Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-21 / 67. szám

10 1990. március 21., szerda Üzenjen a szabad jövőnek: küldjön szabad demokratákat a Parlamentbe! Szavazzon a 2. listára! Mindenkit szeretettel várunk ma este 7 órakor a Juhász Gyula Művelődési Házban kezdődő nagygyűlésünkön, melynek díszvendégei a felsőbajorországi Szabad Demokrata Párt képviselői lesznek. Tamás Gáspár Miklós vezetésével SZDSZ autókonvoj indul március 23-án reggel Budapestről, amely Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Kistelek érintésével délután 1 és 2 óra között érkezik Szegedre, a Széchenyi térre. Ne szalassza el az alkalmat, találkozzunk a Széchenyi téren! A pontos programot olvassa el a holnapi DM-ben. Rozsnyai Bálint 1. sz. vk. TAMÁS GASPAR MIKLÓS ^ szabacieivű demokráciáról Jankó Attila 2. sz. vk. Magyarországon ma mintha egyetértés uralkodna abban, hogy demokráciát akarunk. Ugyanakkor egy retorikai versenyfutás is folyik; ki tud nagyobb demokratikus közhelyet mondani? (E verseny állása a mindenkori lapzárta függvénye.) Igen nagy a felelősségünk, mert egy kísérleti laboratóriumban élünk. A kísérlet lényege: lehetséges-e kommunista rendszerből demokráciát előállítani? Erre még nincs példa. Fasiszta és egyéb totalitárius rendszerek már átalakultak, kommunista rendszerek még soha. A modern politikai gondolkodás kezdetén, a 16—17. században, Angliában és Németalföldön a vallásháborúk végén jelent meg a liberalizmus. Elsődleges célja nem a többségi uralom megvalósítása, hanem a kisebbségek védelme volt, legyen szó akár vallási, etnikai vagy vélemény, azaz politikai kisebbségekről. A liberalizmusnak ma is ez a fő vonása, de az amerikai forradalom során kiegészült a demokratizmussal. Pár évvel később, 201 évvel ezelőtt egy olyan forradalom tört ki Európában, ami demokratikus volt ugyan, de egyáltalán nem liberális. A liberális demokrácia fő jellemzője ma az úgynevezett .jogállamiság". (Az eredeti angol kifejezés pontosabb: „rule of law" •» a törvény uralma.) Ezt a nyolcvanas években elsősorban a „Beszélő" köre képviselte. mára általános jelszóvá vált. Legfontosabb kritériumai a következők: — A jog garanciáinak a törvényekben — és nem személyi vagy politikai konstellációkban kell lenniük. A jogok érvényesülése nem lehet politikai alku tárgya! — Ha valaki liberális demokrata, akkor minden kisebbség védelmezőjének kell lennie, az érzelmeitől függetlenül. — Mi, liberális demokraták, bizalmatlanok vagyunk a túlságosan erős intézményekkel és így az állammal szemben is. Nem helyeseljük a részletekbe menő adminisztratív szabályozást. A kulcspozíciókat, tehát zsarolási helyzeteket őrző korporációk ellenfelei vagyunk. Továbbá: károsnak tartjuk a magas adókat. Ugyanis szerintünk a problémákat általában nem állami beavatkozással kell megoldani, hanem a „polisz"nak, az állampolgárok közösségeinek. Az állam úgy tartható kordában, ha szegény; azaz minél alacsonyabbak az adók. — Az eddigiekből következik. hogy a piac és a magántulajdon következetes hívei vagyunk. Nem értünk egyet azzal a romantikus fölfogással, hogy a kereskedelem és a kamat az ördögtől való dolgok. — Támogatjuk a szó bölcseleti értelmében vett individualizmust, jelesül; az egyéni életvitel szuverenitása iránti tiszteletet követelünk. Ez nem azt jelenti, hogy a liberális demokráciának nincs erkölcsi fölfoása, hanem azt, hogy ezt valóan pusztán erkölcsi kérdésnek tekintjük, nem pedig a politika szférájában eldöntendő kérdésnek. A mi fölfogásunk szerint nem lehet azt mondani: „Nincs szabadság a szabadság ellenségeinek!" — mint ahogy Robespierre megfogalmazta. Mi nem vagyunk jakobinusok! Igenis: Szabadságot a szabadságellenségeinek is! Nem hiszek azoknak a demokratáknak a szabadelvűségében, akik túl sok jakobinus és szocialista elemmel terhelik meg a programjukat. Márpedig szinte minden magyarországi mozgalomban jelen vannak ezek az elemek. Bármilyen nemes indítékokból is származzanak az egyes programok részei, semmit sem érnek, ha logikailag összeegyeztethetetlenek. Megértem persze, mi történik, sajnos érteiín. Az ami úgymond .jobboldalnak" számít, az Magyarországon sokáig gátlás alá esett. Ha valaki angol vagy amerikai, úgy lehet konzervatív, azaz jobboldali, hogy közben megfelel a szabadelvű demokrácia minden egyes kritériumának. De itt a jobboldalhoz más képzetek tapadnak, mint a Rajnától nyugatra. Ezért nehéz átlépni a Rubikont. Majdnem mindenki baloldali ideológiai alapon állva próbálja az ország szekerét a szocializmus kátyújából kihúzni. Megjósolhatom: ez nem fog sikerülni. A lényeg egyetlen mondatban összefoglalható: választani kell! Ha a programoknak politikai cselekvést kell elindítaniuk, nem pedig további fecsegést, akkor nem lehetnek felemásak, önellentmondásosak. Választani kell! (Részlet egy Szegeden tartott előadásból) Rózsa Edit 3. sz. vk. Miért? Közel a választás napja és egyre hangosabban zeng a kórus: Magyarországon nincs politikai kultúra, szörnyű a helyzet, egyre durvább a kampány, újra túlzásba visszük a pártoskodást... „Széthúzás — Magyar Átok." De ez nem igaz. Néhány álellenzéki álpárt átkozza a valódi pártokat, a hirtelen finnyássá vált és a „pártok fölé emelkedő" álhírlapírók pedig sok-sok oldalt töltenek meg rosszkedvű kommentárokkal. A tényeknek így alig marad hely a papírőn. Még egyetlen komoly politikai erő sem hirdetett bojkottot, remélem nem is fog. De jól látható, vannak, akik szeretnék minél több emberrel elhitetni, már megint nem ők döntenek, tehát nem érdemes résztvenniük a választásban. Ez sem igaz. A komolyan vehető, programmal is rendelkező pártokat is emberek képviselik. Sokan gondolják, hogy az a változás lényege, hogy a választás után kicserélődik az ország vezetőinek egy része. Néhány párt gyakran emlegeti a „tízezres nagyságrendű őrségváltást". Igen, valószínűleg az is lesz, de nem ez a rendszerváltás lényege. A Szabad Demokraták az állam és a gazdaság teljes intézményrendszerének gyökeres átalakulását kívánják. A többpártrendszer nem e változás végcélja, hanem az átalakulás nélkülözhetetlen eszköze. Tehát, akik a „kisemberek érdekeire" hivatkozva a pártokat, a pártosodást támadják, azok a jelenlegi rendszer valamilyen javított formáját szeretnék megvalósítani, nem a modern parlamentáris demokráciát. Szerintünk a többpártrendszer nem akkor valósul meg, ha létrejön több párt és néhány bejut az Országgyűlésbe, hanem akkor, amikor az éppen ellenzékben lévó pártoknak is komoly esélyük lehet a következő választás megnyerésére. Ma Magyarország áll ehhez az állapothoz a legközelebb. Nálunk már elhalt a „hatalommal szemben kell az ellenzéki egység" mítosza, a ma még ellenzékinek nevezhető pártok már egymással versenyeznek. Ha ezt követően létre tudnak hozni egy tisztességes kormánykoalíciót", és egy többféle, markáns, a kormányt ellenőrizni kéC7Ű1*Ű' pes ellenzéket, akkor majdnem mindenki a választás győztesének tekintheti magát, akkor valószínűleg megtehetjük a döntő lépést a demokrácia felé. De akkor miért terjed a borúlátás, a világvége hangulat? Miért akarják, hogy a szabadság gyümölcseit mérgezett almáknak lássuk? Kinek használ a kishitűség? Ha egy nem túl népszerű politikai párt csak 200 ezer kitartó hívére számíthat, akkor számára az a legfontosabb kérdés, hogy a majdnem 8 millió szavazópolgárból 7 millió adja-e le szavazatát, vagy csak valamivel kevesebb, mint ötmillió. Ugyanis ez utóbbi esetben átjuthat a 4 százalékos küszöbön, míg az előző esetben egyetlen képviselője sem léphet be a Parlamentbe. Ha egy hanyatló párt vezetői tudják, hogy nincs esélyük arTa, hogy a leendő kormánykoalíció tagjai között legyenek, akkor számukra nagyon kellemes, ha az Országgyűlés tagjait csak a polgárok 55 százaléka választotta meg. Évekig lehet arra hivatkozni, hogy a kormány mögött csak a társadalom kisebbsége áll... Mi, szabad demokraták, bízunk honfitársaink józan eszében. Az atyáskodó — és szerencsére egyre tehetetlenebb — diktatúra nemcsak az önálló döntés, a kockázatvállalás lehetőségétől próbált megfosztani, de az önbizalomtól is, hogy képesek vagyunk dönteni. Most pedig mindent megtesznek, hogy a választás lehetősége ne örömmel, hanem szorongással töltse meg szívünket. A leendő Magyar Köztársaság csak a csődöt és ezt a félelmet örökli a kommunista párttól. Az utóbbitól könnyebb megszabadulni. Emeljük föl a fejünket, és tekintsünk a jövőbe. Vegyük kezünkbe sorsunkat, ha nem kívánjuk, hogy egy újabb, német vagy szláv akcentussal beszélő vezér uralkodjon fölöttünk. A sokmillió fáradt, őszülő, de kiskorúnak tekintett, nyájszellemben nevelt ember országából teremtsük meg hazánkat, az értelmes, öntudatos, felnőtt, egymással szót értő magyarok országát. Hazánk függetlenségének legfontosabb biztosítéka magunk és honfitársaink lelki függetlensége. egt JANKÓ ATTILA