Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-20 / 66. szám

1990. március 20., kedd 5 REFLEX" az ünneppel A költő Kossuth-díja lehetett az apropója, hogy a rádió március 15-i kínálatában hangzott el az Emlékezés Pilinszky Jánosra című műsor, amely egy 1978-ban sugárzott beszélgetés ismétlése volt A díj, melyről szó sem eshetett hiszen csak két évvel később — röviddel halála előtt — kapta meg. (Szerencsére, neki még életében „kijutott" a hatalom, a kultúrpolitika ezen elismeréséből, nem úgy annak a tizenöt művésznek, akik munkásságukért az idén — mintegy rehabilitálva — posztumusz, díjban részesültek.) De bármi is járhatott a szerkesztők fejében, a nemzet ünnepének délelőttjén sikerült kivételes élménnyel megajándékozniuk a hallgatót. Volt a hetvenes években egy viharos, sokféle indulatot kiváltó sorozat Kettesben címmel, ahol Szilágyi János élő adásban „faggatott" ismert embereket, művészeket. A műsor után gyakran vetették a szemére, keményen, erőszakosan kérdezett. Most nem ezt éreztem. A riporter érzékenyen, okosan irányította az egyórányi beszélgetést, Pilinszky pedig megrendítően szólt válaszaiban önmagáról, írásairól. Már életében legendák vették körül. Szilágyi sorra is veszi ezeket a motívumokat: nyelvi egyszerűségét, háborús élményeit, hosszú elhallgatásait. Istenhez és a nőkhöz, való viszonyát. Akik ismerik művészetét, tudják, mekkora távolság feszül a kor történései, saját hétköznapi esetei és a művei között. Ezért az életrajzi momentumokkal átszőtt, nagyon személyes hangú megnyilatkozásai sem — legalábbis első hallásra — lírája megértését segítik, nem a költőhöz; visznek közel. Az évtizeddel ezelőtti vallomásból az Ember tűnik ki tartásával, eszményeivel. Mondandója — mai zűrzavaros, de egyre inkább igazodni akaró világunkban — most még fontosabb lehet, mint a közlés pillanataban. Meghatározó gyerekkori élményei — annak a nagynéninek a közelsége, aki balesete következtében írni-olvasni sem tudott és rendkívül szegényes nyelvet beszélt, a rendhagyó környezet (másik nagynénje apácafőnöknő). ahol az apácák javítóintézetes lányokra felügyeltek, s mind körülvették ót a maguk gazdátlan szeretetével —, és sajátos alkata mindvégig vonzzák a szerencsétlenekhez, az élet peremére sodródottakhoz. A hitről szólva, két idézetet is mond: „A világ ran: rossz és irreális; Isten nincs: jó és reális", és a másik perdöntő mondat: „Rettenetes, hogy a tényektől sose jutunk el a valóságig. ... számomra Isten a tények mögötti valóság. Tökéletesen tartózkodó, tökéletesen csendes, semmi fegyvere nincsen, csak jó és van." Utazásaival kapcsolatosan is előbb az embereket említi, a kialakuló barátságok, az új ismeretségek lehetőségét És még' valami: sokat járt külföldön, de a pálmafás Riviéráról megérkezve is szépnek tudja érezni az itthoni, szürke, poros akácokat is, mert végeredményében nincs szép és csúnya, ha keressük az egységet ami különben szét van szakítva. Az interjú végén a sikerről így vall: „...Valamikor azt hittem, hogy minden sorom megmarad az én titkomnak, a saját színfalak mögötti erőfeszítésemnek, de csodálom és csodálkozom, hogy ez nem így történik, s ez rendkívül boldoggá tesz." Befejezésül elszavalja az Apokrifet. Hatása leírhatatlan. A vers, a versmondás mégiscsak megsejtet valamit költészete lényegéről is. Sokáig hallom még a szavait jegyzetfüzetemmel babrálok, nem akaródzik semerre indulni. Aztán leírok néhány szót magamnak, emlékeztetőül: mitől lehet ünnep az ünnep? Ha egy ember élete megküzdött, megszenvedett igazságait tenyerében tartva, tiszta szívvel felénk nyújtja, talán ettől... Ettől is. Juhász Hona Tisztelt Főszerkesztő Or! A Délmagyarorezag 1990. március 8-i számában megjelent Sulyok Erzsébet tollából egy cikk a Nagy Építőmester dicsőségére címmel. Ebben sajnálatos félreértés miatt olyan közlés található, mely valótlan, és mások jogos érdekeit sérti. A cikkben az szerepel, hogy megalakult az első szabadkőműves páholy Univerzum néven. Az igaz, hogy mind Márton László, mind Ditrói Ákos főmesterek hasonlót mondtak, de ez volt a félreérthető kijelentés. A Szabadelvű Klub rendezésében megtartott előadáson később kiderült, hogy nemcsak ez az egy páholy létezik, de ez nyilván elkerülte Sulyok Erzsébet figyelmét. Kérdés is hangzott el a Szimbolikus Nagypáhollyal és egyéb páholyokkal kapcsolatban. A tévedés abban áll, hogy 1989 nyarán Budapesten megalakult a Szimbolikus Nagypáholy. Ennek keretében azóta több páholy működik törvényesen. A Nagypáholy keretében azonban eddig csak ún. János-rendű Páholyban páholyok alakultak újjá. Az Univerzum páholy viszont ún. skót rítusú páholy, s mint ilyen, valóban első hazánkban. Ezért az a kitétel, hogy az Univerzum páholy az első, sértheti azoknak a régi szabadkőműveseknek és magának a Szimbolikus Nagypáholynak is az érdekét, akik évtizedeken keresztül ápolták a szabadkőműves hagyományokat, illetve közreműködtek abban, hogy újra megindulhasson Magyarországon a szabadkőműves munka. Sulyok Erzsébettel ezeket a tényeket már telefonon közöltem. Azt válaszolta, hogy ilyen későn az olvasóit ez már nem érdekli. Ellenben, ha riportot készíthet velem, hajlandó abban erre a kérdésre kitérni. Nem riportalanynak jelentkeztem, hanem sajtóhelyreiga.'ítást kértem. Az is elképzelhevő, hogy egyes olvasókat a valóság nem érdekel, ám éppen az olvasók helyes tájékoztatása és máTanári hangverseny A Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai sikeres, jól szerkesztett, változatos tavaszi hangversenyt adtak március 13-án. Sokrétű és nehéz elfoglaltságuk mellett nem kevés áldozatot és elhivatottságot jelez az igényes műsor betanulása és eljátszása. A műsor kezdetén az intézet fiatal harmonikatanára, Duliskovich Sándor mutatott be két könnyűzenei ihletésű számot, figyelemre méltó technikai felkészültséggel és remek ritmussal. A zongora tanszak két képviselője lépett a pódiumra. Elsőként Olléné Zámbó Zsuzsanna két romantikus művet játszott igen jó formában és technikai szinten. Bottkáné Égető Mária Dohnányi méltatlanul mellőzött életművéből a C-dúr rapszódiát játszotta komoly elmélyültséggel, és a mester iránti alázattal. Pánczél Mária Paganini a-moll szonatináját játszotta szép hangon, precíz technikával. Brahms VI. magyar tánca már igazi fényében csillogott Joachim átiratában. A zeneiskola fúvósötöse (Greksa László, Szélpál Szilveszter, Paragi Jenő, Monostori István és Marosvári Attila) országos fesztiválra készülő műsorából mutatta be Hindemith: Kis kamarazenéjének három nehéz tételét kitűnő összjátékkal és stílusérzékkel. Ráadásul ördögh József rendkívül szellemes Népdal-szvitjéből a Humoreszket játszották igen nagy sikerrel. Verdi Trubadúrjából Leonóra áriáját Szél Pálné tolmácsolta igen kifejezően és drámai átéléssel, végül a híres Miserere hangzott el Szél Pálné növendékeinek közreműködésével. Maurico nehéz szólamát Török Imre tolmácsolta, de igazi telitalálat volt az 5 tagú férfikar, mely tömören, tisztán, valódi drámai erővel szólt. A rendkívüli produkció óriási sikert aratott, a szép számú közönség élményekkel távozott. Dr. Kiss Ernő Humorai, némi magyarázattal Sándor Györgyöt 18 évvel ezelőtt láttam először az Ady téri aud. max.-ban. (Talán éppen igy, március 15-e táján.) Akkoriban a szegedi egyetemi színpad Paál István Petőfi-rockjával, az Arkosi Árpád vezette Jakab színpad pedig abszurdjával, fekete humorával borzolgatta a kedélyeket. Az említett és hasonló élményeken nevelkedett ifjú közönség azonnal megérezte Sándor György figurájában azt a pluszt, különleges hangnemet, amire a diáksereg akkor is úgy vágyott. A virágnyelv és az odamondogatás helyett, ez az akkor 28 éves fiú valami olyan szférába vitte el hallgatóit, ahova, az akkori rendfenntartóknak nem volt szellemi belépőjegyük. A közönség soraiba beépített elemek egyszerűen nem tudták ráállítani vevőkészüléküket az előadó hullámhosszára. Értetlenül nézték, min röhögnek a többiek. A keserűen kemény poénok egy jól kitalált rendszerben, gördülékeny futószalagon érkeztek. A szavak, fogalmak, gondolatok többszörös áttételen, mégis hallatlan egyszerűen bújtak, pattantak ki egymásból. A képzettársítás véresen komoly játékából állt össze a csavarintások folyama, mely úgy sodorta, vitte magával z embert, mint örvényekkel teli folyó a beledobott faágat. Emlékszem a Pilinszky-estre is, ami után hajnalig pisszenés nélkül hallgattuk magát a költőóriást is, aki örült az estnek, s szeretettel beszélt Sándor interpretációjáról. A hallgatóság pedig nemcsak a műsor szereplőjét, az előadást ünnepelte akkor a későbbi humoralistában, hanem választását is. Hiszen tudjuk, Pilinszky János nem tartozott akkor a hivatalosan is ünnepelhető költők közé. Hogy Sándor György akkoriban irodalomhoz, lírához is hozzá mert nyúlni, az intellektusát, szellemi igényességét bizonyította. Későbbi moralizáló, többtételes monológjai is erről árulkodtak. Az Egyvégtében kétvágta, vagy a Lyukas óra poénjait most is tudják, akik fél szavakból értik egymást. Zsazsa néni, a tanári kar örök kevergetője, fogalommá vált évek során. Sándor György több mint egy évtizedig egy nem intézményesített egyszemélyes színház volt. Figurája, ez a félszeg, eszességét bugyutasággal palástoló kisember népszerűvé vált széles körben. Vagyis hát, láthatóan hosszú ideig működött ebben a tehetséges emberben egy mérőműszer, amivel pontosan tudta, hol a helye ebben a hofis, sasos, mikroszkópos kishazában. Mondom, hosszú ideig. Mostanában azonban, mintha nem találná a helyét ez a sok-sok pódiumot és immár televíziós műsorokat is megjárt művész. Végignézve legutóbbi két szegedi vendégszereplését, úgy sejtem, Sándor György zavarban van. Mintha nem tudna választani műsora, saját alkotása és annak magyarázata, elemzése propagálása között. Mintha félne: ha nem magyarázza el apróra poénjait, trükjeit, ha nem dicsérgeti és bátorítja a közönséget, az csupán műsora láttán elfordul tőle. Nem nagyon értem, Sándor György miért, nem bízik eddigi önmagában, vagy közönségében. Ha zsebébe nyúl, régi monológjait, szellemes asszociációs láncsorait előkapja, azok most is ugyan úgy állnak a lábukon. Hiszen ő sohasem az éppen aktuális poénokra fogta puskáját. Amolyan időtlen, kortalan humorai az övé, ezért várnánk tőle újabb mondanivalókat. A didaktikus magyarázatoktól viszolyog a mai magyar ember. S nem kíváncsi arra sem, a bűvész hogyan csinál a rózsából galambot. Ugyanis a publikumot nem a trükk nyitja érdekli, hanem a varázslat, s aki tud varázsolni, az ne érje be azzal, hogy a varázsolásainak történetét mesélgeti. Mostanában Sándor György egy Szegeden élő fiatalemberrel osztja meg a műsoridőt. Ördögh Ottó kulturált mozgással, pantomimes hajlamokkal, sajnos kevésbé jó beszédkészséggel megáldott előadó. Ügy is mondhatnám, ördögh amolyan finommímü humoristának indul. Műsorának, úgy tűnik, kötött koreográfiája van. Produkciójának legszellemesebb darabja az „Anyám tyúkja" nemzetközi műferdítése. Szellemes, szórakoztató paródia. Frappáns kroki, egy-egy nép-nemzetről. Ördögh egy-egy karakter bőrébe remekül bele tud bújni. Idővel, mint minden jó humorista, nyilván saját figuráját is kitalálja majd. Bőven van még rá ideje. Pacsika Emília sok jogos érdekei érdekében kérem, hogy a helyreigazítást megjelentetni szíveskedjék. Szeged, 1990. március 14. Tisztelettel: Nacsády Péter Imre A napjaink rohannak, március 8.-i tudósításom a Szabadelvű Klub első rendezvényéről oly távolinak tetszik; mégsem annyira, hogy ne emlékeznék: bár végigültem, egyetlen árva szó sem jutott el a fülemig, amelyben a Szimbolikus Nagypáholyt emlegették volna. Nacsády úr helyreigazítási kérelmét látva, fölhívtam a rendezőt, Kiss-Dózsai Andrást, aki szerint egy félmondatos utalást valóban megeresztett valaki fönt nevezett páholyról, de kérdést — biztosan nem. Mea culpa, amiért nem vagyok naprakész szabadkőműves-ügyekben és tájékozatlanságomban megsértettem valakit. Csak azt remélem, mindannyian túléljük. S. E. 1990 március tizenötödike írhatnám egyszerűen: március 15., de jelen írás szempontjából nem mellékes az évszám sem, hiszen megértük, hogy az ünnep gyökeresen különbözik az 1989-es, 1988-as és a többi évfolyam ünnepeitől is. Ugyanis e jeles napon nem közvetít a tévé egyenes adást. Szent hevület az arcokon, „millió lelkesülés" nem ragad át másik millió(k)ra a képernyőn keresztül. Vidéken felidézheti, illetve elképzelheti az ember — milyen is volt az ünnep? Mert Pesten összevesztek az emberek. Miféle emberek dönthettek így? Pártokba tömörült piciny, hataloméhes elmék. Nincsen Magyarország már régen a szívekben — talán sohasem volt —, nincsen már ünnep, még a legszentebb Szabadságnak sem, ami immár beköszöntött. Éljen tehát a demokrácia. Éljen a 3 órás műsoridő, és akik nem tudnak megosztozni rajta. Igazi magyar virtus. Konkoly Edit A város folyóirata, a Szeged „A lapnak eddig hét száma jelent meg, mintegy 1500 oldalnyi írással, 400 fényképpel, több, mint száz szerző tollából. A 90-es évet a változtatva megőrzés jegyében indítjuk: igyekszünk őrizni a lap bevált értékeit, s megújítani, a változó igényekhez igazítani küllemét, szellemiségét. Megváltozott a lap alcíme, mostantól ez olvasható első oldalán: a város folyóirata. Ezzel is igyekszünk hangsúlyozni, erősíteni, hogy nem a tanács szócsöve vagyunk, hanem a város egyik fóruma. Olyan lap, mely szeretne figyelni a város polgárainak érdekeire, vitafórumot kínál a nézeteknek, legyenek azok egyéniek vagy pártok, szervezetek, közösségek álláspontjai, s elemzéseivel, tudományos alaposságú dolgozataival tisztázni múltunk homályos részleteit. Mostantól a lap megrendelhető: 48. oldalunkon megtalálhatják a szelvényt, előfizetéseik ellenértékeként maradandó szellemi értékeket kínálunk, de azt sem tagadhatjuk, érdeklődésük, visszajelzéseik erősítik szándékainkat, hozzásegítenek terveink megvalósításához. A kiadványt mostantól a Szegedi Nyomda készíti, nagy odaadással és szakértelemmel, az ügyhöz méltó nagyvonalúsággal." Olvasóink talán már tudják, a fönti sorok a Szeged című lapról szólnak, a szerkesztő, Tandi Lajos tollából. A most megjelent számban ismét gazdag helytörténeti anyag látott napvilágot: interjú Darmstadt, az új testvérváros főpolgármesterével; Kovács László tanulmánya az időközi választásokról; portré az elmúlt év végén nyugdíjba vonult könyvtárigazgató-íróról, Tóth Béláról; gondolatok a Tarján városrész felújítására hirdetett tervpályázatról; a műemléki védelemre javasolt városi építmények jegyzékét a Kass Szálló múltját és jelenét feldolgozó Pálfy Katalinírás követi; Bátyai Jenő, az MTESZ négy évtizedét írta meg és mellékelte Szeged műszaki-tudományos emlékhelyeinek jegyzékét. A Budaprint SECOTEX Textilfestő Rt. Szegedi Textilmüvek alábbi szövegű bélyegzője elveszett, ezért az 1990. március l-jétől érvénytelen: „Budaprint SECOTEX Textilfestő Rt Szegedi Textilmüvek 6725 Szeged, Tolbuhin sgt. 87. MHB 202-11013 27." Bútorkiállítás, csak egy hétig! Szegeden, a Kálvin téri Bútorboltban március 20-24-éig VÁSÁRLÁSSAL EGYBEKÖTÖTT BÚTORKIÁLLÍTÁST RENDEZÜNK a Gyulai Bútorgyár szekrényeiből. A bemutatott termékeket a későbbiekben is folyamatosan forgalmazzuk, azokra előjegyzést felveszünk. Telefon: 62/14-375. lt3 KERESKEDELMI VALLALAT » V