sikere egyértelmű, aki 11 vetélytárs ellenében győzedelmeskedett. Ukrajnában az elsó fordulóban a 450 parlamenti hely közül 112 sorsa dőlt el az első fordulóban, míg Belorussziában a jelöltek egyharmada vette elsőre az akadályt. Ukrajnában már az első forduló után kitűnt azonban, hogy a különböző társadalmi szervezetek, köztük az Ukrán Népfront (RUH) által alkotott „demokratikus listának" sok mandátumot sikerült megszerezni a parlamentben. Az előzetes prognózisok szerint a parlamenti helyek egyharmadát mondhatja magáénak a „demokratikus lista". iNoha hivatalos végeredmény az első forduló eredményéről csak a jövóhéten várható, a második" forduló előtt továbbra is nyitott a kérdés: sikerül-e majd a reformok híveinek többségbe kerülni a három köztársaság parlamentjében és helyi hatalmi szerveiben? Kim Ir Szen lemond Szerbia bojkottja és aknamunkája sérti Szlovénia szuverenitását és gátolja lejJódését Ezért Szlovéniának fel kell készülnie arra, hogy o már elfogadott önvédelmi intézkedéseken túlmenően felkészüljön Jugoszlávián belüli, vagy kívüli konföderatív státusára, mivel a jugoszláv föderáció intézménye elkopott, nem képes megfelelő távlatokat nyújtani. A szlovéniai politikai pártoknak a most folyó választási kampányban nem szabad visszaélniük a konföderáció hirdetésével. Ez rendkívül komoly dolog. Mielőtt megvalósítjuk, pontosan tudnunk kell, hogy a konföderáció mit hoz számunkra — fejezte be a vezető szlovén napilap. Kínai kormányforrások megerősítették, hogy Kim Ir Szen észak-koreai elnök áprilisban átadja a hatalmat fiának, Kim Dzsong Xlnek — jelentette pénteken a Kyodo japán hírügynökség. A pekingi források szerint Kim IT Szen arról tájékoztatta a kínai vezetőket, hogy április 15-én, 78. születésnapján mond le fia javára. A kínai tisztviselők szerint a KNDK vezetői phenjani látogatásra hívták meg Csiang Cö-min kínai pártfőtitkárt, hogy még a hatalomváltás előtt megerősítsék a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére vonatkozó terveket. Kétfordulós választás? A mostani képviselőválasztások nemcsak abban különböznek az előzőektől, hogy a szavazópolgárok egyéni jelöltekre és pártlistákra voksolhatnak, hanem abban is, hogy minden bizonnyal kétfordulós lesz a választás. A 176 egyéni választókerületben ugyanis, mintegy 1600 jelólt verseng a mandátumokért, ami azt jelenti, hogy a szavazólapokra átlagosan 9 név kerül fel. Az egyéni választókerületben az első választási fordulóban az a jelölt lesz országgyűlési képviselő, aki megkapta az érvényes szavazatoknak több mint a felét, feltéve, hogy a választópolgároknak, több mint a fele érvényesen szavazott. Azonban hiába teljesül ez a feltétel, ha egy jelölt sem kapja meg az érvényes szavazatoknak több mint a felét, mert akkor az adott választókerületben második fordulóra kerül sor. -'Ebben azok a jelöltek indulhatnak, akik az elsőben az érvényes szavazatoknak legalább 15 százalékát megkapták. Ha nincs legalább három ilyen jelölt, akkor az első fordulóban a legtöbb szavazatot elért három jelölt versenghet tovább a mandátumért. A második fordulóban képviselő az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, feltéve, hogy választópolgárainak több mint az egynegyede szavazott. A területi választókerületben — az elsó fordulóban — a pártok listáinak jelöltjei a leadott szavazatok arányában, a szavazólapon szereplő sorrendben jutnak mandátumhoz, feltéve, ha a választópolgároknak több mint a fele szavazott Amennyiben 50 százaléknál alacsonyabb lesz az érvényes szavazatok száma, akkor a második fordulóban mindazon pártlisták indíthatók, amelyek az elsőben szerepelték A mandátumszerzéshez a második fordulóban — akárcsak az egyéni jelöltek esetében — az a feltétel, hogy a választópolgároknak több mint az egynegyede érvényesen szavazzon. * Nagy az érdeklődés a magyarországi parlamenti választások iránt a külföldi tömegtájékoztató eszközök, politikai és társadalmi szer(Folytatás a 2. oldalon.) Március idusán Megemlékezés, nagygyűlés, koszorúzás A szegedi városi tanács legutóbbi ülésén döntött arról, hogy nagy nemzeti ünnepünkön, március 15-én a város polgárainak nevében megemlékezést tart az 1848 —49-«s forradalom és szabadságharc eseményei előtt tisztelegve. Csatlakozott a nemzeti kerekasztal azon állásfoglalásához, miszerint „Március 15-ét a nemzet ünnepéhez méltó módon, az emberek közötti megértés és békesség jegyében ünnepeljük. Ezen a napon szüneteljen a választási kampány, és ne legyen pártpropaganda." Az eredeti elképzelésekhez képest módosult a városi tisztelgés programja. A városi tanács épületének erkélyéről köszöntik rövid ünnepséggel a városlakókat 15-én, reggel 9 órakor — színészek, muzsikusok közreműködésével. Annak az épületnek díszes erkélyéről, pielynek falai befogadták aj. 1849. júliusi országgyűlést, mely elfogadta a nemzetiségekről és a zsidók egyenjogúságáról szóló nagy jelentőségű törvényt. A Széchenyi téri ünnepséggel egy időben — mely nyitánya lesz a város különböző pontjain zajló eseményeknek — a szegedi polgárok nevében a tanács tagjai és választott tisztségviselői koszorúkat helyeznek el a Klauzál téri Kossuthszobornál, a nemzeti emlékcsarnokban levő Petőfi-szobornál, az Aradi vértanuk terén, a szöregi csata emlékoszlopánál, és Szőrege n, a csata emlékhelyénél. Valamennyi helyszínen díszőrséget állnak a helyőrség honvédéi. A tanács kéri az intézményeket, vállalatokat, a lakosságot, hogy március 15ére nemzetiszínű zászlókkal lobogózzák fel az épületeket, lakóházakat. A Szegedi Ellenzéki Kerekasztal pártjai — a múlt évihez hasonlóan — ismét külön tartanak ünnepi nagygyűlést március 15-én, délelőtt 10 órától a Klauzál téren. Mit jelent ma '48 öröksége? — beszédet a pártok képviselőjelöltjei tartanak. Közreműködnek a Szegedi Független Színpad művészei. A nagygyűlést a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazdapárt, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Nemzeti Kisgazdapárt, a Magyar Néppárt, a Szociáldemokrata Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata fórum szervezi. Az MDF, FKGP és SZDSZ kiskundorozsmai szervezetei március 15-én községi ünnepséget szerveznek. Délelőtt 9 óra 30 perckor ünnepi szentmise lesz — melyet a templomban Mádi György plébános tart —, 10 óra 15 perctől fúvós térzene, ünnepi műsor, koszorúzás és virágelhelyezés a községháza előtt, az országzászlónál. A műsorban fellép az önkéntes tűzoltózenekar, az I. iskola "" gyermekközössége, az Alkony és a dorozsmai népdalkórus. A rendezők kérik, hogy a résztvevők hozzanak egy szál virágot nemzetiszínű szalaggal. Talárban a kamatadóról A nagy érdeklődéssel várt ülés előkészületeiről dr. Holló András, az Alkotmánybíróság főtitkára elmondta: a testület sajátos politikai erőtérben dönt e kérdésről, hiszen egyfelől hat rá a gazdasági szükségszerűséget megfogalmazó kormányzati nyomás, másrészt a széles köbben megnyilvánuló társadalmi elégedetlenség e törvénnyel kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság azonban nem lehet semmiféle politikai „zsarolás" tárgya, álláspontja kialakításakor az alkotmányossági szempontok dominálnak, döntését nem befolyásolhatja annak esetleges következménye. A hétfői tárgyalásra meghívást kaptak a három csoportra osztható indítványozók. A kamatadó alkotmányosságának vizsgálatát kérték egyebek között pártok — így a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, valamint a Magyar Szocialista Párt, a Független Jogász Fórum —, tíz szakszervezet, egyéb érdekképviseleti szervek, a Szövosz, a Lakástulajdonosok Országos Szövetsége, különböző lakóhelyi kollektívák, lakásfenntartó szövetkezetek. Harmincöt állampolgári indítvány érkezett már az AlKülönös jelentőségű az Alkotmánybíróság első nyilvános tárgyalása: r. testület hétfőn délelőtt 10 órakor, az esztergomi városi tanács dísztermében a lakáscélú állami kölcsönök utáni 1990. évi adófizetésről szóló 1989. évi IL. törvény, az úgynevezett kamatadó alkotmányosságáról tárgyal kotmánybírósághoz. Egy sajátos akcióval is találkoztak: a Magyar Demokrata Fórum Miskolcon szakszerű beadványt sokszorosított, az állampolgároknak csak alá kellett írni, és postára adni. A jogszabályok értelmében az érintett tárcák vezetőinek is részt kell venniük a tárgyaláson. Az Országos Tervhivatalt várhatóan az egyik államtitkár, a Pénzügyminisztériumot pedig a miniszter képviseli. Az ülésen az előadó bíró összefoglalja az előzményeket, majd szót kapnak az indítványozók, akik korábban — a meghívóval együtt — megkapták az OT és a PM előzetes észrevételeit. Ezt követően hallgatják meg a két tárca képviselőit, majd az előterjesztőknek nyílik lehetőségük a viszontválaszra. Az Alkotmánybíróság — miután minden kérdésére választ kapott — az elképzelések szerint tanácskozni vonul vissza, s szótöbbséggel határoz. A nyilvános tárgyaláson elhangzottaktól függ, hogy határozatát még aznap kihirdeti-e. A testület egyébként szakértőket is bevont a munkába: az ELTE két pénzügyi jogásza is segítséget nyújt a szakkérdések tisztázásához. Dr. Holló András érdekességként hozzátette: a tekintélyes testület talárban jelenik meg a tárgyaláson. E ruhadarabokat a veszprémi püspöki varroda készítette számukra. A talárokat sötétkék bársonyból varrták, mindegyikhez négy méternyi anyagot használtak fel. Ez az egyes országokban elterjedt bírói öltözék szokatlan gyorsasággal készült el: a püspöki varroda mindössze másfél héttel ezelőtt kapta a megrendelést. Tekintettel a várható nagy érdeklődésre, a zavartalan munka feltételeinek biztosítása érdekében a kormányőrség segítségét kérték (MTI) * » i