Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-08 / 57. szám

4 1990. márciús 8., csütörtök ObVASÓSZObGÚbflT Levélcímünk: Pf. 153. Telefon: 12-847 Újra Klauzál? Szerkesztőségünknek is meg­küldték a városi tanács vezetőjé­nek címzett levelük másolatát az egykori Klauzál gimnázium öregdiákjai. Szeretnék vissza­állítani a régi nevet. Levelükből idézünk: „A szegedi Klauzál Gábor Gimnázium is elveszí­tette régi nevét, pedig névadója, az első felelős magyar kormány minisztere méltán érdemelt ilyen megemlékezést, s lehetne továbbra is ifjúságunk egyik pél­daképe. Méltó kívánság tehát az, hogy az iskola újból Klauzál Gábor Gimnázium legyen. Az első pillanatra ennek út­jába látszik állni az a tény, hogy Radnóti Miklós a magyar iroda­lom kiváló személyisége, s emi­att kegyeletsértő lenne nevének eltávolítása az iskola homlokza­táról. Ha azonban jobban meggon­doljuk. a régi név visszaállításá­val nem érné sérelem Radnóti Miklós emlékét. A körülmé­nyek — ilyen értelemben sze­rencsés — összejátszása miatt Radnóti nagyságát és érdemeit a diktatúra is elismerte. Ennek köszönhetően nem egy iskola, intézmény viseli nevét. Nincs te­hát szükség arra, s emlékét nem tiszteljük meg jobban azáltal, ha más. emlékezésre méltó nevet törlünk, hogy Radnóti emlékét hirdessük. O maga, ha elégtétel­lel venné is tudomásul, hogy_ munkásságára és vértanúságára tisztelettel emlékeznek, bizo­nyára tiltakoznék az ellen, hogy emlékének ápolásába érdemes nevek félredobása is belekeve­redjék. Van még intézmény Szege­den, amely történelmünk nagy alakjai emlékének árnyékba bo­rítása nélkül viselhetné a Rad­nóti Miklós nevet. A régi iskola pedig büszkén hordozhatná ere­deti névadójáét, s diákjai kegye­lettel gondozhatnák Klauzál Gábor sírját a szegedi Belvárosi temetőben." „Évgyűrűk" a sejtfalon Két francia kutató szerint nemcsak a fák évgyűrűi, hanem a sejtek fala is megórzi a múlt­beli történések nyomát. A sejteket körülvevő szilárd cellulózburok a párhuzamosan elrendeződött szálak ezreiből épül fel: ezek szendvicsszerűen kapcsolódnak egymáshoz, enyhe ívű orsó alakban rétege­ződve egymásra. A sejt életében nyolc-tíz cellulózréteg képző­dik, s mindegyikre hatnak kelet­kezésük külső és belső körülmé­nyei. Például a vízellátásukban bekövetkező hirtelen változás hatására a sejtfalon jól látható „heg" keletkezik. A sejtfalon külső hatásokkal előidézett vál­tozásokból megállapították, hogy szoros összefüggés van a külső hatás időtartama és az el­változás mértéke között. Az el­változások növényfajonként mások. Eszerint a sejtek megőr­zik történetüket, s ez — persze nagyon érzékeny eljárásokkal — föl ip deríthető. KILENCVENÉVES Patkós Irma (sz. 1900 ) szlnésznó. Sziklai Jonő színigazgató felesége 1919-ben a Vígszínházban mutatkozott be 1922-tól nehany év szünettel 1939-ig a szegedi színház kedvelt operettprimadonnája volt. Tévéjátékokban napjainkban is láthatjuk SZÁZHATVAN ÉVE születeti Joao de Deus Ramos (1830-1696) portugál költó Mint ügyvéd es újságíró nagy nehézségekkel küzdött. 1869-ben barátai - tudtán ktvüt — képvi­selőnek jelöltették, s be Is került a parla­mentbe Széles körű propagandát indított hazájában az írni-olvasni tudás terjeszté­séért. KISSZlNHÁZ 18 órakor: Én és a kisócsém (Déryné 2. bérlet). MOZIK Korzó: délelőtt 10. délután t, fél 4. há­romnegyed 6 és 8 órakor: Rémálom ­Freddy visszavág (szirtes, m b. amerikai horrorfilm. V. helyár! Csak 16 éven felüliek­nek'). Fáklya: fél 3 órakor: Micimackó (színes magyar Mm.) 4 és 8 órakor Dolgozó lány (színes, m. b. amerikai filmvígjáték IV helyár!), negyed 7 órakor Lovasünnep (színes magyar film. III. helyár!). Belvárosi (volt Szabadság mozi): 3. ne­gyed 6 ás fél 8 órakor: Egyik kopó. másik eb (színes, m. b amerikai filmvígjáték. V. hely­ár') Kamaraterem, (Belvárosi mozi): 3 óra­kor Gyöngyvirágtól lombhullásig (színes magyar természetfilm), negyed 6 és tél 8 órakor: Hibiszkuszháza (színes kfnai film. III. helyári) Balázs Béla Fllmtéka (volt Szabadság mozi): tél 5. -fél 7 és léi 9 órakor: Kabaré (színes amerikai fllmmusical. IV. helyár!). Kiskórössy halászcsárda (videomozi): délután 4 es este d órakor A nindzsa szinrelep (m b amerikai akciófilm.). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3. szám (13/57-es) Este 8 órától reggel 7 óráig Csak surgós esetben! BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓ­GIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenve­dett személyeket Szegeden a SZOTE Traumatológiai Ónálló Osztálya (Pécsi u 4.) veszi tel. sebészeti és urológiai lelvéieli ügyeletet a II Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. A GYERMEKSÉRÜLTEK ÉS GYER­MEKSEBÉSZETI betegek ellátása a Gyer­mekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI: Este tél 6 órától reggel léi 8 óráig a felróttlakosság részére. Szeged. Hunyadi János sgt. 1 sz. alatt. Telefon 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnjp reggel fél 8 óráig, szómba Ion. vasúi nap es munkaszüneti napokon reggel tél 8 órától másnap reggel lei 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermek­orvosi rendelőben történik a sürgőé eeetek orv 06i ellátása GYEMNEK FÜL-ORR-GÉGÉSZE TI 3 Tévé Nincs többé erőszak „Asszonyom, valóban igaz, hogy Ön ki akarja heréltetni azokat a férfiakat, akiket nemi erőszak miatt ítél el a bíróság?" — kérdezte a La Repubblica tudósítója Washington állam legharciasabb szenátorát. „Igaz. Csak így tudjuk megfé­kezni ezt a szörnyű bűncselek­ményt." Ellen Craswell meg­nyerte magánháborújának első ütközetét: a parlamenti bizott­ság nem vétózta meg a törvény­javaslatot. A testület összeté­telét és jogi indítékait nem is­merjük. Ellen asszony azonban két, általa fontosnak tartott do­logra hívja fel a figyelmet. Az első: „A nemi erőszak kon­junktúráját éljük." A hivatalo­san közölt adatok szerint 1988­ban 92 490 alkalommal követ­tek el szexuális erőszakot Washington államban. Tíz év alatt 21 százalékkal emelkedett e bűncselekmények száma, mi­közben a zsebtolvajlás több. mint 3 százalékkal csökkent. És ebből következik a második érve: „Az állatorvosok na­ponta ezrével herélik ki a bor­jakat és a malacokat; az a vad­állat pedig, aki megerőszakol egy kislányt, nyugodtan éli vi­lágát, legfeljebb rövid időre le­ültetik." Craswell asszony e vé­leményét azzal erősíti, hogy je­lenleg 2300-an ülnek ilyen bűn­cselekményért. pillanatok alatt kiszabadulnak, és sem a rend­őrségi felügyelet, sem az átne­velés nem akadályozza, hogy újból erőszakoskodjanak. Ma­rad tehát a radikális megoldás: a nemi jellegüktől kell meg­fosztani őket! Ám nem kevésbé figyelemre méltóak az ellenérvek sem. „Miért csak a férfiakkal kivéte­leznek? És ha nő követi el az eröszakot, vele mi történjen?!" És ez itt a kérdés. FELHÍVÁS! Értesítjük a szülőket, hogy Szeged város területén az általános iskola 1. osztályába a beiratkozás 1990. március 28 - 29 - 30-án 8 órától 17,30 óráig lesz. Az oktatási törvény érteiméhen 1. tanköteles az a gyermek, aki 1990. május 31. napjáig a halódik életévét be­tölti. 2. tankötelessé válhat - a szüló kérelmére, vagy a szüló beleegyezésével az óvoda kezdeményezésére — az a gyermek, aki hatodik életévét 1990. június 1. és szeptember 30. napja között tölti be. 3. tankötelessé válhat — kivételesen indo­kolt esetben, a szülő kérelmére az a gyer­mek .aki 1990. október 1. és december 31. napja közölt betölti a 6. életévél. Az óvodás gyermek fejlettségéről az 1. 2. pontban foglalt esetekben az óvoda, vagy — a szüló kérelmére, illelóleg az óvoda javaslalára — a Nevelési Tanácsadó; a 3. pontban foglalt eseiben pedig a Nevelési Tanácsadó ad szakvéleményt. Az óvodába nem járt gyermekek vizsgálatát is a Neve­lési Tanácsadó végzi előzetes bejelentke­zés alapján. (Címe: Szeged. Földmfves u. 3. Telefon. 11-411). A tanköteles gyerme­ket be kell íratni a lakóhely szerinti illeté­kes. vagy a választott iskola első évfolya­mára. A választott intézménybe való felvé­telről az adott iskola igazgatója a tanulólét­számtól függően dönt. A beíráshoz szüksé­ges a gyermek születési anyakönyvi kivo­nata. a gyermek iskolaérettségét tanúsító igazolás, a szüló. vagy gondviselő személyi igazolványa. Az 1990/91-es tanévben ismét lehetőséget biztosítunk a szerb nemzeti­ségi nyelv tanulására. Az érdeklódö szülök Közlemény gyermekeiket a Zrínyi Ilona Általános Iskolába Írathatják be. (Szeged, Mérey u. з.) ahol első osztálytól előkészítő foglalko­zásokon. 3. osztálytól rendkívüli tárgyként tanítják a szerb nyelvet Az új városrészek­ben lakó gyermekek beírását a kövelkezó általános iskolákban végzik: TARJÁNVÁROS: Révai József Általános Iskola körzele: 100-2U0-as épületek. Szirmai István Általános Iskola körzele: 300 - 400-as épületek. Tarján III. sz. Álta­lános Iskola körzete: 500 - 800-as épüle­tek. Tarján IV. sz Általános Iskola kör­zete: 600 — 700-as épületek. ÉELSÓVÁROS: Felsővárosi Általános Is­kola körzete: Felsöváros 301-337. sz. háztömbök. Tabán Általános Iskola kör­zete: Tabán u.. Liszt u.. Malom u.. Tápai и.. Molnár u . Erdóu.. Etelka sor. Pille u., Felső Tisza part 26—30. Szilléri sgt-i Álta­lános Iskola körzete: Szilléri sgt. 1—51.. Kereszttöltés u. 10-32.. Csaba u. 22-tól 42-ig, 41 —47-ig, Hajós u.. Vajda u . Fecske u.. Római krt. 13—19.. Kis-Tisza u. Dózsa György Általános Iskola körzete: József Attila sgt. 1-75., Retek u. 2-16.. Szilléri sgt. 2-42.. Római kri. 14-22.. 23 — 29.. Felsó Tisza pari 1-12. által hatá­rolt terület. ÉSZAKI VÁROSRÉSZ: Gedói Általános Iskola körzete: József Attila sgt.. Rózsa u.. Temetó u.. Gáspár Zoltán u.. Gáz u.. Agyagos u.. Lomnici u.. Eperjesi sor. Murányi u által határolt terület. Zalka Máté Általános Iskola kör­zele: Rózsa u.. Gáspár Z. u.. Gáz u.. Csongrádi sgt., Makkos-erdő sor. Jakab L. u.. Berlini krt.. Brüsszeli krt.. Csuka u. által határolt terület. Kodály téri Általá­nos Iskola körzete: Ács u. 1—4., Csong­rádi sgt. 66- 78.. 82 -108., Csó u., Marga­réta u. 102-106. által halárolt terület. Makkosházi Általános Iskola körzete: Csongrádi sgt.. Makkosházi krt . Agyagos u.. Kortöltés által határolt terület. RÓKUSI VÁROSRÉSZ: Rókus I. sz. Ál­talános Iskola körzete: Párizsi krt., Kos­suth L. sgt., Damjanich u.. Körtöltés u., Jakab L. u. által határolt terület RókusII. sz. Általános Iskola körzete: Körtöltés u., Rókusi krt.. Csongrádi sgt. által határolt terület. Rókus III. sz Általános Iskola körzele: Kossuth L. sgt. Damjanich u.. Bálint S. u„ Kukorica u.. Tóparti u , Rókusi krt.. Körtöltés u , Vasúti töilés által határolt terület. Az iskola tanulóinak beírása a Rókus I. sz. Általános Iskolában lesz. A részletes körzetelosztásról az illeté­kes iskolánál kaphatnak felvilágosítást. Felhívjuk a szülök figyelmét, hogy a lakótelepi általános iskolákban (Makkos­háza, Rókus város) a várható túljelentke­zés miatl a beírások után átirányításra kerülhetnek a gyerekek a város más terüle­tén lévó. kevésbé zsúfolt általános isko­lákba. SZEGED MEGYEI VÁROSI TANÁCS V. B. MŰVELŐDÉSÜGYI OSZTÁLYA Szeged a hazai lapokban 1989. Dugonics András kéziratos drámái / De­meter Júlia = Irodalomtörténeti Közlemé­nyek. - 1/2. sz. Moór Gyula jogfilozófiája / Paczolay Pé­ter = Jogtudományi Közlöny. — 10. sz — Az egykori jogászprofesszorról. Tény és érték : Moór Gyula és Horváth Barna jogfilozófiai vitája / Zsidai Ágnes — Jogtudományi Közlöny. — 10. sz. — A két egykori szegedi jogászprofesszor vitája. 1990. Környezetkímélés magas fokon t Murányi László = Dunántúli Napló. - febr. 14. : ill. — Próbaüzemei a SZOTE hulladékégetője „Ringben" a családokért / -gyerkó- * Képes Újság. — febr. 17. : ill. — Riporter: Gyerkó Katalin. — Beszélgetés Novákné Halász Anifával. az MSZP országgyűlési képviselőjelöltjével Szellemmadár kacsázva : Ha 'kalitja már kinyitva /Bólé István « Vasárnapi Hirek. — febr. 18. — Beszélgetés Annus József íróval, a Tiszatáj főszerkesztőjével. Nyitott nap a szovjet laktanyákban : És szólt a rock.../I. a. gy. « Magyar Hírlap. — febr 19. — Szerző: Lengyel András György. — Riport az öthalmi laktanyából. ÜGYELETEK: Ma este 19 órától holnap röggel 7 óráig az Uiszegedi Gyermekkór­ház Szeged. Odesszai krt. 37. teleion: 22­655. FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfűtől pén­tekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétló reggel 7 óráig: Sze­ged. Zöld S u 1 -3 Telefon 14-642 CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: Héltón délután 14 és 17. csütörtökön dél­előtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca 1. szám alatt, telefon: 13-740. S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Minden munkanapon 8—16 óráig hívható. Ml? HOL? MIKOR? 1990. MÁRCIUS 8„ CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: ZOLTÁN A Nap kai 6 óra 12 perckor, és nyugszik 17 óra 38 perckor. A Hold kel 14 óra 29 perckor, és nyugszik 4 óra 52 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 264 cm (apadó) BUDAPESTI. 9 00 Képújság 9.05: Tévétorna nyugdijasoknak 9.10: Közvetítés a Carnegie Hall-ból ­Angol lilm — ism 10.10 A nyugdíjasnak sosincs ideie — NDK tévétilmsorozat - XIII/10 rész - A kirándulás - ism. (FF) 10 25 Szia. Mami! 10.55: Mozgató - Torna mozgáskorláto­zottaknak 11.05: Képújság 16 20: Képújság 16 30: Foci angol módra... — IV rész 16.50: Pannon krónika — A pécsi körzeti stúdió híradóműsora — Dél-dunán­túli hírek, információk, események 17.00: Vijesti - Hírek szerbhorvát nyelven — A pécsi körzeti stúdió műsora 17.10: Hármas .csatorna" — Állatok és szörnyek a mitológiában — Janko­vics Marcell sorozata — IV/2. — A hal 18.00: Kozmosz — Amerikai dokumen­tumfilm-sorozat — XIII/5. rész — Siratódal egy vörös bolygóért 19 00: Reklám 19 05: Esti mece — Linda mesél — A Tinlacsikó meg a Tintamalac — Magyar mesetilmsorozat 19 15: Lottósorsolás 19 20' Reklám 19 30* Híradó 20.00: Reklám 20 05 Szomszédok — Teleregény - 75. fejezet 20.35: Reklám 20.40: Választási vitaműsor 21.40: Férfiak - NSZK film - (1986) 23.15: .Szlvemöe volna házad .." — Varga Kata versmúsora 23.45: Híradó 3. BUDAPEST 2. Kudlik Jü'iával és Dombóvári Gá­borral 17 00. Képújság 17.15: Tv 2 - Benne Reklám - Riportok - Időjárás - Zene 17 45: Torpedó — Teletanoe játék 18 00: Tefeeport 18.25: Gyerekeknek! — Az elsüllyedt vilá­gok - XXVI/9. rész: — A csillagok gyógyítója — Francia rajzfilmsoro­zat — ism. 18.52: Tv 2 19.00: Tarzan és asszonya - Amerikai' kalandfilm - (1934) - (FF) 20.27: Tv 2 20.32: Autó 2 - A Tv 2 és az Autópiac autós magazinjának különkiadása 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv 2 - Benne: Nézze meg az ember! 21.30: Napzárta 22,15: Férfi Kézilabda Világbajnokság ­Közvetítés Ostravaból. felvételről 23.25: Nézőpont — A fennen elzárt zene­termek. . Kb 23 55: Tv 2 KÜLFÖLDI TELEVÍZIÓK MŰSORAIBÓL ÚJVIDÉK 16.15: Hirek magyar nyelven. 16.25: Is­métlés. 17.00: Híradó. 17.25: Fenntartott idő. 18.00: Újvidéki képeslapok. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 19.55: Jugoplas­tlka—Commodore BEK kosárlabda­mérkőzés. 21.30: Nők a háborúban ­dokumentum-filmsorozat. BELGRÁDI. 8.30: Mítoszok és legendák — Ismeret­terjesztő film. 9.00: A Zágrábi Televízió oktatómüsora. 9.20: Egy tudós portréja. 9.40: A tudomány világából. 10.00: Fran­cia nyelv. 10.30: Hirek. 10.35: Nyél nél­küli söprű. 11.05: Rajzfilm. 11.10: Élet­körök. 11.40: A kakukk - természetrajz. 16.45: Hirek. 17.00: Híradó. 17.20: Tévé­tombola. 17.50: Mítoszok és legendák. 18.20: Rajzfilm. 18.30: Közlekedési és Idegenforgalmi műsor. 18.45: Zöld gyűrű. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó. CSALÁDI ÉS TÁRSASHÁZAK GENERÁL­KIVITELEZÉSÉT — építőanyagok beszerzésével is — VÁLLALOK SÁRKÁNY TAMÁS kőművesmester kisiparos Szeged, Kikindai u. 4/B. Tétéfon: 53-260, du. 4-6 óra között • VASARU Import, holland ruházat kilós áron. CSAK 5 NAPIG! Március 5—9-éig, 9-18 óráig. Folyamatosan frissített árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat TECHNIKA HÁZA Kígyó u. 4. Választási illcni(hely)/-orv- -- Mai Nap. — (cbr. 20. — Szerző: Horvátjj Kálmán. — Választási plakáiháború Szegeden. Veszélyben az úszás és a vízilabdázás Szegeden / Halász Miklós = Magyar Nem­zet — tebr 22 — Ki fizeti az uszoda 4.5 milliós bérleti diját? Tóth Károly visszalépett? : Választási bot rány Szegeden I Halász Miklós = Magyar Nemzet. — febr. 28. — A Magyar Néppárt nem adta le a választási bizotiságnak a függetlenként induló jelöli ajánlócéduláit. Az új nemzetiségi politikáért : MDF­tájékoztaió Szegeden / Lengyel András György = Magyar Hírlap. — márc. 1. Király Zoltán a platformokról és a puccs­vádról / (sz. I.) = Magyar Nemzet. — márc. t. — Riporter. Szcndrci Lőrinc. — Az országgyűlési képviselő nyilatkozata. Egyenlő és arányos képviseletet : Az MDF a kisebbségekről / (tudósítónktól) = Népszabadság — márc. 1. — Szérzó: Ta­nács István. — Sajtótájékoztató Szegeden. Bencsikék visszakérik a földjüket, de a tsz már eladta : Oszlják a földet Csengéién? / Majoros Tibor = Dél-Kclet. — márc. 2.: ill. - Riport a községból. A Pick-tilok / Gyerkó Katalin = Képes Újság. — márc. 3. : ill. — Riport a szalámi­gyárról. Túz a szegedi Szabadtérin : Lángoló to­rony : Előzményként bombariadó / -orv- = Mai Nap. — márc. 5. — Szerző: Horváth Kálmán Túz a szegedi Dóm téren : Gyújtogatás volt? / (lengyel) = Magyar Hírlap. — márc. 6. — Szerző: Lengyel András György. — Leégett a szabadtéri játékok világosító tor­nya. Elrontott rendelet / Péter László = Ma­gyar Nemzet. — márc. 6. — (Tisztelt Szer­kesztőség!). — A Somogyi-könyvtár meg­üresedett igazgatói állásának betöltéséről is. Felmondott színésznek nem jár szolgálati lakás/(megyci tudósítónktól)» Népszabad­ság. — márc 6. — Szerzó: Tanács István. — Fölmondták a Független Színpad színészei­nek. Leégett a világítótorony : Túz a szegedi szabadtérin / (megyei tudósítónktól) = Nép­szabadság. — márc. 6. — Szerzó; Tanács István. 20.00: ZIP - politikai magazin. 21.05: Rejtvénytár. 22.20: Híradó. 22.40: Hírek angol nyelven. 22.45: Éjszaka Önökkel, benne: A kis Glória — tévétilmsorozat — Soviniszta bohózat — Családi kapcsola­tok — Szovjetunió szépe. BELGRÁD 2. 14.55: Éjszaka Önökkel - Ism. 17.00: Híradó albán nyelven. 17.15: Rajzfilm. 17.30: Körzeti műsor. 18.00: Belgrádi műsor. 19.30: A Tltogradl Televízió hír­adója. 19.55: Jugoplastika—Commo­dore BEK Kosárlabda-mérkőzés. 21.30: Huszonnégy óra. 21.40: Eurogól — sportműsor. 22.10: Új lemez — komoly­zenei sorozat. SUPER 8.00: Videód Ivat. 8.30: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 18.30: Kék éj. 19.30: Hirek. 19.45: Idő­lánc. 20.00: Aranypolgár. 22.15: Golf­eredmények. 22.20: A Lónak hívott férfi diadala - westernfilm. 00.05: Egyveleg. TV 5 16.15: Jelenidő. 17.15: Esély a daloknak. 17.45: Fözőlocke. 18.00: Számok és be­lük. 18.20: Inci-flnel fantázia. 18.35: Pi­henőidő. 19.00: Teleturisztika. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Megrázkódtatá­sok. 20.45: Észak —Dél. 21.15: Találko­zások. 22.00: Híradó. 22.30: Irodalmi ma­gazin. 23.45: Komolyzene. 00.05: Fran­kofón területek. SAT1. 14.05: Perrine - rajzfilm. 14.30: Fő­zőcske. 14.40: Szeretett,ajó. 15.30: Té­vébolt. 16.05: Tenisz-összefoglaló. 17.10: Szomszédok. 17.50: Duke ritkán jár egyedül - akciófilm. 19.05: "zeren­csekerék. 20.00: T. J. Hooker - krlmiso­rozat. 21.00: Beverly Hllls-I zsaru — amerikai krlmisorozat. 22.50: Hirek, Sport. 23.05: Filmesek órája. 23.20: Te­nisz. RTL PLUS 15.00: Kedves Bili bácsi - amerikai sorozat. 15.30: Játssz velünk! 15.43: Üz­leti hirek. 16.00: A hyppokrateszi eskü — Alfréd Hitchcock. 16.30: Hulk - akció­film-sorozat. 17.10: Játékshow. 17.45: Játssz velünkl 18.00: Dr. Med. Marcus Welby - családsorozat. 19.15: A hétmil­lió dolláros nó - amerikai filmsorozat. 20.15: Kamaszok az első sorban — ma­gatartásból elagtelen - NSZK vígjáték. 22.00: Egyszer harapjon kérem! — ame­rikai vámpírvígjáték. 23.45: A magányos bosszúálló — olasz—spanyol western­film. Rádió KOSSUTH 6.20: Pártok választási műsora. 7.20: Pártok választási műsora. 8.05: Hang­szemle. 8.20: Ez aktuális. 8.50: Külpoliti­kai tigyeló. 9.00-11.00: Napközben (Élő). 11.05: Clteraszó. 11.25: A Szabó család - Ism. 12.30: Pártok választási műsora. 12.50: Válaszolunk hallgatóink­nak. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Dithyrambus - Versek. 14.25: Az Állami Népi Együttes zenekara látszik. 15.00: Szóról szóra - Zenés Irodalmi magazin. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Kí­váncsiskodó — Látogatóban Polgár László operaénekesnél. 16.45: Labirin­tus — Zenei rejtvények fiataloknak — ism. 17.00: Bokor-ugrató - Rlportmü­sor. 17.30: Svéd Sándor operettfelvéte­leiből. 17.55: Ipargazdék. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Partok választási műsora. 19.20: Sportvilág. 19.40: Pásztl Miklós teld.: Öt régi katonanóta. 19.50: Újraolvasva — Széchenyi Istvén: Hitel. 20.00: Riport­műsor. 21.00: Ars poetica — Eletéről és műveiről beszél Madarász Ivén zene­szerző. 21.37: Régi híres énekesek mű­sorából. 22.00: Hírvilág. 22.30: Kórkós­toló - Tudomány - politika — társada­lom. 23.00: Hangszerek, hangszínek — Sebestyén János műsora. PETŐFI 7.34-7.57: Sportreggel. 8.05: Rivalda­fényben — Hawai-I melódiák. 9.05: Ze­nepalota — ötesztendős a Budapesti Kongresszusi Központ — V/3, rész. 10.05: Hajszálgyökerek. 10.20: Opera­slágerek. 10.50: Peres, poros Iratok. 11.05: A mi korunkban — Szolgáltató műsor nyugdíjasoknak. 11.25: Gramo­fonsztárok - Louis Armstrong korai lemezeiből. 13.05: Nosztalgiahullám — Liverpooltól a progresszív beatig ­Beatles-stűdióverziók - 5.14.00: Lelátó - Sport és zene. 14.30: Fischer Sándor­portré. 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (Élő). 15.20: Heavy metál magazin (Élő). 16.00: Játék tízezer forintéri (Élő). 17.05: A ml utcánk... — A Guszev utca. 17.30: Gordiusz. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Jut eszünkbe... 19.30: Népdalkörök pó­diuma B Nemzetközi Nőnapon (Élő). 20.20: Drót - Nemzetközi telefonos mű­sor. 21.05: Vidám népmesék - A király­kisasszony jegyei. 21.27: A Poptarisz­nya dalaiból. 22.00: Nőnapi műsor. 23.10: Sporthíradó. 23.20: Dzsessz. 24.00—0.14: Régi tüvószene - Purcell és Pezel müveiből. SZEGED Szentes 66.29 MHz - Szeged 94.9 MHz 1990. március 9.. péntek 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteor., ütlnform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hirek, tudósítások a Dél-Altő'drol - az ügyeletek jelentik. 6.30: Hirek, lap­szemle (Kossuth) — Miról ír a Békés Megyei Népújság, e Petófl Népe. a Csongrád Megyei Hírlap és a Délma­gyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd... 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti Időjárás-jelentés. 7.30: Dél-nl­töldi hírek, tudósítások, programajánlat. - Műsorunk tartalmából: - „Kisváros­konferencia" Baján — A közlekedésbiz­tonság tapasztalatai a Dél-Alföldön ­Könyvajánlat. 16.00-18.00: RÁDIÓ SZEGED A Magyar Rádió Szegedi Kör­zeti Stúdiójának szolgáltató műsora. A Mihálytelki Új Élet Mgtsz saját homokbányájából folyamatos szállítással jó minőségű termőhomok­szállítást vállal Érdeklődni: a 10-333/30-as számú telefonon, vagy személyesen a szállításon. A pusztamérges! Rizling Mgtsz és a Csongrád Megyei Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat baromfiintegrá­ciója bővíti partnerei körét. Előnyös feltételekkel adunk lehetőséget broj­lercsirke, pecsenye­és húsliba nevelésére. Érdeklődni: a 62/11-815-ös te­lefonon vagy Szeged, Tolbu­hin sgt. 79. szám alatt lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents